Hogyan élhette túl Grosjean, hogy 220 km/órával a falnak rohant a kocsijával, ami kigyulladt?

A Forma 1-es autóversenyek indulása óta eltelt 70 évben szinte természetes velejárói voltak a szőrnyű halálos balesetek. A két legnagyobb tragédia az osztrák Jochen Rindt és a brazil Ayrton Senna esete volt.

Rindt 1970. szeptember 5-én Monzában szenvedett halálos balesetet, a világbajnoki koszorút már csak özvegye vehette át. A háromszoros világelső Senna 1994. május 1-én a San Marinó-i nagydíjon halt szörnyet (ugyanannak a versenynek az előző napi időmérő futamán az osztrák Roland Ratzenberger lelte halálát a lángok között). Amikor 1976. augusztus 1-én az akkor címvédő, később két további világbajnokságot nyerő Niki Laudát összeégve kimentették Ferrarijából, és az osztrák pilóta hat héttel később már újra versenyzett, mindenki csodáról beszélt.

Honfitársát, Romain Grosjeant november 29-én a bahreini GP-n érintette meg a halál szele, amikor 220 km/órás sebességgel egy falnak rohant, és autója pillanatok alatt lángba borult. A versenyző mégis szinte sértetlenül megúszta a borzalmas ütközést, és saját lábán szállt ki a kocsiból, de ezt nem csupán valamiféle „isteni gondviselésnek” köszönhette, hanem tudósok és mérnökök több évtizedes munkájának – írja a Wired

Gorsjean kocsijának jobboldali hátsó kereke már az első körben összeakadt Danyiil Kvjat kocsijának bal első kerekével, és emiatt a versenyautó kirepült a pályáról. A korlát, aminek nekirohant, egy olyan csupasz, hullámos acélszalag volt, amelyhez hasonlóak a polgári országutak mentén vannak. Megállította ugyan a kocsit, de 220 km/órás sebességhez képest túlságosan gyorsan, az autó csaknem 180 fokban megperdült, kettétört, széthasadt a tankja. A motorból kiáradó és az ütközésből támadt hő azonnal meggyújtotta az üzemanyagot.

Egy ilyen esetnél a szerencse is sokat számít, de ennél sokkal többről volt szó. Grosjean már a kórházban is hálát adott a közelmúltban bevezetett Halo biztonsági gyűrűnek, amelyet a pilótafülke fölé helyeznek el és célja tompítani az ütközés erejét.

Ez egy szénrostokból készült erős szerkezet az úgynevezett „túlélő cella” fölött, amelyet a leginkább ütésállónak tartanak. A Halo minden bizonnyal megvédte Grosjean fejét attól, hogy nekivágódjon a szétszaggatott korlátnak. De életben maradását még legalább három élenjáró találmány is biztosította: fej- és nyaktámasztó rendszere, biztonsági hevederje és védőöltözete.

VIDEÓ: a szörnyű baleset

2001-ben Dale Earnhardt hétszeres amerikai NASCAR-bajnok fejét szó szerint leszakította az ütközés ereje. És bár az autósport irányítói általában nehezen fogadnak el új biztonsági intézkedéseket, Earnhardt rettenetes halála nyomán kénytelenek voltak belátni, hogy a bátorság, a sebesség megszállott imádata nem írja felül a fizika törvényeit. Ekkor született meg a Robert Hubbard által tervezett HANS (Head and Neck Support).

Hubbard már az 1980-as években dolgozni kezdett találmányán, ami először csak saját baráti körében terjedt el, Earnhardt balesete azonban megnövelte a népszerűségét, végül 2016-ban kötelezővé tették használatát.

De legalább ennyire fontos tényező volt az is, hogy Grosjean nem repült ki kocsijából.

Az ezzel kapcsolatos erőfeszítések egészen a második világháborúig nyúlnak vissza, és sokat köszönhetünk John Paul Stapp-nek, az amerikai légierő sebészorvosának, akit egykor „a Föld leggyorsabb emberének” neveztek.

Miközben a hadmérnökök megszállottan építették a hangsebességnél gyorsan repülőgépeket, nemigen törődtek a biztonsággal, és ez több tucatnyi berepülő pilóta életébe került.

Stapp célja egy olyan szerkezet megépítése volt, amely képes az emberi test lefékeződésével járó traumát a minimálisra csökkenteni. Csapatával a kaliforniai, majd új-mexikói sivatagban együléses „rakétaszánkókat” épített, amelyekbe egy-egy bábut ültettek. Minden teszthez másfajta hevedert használtak. Ha a teszt végén a bábu egyben maradt, Stapp maga próbálta ki a hevedert.

Egy alkalommal öt másodperc alatt 1017 km/órára gyorsult fel, vagyis gyorsabb volt, mint egy kilőtt puskagolyó. (Ezzel a teljesítménnyel került be a Guinness Rekordok Könyvébe). Egy tóba zuhant, össze-vissza törte magát, de a kísérletek folytatódtak. A csapat tagjai összesen 166 dokumentált „kilövést” hajtottak végre.

Az öt részből álló versenyöv-rendszer – kettő a vállakon, kettő megfeszíti a medencét, és egy a lábakat rögzíti – évtizedeken át alapfelszerelésnek számított. Az elmúlt években egy hatodik, néha egy hetedik hevedert is hozzátettek, de továbbra is a medencére és a vállakra összpontosítottak. És mindez Stapp eredményeinek köszönhető, aki később az átlagautókba épített biztonsági öv lelkes szószólója lett.

Grosjean balesetének nézőit alighanem a tűzcsóva döbbentette meg leginkább, amelynek közepéből a francia versenyző kilépett. Hogy ezt megtehette, nagyban köszönhető a wilmingtoni DuPont vegyipari cég kutatójának, Wilfred Sweeny-nek, aki 1961-ben kezdett szénből, hidrogénból, nitrogénból és oxigénből álló polimer szálak összefűzésével kísérletezni. Ezekről kiderült, hogy így együtt tűzállóak.

Ez volt az alapja a ma Nomex néven ismert ruházati anyagnak, amelyet 1967-ben szabadalmaztattak, de azóta is folyamatosan fejlesztik. Alig két évvel ezután már ez mentette meg a később Forma 1-es világbajnok Mario Andretti életét az Indy 500-as versenyen.

De ez még nem minden. Grosjean Nomexszel erősített AlpineStars ruháján a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) által megállapított szabványnak megfelelően még olyan vállpántok is vannak, amelyekkel ki lehet húzni egy pilótát a kocsironcsból, eszméletvesztés esetén. Terveznek hozzájuk olyan légzsebeket is, amelyek kitágulnak a hőség hatására, és ezzel egy további hőkorláttal veszik körül a vezetőt, hogy késleltessék az égést. Még a reklámcímkékhez használt fonalakat is tesztelik előzetesen, hogy azok se olvadhassanak bele a pilóta bőrébe.

Romain Grosjean szörnyű, de mégis szerencsés kimenetelű balesete emlékeztethet bennünket azokra az áldozatos munkát végző kutatókra, fejlesztőkre, akik nem csupán a versenysportot, hanem a mindennapi közlekedést is biztonságosabbá tették.