hirdetés

SZTÁRVILÁG

Három év után újra első lett Sebestyén Balázs a legértékesebb magyar celebek listáján

A Forbes-lista módszertana hírességek ismertségét, kedveltségét, hitelességét és követését méri össze.
Forbes - szmo.hu
2021. július 28.


Link másolása

hirdetés

A magazin augusztusi számában jelenik meg a várva várt lista. Sebestyén 2017-es győzelme után újra az élen van. Erről egy ironikus Instagram-posztot is készített.

2017-ben voltam első utoljára! 3 éven keresztül kértem a Forbes magazin főszerkesztőjét, hogy ne legyek első, a többiek iránt érzett tapintatomból, de idén azt mondták, nem tudják figyelembe venni a kérésemet!???

A második helyezett Ördög Nóra lett. A dobogó alsó fokára pedig Hosszú Katinka léphetett fel.

A 20 fős lista idén rendhagyó módon 21 fősre nőtt. Ennek oka, hogy a 14. helyen holtverseny alakult ki Fluor Tomi és Sárközi Ákos között.

Idén a helyezettek között szerepelt még Majka, Istenes Bence és Csobot Adél is. Viszont Dallos Bogi, párjával ellentétben, lecsúszott a listáról.

A lista módszertana hírességek ismertségét, kedveltségét, hitelességét és követését méri össze a 18–59 éves magyar lakosság körében. Majd ezt egy 11 fős szakmai zsűri véglegesíti. Még mindig a tévészereplések nyomják a legtöbbet a latban, de már fontos az online- és közösségimedia-jelenlét is.

hirdetés



hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk

Címlapról ajánljuk


hirdetés
SZTÁRVILÁG

Fluor Tomi: „De meglepődtem, hogy a vadászati világkiállítást is elkerüli a covid”

A zenész a Twitteren reagált arra, hogy a vadászati világkiállítás mentesül a veszélyhelyzet idején alkalmazandó védelmi intézkedések alól.

Link másolása

hirdetés

Korábban mi is megírtuk, hogy a vadászati világkiállítás mentesül a veszélyhelyzet idején alkalmazandó védelmi intézkedések alól. Erről kedden este jelent meg egy a kormányrendelet-módosítás a Magyar Közlönyben.

Fluor Tomi a Twitteren reagált a hírre.

"De meglepődtem, hogy a vadászati világkiállítást is elkerüli a covid! Anemjóját!!! isten se gondolta volna!"

- fogalmazott posztjában a zenész.


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

hirdetés
SZTÁRVILÁG

Várkonyi Andrea titkos luxuslánybúcsújáról szivárogtak ki részletek

A hírek alapján bizonyára sokan szívesen benéznének Mészáros Lőrinc leendő feleségének bulijára.

Link másolása

hirdetés

Esküvője előtt a hagyományoknak megfelelően lánybúcsút is tart Várkonyi Andrea, a tervek szerint nem is akármilyet – írja a Story Magazin e heti száma.

A lap szerint a szélesebb közönség számára is ismert hölgyek közül jelen lesz a bulin Doszpot Evelin, Gombos Edina és Pirner Alma.

A lánybúcsú helyszínének a kiválasztásánál szempont volt az elszigeteltség, a programpontok között szerepel többek között, hogy egy luxusvitorlással kihajóznak a Balatonra néhány nappal az esküvő előtt, majd a riói karnevál hangulatát idézik meg. A lap szerint a buli talán „az év legfényűzőbb lánybúcsújának” ígérkezik.

A lap tudni véli, hogy a nagyszabású lagzit szeptember 24-én tartják, a helyszínről azonban ellentétes információk keringenek a sajtóban. Korábban egységesen arról lehetett olvasni, hogy a milliárdos vállalkozó, Mészáros Lőrinc és műsorvezetőnő párja Tihanyban kel egybe, de később felmerült helyszínként Dominika is. Néhány napja azonban a Blikk Rúzs azt írta: Az utóbbi években látványosan gyarapodtak Mészáros érdekeltségei Tokaj-hegyalján. Övé például a Dereszla, a Henye és a Tokaj-Major szőlőbírtok, ahogy a környék koronaékszere, az egyetlen ötcsillagos szálloda, az Andrássy Rezidencia Wine & Spa is az üzletember tulajdonában van. Így ősszel, amikor a környék szüreti lázban ég, igazán mesés helyszín lenne a tarcali Andrássy-kúria egy ilyen lakodalomhoz. Nem véletlen, hogy felkerült a legalábbis pletykaszinten felmerült helyszínek listájára. Szóba került azonban a lehetséges helyszínek között Orbán Viktor miniszterelnök gyermekkori lakóhelye, Alcsút is.

FRISSÍTÉS: Várkonyi Andrea azóta a Facebook-oldalán egy rövid posztban reagált a lánybúcsújáról felröppent bulvárhírekre.

hirdetés


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés
SZTÁRVILÁG

A temetőben várta az ítéletet Galambos Lajos

Megszólalt a zenész, aki szerint nagyon sok hiba van az ítéletben, amely kimondta a bűnösségét.

Link másolása

hirdetés

Mint azt mi is megírtuk, lopás és vesztegetés miatt 2 év 10 hónap börtönben letöltendő szabadságvesztésre ítélte első fokon a Budaörsi Járásbíróság szerdán Galambos Lajost, művésznevén Lagzi Lajcsi zenész-előadóművészt.

Galambos Lajos az ítélet után a Blikknek mondta el, hogy hol volt a tárgyalóterem helyett, és mit gondol az ítéletről.

"A feleségem vétlenségét kimondta az első fokú bíróság, engem pedig elkaszált, és ez elfogadhatatlan. Véleményem szerint a bíró hibás döntést hozott, de a történelemben előfordult már ilyen, nem ez az első eset,

akár emberölés ügyében is. Az indoklás általam ismert része megerősít abban a hitemben, hogy nagyon sok hiba van az ítéletben, így állapították meg a bűnösségemet. A bíró ugyan visszafogta az ügyészség fantáziálását, ugyanakkor apró részleteket felnagyítva, és feltételezéseket tényként elfogadva döntött".

A zenész abban bízott, hogy ma lezárul az ügy, de végül tovább folytatódik a hat éve húzódó per.

hirdetés

"De természetesen a végsőkig harcolok, hogy kiderüljön az igazság, ami ma nem derült ki. Jó hír, hogy a feleségem esetében ez megtörtént, de ez sem szépíti a jogtalan előzetes letartóztatását, amivel kapcsolatban igen komoly kárigénye lehet".

Úgy vélekedett, hogy az ügy gyors lezárása miatt térítette meg a kárként megállapított összeget, bár nem értett vele egyet.

"A bíró így korlátlanul enyhíthette volna a büntetést, mégis elkaszált" - mondts Galambos Lajos.

A lapnak azt is elárulta, hogy a bíróság helyett hol volt:

"Számomra életemben a legfontosabb a nagymamám volt, aki mindig bízott bennem, és akinek a félretett pénzéből adtam ki az első kazettáimat, az ő sírjánál voltam kint Soroksáron, ott értesültem a tárgyalóteremben történtekről".

Az MTI közlése szerint a védők a tárgyaláson azt hangsúlyozták, hogy a vádirat feltételezéseken, fikciókon alapul és nem tartalmaz minden kétséget kizáró bizonyítékokat. Több védő szerint az ellopottként feltüntetett energiahordozók mennyisége csupán becslés, márpedig így a mérésügyi törvény szerint joghatályos adatok nem keletkezhetnek.

Az ügyész ugyanakkor szakértőkre hivatkozott és hangsúlyozta, hogy az illegális vezetékeken áthaladó mennyiségek nyilván nem mérhetők.

A járásbíróság Vass László által vezetett tanácsa végül bizonyítottnak tartotta a lopás és a vesztegetést is.

Az ügyész súlyosításért fellebbezett.

Galambos Lajos a tárgyaláson nem volt jelen, de Fröchlich Krisztián, az elsőrendű vádlott ügyvédje az MTI-t arról tájékoztatta, hogy felmentésért, enyhítésért, illetve hatályon kívül helyezésért fellebbeznek az első fokú ítélet ellen.

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés
SZTÁRVILÁG

Várkonyi Andrea: „Volt lánybúcsú, de nem egy luxusvitorláson”

A műsorvezető elárulta, a megjelent bulvárhírekkel ellentétben milyen volt a lánybúcsúja valójában.

Link másolása

hirdetés

Várkonyi Andrea a Facebook-oldalán egy rövid posztban reagált a lánybúcsújáról felröppent bulvárhírekre. A Story magazin arról írt, hogy információik szerint a lánybúcsú helyszínének a kiválasztásánál szempont volt az elszigeteltség, a programpontok között pedig szerepel többek között, hogy egy luxusvitorlással kihajóznak a Balatonra néhány nappal az esküvő előtt, majd a riói karnevál hangulatát idézik meg.

A műsorvezető posztjában viszont azt írta: szó sincs ilyesmiről.

"A tisztánlátás kedvéért: volt lánybúcsú, de nem egy luxusvitorláson, hanem egy barátnőm lakásának teraszán, öt civil barátommal, akikkel egy vacsora mellett, meghitt hangulatban töltöttük az estét. Tudom, sokkal unalmasabb, mint a riói karnevált idéző luxushajó, de akinek ez csalódás, az írjon inkább regényt"

- fogalmazott posztjában Várkonyi Andrea, aki egy fotót is megosztott az eseményről.

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET: