Iron Lady a 100 méter pillangón országos csúccsal aratott vasárnapi győzelmével hetedik aranyérmét szerezte az úszók rövidpályás világbajnokságának zárónapján a kanadai Windsorban.
A magyar küldöttség Hosszú Katinka révén 7 arany- és két ezüst, valamint Bernek Péter és Verrasztó Dávid által 1-1 bronzérmet szerzett, ezzel az éremtábla 4. helyét szereztük meg.
De ha Katinka önálló országként indul akkor az Egyesült Államok mögött végez az aranyakat tekintve.
"
Nagyon örülök ennek az aranyéremnek, ez talán látszott is. Az egész világbajnokságon ez volt a legkönnyebb estém, hiszen csak egy versenyem volt, így aztán a végén kitörhettek belőlem az érzelmek. Az előző napokon rendkívül keményen kellett koncentrálnom, hiszen több számban is úsztam, most viszont ez volt a vége, végre lehetett ünnepelni, jutott erre is idő, már nem egy újabb szám járt a fejemben. Sokat gyakoroltam az ilyen sorozatterhelést, elsősorban azt, hogy mentálisan bírjam, ez a legfontosabb. A mai úszáshoz az is kellett, hogy jól aludjak az éjszaka - az elmúlt napok után jöhetett a nyugalom, ez az egyik legfontosabb ilyenkor
Iron Lady (@hosszukatinka) által közzétett fénykép,
A háromszoros olimpiai bajnok klasszis ezzel a rövidpályás világbajnokságok történetének legjobb szereplésével zárt,
ugyanis korábban még senki sem szerzett - a váltókat is beleértve - hét aranyérmet. Szintén rekord kilenc érme, a korábbi csúcsot az amerikai Ryan Lochte tartotta 2012-ből nyolccal.
Az utolsó napi programban még Gyurta Gergely volt érdekelt, 1500 méter gyorson, s végül nem tudott javítani az előfutamban úszott idején, 14:39.01 perccel a hetedik helyen végzett.
Iron Lady a 100 méter pillangón országos csúccsal aratott vasárnapi győzelmével hetedik aranyérmét szerezte az úszók rövidpályás világbajnokságának zárónapján a kanadai Windsorban.
A magyar küldöttség Hosszú Katinka révén 7 arany- és két ezüst, valamint Bernek Péter és Verrasztó Dávid által 1-1 bronzérmet szerzett, ezzel az éremtábla 4. helyét szereztük meg.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Egy 13 éves fiú többször is megpróbálta megszakítani édesapja kórházi kezelését az intenzív osztályon Sarkadon. Előbb az ágya mellett működő gépet próbálta kikapcsolni, ám az riasztotta az ápolókat. Ezután bicskát vett elő, és elvágta az infúziós csövet.
A rendőrség szerint a fiú tette súlyos következményekkel járhatott volna. A Rendészeti Államtitkárság szerdán reggel számolt be az esetről a Facebookon. Azt írták: a fiú „segíteni” szeretett volna az apjának, de a mozdulata majdnem tragédiához vezetett. A cső elvágásával ugyanis életveszélyes állapotot idézhetett volna elő.
„Az apa elvérezhetett volna, a vénába jutó léglégbuborék pedig légembóliát okozhatott volna”
– írták.
A fiú a napokban lesz 14 éves. Beismerte a tettét, és azt mondta, nem tudta elviselni, hogy mindig erős apja hirtelen ennyire kiszolgáltatottá vált. Akkor döbbent rá, mi történt, amikor meglátta a vért, és az intenzív osztály dolgozói közbeléptek.
A fiatalt életveszélyt okozó testi sértés kísérletével gyanúsítják. Szabadlábon védekezhet.
Egy 13 éves fiú többször is megpróbálta megszakítani édesapja kórházi kezelését az intenzív osztályon Sarkadon. Előbb az ágya mellett működő gépet próbálta kikapcsolni, ám az riasztotta az ápolókat. Ezután bicskát vett elő, és elvágta az infúziós csövet.
A rendőrség szerint a fiú tette súlyos következményekkel járhatott volna. A Rendészeti Államtitkárság szerdán reggel számolt be az esetről a Facebookon. Azt írták: a fiú „segíteni” szeretett volna az apjának, de a mozdulata majdnem tragédiához vezetett. A cső elvágásával ugyanis életveszélyes állapotot idézhetett volna elő.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Megöltek egy férfit Erzsébetvárosban hétfő hajnalban. Később kiderült, hogy a késelés áldozata egy 28 éves férfi, az elkövető pedig egy 34 éves személy, akire akkor csaptak le a hatóságok, amikor a véres holttestet vonszolta végig a folyosón. A támadót azóta már elfogták, és emberölés miatt nyomozás indult.
A Tények információ szerint mindkét férfi brit állampolgár, akik szórakozni érkeztek Magyarországra, és ezért bérelték ki az Akácfa utcai lakást.
A gyilkosság előtt bulizni voltak, ám később összevesztek valamin. A konfliktus annyira elfajult, hogy a 34 éves elkövető kést rántott.
A csatorna szerint az elkövető megpróbálhatta lehúzni a lépcsőn a holttestet, de már nem jutott le vele, mert a rendőrök elfogták. A jelenlegi információk szerint az elkövetőt azóta már kihallgatták.
Megöltek egy férfit Erzsébetvárosban hétfő hajnalban. Később kiderült, hogy a késelés áldozata egy 28 éves férfi, az elkövető pedig egy 34 éves személy, akire akkor csaptak le a hatóságok, amikor a véres holttestet vonszolta végig a folyosón. A támadót azóta már elfogták, és emberölés miatt nyomozás indult.
A Tények információ szerint mindkét férfi brit állampolgár, akik szórakozni érkeztek Magyarországra, és ezért bérelték ki az Akácfa utcai lakást.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Hatalmas lángokkal és füsttel égett hétfő este az új csarnok Mezőhegyesen. A helyiek szerint erős a füstszag terjengett a városban. Két hét múlva adták volna át az új, 1800 nm-es épületegyüttest, ahol 2000 nm raklap is leégett. Az oltásban hatvan tűzoltó vett részt.
Egy kertészeti és öntözés technikai cég telephelye gyulladt ki. Az árukészlet nagy része elpusztult a lángokban.

Megdöbbentő fotók: megmutatták, hol bujkált a férfi, aki három gyerekével együtt tűnt el évekkel korábban, majd egy tűzharcban meghalt
Az új-zélandi apát a rendőrök lőtték le, miután tűzpárbajba keveredtek. A hatóságok szerint a gyerekek olyan dolgokat láttak és tapasztaltak, amiket az országban élő gyerekeknek nem szabadna.
A hatóságok a napokban közölték az első fotókat arról a táborhelyről, ahol egy új-zélandi apa évekig bujkált három gyermekével. A rendőrség itt találta meg a gyerekek közül kettőt, körülbelül 12 órával azután, hogy apjuk, Tom Phillips tűzharcban életét vesztette – írja a BBC.
A rendőrök a gyerekeket a harmadik testvér segítségével találták meg, aki szintén az apjával volt a lövöldözés idején. A táborhelyet sűrű növényzet vette körül, és a helyszínen több lőfegyvert, lőszereket és két quadot is lefoglaltak. A járművek a fák között parkoltak, a sátor közelében.
Phillips még 2021 karácsonya előtt tűnt el a három gyermekével – a nyolcéves Jaydával, a hétéves Maverickkel és az ötéves Emberrel –, miután elveszítette a felügyeleti jogot. Azóta rejtőztek a hatóságok elől.
Hétfőn reggel a rendőrség bejelentést kapott egy betörési kísérletről egy mezőgazdasági bolt környékén, Piopio településen.
A helyszínen tűzharc tört ki, egy rendőr súlyosan megsérült. A hatóságok szerint biztos, hogy Phillips szándékosan támadt a rendőrre. A férfi a helyszínen meghalt.
Phillips egy nagy teljesítményű puskával lőtt rá a rendőrre, aki több műtéten is átesett. A rendőrség szerint hosszú időbe telik, mire teljesen felépül.
A rendőrök majdnem fél napig kutattak a gyerekek után, mire megtalálták őket a helyszínen. A gyerekek jelenleg hatósági felügyelet alatt állnak. A rendőrség közlése szerint „jól vannak”, de időbe telik, mire felépülnek a megpróbáltatások után. Richard Chambers rendőrfőkapitány a sajtónak azt mondta:
„Olyan dolgokat láttak és tapasztaltak, amiket az országban élő gyerekeknek nem szabadna”.
Hozzátette, hogy az apa „nem törődött” a gyerekek biztonságával, és „szó szerint veszélybe sodorta őket”.
Mark Mitchell rendőrminiszter arról beszélt: „Elsődleges célunk, hogy gondoskodjunk ezekről a gyerekekről.” Warwick Morehu, az új-zélandi Gyermekügyi Minisztérium munkatársa azt mondta: „Ezek a gyerekek minden szükséges segítséget megkapnak, ameddig csak szükségük van rá.”
A rendőrség továbbra is vizsgálja, hogyan tudtak ilyen hosszú ideig rejtve maradni, annak ellenére, hogy több bejelentés is érkezett arról, hogy látták a férfit. Arra is keresik a választ, hogyan jutott fegyverekhez. A hatóságok szerint az is kérdés, hogyan sikerült éveken át elkerülni az elfogását, miközben országos szintű körözés volt érvényben.
A helyi RNZ rádió megszólaltatta a gyerekek édesanyját is, aki úgy fogalmazott:
„Nagy megkönnyebbülést” érzett, hogy „ez a megpróbáltatás véget ért”, és azt mondta, gyermekei „közel négy éven át, minden egyes nap” hiányoztak neki. Nyilatkozatát így zárta: „Szomorúan tapasztaljuk, hogy alakultak a mai események”.