SZTÁRVILÁG
A Rovatból

II. Erzsébet Harry hercegnek: „Bármikor várunk vissza szeretettel!”

A királynő nem haragszik unokájára, és biztosította afelől, hogy a Buckingham palota kapui mindig nyitva állnak előtte.


Lassan de biztosan lecsendesednek a kedélyek a királyi családban Harry és Meghan Markle kiválásával. Harry már egy ideje Londonban van az utolsó hivatalos kötelezettségei miatt, és arra is időt szánt, hogy a családi viszályt elsimítsa.

Ennek apropójából nagyanyjával, II. Erzsébet királynővel ebédelt a Windsor kastélyban, ahol négy órán át tanácskoztak arról, hogyan ássák el a csatabárdot. A Sun értesülései szerint Harry kezdeményezte a találkozót, ahová gyalog ment Frogmore Cottage-beli otthonukból.

A lap informátora szerint a találkozó lecsitította a kedélyeket, és tiszta vizet öntött a pohárba, nincsenek további feszültségek a királynő és kedvenc unokája közt - nem úgy, mint korábban Sandringhamben, ahol a bejelentés után közvetlenül ült össze a királyi család egy része, és meglehetősen feszült volt a légkör.

Erzsébet azt is elmondta Harry-nek, hogy nagyon szereti őt, és bármikor visszavárja.

A belsős forrás szerint a királynő ismét elmondta: elfogadja Harry-ék döntését, és szóba került a Sussex Royal-cím használata körüli botrány is. Ismét jelezte Harry számára, hogy a monarchia számára ez egy fontos döntés, nem engedheti ugyanis, hogy a királyi címüket kiárusítsák. Ahogy azt néhány nappal ezelőtt a lapok megírták, valóban szomorú amiatt, hogy Meghan Markle nem hozza magával Kanadából kilenc hónapos fiukat, Archie-t, akit a királynő és a család többi tagja látni akart.

Harry és Meghan jövő héten, március 9-én jelennek meg utoljára a királyi család hivatalos tagjaiként, a kiválásuk pedig március 31-én lép életbe.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Bochkor Gábor és Várkonyi Andrea lánya élő adásban debütált – Nóra együtt vezette apjával a reggeli műsort
A hallgatók imádták Nórát, aki nemcsak apukáját kísérte el, de a játékban is szerepet kapott. Az egyik nyertes az ő autogramját kérte a nyeremény mellé!


Korán kelt szerdán Bochkor Nóra, hogy csatlakozzon édesapjához a Retro Rádió stúdiójában. 6 óra 8 perckor már együtt köszöntötték a hallgatókat a reggeli műsorban, amit ezúttal közösen vezettek, írja a story.hu.

„Köszöntöm a drága lányomat. De nem kell megszólalnod. Vagy meg akarsz? Nem? Jó. Igen, bejött velem dolgozni”

– mutatta be a hallgatóknak Gábor a 17 éves Nórát. A lány nem maradt végig csendben, a műsor során többször is megszólalt, és több kedves üzenetet is kapott a hallgatóktól, amiket Gábor büszkén felolvasott.

A reggeli játék nyertese kifejezetten kérte, hogy a nyereményt Nóra autogramjával együtt küldjék el neki, mivel dobosként nagy rajongója a lánynak, aki maga is zenél.

Bochkor Gábor időnként mesél lányáról a műsorban, például arról, hogy milyen színházjeggyel lepte meg, vagy hogy rendszeresen főz neki, amit Nóra örömmel meg is eszik.

A műsorvezető ritkán mutatta meg eddig a nyilvánosságnak a lányát, de mostanában egyre gyakrabban jelennek meg együtt. Nemrég egy budapesti divateseményen is feltűntek, aminek nagy sajtóvisszhangja lett.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

SZTÁRVILÁG
A Rovatból
„Elmentek a k#rva anyátokba!” – Curtis kiakadt: testvére 27 évet kapott, VV Fanni gyilkosa megúszta 20-szal
A rapper teljesen összetört, amikor megtudta, mennyi időre zárják börtönbe a testvérét. Állítja, bátyját hazugság alapján ítélték el, miközben más enyhébb büntetést kapott.
F. O. - szmo.hu
2025. május 08.



Curtis összetört, miután kiderült, hogy testvére, Széki Lajos életfogytiglani fegyházbüntetést kapott, és leghamarabb 27 év múlva szabadulhat. A rapper az Ázsia Expressz forgatásán értesült az ítéletről, ami nagyon megviselte.

A Fővárosi Törvényszék április elején hirdetett ítéletet Katzenbach Imre meggyilkolásának ügyében. Három vádlott szerepelt az eljárásban, köztük Curtis bátyja is, aki társával együtt végig tagadta, hogy bármi köze lett volna a bűncselekményhez.

A rapper nem érti, miért kapott a testvére ennyi évet, miközben VV Fanni gyilkosa – B. László – ennél rövidebb, 20 éves letöltendő börtönbüntetést kapott.

Az ítélet 2023 májusában lett jogerős, jelenleg a fővárosi, Kozma utcai börtönben tölti büntetését.

Curtis közösségi oldalán osztotta meg gondolatait az ítélettel kapcsolatban. „Tudjátok, mi a vicc... és mi bsz fel engem, de krvára! Az, hogy a bátyám úgy kapott 27 évet, hogy egy hazug, manipulatív, börtönviselt patkány hazudott valamit. Ezek után

a bátyám saját maga kérte a hazugságvizsgálatot, és átment rajta!

Ellentétben azzal a patkánnyal, aki be akarta sározni! Az megbukott a hazugságvizsgálaton” – írta.

A bejegyzésben azt is kiemelte, hogy szerinte a bíróság nem vette figyelembe a testvére ártatlanságát alátámasztó tényezőket. „Erre most itt van ez az ember, akiről felvétel van, hogy cipeli szerencsétlen lányt a házon át, majd beteszi a kocsiba. Nyilvánvaló, ő tette! Amit felvétel és sok más bizonyíték is alátámaszt... Ő csak 20 évet kapott! 'Kedves, tisztelt' bíróság... Elmentek a k#rva anyátokba!!!” – zárta posztját a zenész.

(via Blikk)


Link másolása
KÖVESS MINKET:


SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Bill Gates közölte, nem akar gazdagon meghalni, és szétosztja teljes vagyonát
A Microsoft-alapító nem viccel: 2045-ig elkölt 200 milliárd dollárt, aztán végleg bezárja a Gates Alapítványt. Szeretné, ha halála után nem a vagyonáról emlékeznének rá.


Bill Gates bejelentette, hogy 2045 végéig teljes vagyonát jótékony célokra fordítja, és utána végleg bezárja a Gates Alapítványt. A világ egyik legismertebb üzletembere a döntést az alapítvány fennállásának 25. évfordulóján hozta nyilvánosságra, írja a Reuters.

A Microsoft társalapítója azt írta: „Az emberek sok mindent fognak mondani rólam, amikor meghalok, de eltökélt szándékom, hogy a 'gazdagon halt meg' ne legyen köztük.”

Célja, hogy a következő két évtizedben körülbelül 200 milliárd dollárt juttasson el a világ legszegényebbjeinek.

Gates szerint túl sok a megoldásra váró, sürgős probléma ahhoz, hogy megtartson olyan erőforrásokat, amelyekkel embereken lehetne segíteni. Úgy látja, a jövőben csak akkor lehet valódi előrelépést elérni, ha a kormányok is támogatják az ügyet.

A Gates Alapítvány eddig 100 milliárd dollárt adományozott olyan kezdeményezésekre, amelyek milliók életét mentették meg. Ilyen például a GAVI vakcinaszövetség vagy a Globális Alap, amely az AIDS, a tuberkulózis és a malária ellen küzd.

Gates közleményében utalt arra is, hogy az utóbbi években több ország – köztük az Egyesült Államok, az Egyesült Királyság és Franciaország – csökkentette a nemzetközi segélyeket. Ezzel kapcsolatban megjegyezte: „Nem világos, hogy a világ leggazdagabb országai továbbra is kiállnak-e a legszegényebbek mellett.”

Az üzletember bírálta az amerikai segélyek csökkentéséről szóló döntést, és dicsérte az afrikai országokat, amelyek igyekeztek a saját költségvetésükből pótolni a kieső forrásokat. Ugyanakkor kiemelte: például a járványos gyermekbénulás elleni küzdelem sem működhetne amerikai finanszírozás nélkül.

A célok között szerepel az is, hogy megelőzzék az újszülöttek, a gyermekek és az anyák elkerülhető halálát, valamint visszaszorítsák a maláriát, a kanyarót és más súlyos betegségeket.

Az alapítvány éves költségvetése 2026-ra eléri a 9 milliárd dollárt. A szervezetet Gates még 2000-ben alapította Melinda French Gates-szel, később Warren Buffett is csatlakozott hozzájuk.

Gates így zárta gondolatait: „Remélem, más vagyonos emberek is megfontolják, mennyire felgyorsíthatják a világ legszegényebbjei számára az előrelépést, ha növelik adományozásuk ütemét és mértékét, mert ez rendkívül hatásos módja annak, hogy visszaadjanak a társadalomnak.”

(via Portfolio)


Link másolása
KÖVESS MINKET:


SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Ismét megszólalt Orosz Barbara a kirúgása után: A folyamatos változásban hiszek
A Mokkától elküldött műsorvezető szerint a fájdalmas tapasztalatok is segíthetnek fejlődni. A posztjában az elengedés és az önismeret fontosságáról is ír.
Maier Vilmos - szmo.hu
2025. május 07.



Orosz Barbara a közösségi oldalán osztotta meg gondolatait az elmúlt időszakról. A műsorvezető jelenleg új irányt keres az életében, és mint mindig, most is a templomok csendjében talál nyugalmat és válaszokat, írja a story.hu.

A Mokkától történő elbocsátása után Barbara úgy érzi, fontos levonni a tanulságokat. Úgy fogalmazott, az az ember, akivel csak jó dolgok történnek, sosem tanul meg sem veszíteni, sem felállni egy veszteség után. Saját bevallása szerint mindig azt tartja szem előtt, mit tanulhat egy-egy élethelyzetből – legyen szó önismeretről, más emberekről vagy a világ működéséről.

„Hiszem, hogy csak bátran érdemes élni az életet. Nem létezhetünk folyamatos védekezésben, vagy biztonsági játékot játszva, fejet hajtva dolgok előtt, amikkel nem értünk egyet, nem kimondva gondolatainkat. Nem kímélhetjük meg magunkat a pofonoktól sem, csak mert azokat kellemetlen fogadni”

– írta bejegyzésében.

A műsorvezető azt is hozzátette: olykor a komfortzónánkból való kilépés az egyetlen út az előrelépéshez. „Van, hogy szűk lesz körülöttünk a tér, vagy túlzott biztonságot élünk meg, ki az, aki kimozdulna a langyos vízből, míg nem lesz kellemetlenül hideg…”

Azóta, hogy kiderült, nem folytatja a munkát a reggeli műsorban, sokan keresték meg, és osztották meg vele saját történetüket. „Olyan sokan írjátok nekem, hogy pont az én cipőmben jártok. Vagy végre vettétek a bátorságot, és felmondtatok egy méltatlan helyzetben. Ne csüggedjetek, figyeljetek arra, mi történik bennetek.”

Szerinte fontos, hogy teret adjunk a gondolatainknak, és újra kapcsolatba kerüljünk belső hangunkkal. „A folyamatos változásban hiszek, még ha olykor nem is mi generáljuk. Az élet történik. És minden elmúlik, az elengedés folyamata szép és csendes is lehet, ha jól vagyunk magunkkal, ha úgy érezzük, mindent megtettünk, semmit sem csinálnánk másként.”


Link másolása
KÖVESS MINKET: