KULT

“Hamarabb voltam »jófej«, mint kövér” – inkább nem közölték a Ráskó Eszterrel készült interjút

Egy hírportál kért interjút Ráskó Esztertől, az újságíró a kérdéseket e-mailben küldte el a fiatal humoristának. Eszter végigolvasta a levelet, majd lelkiismeretesen válaszolt. Az oldal végül úgy döntött, nem teszi közzé az interjút...

Link másolása

Az interjút végül - a portál nevének említése nélkül - közölte a Dumaszínház honlapja.

Íme a teljes interjú:

Gondolom, gyermekként is jóval magasabb voltál a kortársaidtól. A humor egyfajta önvédelemként indult, hogy ne a nagydarab, duci lány legyél az osztályban, hanem a jófej? Olvastam korábban egy írásodat a WMN-en, ahol nyíltan beszéltél a korábbi ismétlődő párkapcsolati “hibáidról”. Az ember magának nehezebben ad tanácsot? El tudod-e, el lehet-e választani benned a magánéleti gondokkal küzdő lányt és a pszichológust?

- Korábban azt hittem, hogy intelligens vagyok, de sajnos nem értem a kérdést. Háziorvosom, Dr. Monroe feljegyezései szerint hamarabb voltam „jófej” mint kövér.

"
Valószínűleg ez lehet az elhízásom oka is, a rezervátumban ahol felnőttem, a látogatók sokkal szívesebben etették a vidámabb lakókat, mint a szomorú, szorongóbbakat.

A fogyasztótabletták és a Xanax nagy dózisú együttes fogyasztása miatt 2002 óta nem igazán vannak érzelmeim, ebből kifolyólag sajnos nem küzdök magánéleti gondokkal. A jelenlegi párkapcsolatomra is a „Gyere haza fiatal” program keretein belül sikerült szert tennem, annak reményében, hogy egyszer felvehetem valakivel a CSOK-ot, és vehetek végre egy jet skit. Sajnos a program végül tavaly lezárult, ezért Zsoltinak vissza kell mennie Kongóba, a téglagyárba.

29 éves vagy. Azóta sínre kerül a magánéleted, tervezel a közeljövőben családot? Megvan-e hozzá már a szerencsés egyed? :) Ha igen, elmesélhetnéd a megismerkedésetek történetét! Ő 190 cm feletti? :) Mennyire volt zavaró számodra az ismerkedésnél a magasságod, a súlyod?

- Sajnos azóta már 41 éves vagyok, mert belementem egy idő előtti szervdonor-kísérletbe, aminek kapcsán vastagbelet és szívizmot cseréltem a szomszédasszonyommal. Nagyon fontos számomra, hogy a párom magasabb legyen nálam, ezért folyamatosan várólistán vagyok egy teströvidítő programban.

A program lényege, hogy olyan nagy mennyiségű súlyfelesleget halmozunk fel, ami zsugorodásra készteti a gerincoszlopot. A szerencsésebbek évente 2-3 cm-t is veszíthetnek magasságukból.

"
Most már büszkén vállalom, hogy tavalyelőtt még 210 cm volt a testmagasságom.

Ha esetleg még az előtt lenne egy „super like”-om Tinderen, hogy elérném az áhított 175 cm-t, valószínűleg kivetetek egy darabot a combcsontomból. Párkeresésnél kulcsfontosságú a súlyom és a magasságom, legnagyobb félelmem, hogy véletlenül olyan férfival jövök össze, akinek nem férek be a csomagtartójába vagy a konyhájába. A napokban véletlenül összetörtem egy tükröt, ezért valószínűleg még 7 évig nem fogok tudni férjhez menni.

Most HR-esként dolgozol főállásban Pesten, ugye? (Szabolcson belül hová valósi vagy?) Az utcán, az állásinterjúztatás során megismernek? Volt valami érdekes sztorid?

- Igen. A kollégáim minden igyekezetem ellenére folyamatosan megismernek. Ha új emberrel találkozom, szeretek biztosra menni és találkozáskor bemutatkozom. Azért persze vannak horror sztorik, éppen egy hete mutattak be az új portásnak, tegnap mégsem köszönt vissza a Roniban.

Mennyi fellépésed van átlag egy hónapban? Tervezed-e azt, hogy főállásban is ezt csináld?

- Erre kicsit nehéz válaszolni, nem mindig szólnak, ha fellépek. Mivel a kifizetésem terményben és Fidelio újságban történik, nehéz visszaszámolnom az eddig elérteket.

Mit gondolsz, a humor a férfiak műfaja? Náluk valahogy Kormos Anetten kívül nem igazán tudta senki megvetni nőként a lábát.

- Teljes mértékben egyetértek. Anettel felesben vásároltunk az Aliexpressen egy péniszprotézist, aminek viselése stimulálja a humorközpontunkat.

Ezzel a módszerrel sem tudjuk megütni a szintet, de néha már majdnem alulról súroljuk egy 13 éves fiú humorérzékét. Bizakodóak vagyunk a jövőt illetően.

Miért pont a pszichológiát választottad? És miért érdekel a szexuálpszichológia ennyire? Mennyire prűd a magyar nép, szexuális gondokkal fel merik-e keresni a pszichológust, vagy inkább homokba dugják a fejüket?

"
- A pszichológiát természetesen azért választottam, mert elmebeteg vagyok, a szexuálpszichológiát pedig azért, hogy bosszantsam az intézeti lelkészt.

Én azt hiszem, mindkettő igaz, de arra mindig felhívom a figyelmet, hogy a kettőt egyszerre ne alkalmazzák, a szex közben a hallójáratba kerülő homok ugyanis különösen veszélyes lehet.

Nemrég egy magazinban fürdőruhás képeddel szerepeltél. Mennyire volt nehéz megbarátkoznod a tömegből kirívó testi adottságaiddal? Szoktál-e fogyókúrázni? Hol vásárolsz ruhákat? Erről van-e valami érdekes sztorid?

- Valójában pucéran kellett volna szerepelnem, de a fotós rosszul lett, ezért végül körbetekertek egy S-es estélyi ruhával, ez hat fürdőruhaként. A ruháimat adománygyűjtés keretein belül szerzem, nagy részüket a máriapócsi unitárius asszonyközösség horgolja nekem használt tanktakarókból.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KULT
A Rovatból
„A bicskei áldozatok elnézést kértek, végre, Balog Zoltántól, Varga Judittól és Novák Katalintól” – Bödőcs Tibor retró Híradó-paródiával jelentkezett
Teli van erős utalásokkal a humorista legújabb videója, amiben körülmetélik Gyöngyösi Mártont, és Karácsony Gergely is férfivá műtteti magát.

Link másolása

A régi idők Híradójának paródiájával jelentkezett Bödőcs Tibor. Az alig ötperces szösszenetben számos közéleti eseményt figurázott ki a népszerű humorista.

A humor azonban sok helyütt maró társadalomkritikát rejtett: szóba került többek között, hogy Szijjártó Péter Szergej Lavrovval együtt nevette ki az orosz börtönben meghalt Alekszej Navalnij nyitott koporsóját, hogy Orbán Viktor megtanította cipőfűzőt kötni Donald Trumpot vagy hogy a bicskei gyerekotthon áldozatai bocsánatot kértek – végre – Balog Zoltántól, Varga Judittól és Novák Katalintól.

Ezen kívül a Vágó István-klón Bödőcs „beszámolt” arról is, hogy az amerikai nagykövetségen körülmetélték Gyöngyösi Mártont, hogy Magyar Péter eltávolíttatja Schmidt Mária-tetoválását a válláról, és megtudhattuk, hogy Karácsony Gergely férfivá műtteti magát.

A rövid videó végén, mintegy bónuszként, értesülhettünk a legújabb Rákay Philip-filmről is – ezúttal igen meglepő stílusban.

Bödőcs Tibor retró Híradó-paródiája


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KULT
A Rovatból
95 éves lenne Audrey Hepburn, aki előre tudta, hogy meg fog halni
Az ikonikus angol-holland származású színésznő 1929-ben született és 1993-ban halt meg egy hospice házban. Kemoterápiával kezelték, de tudta, hogy nem fogja túlélni a betegséget.

Link másolása

Idén ünnepelné 95. születésnapját Audrey Hepburn, melynek apropóján a Blikk képgalériát közölt a híres színésznőről.

Audrey Hepburn sikeres modell is lehetett volna, ha fiatal nem happolják el a filmes szakemberek. Pályája elején modellkedésből és táncos szerepekből keresett pénzt, de 1948-ban kapta meg az első szerepét a Nederlands in zeven lessen című filmben.

Az '50-es években Angliában dolgozott, ahonann az Egyesült Államokba vezetett az útja, ahol az első világraszóló sikerét a Római vakációval szerezte. 1967-ben visszavonult a filmes szakmától, ám Steven Spielberg amerikai filmrendező felkérésére elvállalta később az Örökké című film egyik szerepét.

1992-ben derült ki, hogy vastagbélrákkal küzd. A diagnózist követően megműtötték, kemoterápiával kezelték, de tudta, hogy nem fogja túlélni a betegséget.

Egy hospice házban halt meg 1993. január 20-án.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KULT
A Rovatból
Így tudta meg Kulka János, hogy a Nemzet Színésze lett – Máris sokan gratuláltak neki
A színészt egy kollégája hívta fel telefonon, és a bejelentéssel nagyon meglepte őt - árulta el Kulka János, aki nagyon köszönte a kitüntető címet.

Link másolása

Ahogy arról mi is beszámoltunk, Kulka Jánost választották a Nemzet Színészének a nemrégiben elhunyt Tordy Géza helyére.

A művészt az RTL Híradó kérdezte meg arról, honnan tudta meg a hírt:

Kulka János válasza:

"Molnár Piroska hívott, gratulált nekem. Nemzet Színésze vagy. Meglepődtem. Nagyon köszönöm, nagyon"

- árulta el a színész, majd hozzátette: sokan gratuláltak neki, sok sms-t és hívást kapott.

Link másolása
KÖVESS MINKET:


KULT
A Rovatból
Premier: „Síneken guruló no-go zóna” – A négyes-hatos villamosról írt dalt a Bankrupt
Az utóbbi pár évben egymás után hozták ki a társadalomkritikus slágereket, most szerettek volna kicsit elszakadni a politikai témáktól, de csak félig sikerült.

Link másolása

A négyes-hatos villamos lenyűgöző élővilágát már-már Sir David Attenborough-t idéző aprólékossággal mutatja be a Bankrupt új slágere. Az Interrupters-féle lendületes, modern ska-punk vonalat képviselő szám refrénje garantáltan meg fog ragadni mindenkiben, aki kénytelen rendszeresen igénybe venni a körúti fegyencjárat szolgáltatásait.

A számhoz készült montázsvideó ezúttal a tömegközlekedési akciójelenetek tematikájára épül, és hogy minden igényt kielégítsenek, ehhez a számhoz is készült angol változat.

„Az elmúlt másfél évben sorozatban kihozott virális társadalomkritikus slágerek (Keresett a Feri, Viktorland, A hülyeség ára, Illiberal Holiday, Hol van a pénz?) után szerettünk volna kicsit elszakadni a politikai témáktól. De amikor realizáltuk, hogy pont az önkormányzati kampány közepére esik majd a megjelenés, muszáj volt ebbe is beletenni pár sort arról, hogy ígérhet bárki bármit, a négyes-hatos ilyen marad. És ha már így alakult, belekerült Budapest legádázabb ellensége is” – meséli a csapat frontembere, Sarkadi Balázs.

Négyes-Hatos:

Four-Six:

A zenekart legközelebb május 11-én Veszprémben, a Teremben, utána pedig június 1-én Budapesten, az Instantban lehet élőben megnézni.

A zseniális borító Vass Richárd munkája, a kiváló hangzásról pedig ezúttal is Botlik Mátyás (Grenma Stúdió) gondoskodott.


Link másolása
KÖVESS MINKET: