SZTÁRVILÁG
A Rovatból

Házasság első látásra: a legtovább együtt maradt pár tagjai elmondják, miért döntöttek ők is a válás mellett

Gyöngyi és Csaba jóban maradt, és szívükön viselik egymás sorsát. A műsort mindketten nagy személyiségfejlődésnek élték meg.


Ki lehet mondani, hogy nem sikerült a nagy kísérlet: a Házassági első látásra című reality szereplőinek nem jött be a "vakházasság" intézménye, az egy éve forgatott műsor egyik párja sem maradt együtt házastársával. Utolsóként Gyöngyi és Csaba döntött a válás mellett, pedig ők a műsor után egy ideig még házastársakként folytatták az életüket.

A pár a Story Magazinnak adott interjút, ahol őszintén beszéltek házasságuk zátonyra futásáról.

„Az az igazság, hogy minden nagyon gyorsan történt. Nem volt időnk megismerni egymást, hanem egyből bedobtak minket a mély vízbe. Ez nyilván nagyon szokatlan volt, hisz a való életben egyébként sokkal lassabb tempót diktálok. Talán pont ez okozta a házasságunk vesztét. Az, hogy nem tudtunk elég közel kerülni egymáshoz, a műsor után mindketten visszacsöppentünk a saját kis életünkbe, és nem szenteltünk elég figyelmet a másikra, és ahogy telt az idő, egyre inkább bebizonyosodott, jobb, ha elengedjük egymást”

– mondta el a lapnak Gyöngyi. Ugyanakkor hozzátette: ettől függetlenül a kísérlet minden pillanatát élvezte, aminek hála erősebbé és magabiztosabbá vált, helyére került továbbá az önértékelése is.

Csabi is azt vallotta, hogy hatalmas személyiségfejlődés volt neki a műsor: „A műsor előtt darabokban volt a szívem, de mára szerencsére begyógyult. Büszke vagyok arra, hogy sikerült talpra állnom, újból felépítenem magam. Kinyílt a világ előttem! Sok új barátom lett, akikkel programozunk, nyaralni megyünk, és bepótolom mindazt, amit korábban nem tehettem meg: élek!”

Gyöngyi elárulta, hogy jelenleg nincs senkije, sőt a műsor óta nem is randizott senkivel. El is mondta, miért:

„A jövendőbelimnek ugyanis előbb Csabát kell meggyőznie! Neki kell bizonyítania! Igaz, nem úgy alakult a házasságunk, ahogy szerettük volna, ettől függetlenül mai napig tartjuk a kapcsolatot, és nagyon jóban vagyunk. Csaba szívén viseli a sorsomat, szeretné, ha végre találnék egy normális, megbízható pasit, aki komolyan vesz, és akivel hosszú távon tervezhetek. Én is ugyanezeket kívánom neki.”


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Tóth Andi letarolta a vörös szőnyeget: 3000 forintos ruhában hódította meg a közönséget
Az X-Faktor újdonsült zsűritagja egy social média gálán vehetett át díjat.


Tóth Andi a pályafutása elmúlt 10 évében számos díjat és elismerést vehett már át, azonban eddig főként az ének vagy a tánctudása miatt kapott kitüntetéseket. Ezúttal viszont leginkább az önazonossága és az őszintesége került előtérbe, ugyanis a „mérföldkő” kategóriában nyert el díjat az egyik social media gálán. Az énekesnő divattervezőként megannyiszor bizonyította már be, hogy nem az a lényeg, milyen drága vagy márkás holmit hord valaki, hanem, hogy ki hordja.

A tegnapi eseményre is egy egyszerű darabot választott: a femcafe.hu-nak azt is elárulta, hogy egy 3000 forintot érő Bershkás, fekete ruhában lépett a vörös szőnyegre. A csinos előadó fehér magassarkúban, melltartó nélkül, kiengedett hajjal vett le mindenkit a lábáról az összeállításával és bájos mosolyával.

„Ez valahogy az elmúlt 10 évet jelentette nekem, és tökre örültem, hogy az emberek is így értékelték azt a 10 évet. Olyan megható volt ez számomra, hogy mondtam is, hogy lehet sírni fogok, pedig én nem sírok soha”

– vallotta be őszintén.

Később az Instagram-oldalán bővebben is kifejtette, mit érez:

„Köszönöm! Köszönöm a jelölést, köszönöm ezt a díjat, köszönöm ezt a 10 évet!”


Link másolása
KÖVESS MINKET:

SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Arnold Schwarzenegger dublőre is ott volt a buliban, ahol Magyar Péter verekedésbe keveredett
A botrány kivizsgálása és a pontos körülmények tisztázása folyamatban van. Steve, aki korábban Arnold Schwarzenegger dublőreként is tevékenykedett, mostanra saját, egyedi stílusát keresi a buli helyszínén történtek kapcsán.
Fotó: Facebook - szmo.hu
2024. június 21.



Magyar Péter csütörtöki bulija elég emlékezetesre sikerült: Kollár Steve, a világbajnok táncos, ingatlanfejlesztő és autókereskedő - szintén felbukkant az eseményen, ahol lezajlott a botrány.

A Tisza Párt politikusa korábban posztolt egy bejegyzést, melyben említette őt, de azóta ez az írás eltűnt a közösségi médiából.

Kollár Steve az Indexnek adott nyilatkozatában elárulta, hogy bár találkozott Magyar Péterrel a buliban, de a dolgok oly gyorsan történtek, hogy alig tudta követni. A közönség közötti dulakodás részleteiről keveset mondott:

"Álltam a bárpultnál, és utána már nem figyeltem a történteket"

- mondta a lapnak Steve, aki azt is hozzátette, hogy Péterrel nem mély barátság köti össze, csupán futó ismeretségük van.

A botrány kivizsgálása és a pontos körülmények tisztázása folyamatban van. Steve korábban Arnold Schwarzenegger dublőreként is tevékenykedett.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


SZTÁRVILÁG
A Rovatból
400 ezer forintért is árulnak italt a szórakozóhelyen, ahol Magyar Péter verekedésbe keveredett
A csütörtöki buli a Cool & Elegant néve hallgatott, dresszkódhoz volt kötve, de mindössze 2000-3500 forintért be lehetett jutni rá. A nőknek éjfélig ingyenes volt a belépés.
Fotó: Nagy Bogi - szmo.hu
2024. június 21.



Mint arról korábban írtunk, péntek hajnalban verekedésbe keveredett Magyar Péter, a TISZA Párt alelnöke egy közismert fővárosi szórakozóhelyen.

Magyart péntek hajnali 5 óra körül biztonsági őrök vezették ki az Ötkert nevű szórakozóhelyről. Az ügyben nyomozás indult.

A Blikk összefoglalta, hogy mit lehet tudni az Ötkert nevű helyről.

Az Ötkert szórakozóhely egyébként a Fidelity Gold a vendéglátóiparban dolgozó Szini család vállalkozása is.

A csütörtöki buli a Cool & Elegant néve hallgatott, dresszkódhoz volt kötve, de mindössze 2000-3500 forintért belehetett jutni rá. A nőknek éjfélig ingyenes volt a belépés.

A legdrágább alkohol tartalmú ital ára pedig 400 ezer forintig rúg, ami nem más mint a 4 és fél literes kiszerelésű Grey Goose.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


SZTÁRVILÁG
A Rovatból
56 évesen meghalt a Hawaii Five-0 sztárja
Taylor Wily 171 epizódban alakította Kamekonát a CBS sorozatában. A halála okát egyelőre nem hozták nyilvánosságra.


56 éves korában meghalt a „Hawaii Five-0” sztárja, Taylor Wily – írja a New York Post.

A hírt a KITV 4 Island News közölte. Wily, akinek valódi neve Teila Tuli volt, 2010 és 2020 között 171 epizódban alakította Kamekonát a CBS sorozatában. Emellett hét epizódban szerepelt a „Magnum PI” sorozatban is.

Peter Lenkov, a „Hawaii Five-0” és a „Magnum PI” producere az Instagramon osztott meg egy közös képet Wilyvel, amihez a következő írta:

„Meg vagyok döbbenve. Összetört a szívem. Néhány nap múlva bővebben is kifejtem az érzéseimet, jelenleg túl nehéz lenne."

A halál okát egyelőre nem hozták nyilvánosságra. Wily-t felesége és két gyermekük gyászolja.

Link másolása
KÖVESS MINKET: