KÉK HÍREK
A Rovatból

Nadrágszíjjal verte az öt­éves kislányt, mert bekakilt – Elítélték a hőgyészi nagypapát

A 74 éves férfi nemcsak verte, de rendszeresen meg is alázta a kislányt, akinek pszichés okok miatt voltak széklettartási gondjai. Az ítélet már az előkészítő ülésen megszületett.


Egy hőgyészi óvodában derült ki, hogy egy öt­ éves kislány testén több sérülés is van. Az óvónők vették észre ezeket egy délután, amikor az alváshoz készülődtek a gyerekek. A kislány különböző testrészein friss és felszívódóban lévő vérömlenyeket találtak.

A Szekszárdi Törvényszék közleménye szerint a gyerek jobb lapockája felett, bal felkarján, alkarján, mindkét farpofáján, valamint jobb és bal combján 3–5 centiméteres, felnőtt és gyermektenyérnyi vérömlenyek voltak. Ezek mellett a jobb könyökén, bal felkarján és jobb combján friss vérömlenyek is kialakultak. A sérülések büntetőjogi gyógytartama nyolc napon túl, ténylegesen harminc napra tehető.

A kislány két és fél évvel ezelőtt került nevelőszülők helyett az édesanyja élettársához és annak partneréhez. A 74 éves férfi hozzájárult ahhoz, hogy a gyerek és testvére a családhoz kerüljön. A kislány öt és fél évesen kezdte meg az óvodát, ahol gyorsan beilleszkedett. Ugyanakkor pszichés eredetű széklettartási problémái voltak, emiatt előfordult, hogy otthon vagy az óvodában bekakilt.

Az idős férfi gyakran ment a gyerekért az óvodába. Ha a kislány bepiszkított, megalázta őt.

A törvényszék közleménye szerint többször azt mondta neki: „Itt van a kakis cuccod, viheted hazáig.”

A történtekre 2023 májusa előtt derült fény. A közlemény szerint az idős férfi ebben az időszakban többször is nadrágszíjjal és játék gumikígyóval ütötte meg a gyermeket. A fenekét, combját és lábait bántalmazta.

A gyerek a bántalmazás miatt félt a férfitól, nem kereste vele a kapcsolatot, és szomorú lett, ha ő ment érte az oviba. Az eset kiderülése után a gyámhivatal azonnali hatállyal megszüntette a kislány családba fogadását, és ideiglenes jelleggel befogadóotthonba helyezte. Két hónapot töltött ott, ezután az édesanyja gondozásába került.

A férfi az előkészítő ülésen beismerte a tettét, és lemondott a tárgyalás jogáról. A Tamási Járásbíróság egy év börtönbüntetésre ítélte, amit másfél év próbaidőre felfüggesztettek. A bíróság kiskorú veszélyeztetésének bűntettében és védekezésre vagy akaratnyilvánításra képtelen személy sérelmére elkövetett súlyos testi sértés bűntettében mondta ki bűnösnek a férfit. Az ítélet jogerős.

(via 24.hu)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KÉK HÍREK
A Rovatból
Szirénázó mentőautó gázolt el egy 13 éves kislányt a pécsi zebrán
A baleset péntek este történt a Zsolnay Vilmos úton, ahol az elmúlt időszakban több súlyos karambol is volt. A súlyosan megsérült gyereket a mentők stabilizálták, az ügy körülményeit a rendőrség vizsgálja.


Szirénázó mentő gázolt el egy 13 éves kislányt Pécsen, a Zsolnay Vilmos úton, a Zsolnay-negyed előtti gyalogátkelőhelyen péntek este. A 6-os út belvárosi szakaszán történt balesetről elsőként a BAMA számolt be. A kislány súlyosan megsérült.

Az Országos Mentőszolgálat közlése szerint

a mentőautó egy riasztáshoz sietett, megkülönböztető fény- és hangjelzést használva haladt, amikor a 13 éves lány elé lépett.

A mentők a helyszínen stabilizálták a súlyosan megsérült lány állapotát, majd kórházba szállították.

A rendőrség a helyszínelés idejére teljesen lezárta az érintett útszakaszt, a péntek esti forgalom hosszabb időre megbénult. A hatóságok vizsgálják a baleset körülményeit.

Nem ez az első súlyos incidens ezen a helyen a közelmúltban. Egy héttel korábban szinte ugyanitt két jármű ütközött, az egyik autó keresztbe fordulva állt meg az úton a Pécsi Tudományegyetem Művészeti Karának kihajtójánál. Tavaly decemberben szintén a Zsolnay-negyed előtt történt karambol, míg októberben egy hármas ütközés miatt alakult ki hatalmas torlódás ugyanitt.

A KRESZ szabályai szerint bár a kijelölt gyalogátkelőhelyen a gyalogosnak elsőbbsége van, ez nem érvényes a megkülönböztető jelzést használó járművekkel szemben. Ilyen esetben a gyalogos csak akkor léphet az úttestre, ha meggyőződött róla, hogy az áthaladás veszélytelen.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KÉK HÍREK
A Rovatból
Sokkot kapott az anya a neki küldött videótól: kiderült, hogy napokig verték a 14 éves lányát Pápán
Két tinédzser bántalmazott egy 14 éves diáklányt, a Tények riportja szerint azért, mert a sértett szidta az anyjukat. A 15 és 16 éves támadókat a rendőrség elfogta.


Három nap leforgása alatt négyszer verte meg két tinédzser lány egy 14 éves ismerősüket Pápán. A támadók az erőszakot videóra vették, a felvétel pedig később az áldozat édesanyjához is eljutott.

Az általános iskolás

Szofit az egyik alkalommal egy sikátorba rángatták, ahol felpofozták, majd a fejét egy kőfalba verték. A lány hiába próbált menekülni, és egy fiú ismerőse sem tudta megakadályozni a támadást. A bántalmazás következtében koponya- és arcsérüléseket szenvedett.

A Tények riportja szerint a konfliktus oka az volt, hogy a sértett lány szidta a támadók anyját.

Az áldozat édesanyja arról beszélt, hogy lánya eleinte titkolta a történteket a család előtt. Miután kiderült a bántalmazás, az anya személyesen próbálta megbeszélni a helyzetet a támadók anyjával. Az ügy akkor vett drámai fordulatot, amikor

az egyik támadó testvére – állítólag bűntudatból – elküldte neki a bántalmazásról készült videókat, az anya pedig sokkot kapott a látottaktól.

A rendőrség hivatalosan egy bántalmazásról adott hírt, amely szerint egy 15 és egy 16 éves lány előre kitervelte a támadást. A hatóság közlése szerint „egy sétányhoz csalták a fiatal lányt, ahol mindketten először fenyegették és szidalmazták, majd megverték őt”. A két tinédzsert őrizetbe vették, kihallgatták, és kezdeményezték a letartóztatásukat.

A pápai eset nem egyedi a régióban. Tavaly decemberben szintén Pápán vertek és rugdostak össze egy 13 éves fiút a társai, amit szintén rögzítettek. Abban az ügyben a szülők csoportosan elkövetett garázdaság miatt tettek feljelentést.

VIDEÓ: A Tények beszámolója


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KÉK HÍREK
A Rovatból
Kiderültek a tragédia részletei: 400 métert zuhant a két magyar hegymászó a Magas-Tátrában, esélyük sem volt
Szemtanúk ásták ki őket a nehéz, vizes hó alól, de már késő volt. A mentőhelikopter a rossz idő miatt fel sem tudott szállni, hogy segítsen a tapasztalt oktatókon.


A Magas-Tátrában, egy hómező közepén indult meg a lavina az alatt a két magyar hegymászó alatt, akiket pénteken sodort el a hóomlás. Az elsőként lezuhanó mászó magával rántotta a társát is, végül 400 métert zuhantak. A szemtanúk egy méter, illetve 80 centiméter mély, nehéz és vizes hó alól ásták ki őket, de az életüket már nem lehetett megmenteni – számolt be az RTL Híradó.

A tragédia pénteken, nem sokkal 11 óra után történt a Magas-Tátrában, a Tompa-hegy (Tupá) alatti Omladék-völgyben (Zlomisková dolina).

A két, 37 és 38 éves budapesti férfi éppen egy hómezőn kelt át, amikor bekövetkezett a baj. „A hómező közepén indult meg alattuk a lavina; az első mászó tulajdonképpen magával rántotta a társát”

– mondta a szlovák mentőcsapat egyik tagja.

Voltak, akik látták a balesetet, és azonnal a bajba jutottak segítségére siettek. Nekik sikerült megtalálni és kiásni mindkét férfit, majd értesítették a hegyimentőket. „Az egyiküket körülbelül egy méter hó temette be, a másiknál mintegy 80 centiméter nehéz, vizes hó volt” – magyarázta a hegyimentő. A mentéshez riasztott helikopter a rossz időjárás, a sűrű köd miatt nem tudott felszállni, ezért a szlovák hegyimentők gyalog indultak az áldozatokhoz. A helyszínre érve már csak a halál beálltát tudták megállapítani: a 38 éves férfi olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy esélye sem volt a túlélésre, 37 éves társát pedig hiába próbálták újraéleszteni.

Az áldozatok tapasztalt, felkészült hegymászók, sőt hegymászó-oktatók voltak, egy budapesti mászó egyesület tagjai. Szlankó Zoltán hegymászó oktató szerint a tragédián a felkészültségük sem segíthetett. „Azok a lavinamegelőzési próbák, amelyeket egyébként alapfokon minden téli hegymászónak tudnia kell, itt már nem nagyon működnek, mert ők vegyes, úgynevezett mix terepen voltak, ami szikla, jég és hó vegyesen. Itt már nem lehet megcsinálni azokat az előrejelzéseket, amelyek máskor működnek” – magyarázta a szakértő.

Szlankó Zoltánt is sodorta már el lavina, így pontosan tudja, mit élhettek át a mászók az utolsó pillanatokban. „Szörnyű érzés volt, még akkor is, amikor tudtuk, hogy jön le a lavina, és hogy nincs esélyünk. Ilyenkor az emberben nagyon súlyos gondolatok vannak” – emlékezett vissza.

A két magyar holttestét különleges felszereléssel hozták le a hegyről, majd Ótátrafüredre (Starý Smokovec) szállították, ahol átadták a rendőrségnek. Az oktatót, aki futólag ismerte az egyik áldozatot, megviselte a tragédia. Szerinte ilyenkor nem az a kérdés, miért mentek oda. „Ők tényleg szerették és élték az életüket, és egy olyan tevékenység közben fogta meg őket a hegy, amit szerettek, amit élveztek, amiért éltek” – fogalmazott Szlankó Zoltán.

VIDEÓ: Az RTL Híradó beszámolója


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÉK HÍREK
A Rovatból
Medve elől menekült, sziklafalon rekedt két magyar turista a Székelykőn
A romániai Fehér megyében riasztották a hegyimentőket, miután egy magyar pár egy medvétől megijedve letért a túraösvényről. A Salvamont és a hegyi csendőrség hozta le őket a hegyről.


Medve elől menekült, ezért egy sziklafalon rekedt két magyar turista szombaton a romániai Fehér megyében, a Székelykőnél. A párt a hegyimentők és a hegyi csendőrök hozták le a hegyről, senki sem sérült meg.

Az eset akkor történt, amikor

a túrázók egy medvétől megijedve letértek a kijelölt ösvényről. Menekülés közben egy olyan meredek, sziklás részre tévedtek, ahonnan már nem tudtak biztonságosan sem fel-, sem lejutni, ezért riasztották a hatóságokat.

A kiérkező Salvamont és a hegyi csendőrség csapatai először biztosították a területet, hogy a medve ne térhessen vissza, majd felkutatták a bajba jutottakat.

Miután megtalálták a turistákat, kiemelték őket a veszélyes zónából, és megkezdték a közös ereszkedést Torockó felé. Az akció sikeresen zárult, a pár sértetlenül ért földet.

A Székelykő környéke népszerű kirándulóhely, de a terep veszélyes, a hegyimentőknek gyakran van itt dolguk; tavaly tavasszal is több túrázót kellett menteni kimerülés vagy sérülés miatt. A romániai medvehelyzet évek óta gondot okoz, a hivatalos becslések 10-13 ezer példányra teszik az országos állományt. A medvetámadások miatt nemrég módosították a kilövési kvótákra vonatkozó jogszabályokat, miután tavaly júliusban a Transzfogarasi úton egy medve halálra mart egy olasz motorost. Fehér megyében a legutóbbi adatok szerint 513 barnamedvét tartottak nyilván, miközben a szakértők 99 példányt tartanának optimálisnak.

Forrás: maszol.ro


Link másolása
KÖVESS MINKET: