PROGRAMOK
A Rovatból

Helló, december! - Kihagyhatatlan programok a hónap minden egyes napjára

December. Miről másról is szólhatna, ha nem a készülődésről. A készülődésről, ami során nem szabadna szem elől téveszteni a fókuszt és átfordulni valami céltalan, kifulladásba hajló őrületbe.
A DRKUKTART blog cikke - szmo.hu
2017. december 10.



A hónap, amivel kapcsolatban kiemelten úgy érezzük, hogy elsősorban az egymásnak szentelt figyelemről kellene szólnia. A hónap, amelynek nem szabadna másnak lennie e tekintetben a többi hónapnál, de a görcsös igyekezetben olykor pont a lényeg vész el. Pedig az átgondolt tervezés sokat lendíthet az ügyön. Jó esetben a legfontosabbak másoknak mi magunk vagyunk, a szavaink, tetteink, a nevetésünk, a figyelmünk és a társaság, amit nyújtani tudunk. Így, ha már gondolati szinten sikerül redukálni a felesleges holmikra fordítandó figyelmet és időt, akkor tuti, hogy a lényegre is lesz érkezésünk.

Irigylésreméltó szervezési készségünknek köszönhetően felszabadult tengernyi időnkben fájdalommentesen ragadjunk karon valaki(ke)t és, ha éppen nem otthon olvasunk mesét vagy társasjátékozunk, hanem kicsit kimozdulnánk, akkor irány a decemberi programkavalkád.

hello_december1

Ne áltassuk magunkat. Az életünk nagy része az evésről szól, decemberben pedig az arányok eltolódnak, így mondhatjuk arról, hogy a december csak az evésről szól, beleszuszakolva egy kis forralt bort, forró almás-fahájas teát, az elmaradhatatlan tokaji aszút és a vége felé egy kis bubit is. Mozgás és az elme-lélek pallérozása címén két étkezés között azért jut idő egy kis kultúrára is, sőt, menetközben bekukkanthatunk egy-két dizájnvásárra is.

2017. december 10.

Advent második vasárnapja, ami egyúttal egybe esik az első Aszú Nappal (amit nevezzünk csak a hivatalos eseménynek megfelelően Aszú Day-nek). Remek kezdeményezés, itt az ideje, hogy egyre szélesebb körben szegeződjenek a tekintetek a tokaji aszúborra: "A tokaji aszú egyike a világ azon kevés borának, amely bárki számára felismerhető, egyedi karakterrel bír. A termőhely, a több évszázados tradíció, a helyi szőlőfajták és a napjainkban itt dolgozó borászok egy olyan mátrixot hoznak létre, amely egyszerre döbbenti meg a kezdő borkedvelőt és a profi sommelier-t. Minden év december 10-én, a Nemzetközi Tokaji Aszú Napon, az Aszú Day-en erre a Magyarországról, a Tokaji borvidékről származó természetes édes borra szeretnénk felhívni a figyelmet. Kóstold meg a tokaji aszút 2017. december 10-én, a első Aszú Day alkalmából, és oszd meg az élményt másokkal is, mutasd meg, hogy mit ittál! #aszuday"

aszuday

2017. december 10. és 17.

Az Élesztőházban minden vasárnap kinyitja kapuit a Pancs-gasztroplacc, amelyen a karácsony közeledtére tekintettel ezen a két hétvégén debütál a Design vásár is. Szeretek hozzájuk járni, így kíváncsian várom, hogy a dizájn terén kikkel és milyen termékekkel bővül az eddig megszokott minőségi, ám most ízvilágukat tekintve is az ünnepekre hangolt étel- és italkínálat. A nem is olyan régen visszahozott közös főzések során a meghívott vendég ezúttal Terei-Vígh Krisztina, az Ételérzés/Food&Emotion bloggere. Az adventi sütivásár bevételével és az SOS Gyermekfalvak önkéntes csapata közreműködésével ezúttal a Gyermekfalvak gyermekeinek segítenek. Az élőzenét mindkét hétvégén a Harmónia Garden szolgáltatja, akiktől a jazz, a swing, a django és a magyar népzene stílusteremtő egyvelegét hallhatjuk majd.

2017. december 16.

Ha úgy érezzük, eleget adtunk a kulináris élvezeteknek, ideje a lélekre hangolódni. Ez olyannyira hangolódás, hogy a soron következő programra bizony napokkal előre érdemes jegyet váltani, mert teltházas eseményszámba megy. Mi már láttuk, így szívből ajánlom az "Exhibition: Michelangelo - Szerelem és halál" filmet az Uránia Nemzeti Flimszínházban. Azontúl, hogy az épület kapuján belépve az elképesztő díszítettség okán teljesen más világban érezhetjük magunkat, ez a másik világ már a vetítés első perceiben Firenzébe és a Vatikánba kalauzol bennünket. "A film egy különleges utazás, amelynek során a nézők felfedezhetik Firenze, Róma és a Vatikán kápolnáit és múzeumait, valamint több európai szalont, s így megismerhetik Michelangelo viharos életét. Részben a kortársaihoz fűződő kapcsolatain, részben pedig művészi hagyatékán keresztül mutatja be a karizmatikus és egyben rejtélyes művészt." Kihagyhatatlan alkotás.

michelangelo

2017. december 31-ig

Adventi Ünnep a Bazilikánál, ahol, ha jót forralt borra szomjazik a gigád, menj a Divino e célból telepített pultjaihoz (nekünk különösen a Zrínyi utcában állomásozó egység forralt vörös borai jöttek be), ha pedig megéheznél ki ne hagyd a Gastro-Hack megjelenésében is egyedi pultját, ahol többek között remek BBQ gulyásleves és mennyei pulled pork bagel érkezik az új életcélt nyert gyalupad felett a kezeid közé. Sötétedéstől a Szent István Bazilika homlokzatára vetített zenés fényjátékkal, alkalomadtán élőzenét szolgáltató fellépőkkel várják a szervezők a nagyérdeműt. (Egy plusz jótanács csupán: a 3D-s vetítések idejét megelőzően jobban jársz, ha máshol kóborogsz, ugyanis, ha vagy oly' szerencsétlen, hogy a téren csatangolsz a megelőző kitudjamennyitízpercben, garantáltan fenyőre mászol az ünnepi hangulatot földbe döngölő, az egyébként teljesen indokolatlan angol karácsonyi zenét még indokolatlanabbul gyakorlatilag két percenként megszakító, a 3D-s szemüveget promótáló fahangú bemondásoktól.)

2017. december 1-31.

A Balatoni Gasztrotérkép csapata télen sem tétlenkedik, ugyanis megválasztották az idei év Balaton Alapanyagait: e címre idén a keszthelyi tokhalat (Halház Kft.) és a töreki babot (Fodor Lajos, termelő) találták érdemesnek. Bevallásuk szerint: "A kampány célja nem más, mint felhívni a figyelmet az egész éves balatoni gasztronómiára, a magas minőséget nyújtó vendéglátóegységekre, a régió termelőire, és a helyi vendéglősök összefogására. Az ötlet a Balatoni Gasztrotérkép alapítóitól származik, akik úgy gondolják, egy-egy alapanyag kiemelése, és a termelők támogatása előrelendítheti a balatoni régiót, segíthet a gazdaságoknak és a vendéglátósoknak is. A kampány keretében decemberben ezen alapanyagokból készülnek a táblás ajánlatok több mint 25 balatoni étteremben (Alsóörs Marina Hotel és Étterem, Bistro Sparhelt, Bock Bisztró Balaton, Chateau Visz Kastélyszálló, Fenyves Yacht Club Hotel és Étterem, Gianpiero&Étterem, GUSTO13 bistro&delicate, Káli Art Inn, Kistücsök Étterem, Kővirág Étel-Ital- Ágy, Kreinbacher Birtok, Laposa Borterasz, Mala Garden Design Hotel&Restaurant, Márga Bisztró Csopak, Morzsa Bisztró, Neked Főztem, Nem Kacsa, Pántlika Pincészet, Pláne Badacsony Borterasz, Sáfránkert Vendéglő, Terazza Bistro&Bar, Tilia a Badacsonyi Borvendéglő, Vígmolnár Csárda, Villa Kabala, Villa Vitae)

balaton1

Kép: redphoto

Visszakanyarodva a lélek ápolásához, elsősorban a december slágere a Diótörő. Gyermekkoromban láttam először a Magyar Állami Operaházban nagymamánk jóvoltából, aztán évekig nélkülöztem e téren a személyes impressziógyűjtést. Egészen két évvel ezelőttig, amikor ismét ellátogattunk az Operaházba és immár az új díszletek között megint a hatása alá kerültem. Azóta az előadás számomra ismét a leghidegebb évszak nélkülözhetetlen eleme, de már ősszel is nagyon szívesen előveszem a 'lemezt'. Idén az Operaház felújítása miatt az Erkel Színházba szorul az előadás és térbeli korlátok okán a régi díszlet között történik a varázslat. Bár jegy az mondhatni már nincs, azaz előadásonként csak egy-két darab elérhető az Erkel Színházba is, mindenkit buzdítok, hogy akár az Erkelben, akár máshol tekintse meg. Bár baletton kívül más verzióban még nem láttam, a szezonban megtörik az 'átok', ugyanis bevesszük a budapesti Bábszínházat is, ahol a darab korhatáros, de ez nem akadály, mert a hatodik életévünket már betöltöttük.

Tovább lavírozva a kultúra folyamán, ki ne hagyjátok a Magyar Nemzeti Galériában Korniss Péter - Folyamatos emlékezet című, 2018. január 7-ig látogatható kiállítását. A hétvégén láttuk, és címszavakban a következő szavakkal dobálóznék: lenyűgöző, inspiratív, pozitív, szerelem. Egyelőre ennyit, mert még amúgy is szentelek neki egy külön posztot.

diotoro1

Ha már a Magyar Nemzeti Galériában jártunk, bizony megtekintettük a Keretek között - A hatvanas évek művészete Magyarországon (1958-1968) című, egyébként 2018. február 18-ig látogatható kiállítást. A Korniss nyújtotta élmény után merőben más, át is kellett kapcsolni az elmét. Az első lépéseinkre a nyomasztó volt a legjobb szó, de pár lépéssel távolabbról nézve a remek szóval illetném. Bár még nem éltem akkor, a felvezető szövegekkel, a képek, plakátok, könyvek, szobrok, bútorok mellé biggyesztett pár vagy éppen jóval több szó nem csupán a kort, de évtizedeken átnyúlva a mát is más megvilágításba helyezi.

És, ha már ott vagyunk, egy gyors emlékezés jegyében azért tegyük tiszteletünket a Munkácsy teremben is, ahol a Munkácsy Mihály és a századvég realizmusa című kiállításban oldódhatunk fel. A Galéria kiállított, teljes anyagát egyszerre befogadni lehetetlen, de ez ne tartson vissza bennünket az első lépésektől.

2017. december 24-26.

Karácsony, béke, pihegés, evés, ivás, jó sok társasjátékozás, indokolt belassulás, beszélgetés, alvás, kirándulás és, ami még belefér.

karacsony_dec

2017. december 27-30.

A két ünnep közötti időszak, amikor lehetőleg szabadságon leszünk, a lehető legteljesebb módon átmegyünk nyugiba, de csak éppen annyira, hogy arra azért emlékezzünk, hova kell majd január másodikán becsámborogni.

2017. december 31.

Nyilván újat mondok ezzel, de helló Szilveszter!

Emberközpontú decembert mindenkinek!

Ne feledkezz meg a DRKUKTART blogról sem: ne maradj le az újdonságokról, kövess Facebook-on ITT és Instagram-on ITT, vagy, ha úgy tetszik, értesülj a friss bejegyzésekről a Bloglovin segítségével!

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


PROGRAMOK
A Rovatból
Ezek a legjobb augusztus 20-i programok Budapesten és országszerte
Szent István ünnepe egyúttal az államalapításé is, így ez a nap felejthetetlen élményt kínál. Mutatjuk a 2025. augusztus 20-i programokat Budapesten és vidéken.
Fotó: Mervai Márk - szmo.hu
2025. augusztus 13.



Mit is ünneplünk augusztus 20-án?

Augusztus 20. Magyarország nemzeti ünnepe és hivatalos állami ünnepe az államalapítás és az államalapító I. István király emlékére. Szent István napja egyben a magyar katolikus egyház egyik legfőbb – Magyarország első számú védőszentjének tiszteletére tartott – ünnepe.

Szent Isvan Magyarország első számú védőszentje
Fotó: Markovics Z. Kristóf

Ezen a napon ünnepeljük továbbá:

  • az államalapítást,
  • István király szentté avatását,
  • az alkotmányt,
  • az aratás végét,
  • és az új lisztből sütött kenyeret is

Programok a fővárosban

Szent István Nap - Ilyen volt 2025-ben az augusztus 20-i ünnepi tűzijáték Budapesten

A hivatalos ünnepség Budapesten, a Kossuth téren Magyarország lobogójának felvonásával és a tisztavatással kezdődik 8 órától. Ezen a napon 10-18 óráig a Szent koronát is megnézheted az Országházban. Folytatásként 9- 9.45 -ig légiparádé is lesz a Duna felett. A Budai Várban a Szentháromság téren és a Dísz téren lesz a mesterségek ünnepe, a Várkert Bazár előtt pedig az ízek utcája. 17 órától a Szent István-bazilika körüli Szent Jobb-körmenettel tisztelegnek Magyarország fővédőszentje előtt. Az ünnepnapot az esti tűzijáték zárja. Ezen az ünnepen adják át a legtöbb állami kitüntetést is.

"Tűz és fények játéka" - A 2025. augusztus 20-i tűzijáték kezdete és menete

Idén is több napos rendezvénysorozattal ünnepeljük az államalapítás évfordulóját - a programok már augusztus 16-án, szombaton elkezdődnek néhány helyszínen (a Filozófusok kertjében a Gellérthegyen, az Erzsébet téren és a Szent István Bazilikában).

Európa legnagyobb tűzijátékában gyönyörködhetsz idén: több mint 5 kilométer hosszan lehet majd látni a Duna mentén Budapesten. A teljes látványtér a Petőfi hídtól a Margitsziget alsó harmadáig húzódik majd. 46 ezer pirotechnikai eszközt lőnek fel, és látványos drónshow-val egészül ki a vizuális pompa, és a tűzijátékhoz kapcsolódó műsorban elhangzó történelmi mese és az azt kísérő zenei kompozíció a múlt évben elhangzott történelmi kronológia folytatása lesz.

Tűzijáték Budapesten 2023-ban is az alsó és felső rakpartról lesz látható
Fotó: Markovics Z. Kristóf

A 2025. augusztus 20-i tűzijáték budapesti időpontja és helyszíne:

  • pesti és budai alsó és felső rakpart, 21 órától 21.30-ig

2025. augusztus 20. programok Budapesten

Idén több napos programsorozat vár a fővárosban Szent István napjához kötődően. Az ünnepi programok már augusztus 16-án szombaton elkezdődnek és 21-én csütörtökön érnek véget a Mándoki Soulmate koncerttel. Rengeteg helyszínen várnak benneteket a legkülönbözőbb rendezvényekkel a Városligettől az Erzsébet téren át a Budai Várig. A pontos kezdési időpontokat és a részletes programokat napokra lebontva a Szent István Nap HIVATALOS HONLAPJÁN találjátok.

Bom Dia Project x 360 Bar – Augusztus 20.

Idén augusztus 20-án ünnepeld az államalapítás napját Budapest egyik legvarázslatosabb helyszínén! A 360 Bar panorámás tetőteraszáról nemcsak a tűzijáték nyújt lélegzetelállító látványt, hanem a naplemente arany fényei is. YOLESS, VARTEK, MANDIL és MATU gondoskodnak a ritmusról, miközben kézben egy hűsítő koktéllal élvezheted a város fényeit és a különleges hangulatot. Egy meglepetés nyereményjáték is vár a vendégekre – garantáltan emlékezetes est lesz! Jegyek még kaphatóak ide kattintva! További infokat a Facebook eseményben olvashatsz.

A helyszín:A 360 Bar Budapest ikonikus rooftop bárja, amely az Andrássy úton, a város szívében várja a látogatókat. Innen 360 fokos kilátás nyílik a fővárosra – a Parlamenttől a Budai Várig, a Citadellától a Bazilikáig. Nyáron a hangulatos napernyők, télen a kupolás igluk teszik különlegessé, de az augusztus 20-i tűzijáték napján a város egyik legjobb nézőpontjává változik.

A hivatalos ünnepségeken túl lesznek augusztus 20-i koncertek is

A budapesti programok közül 2025-ben kiemelkedik a „Szent István Nap” című fesztivál rendezvénysorozata, ami több mint egy tucat ingyenesen látogatható helyszínnel valódi kulturális kavalkádot kínál. A komolyzene és a könnyűzene különböző műfajai képviseltetik magukat, így mindenki találhat magának kedvére valót emellett természetesen a történelem, a gasztronómia és a divat is megjelenik majd.

2025. augusztus 20-ai koncertek és kiemelkedő helyszínek:

    • Szabadrét Fesztivál - az Erzsébet téren augusztus 16-án és 17-én

Színpadot telepítenek a tér nagy fái közé, ahol elektronikus zenei koncertek és live performance-ok is zajlanak majd. Déltől egészen késő estig partizhatsz.

    • Retró fesztivál - a Tabán színpadán augusztus 16-tól 19-ig

Igazi régi, magyar rock fesztivál a Tabánban, a mai napig népszerű zenekarokkal a 70-es 80-as és 90-es évekből: Beatrice, Szikora Róbert és az R-Go, Ladánybene 27, Neoton, Deák Bill Gyula, Bikini.

    • Családi Élménysziget - Margitsziget, augusztus 19-20

Aki kifejezetten gyerekeknek szóló programot keres az államalapítás ünnepére, jobb helyre nem is jöhet. Sportfoglalkozásokkal és koncertekkel várnak benneteket a Nagyréten.

    • Vigadó Piano - a Vigadó téren augusztus 18-20

Élőzenei és gasztro élményt is kínál egyben, az európai kávéházak zenei hangulatát idézi fel, és három napon át lüktetnek a jazz, a bossa nova és a szamba ritmusai.

    • Csárdafesztivál - a Vörösmarty téren

Igazi hagyományőrző fesztivál, ahol a határon túli térségek legjobb magyar csárdáinak ikonikus ételei is bemutatkoznak.

    • Magyar Ízek utcája - a Várkert Bazárban

Cukrászok, pékek, vendéglátósok várják az érdeklődőket a Lánchídtól egészen a Döbrentei térig, ahol a növényekre, fűszerekre, ételekre, italokra, helyezik a hangsúlyt így bemutatva a Kárpát-medence gazdag ízvilágát és gasztrokulturáját.

    • Mesterségek Ünnepe - a Budai várban

A Mesterségek Ünnepén 2025-ben is a vásárok utánozhatatlan hangulatával, közel 1000 kézműves mester, több száz fellépő, egész napos színpadi programok, mesterség bemutatók és népi játszóházak várják a látogatókat a Dísz téren és a Szentháromság téren.

    • Művészkert és Kreatív Fesztivál - Millenárison

Többek közt kulturális programokkal és kézműveskedéssel várnak augusztus 18-tól augusztus 20-ig.

    • Varázsliget - a Városligetben

Fantasztikus program a kicsiknek! Lesznek bábelőadások, gyermekeknek szóló koncertek, kitelepül egy cirkuszi játszóház és interaktív bemutatókat tart a honvédség.

Kenyérlelke Fesztivál 2025 - Ahol a legjobb kenyereket kóstolhatod

Augusztus 20-án új helyszínen és megújult tartalommal, a Magyar Kézműves Kenyér Társaság szervezésében jelentkezik a Kenyérlelke Fesztivál, a kézműves pékszakma legrangosabb hazai összejövetele.

A sorban 11. eseménynek augusztus 20-án, 10 órától a Szentendrei Skanzen ad helyet. Ezen az ikonikus helyszínen az otthonsütők és a szakma krémje versenyez, közben a szervezők szakmai és családi programokkal készülnek.

A workshopokon például megtanulhatsz színes kenyereket készíteni, teljes kiőrlésű rozskenyeret sütni, nápolyi és római pizzát varázsolni az asztalra, és megtanulhatod a gluténmentes kovászolást is. A kicsik bábjátékon vehetnek részt, és megkóstolhatják veletek együtt a társkiállítók standjain az ínyencfalatokat. Délután jazz koncertet hallgathattok.

KENYÉRLELKE FESZTIVÁL 2025

2025. augusztus 20. 10:00 – 17:00, Szentendrei Skanzen

Megközelítés (autó nélkül): a Batthyány térről HÉV-vel juthattok el Szentendrére, a HÉV-végállomástól aznap ingyenes Kenyérlelke-buszjáratok visznek ki a Skanzenbe.

További információ és részletes program ide kattintva!

Az augusztus 20-i állami ünnepet országszerte sok helyen megtartják, így színes programok, koncertek, fényfestés, tűzijáték nem csak Budapesten lesz. Íme egy csokorra való a vidéki kínálatból.

2025. augusztus 20-i programok vidéken

Augusztus 20. Székesfehérváron

  • Koronázási Ünnepi Játékok
  • szent mise a Szent István székesegyházban
  • Fehérvári Királyok Menete
  • kódfejtős-nyomozós játék
  • barokk látványkonyha
  • lovagi torna

Kiemelt Szent István napi programok várnak benneteket 2025-ben is a Királyi Napok rendezvénysorozaton. A részletes programról az esemény FACEBOOK-OLDALÁN találtok információt.

A Szent István ünnepe köré szervezett összművészeti fesztivál, a Székesfehérvári Királyi Napok programsorozata a város legfontosabb eseménye,

Rendezvények, programok Debrecenben

Kihagyhatatlan a Debreceni Virágkarnevál augusztus 15-20-ig! Lesznek táncprodukciók, szabadtéri művészeti bemutatók, kiállítások, kézműves vásár és egyedi koncert: filmzenék orgonán. Augusztus huszadikán pedig a csodálatos felvonulásban gyönyörködhetsz, a karneváli menetben sokezernyi virággal. Minden programot és időpontot ITT találsz.

Programok augusztus 20-án a Gödöllői Királyi Kastélyban

Kiváló kirándulási úticél lehet családoknak, barátoknak, pároknak 2025-ben is. Látogass el a kastélyba, mely egyedülálló látványosságokkal és tárlatvezetésekkel várja látogatóit, vagy hallgass bele az éppen zajló ZENÉL A KASTÉLY fesztivál koncertjeibe. Augusztus 21-én István a király rockopera keresztmetszetet hallgathattok Feke Pál rendezésében.

Ünnepi programok Gyomaendrődön

A népszerű Gyomaendrődi Nemzetközi Halfőző Verseny helyszíne az Erzsébet liget. Puj Feri zenekara, bűvészműsor, Hevesi Tamás koncert, látványfőzés színesíti a programokat, amiért kattintsatok IDE!

Augusztus 20 programok Gyulán

Az államalapítás és az államalapító Szent István király emlékünnepén, 2025. augusztus 20-án a gyulai Almásy-kastélyban és a kastélyparkban 5 órától családi társasjáték és meseelőadás lesz a gyerekeknek, este 7 órától pedig standup Beleznay Endrével és Kádár Mónikával a felnőtteknek. Ha éppen a fürdővárosban nyaralsz, este műsort láthatsz a tószínpadon, majd a napot tűzijátékkal koronázzák meg. A gyulai programokat ITT találod.

Augusztus 20-ai ünnep Hortobágyon

A hagyományok szerint az államalapító Szent István király és az új kenyér ünnepéhez (augusztus 20-hoz) kötődően rendezik az országos hírű kirakodó és népművészeti vásárt, a Hídivásárt. A kétnapos rendezvényen a koncertektől a buborékfújó versenyen át a kenyérszentelésig számos program részesei lehettek.

Programok augusztus 20-án Miskolcon

Ünnepelj Miskolcon, több helyszínen!

Zászlófelvonással kezdődnek a programok augusztus 20-án, szerdán délelőtt kilenckor a Népkertben, majd Felsőhámorban, a Szent István szobornál tartanak megemlékezést. A Szent István téren a Szinvavölgyi Néptáncműhely lép fel 16:30-kor, 17:30-tól pedig Herczku Ági és Nikola Parov tart koncertet. Az ünnepi kenyérszentelés és az aratókoszorú elhelyezése 18:30-kor kezdődik. 20:30-tól látványos fényfestéssel és show-elemekkel díszítik a város ikonikus épületeit.

A részletes programot ITT találjátok.

Ünnepi programok Salgótarjánban

Államalapító Szent István ünnepét Salgótarján belvárosában a Szent István téren és a Fő téren tartják. Előbbin koszorúzás és közös imádság lesz a Szent István szobornál 10 órától, utóbbin koncertekkel várnak 17 órától. Fellép Mahó Andrea és Pesák Ádám, Bebe, majd Sheyla Bonnick, aki a legendás BoneyM énekese volt, és a formáció slágereivel érkezik. Részletek ITT.

Szent István napi programok Sümegen

9 órakor ünnepi szentmise az Urunk Mennybemenetel Plébániatemplomban, 10 órától városi megemlékezés az új kenyér megáldásával és Kovács Nóri szólókoncertjével. 20 órától ünnepi történelmi lovasjátékot láthattok a Lovagi arénában, 21.30-kor pedig a sümegi várnál tűzijátékban gyönyörködhettek.

Augusztus 20-ai programok 2025-ben Szegeden

Idén kétnapos lesz az Államalapítás Ünnepéhez kapcsolódó programsorozat. Augusztus 19-én a Széchenyi téren gyermekműsorokkal, utcabállal, koncertekkel - köztük Radics Gigi és Singh Viki fellépésével - várnak. Augusztus 20-án 15.50-kor felvonják az országzászlót, 1600 órakor kezdődik az ünnepi megemlékezés, majd a műsorok és koncertek után 21.00 órától kezdődik a tűzijáték.

Helyszín: Széchenyi tér

A részletekről ITT találtok bővebb információt.

2023 augusztus 20-ai koncertek lesznek Szegeden is

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
PROGRAMOK
A Rovatból
Muay Thai box és thai street food vacsora: különleges nyitóesttel indul a Thai Gasztronómiai Hét Budapesten
Ha szereted a thai gasztronómiát és érdekel a keleti harcművészetek világa – különösképpen a Muay Thai –, augusztus végén garantáltan különleges élményben lesz részed az Anantara New York Palace-ban.


Ha mindig is vágytál egy egzotikus utazásra Thaiföldre, de idén mégsem jött össze, most itt a lehetőség, hogy pár órára mégis ott érezd magad. Augusztus 29-én egy különleges estére hív a Thaiföldi Királyság Nagykövetsége, ahol a gasztronómia, a hagyományos harcművészet és a kultúra együtt teremti meg a hamisítatlan thai hangulatot Budapest szívében, az Anantara New York Palace Budapest gyönyörű környezetében.

Ez a megnyitó ünnepség nemcsak egy program a sok közül – ez maga a bejárat Thaiföld ízeibe és szellemiségébe, egyetlen este alatt.

Egy este, amit biztosan nem felejtesz el

Már az esemény helyszíne is különleges: az Anantara New York Palace, amely a világ egyik legelegánsabb szállodaláncának budapesti ékköve. Az impozáns terekben azonban most nem csak a látvány fog elkápráztatni – az ízek, illatok és hangulatok is elrepítenek Délkelet-Ázsiába.

A menüsor autentikus thai ételeket vonultat fel, olyan klasszikusokat, amiket tényleg érdemes egyszer az életben (vagy inkább rendszeresen) megkóstolni.

Ott lesz a legendás Tom Yum Kung, a csípős-savanyú garnélaleves, ami valóságos ízbomba citromfűvel, lime-mal és chilivel. A Pad Thai, a világ egyik legnépszerűbb utcai étele szintén helyet kap a kínálatban – wokban sült rizstészta, tofu, garnéla, tamarind szósz és tört mogyoró harmóniája. És ha már főétel, akkor Beef Massaman Curry – egy lassan főtt marhahúsos fogás selymes kókusztejes curryvel, burgonyával, enyhe fűszerekkel és mogyoróval. Desszertként pedig jöhet a Kow Neaw Ma-Muang, vagyis az édes ragacsos rizs friss, érett mangóval és kókuszkrémmel. A menühöz korlátlanul járnak üdítők, borok és sör is, így tényleg minden adott egy emlékezetes estéhez.

Látványos harcok, valódi tisztelet – Muay Thai élőben

Az est fénypontja kétségkívül a Muay Thai gála, amely nemcsak sportélmény, hanem kulturális utazás is. Thaiföld nemzeti sportja évszázados hagyományokra épül, ahol a küzdelem nem pusztán fizikai erőpróba, hanem tánccá és rituálévá formált harcművészet. Ez most testközelből is átélhető lesz:

a nézők világ- és Európa-bajnok magyar versenyzőket láthatnak a ringben, ahogy látványos, pörgős mérkőzéseken mérik össze erejüket.

Ritka lehetőség, hogy ilyen szintű bajnokokat élőben, ennyire közelről figyelhess – igazi profi sportélmény vár mindenkit.

A gálán részt vesznek:

Anna Székely

IFMA European Champion, 2× Elite European Championship Silver Medalist, 2× Hungarian Champion

Szilárd Józsa

5× Hungarian Champion, 3× IFMA World Championship Bronze Medalist

István Kurdy

2× World Championship 3rd Place, European Championship Silver Medalist, 6× Hungarian Champion

János Polják

2× Hungarian Champion, Polish Cup Winner

Ez nemcsak a küzdelemről, hanem a kölcsönös tiszteletről, önfegyelemről és méltóságról is szól – és erről te is meggyőződhetsz élőben, augusztus 29-én.

Jegyinformációk – hogyan tudsz részt venni?

A megnyitó ünnepségen való részvétel és a kóstoló menü igénybevétele előzetes promóciós voucher megvásárlásához kötött, amelynek ára: 15 000 Ft.

Ha szeretnél ott lenni, jelentkezni és asztalt foglalni az alábbi elérhetőségeken tudsz:

Beke Katalin – [email protected] | +36 30 522 6079

Egri-Malik Réka – [email protected] | +36 30 331 2867

Helyszín:

Anantara New York Palace Budapest

1073 Budapest, Erzsébet körút 9-11.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


PROGRAMOK
A Rovatból
Megnéztük, mi vár rád a 2025-ös STRAND Fesztiválon - ezeket a programokat ne hagyd ki
Paul Kalkbrenner egyetlen magyarországi fellépése, Purple Disco Machine, Halott Pénz, Majka, Dzsúdló, Beton.Hofi, ValMar és még rengeteg kedvenc – négy nap alatt Zamárdiban minden színpadon sztárok, a parton pedig megállíthatatlan nyári hangulat.


A STRAND nem csupán egy fesztivál – ez egy balatoni élménycsomag, ahol a napfényes nyári napok és a sötét, izzó éjszakák tökéletesen keverednek. A fesztivál 2025-ben négynaposra bővült, hogy legyen bőven időd napközben lebegni a Balatonban, este pedig hangosan énekelni a kedvenc dalodat egy igazi sztárfellépő színpadánál.

A strand, a vibe és a zene együttese adja a fesztivál egyedi atmoszféráját: mindenütt jókedv, balatoni levegő és ismerős refrének – minden adott, hogy a legjobbat hozd ki a nyár utolsó nagy bulijából.

Idén ráadásul különleges zenei csemege is vár: Paul Kalkbrenner 2025 nyarán kizárólag itt lép fel Magyarországon, így aki élőben akarja hallani a világhírű német dj-producert, annak Zamárdiba kell jönnie.

És ha azt gondoltad, a főfellépők után lecseng a buli, tévedsz: a party három különböző színpadon folytatódik vasárnap hajnalig, mintha a nyár csak most kezdődne igazán.

STRAND FESZTIVÁL

Hol? Zamárdi szabadstrand

Mikor? 2025. augusztus 20–23.

Napi jegy: 19 990 Ft-tól, bérlet: 54 990 Ft

Részletek: strandfesztival.com

 

Kikre bulizhatunk?

A nyitónapon egyből három nagyágyú pörgeti a közönséget: a kizárólag itt fellépő Paul Kalkbrenner, a finom elektronikus hangzásáról ismert Purple Disco Machine és a legendás Kruder & Dorfmeister. Ez az este egyszerre szól majd a minőségi tánczenéről és a Balaton-fílingről.

A hazai mezőny sem marad adós: Beton.Hofi idén kiemelt főműsoridőt kap péntek este, de velünk lesz a fesztiválhimnusz-gyártásban verhetetlen Halott Pénz, a közönségkedvenc Majka, a pörgős energiát hozó Dzsúdló és Desh, valamint a listákat uraló ValMar és a mindig teltházas Bagossy Brothers Company. A sort erősíti még T. Danny, Manuel, Bruno x Spacc és KKevin – vagyis tényleg minden korosztály és stílus talál magának valót.

A nemzetközi vonalat színesíti az olasz Gioli & Assia páros, akik magával ragadó szettjeikkel hozzák majd a mediterrán vibrálást, és az extra látványt ígérő Apashe, aki zenekari kísérettel áll színpadra.

Necc Party – a bűnös élvezetek mennyországa

Ha valaki szereti teli torokból énekelni a legnagyobb slágereket a ’80-as, ’90-es és 2000-es évekből, a Necc Party kötelező program lesz.

Ez az este a bűnös élvezetekről, a „csak még egy szám”-élményről szól, amikor mindenki ismer minden refrént, és senki sem fogja magában tartani. Fesztiválon, Balaton-parton ez garantáltan felejthetetlen.

De ha más típusú zenékre táncolnál, akkor is találsz neked való: a Coca-Cola Stage, a Dreher Színpad és a Rádió 1 × Jack Daniel’s Stage hajnalig pörög. Itt lesz Fluor Tomi „Zúzunk az éjszakában” bulija, K-OSZ Disco-őrület, és a Rádió 1 DJ-i (Metzker Viktória, Cooky, Lotfi Begi, Bárány Attila és társaik) hozzák a legjobb tánczenéket.

Legendák és új kedvencek

A fesztivál idén a Magyar Dalszerzés Éve tematikát is ünnepli: jön a GESZTI SIXTY show, ami hatalmasat ment idén, a búcsúturnézó Margaret Island, a 30 éves Ganxsta Zolee és a Kartel, valamint olyan örök kedvencek, mint a Neoton Família, Szikora Róbert és az R-Go, és egy nagy Abba Tribute is.

A STRAND FAN program öt friss produkcióra irányítja a figyelmedet: Lil Frakk, Sisi, Co Lee, Cserihanna és Kolibri. Plusz itt lesz a Megasztár 2024 győztese, Gudics Máté is – első nagyfesztiválos fellépését itt láthatod.

Miért kihagyhatatlan?

Mert ez a nyár utolsó nagy fesztiválja, ahol minden megvan: nappali lazulás a Balatonban, esti koncertek a legnagyobb kedvenceiddel, hajnalig tartó tánc a barátaiddal. A STRAND-on egy helyen kapsz mindent, amiért szeretjük a nyarat – és amivel méltóképpen búcsúztathatjuk.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


PROGRAMOK
A Rovatból
Nagykorúvá válik az Ördögkatlan: rengeteg programmal készülnek, és egy legendás helyszín is visszatér
Már csak alig néhány nap van hátra addig, amíg július 29. és augusztus 2. között ismét megtelik élettel Nagyharsány és környéke.


Az Ördögkatlan mindig is több volt egyszerű fesztiválnál. Itt nem a színpadok, hanem az emberek adják az irányt – nem díszlet, hanem közös valóság, amit együtt élünk meg. A szívirány nem égtáj: belül van. Ahol a kedvesség vezeti a lépéseinket, a kíváncsiság nyitja ki a kapukat, és az elfogadás alakítja a tereket. Az Ördögkatlan 2025-ben is ebbe az irányba tart: ahol az együttlét nemcsak élmény, hanem ember- és közösségformáló erő. Olyan nagybetűs Hely, amiről akkor álmodunk, amikor ez a szó jut eszünkbe: haza.

„2025 nyarán nagykorúvá válik az Ördögkatlan Fesztivál – felnőtt lesz, 18 éves. A felnőttek felelősségével szervezzük a programokat – de megőrizve azt a gyermeki ártatlanságot, ami 2008-ban, a születéskor magától értetődő volt” – fogalmaznak a szervezők.

Az öt napon át tartó, Dél-Baranyát átszövő, többek között a Kulturális és Innovációs Minisztérium valamint az NKA támogatásával létrejövő összművészeti fesztivál idén is több mint 600 programmal várja a közönséget, a színháztól a rockkoncertig, a népi kultúrától a kortárs irodalomig, a filmektől a katlanfutásig, faültetéstől a klasszikus zenéig.

Díszvendégek

Tompa Andrea (akivel irodalomról beszélgetünk a Vylyanon, Korniss Péter fotójához ír szöveget a Katlan-Textúrához, de „A gyermek neve” címmel hoz egy életrajzi performanszt is – és persze szokásához híven biztosan elindul a Katlanfutáson), Vecsei H. Miklós (aki barátaival Radnóti Miklósra, Cseh Tamásra emlékezik koncertjein, de segíti egy új, 21. századi Passió létrejöttét is), Thuróczy Szabolcs (aki Egy életem címmel színházi előadásban vall életéről, és beszélgethetünk vele a Narancsligetben levetített fontos filmjeiről is).

Fókuszban: Törőcsik Mari

Az idei fesztivál különleges hangsúlyt fektet Törőcsik Mari 90. születésnapjára, akinek emlékére – a MOL Új Európa Alapítvány „Határtalan Nyár” programja segítségével - egy teljes ötnapos programsorozat épül. Benne szabadtéri kiállítás, rengeteg filmvetítés, sőt, a Budapest Bár különleges, Marit megidéző koncerttel is készül.

Újdonság: Az Elfogadás Tere

2025-ben az Ördögkatlan még tudatosabban fordul a fogyatékkal élők felé. A Játéknap Alapítvánnyal közösen megteremtjük az Elfogadás Terét, benne színházi előadásokkal, melyben sérültek és nem sérültek együtt játszanak, koncerttel, érzékenyítő előadással, autisták kiállításával, divatbemutatóval, spécifilmekkel és számos sportprogrammal: vakfocival, vakpingponggal, sőt a szokásos Katlanfutáson kipróbálhatjuk, milyen bekötött szemmel és hozzá kisérővel futni.

30Y – 25 éves jubileum

A Katlan nélkülözhetetlen szereplője, a 30Y zenekar idén ünnepli fennállásának 25. évét. A zárókoncert mellett kiállítással, beszélgetésekkel, vetítésekkel és különleges zenei eseményekkel tisztelegnek a közönség előtt.

Ősbemutató: Passió

Háy János, Márkos Albert és Vass Gergely közös alkotása egy 21. századi Passió, amely a kortárs művészet erejével szólítja meg a ma emberét. Az SZFE végzős osztályával közösen életre hívott produkció ősbemutatója augusztus 1-én lesz az amfiteátrumban, rendező Lukács Ádám.

Színház minden mennyiségben

A Katlant sokan színházi fesztiválnak is tekintik, mert valóban rengeteg kiváló előadás bemutatkozik az öt nap során.

Ismert, nagyszerű művészek, mint például Udvaros Dorottya (Őszi álom), Zsótér Sándor és Tóth Ildikó (Térkép a túlvilágról), Mácsai Pál (Azt meséld el, Pista), Takács Katalin és Znamenák István (Elesettek), Pál András, Szikszai Rémusz, Takács Diána Nóra (Textúra)…

És persze rengeteg fiatal, akik a jövő (és már a jelen) meghatározó személyiségei, köztük a Katona József Színház fiatal csapata (Sárszeg), színművészetis egyetemisták (Hamlet, Spoon Riveri holtak…) és persze függetlenek a Jurányiból, a Dantéból, a Trafóból…

Minden műfajból csak a minőség

18. éve érkeznek a magyar kultúra legjobbjai az Ördögkatlanba – mégpedig minden műfajból. Csak ízelítőül: Berecz András, Kolonits Klára, Bukta Imre, Lovasi András, Kulka János, Dresch Mihály, Sebestyén Aba, Harcsa Veronika, DrMáriás, Vilmányi Benett, Sárik Péter, Máté Gábor, Kollár-Klemencz László…

Tompos Kátyára emlékeznek

Ahogy telik az idő az Ördögkatlannal, úgy lesz több a vesztesége is. Köztük a tüneményes Tompos Kátya, akit kiállítással, Hrutka Róberték koncertjével, Novák Erik freskójával, faültetéssel – a Tompos Kátya Alapítvány segítségével - próbálunk, hiába, megidézni.

Kisharsány visszatér

A legendás Kovács Udvarház és a falu újra része a Katlannak. A helyszín koncertekkel, színházi előadásokkal, kiállításokkal és szentesi vagy Szentesről elszármazott művészekkel telik meg, köztük Alföldi Róbert, Náray Erika, Cserna-Szabó András, Keserű Imre, Szvetnyik Kata… A Kovács Udvarházat pedig Szentes legendás csárdájáról öt napra Szamárdelelőnek kereszteljük el.

7 és fél halál – kortárs vígopera

Az Ördögkatlanból indult, az Ördögkatlanban születik újjá: Dinyés Dániel és barátai sok évvel ezelőtt nálunk kezdték el frenetikus sikerű operabeavatóikat, melyektől úgy köszönnek el, hogy a közönség segítségével megalkottak egy librettót, melynek zenéjét Dinyés Dániel írta meg.

Bubnó-ünnep

2025 egy különleges év - éppen 50 éve van a zenei pályán a StEFREM alapítója, Bubnó Tamás, aki ráadásul pont július 30-án ünnepli a születésnapját, mit ad Isten, éppen a nagyharsányi Narancsligetben! Emellett pedig megjelenik vinylen a StEFREM legújabb kiadványa, a “Bubnó-lemez”, amin három generáció darabjai és dalai hallhatók: Bubnó László görögkatolikus pap, Bubnó Tamás, valamint fiai, Márk és Lőrinc művei szólalnak meg rajta.

Katlanjárók kedvencei

Újra és újra velünk lesznek, biztos pontot jelentenek a Katlan gyöngyszemei: a Bölcsész Udvartól a Rácz-házig, a Kovácsműhelytől, a Zene Háza Hangtemplomig, az Offlájn Udvartól a Faluturistákig, a Térey-tértől a civil szervezetekig felsorolhatatlan sokaságban a katlanosok kedvencei.


Link másolása
KÖVESS MINKET: