SZTÁRVILÁG
A Rovatból

Halála után gyalázza George Michaelt egykori élettársa

Undort és haragot váltottak ki George Michael rajongóiból azok a kijelentések, amelyeket a három éve elhunyt popsztár volt barátja tett közzé.


Fadi Fawaz, akit a múlt hónapban tettek ki az énekes luxusotthonából, ahol szeretője halála óta élt, Twitter-bejegyzésében azt állította, hogy George halálakor HIV-pozitív volt, és erre már korábban, bécsi tartózkodásuk idején rájöttek. A 46 éves munkanélküli még azt is megkockáztatta, hogy Michael nem is maga írta a neki tulajdonított slágereket – idézte a Daily Mail

Fawaz, akinek Twitter-profilja mindössze ennyi: „örökké hiányozni fog”, még hozzátette, hogy az énekes másokat fizetett meg, hogy dalokat írjanak az ő nevében, mert közel sem volt olyan tehetséges, mint amilyennek hitték.

Hogy szavainak nagyobb nyomatékot adjon, még egy szelfit is feltett az oldalára, nehogy azt higgyék, valaki meghekkelte az oldalát, és az ő nevében posztol.

Rövid időn belül ez a második ilyen állítás George Michaellel kapcsolatban. Október elején Andrew Ridgley, akivel együtt alkották a WHAM!-et, önéletrajzában elárulta, hogy Michael azután sem volt képes a nyilvánosság előtt színt vallani, miután akkori barátja, Anselmo Feleppa 1993-ban AIDS-ben halt meg.

A korábbi sztárfodrász Fawazról olyan hírek keringenek, melyek szerint hajléktalanná vált, miután előbb Michael házából kellett kiköltöznie, amelyben dührohamában tört-zúzott, majd pedig kitették egy londoni olcsó hotelből is, és ezért az állapotáért egykori szerelmét és annak ügyvédeit tette felelőssé, akik miatt nem jutott hozzá a szerinte őt megillető örökséghez.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Sydney van den Bosch elárulta: Annyira különleges neve lesz a kislányuknak, hogy még a naptárban sincs benne
Sydney korábbi egészségügyi problémái miatt nem hitte, hogy valaha gyermeke lehet. A névválasztás szempontjairól is részletesen beszélt.


Tavasszal A Nagy Duett színpadán jelentette be Sydney, a Szerencsekerék korábbi szerencselánya, hogy babát vár. Ez különösen nagy öröm számára, hiszen az elmúlt években több egészségügyi problémával is meg kellett küzdenie, és korábban maga sem hitte volna, hogy egyszer édesanya lehet.

A kislány különleges nevet kap: Kaszás-Van den Bosch Liah Elysee.

Sydney a Blikknek elmesélte, hogyan választották ki a nevet: „Mindenképpen szerettünk volna egy magyarul könnyen kiejthető nevet, egyben egy olyan verziót is, ami nemzetközi fronton is megállja a helyét. Emellett fontosnak tartottuk, hogy új lappal induljon az életben, egy önálló és egyedi névvel, ami nem örökölt, és amit mi sem kötünk más személyhez vagy életeseményhez” – mondta Sydney.

A családban nem jellemző, hogy keresztneveket örökítenének, de ha kisfiuk lett volna, elképzelhető, hogy Sydney édesapja után kapott volna nevet. A vezetékneveknél viszont modern megoldást választottak, a gyermek mindkettőjüket képviselni fogja.

A névválasztás gyorsan ment, bár ha fiuk lett volna, nehezebb dolguk akadt volna.

„Fiúnevekben nem voltunk túl erősek, így emiatt is örülünk, hogy lány lett, mert fiúnál biztosan lett volna vita” – árulta el Sydney. Azt is elmondta, hogy bár nézelődött, nem mélyedt el komolyan a témában.

„A Sydney is egy városnév, és a lányunk neve, az Elysee is földrajzi kötődésű lesz. Emellett szerettem volna, ha egy itthon kevésbé ismert, Y-t is tartalmazó név lenne, valamint mivel apukám részéről francia származású volt a lányunk dédnagymamája, így szerettem volna francia eredetű nevet választani.”

A név annyira különleges, hogy hivatalos névnapja sem lesz, de ez nem újdonság a családban. „A Sydney-nek sincs névnapja és valószínűleg a gyermekünknek sem lesz” – tette hozzá a műsorvezető.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Drámai búcsút hozott a Sztárban Sztár All Stars: „Nem én vagyok a legjobb utánzó a világon”
Nagyszerű produkciókat láthattunk, nem sokkal maradtak le a veszélyzónába került versenyzők sem. Végül a Joe Cocker bőrébe bújt Mészáros Árpád Zsolt és a Presser Gábort utánzó Vastag Csaba közül kellett dönteni.


Érzelmes pillanatokkal zárult a Sztárban Sztár All Stars hetedik élő show-ja. A vasárnapi adásban tíz híresség lépett színpadra, hogy újabb átalakulással nyűgözze le a zsűrit és a közönséget – ám a végén valakinek búcsúznia kellett.

Az estét Szandi nyitotta Lady Gaga ikonikus stílusában, majd sorra érkeztek a versenyzők: Veréb Tamás a Hairből ismert I got life című dalt adta elő, Mészáros Árpád Zsolt Joe Cockerként csábította a nézőket, Freddie a Ding donggal idézte meg Csonka András világát, Péterffy Lili punk-rock hangulatot teremtett, Nótár Mary Mary Zsuzsi dalát vitte színpadra, Vastag Csaba pedig Presser Gábor Rozsdás szög című dalát énekelte el. Vavra Bence egy különleges kávé-szerenáddal érkezett Tommy Cash stílusában, Horváth Tomi Eminemként rappelte végig a produkcióját, Dér Heni pedig Christina Aguilera egyik slágerével zárta az estet.

A zsűri pontszámai alapján Veréb Tomi, Nótár Mary, Vavra Bence és Dér Heni is maximális, 40 pontot kapott. Vastag Csaba 39 ponttal állt jól a mezőnyben, de ez végül nem volt elég a biztos továbbjutáshoz.

Az este végén a nézői szavazatok és a zsűri értékelése alapján Mészáros Árpád Zsolt és Vastag Csaba kerültek veszélyzónába.

A végső döntést a közönség hozta meg az egyperces villámszavazáson, ahol MÁZS jutott tovább, így Csabának kellett búcsúznia a műsortól.

„Kiderült, hogy nem tudok utánozni, ezzel egyébként semmi gáz nincsen” – mondta az énekes, aki hozzátette: „Certifikáltan nem én vagyok a legjobb utánzó a világon, tehát ezzel nekem nincsen semmi bajom, hogy ez most így kiderült, illetve számomra is bizonyosságot nyert. Nem kell utánoznom ezek után senkit, nincs ezzel szerintem olyan nagy probléma.”

Csaba felesége, Domján Evelin is nehezen élte meg a pillanatot: könnyes szemmel nyilatkozott a műsor után.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Óriási darálást hozott Molnár Áron és Törőcsik Dani bunyója a Sztárboxban
A negyedik menetben Törőcsikre rá kellett számolni, ekkor dőlt el a meccs. Mindkét fél komoly felkészültségről tett tanúbizonyságot.


Molnár Áron és Törőcsik Dani csaptak össze a Sztárbox hetedik adásának utolsó mérkőzésén. A ringbe címvédőként Molnár lépett be, Törőcsik pedig azért érkezett, hogy elhódítsa tőle az övet.

Törőcsik elmondta, hogy nem az öv motiválta, hanem maga a küzdelem. Úgy érezte, sokkal megfontoltabb és letisztultabb lett a stílusa, mintha „egy új Törőcsik Dani” lépett volna a kötelek közé.

A küzdelem óvatosan indult, az első menet inkább a taktikáról szólt, mint a látványos ütések sorozatáról. A második menet elején viszont mindkét versenyző megindult, és olyan intenzitással támadtak, hogy szinte követni is nehéz volt az eseményeket. A harmadik menetben is megmaradt a lendület, de ezt Molnár dominálta, és egyértelműen le akarta zárni a meccset. Törőcsik azonban nem adta fel.

A negyedik menetben Molnár tovább növelte a nyomást, Törőcsik pedig kezdett fáradni, a menet felénél rá is kellett számolni.

A bírók végül egyhangú pontozással Molnár Áront hozták ki győztesnek, így megtartotta a bajnoki övet.

(via Blikk)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Kemény ütések a Sztárboxban: Kulcsár Edina Balogh Edinával csatázott az első meccsen
Az első menetben Balogh Edina jól kezdett, Kulcsár Edina sem hagyta magát. Látszott, hogy mindketten kiválóan felkészültek erre az estére.
F. O. Fotó: - szmo.hu
2025. október 19.



A Sztárbox október 19-ei adásának első meccsén az egykori szépségkirálynő Kulcsár Edina és a Barátok közt színésznője Balogh Edina állt egymással szemben a ringben a női könnyűsúlyban.

A két édesanya látványos küzdelmet folytatott egymással, és a végén csak megosztott pontozással kerekedett felül egyikük.

Az első menetben Balogh Edina jól kezdett, Kulcsár Edina sem hagyta magát. Látszott, hogy mindketten kiválóan felkészültek erre az estére.

A második menetben sem fogták vissza magukat az anyukák, és a folytatásban sem laposodott el a küzdelem. A harmadik menetben Kulcsár Edina ismét kemény ütéseket mért Balogh Edinára. Az utolsó menetben aztán Balogh Edina harcosabb lett, Kulcsár viszont tartotta vele a lépést.

A meccs végén a pontozóbírók döntése alapján megosztott pontozással Kulcsár Edina karja lendült a magasba, ő nyerte a rangadót.


Link másolása
KÖVESS MINKET: