„Minden esküvő végén legalább két vendég azt hiszi, rokon vagyok” – beszélgetés egy ceremóniamesterrel
– Bevallom, nekem még a szó is új. A ceremóniamester nem ugyanaz, mint a vőfély?
– De, tulajdonképpen ugyanazt csinálom, mint egy modern kori vőfély. Csak épp nem beszélek versben, és nem játszatok pajzán játékokat. Komolyra fordítva: a ceremóniamesterség lényege a profizmus és a párközpontúság. A mai párok már nem szeretnek olyasmiket játszani, hogy mondjuk a menyasszonynak végig kell vezetni a vőlegény nadrágjában egy tojást, felfelé az egyik lábszárán, aztán levezetni a másikon. Ez őket zavarba hozza. Amikor a párok megkeresnek, majdnem mindig az az első mondatuk: ők nem szeretnének szerepelni.
– Nem szeretnének szerepelni? A saját esküvőjükön?
– Pontosan. Persze vannak kihagyhatatlan dolgok, mint a nyitótánc, a tortavágás, a csokordobás és a menyasszonytánc, ahol a tradíciók szerint egy konyharuhával letakart kübliben „kalapozom” össze a pénzt, miközben a pár ropja. Ez utóbbi már sok párnak kellemetlen, mert úgy érzik, hogy kéregetnek. Persze a menyasszonytánc az esküvő része. Még akkor is, ha van olyan vendég, aki szégyelli, hogy csak egy ötezrest tud adni, és a markában rejtegeti a pénzt. Ezért ma már sokan kérik, hogy legyen inkább diszkrét ajándékozás, amikor mindenki borítékban, vagy becsomagolva odaadja a gratuláció során a nekik szánt pénzt az ifjú párnak.
Fotó: Száz Jenő– Akkor mi most a menő az esküvőkön?
– Szerintem a tendencia az, hogy
a párok egyre inkább lazulni akarnak a nagy napon, nem görcsölni, együtt bulizni egy óriásit azokkal, akiket szeretnek, és átengedni a gyeplőt. Mert akárki akármit gondol, ez a nap nemcsak a csillogásról szól, egyúttal rettenetesen fárasztó is a szerelmespárnak.
És itt jövök én a képbe: tapintattal, jó ritmus- és arányérzékkel, de biztos kézzel kell terelgetnem a népet, végigvinni a forgatókönyvet, de úgy, hogy egy pillanatra se lanyhuljon a hangulat. Rengeteget kell improvizálni, és persze jó pszichológusnak is kell lenni.
A vőlegények lazábbak, de az arák számára idegileg nagyon kimerítő ez a nap. Egy menyasszonyom például egyszer annyira felspanolta magát, hogy a menyasszontánc helyett ki kellett mennie hányni. Egy táncos kis játékkal úgy kellett elterelnem a vendégek figyelmét, hogy ez az „apróság” ne tűnjön fel nekik.
– Ezek szerint jól kell ismerned a párt.
– Hónapokkal előtte leülök velük. Legalább 4-5-ször találkozunk, beszélgetünk személyesen is az előkészületek alatt. De arra is megkérem őket, hogy csináljanak egy Facebook-csoportot, ahová meghívják az összes leendő vendéget, és bemutatnak engem. Ha ez megvan, „kirúgom” a párt a csoportból, és ismerkedem a vendégekkel. Összekacsintok velük. Így már nem leszek nekik vadidegen a bulin, plusz egy csomó háttérinfót megtudok a párról.
Vicces, amikor az esküvőn mondjuk bejelentem, hogy azért van jó sok zöld petrezselyem a levesben, mert a vőlegény Fradista, és ezen ő lepődik meg a legjobban, hogy honnan tudom.
De volt olyan pár, aki könyvimádó volt, és a menyasszonytáncra mindenkivel egy könyvet hozattam ajándékba. Én adtam az elsőt, a Bogyó és Babócát az első gyereküknek. Váratlanul érte őket, de nagyon meghatódtak.
Fotó: Száz Jenő– Mik a leginkább „trendi’” szertartások, elemek manapság egy esküvőn?
– Kezdjük rögtön a nászajándékkal, mert az úgy látom, szinte mindenütt ugyanaz. A párok többnyire pénzt kérnek, és nem csilivili cuccokat, de ahogy már említettem, azt is úgy, hogy a dolog diszkrét legyen. A vendégekkel ezért Facebookon előtte megbeszélem, hogy az esküvői szertartás után, a gratuláció közben egyszerűen adják oda a maguk kis zárt borítékját. Mindenki annyit ad, amennyit tud, semmi nem látszik, senki nem jön zavarba, le van tudva az egész. Gyakori kérés az is, hogy a menyasszonytánc során dobjanak a vendégek egy-egy kaparós sorsjegyet a kosárba. Ezen kívül szeretik a közös játékokat, ahol nincs az ifjú pár „pellengérre állítva”, hanem mindenkit bevonok. Viszek például pendrive-on egy zeneválogatást, ahol 30 másodpercenként tök más zenék szólnak. Szétválasztom a vendégeket, nők és férfiak egymással szemben, és amilyen zene szól, olyan stílusban kell ropniuk. Fél perc Kis Grófó, fél perc Nirvana, fél perc „Pocsolyába léptem”, fél perc Gangnam Style. Ezen nagyon jókat szoktak röhögni. Rögtön utána pedig játszatok a DJ-vel valami népszerű bulizenét, hogy mindenki maradjon a parketten.
– Azért a hagyományos játékok közül is maradt pár, nem?
– Persze. Van olyan, hogy a vőlegény meg a menyasszony beleharap egy szelet kenyérbe – akkor már belekerül ugye a DNS-ük –, a kenyeret becsomagolom alufóliába, bedobom a násznép közé, és amilyen nemű vendéget eltalál, kikiáltjuk, hogy olyan nemű lesz az első gyerek. Aztán a vendégnek mondani kell babaneveket, egészen addig, amíg rá nem hibázik egy olyanra, ami tetszik a párnak. Minden elrontott babanév után innia kell egy felest. Többnyire 2-3 feles után már megvan a gyerek tervbe vett neve is, persze csak viccesen, ezeket nem kell annyira komolyan venni. A lényeg, hogy mozog, „nyüzsög” az egész vendégesereg, aktivizálva vannak.
– Volt olyan, amikor valami rosszul sült el?
– Olyan igen, hogy majdnem. Ahogy mondtam, a ceremóniamesterség egy nagyon improvizatív műfaj. Bármikor becsúszhat valami. Volt egy menyasszonyszöktetés, amikor az ara egyszerűen eltűnt. Nem jött vissza, meg az „elrablói” sem. Fél órával később jön oda a vőlegény, hogy nem tudom-e, hol van az asszonykája.
Kiderült, hogy két utcával lejjebb, egy kocsmában bulizott a szöktetőivel meg több más haverjukkal, mert összefutottak, és amúgy is az volt a törzshelyük. Rögtönöznöm kellett: összetereltem a násznépet - szerencsére csak egy hetven fős lagzi volt - és együtt átvonultunk mi is a kocsmába.
A menyasszony akkor kapott észbe, de nem volt gáz: ott folytattuk a bulit, együtt. Még a nagymama is ropta. De megesett az is, hogy a menyasszony szülei rég elváltak, nem voltak túl jóban, és egymástól függetlenül rendeltek egy-egy limuzint a párnak. Ott álltunk két limuzinnal, a pár meg nem értette, mi van. Hát úgy intéztem, hogy az egyik odavitte őket a templomhoz, majd „cseréltünk”, a másik meg visszahozta őket. Mindenki örült, nem volt sértődés.
Fotó: Pandula Judit– Amikor ezt az interjút megbeszéltük, azt mondtad, csak az idei szezonra negyven esküvőd van. Az ország minden részében, Budapesttől a nagyvárosokon át a legkisebb falvakig. Ennyire menő vagy, vagy ilyen népszerű még mindig a házasság intézménye?
– Is-is (mosolyog). Az országban 10-15 ceremóniamester van, akiket nagyon jónak tartok, ismerjük egymást, sőt ajánljuk is, ha már foglaltak vagyunk egy időpontra. Igen, rengeteg esküvő van, igaz, sok a válás is. Nekem is volt olyan párom, akik a szeptemberi esküvőjükön csak úgy ragyogtak a boldogságtól meg a szerelemtől, öröm volt rájuk nézni, aztán hallottam, hogy novemberben már be is adták a válókeresetet.
De azt látom, hogy ez a szép szertartás - a szerelem ünnepe - igenis még mindig nagyon fontos.
És a párokat megnyugtatja, ha van valaki, aki kézben tartja a dolgokat, gondoskodik a hangulatról, de tudja, mikor kell háttérbe húzódni, és mikor muszáj kicsit „belenyúlni” a történésekbe. És persze az is fontos nekik, hogy valaki végig „észnél van”, mert tegyük hozzá, hogy bár rendesen kínálgatom a pálinkát, én magam a bulikon soha egy kortyot sem iszom. A párok ezért a biztonságérzetért - és persze a hangulatért - szívesen fizetnek. Amibe én kerülök, az középkategóriának számít - 150 ezer forint egy esküvő -, de hallottam már ezer eurós tarifáról is. Van ilyen is.
– Mit tanácsolsz a házasulandóknak, úgy általában, mint a téma szakértője?
– Sokszor tanácsolom a párjaimnak, hogy a nagy napjuk előtt pihenjenek kettesben egy-két napot. Fröccsözzenek, DVD-zenek, nyújtózzanak el a kanapén, hogy kipihentek legyenek a menyegzőre. A másik javaslatom, hogy ha nagyon utálják a felhajtást, akkor utazzanak el inkább Balira, költsék el a bulira szánt pénzt ott, és keljenek egybe a tengerparton.
De ha nagy lagzit akarnak, akkor ne görcsöljenek, hanem lazuljanak el, ez az ő napjuk, nem érdemes végigidegeskedni. Ha pedig ceremóniamestert fogadnak, bízzanak benne.
És is azt kérem tőlük: bízzanak bennem. Én még nem voltam olyan esküvőn, ahol a végén ne hitte volna legalább két vendég, hogy rokon vagyok. És volt olyan jegyespár, akik vendégek voltak egy esküvőmön, és utána megkerestek, hogy engem akarnak, jövő februárra. Az a hétvégém már pont foglalt volt, erre áttették az időpontot egy héttel későbbre. Kizárólag miattam. Na ennél nagyobb elismerés nincs.
