SZTÁRVILÁG
A Rovatból

Görög Zita számára a nyaralása végén derült ki, hogy bekamerázott lakásban laktak

A szállásadó saját magát buktatta le a végén. A modell mindenesetre többet nem foglal az Airbnb-n.
Fischer Gábor - szmo.hu
2024. február 25.


Link másolása

Az ATV #Bochkor című, vasárnap adásba kerülő műsora elég viccesre sikeredett. Egy ponton komolyodott el a hangulat, amikor Görög Zita elmondta, hogy londoni nyaralását egy bekamerázott apartmanban töltötte. Természetesen előre mit sem tudott az illetéktelen megfigyelésről, az a kiköltözéskor derült ki.

Nem is akármilyen módon.

Ugyanis megérkezéskor a szállásadó váratlanul foglalót kért Zitáéktól, arra az esetbe, ha kárt tennének a berendezésben. Erről szó sem volt a megállapodásban, de mivel három kamasszal vették ki a szállást, végül is készpénzben kifizette.

„Kérdeztem van erre egy szerződése, ami bizonyítja, hogy ő átvette ezt az összeget, de kicsit felháborodva közölte a hölgy, ha van nálam toll és papír, akkor írjam meg. Mindezt a ház előtt állva”

– mesélte el Görög Zita az abszurd jelenetet.

Végül is az igazi meglepetés a kiköltözéskor történt, amikor is a tulaj felcsengetett hozzájuk, hogy visszahozta a foglalót.

Mindezt anélkül, hogy felment volna a lakásba, ellenőrizni, valóban ép-e a berendezés.

„Lementünk a gyerekekkel, oda adja a foglalót és akkor kérdeztem: jó, de honnan tudod, hogy nem történt semmi?” – folytatta a történetet Görög. Mivel válasz nem érkezett, ekkor esett le neki, hogy kamerával ellenőrizték minden pillanatukat.

Mára már kiokosodott a modell, hogyan lehet ellenőrizni, nincs-e kamera egy adott helyen, vannak erre megfelelő műszerek. Azt már csak mi tesszük hozzá, hogy a kémjátszma biztosan nem ért véget, a következő generációs kamerákat korántsem biztos, hogy kimutatják a mai kütyük.

via Naphire.hu

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Geszti Péter Balogh Leventéről: 30 éve találkoztam vele először, akkor recepciós volt egy vidéki hotelben
A műsorvezető szerint a milliárdos befektető ma már meg sem szállna egy olyan hotelban, ahol régebben dolgozott.

Link másolása

Balogh Levente volt Geszti Péter Adom a napom című műsorának vendége. Kiderült, hogy a zenész-kreatív producer már régről ismeri a Cápák között milliárdos befektetőjét. Geszti elmondta:

„Úgy harminc évvel ezelőtt találkoztam vele először. Én már akkor is azzal foglalkoztam, hogy előadjam és eladjam magamat, ő pedig… nos, ő egy udvarias, fiatal recepciós volt egy vidéki hotelben. Azóta persze sokat fordult a világ. Főleg vele. Talán meg sem szállna vendégként abban a szállodában.”

„Szorgalmával és tehetségével Magyarország egyik legkomolyabb vállalkozójává nőtte ki magát, sőt igazi cápa lett belőle. No nem a Tropicariumban, de ott a szomszédban”.

Geszti egyébként azt is megkérdezte Baloghtól, hogyan tudja kezelni az élete nagy változásait, mi motiválja, ha már most biztonságban tudhatja a születendő dédunokáit is, mitől fél és kit figyel ő, miközben azt akarja, hogy mindenki rá figyeljen?”

via NLC.hu

Link másolása
KÖVESS MINKET:

SZTÁRVILÁG
Házasság első látásra: A lányom a szemem láttára megy tönkre – állítja az egyik szereplő édesanyja
Peti féltékeny volt amiatt, hogy felesége egy másik férfi játékossal váltott üzeneteket, de Enikő anyukája szerint lánya 100 százalékban ártatlan.

Link másolása

A Házasság első látásra párjai közül egyértelműen Enikő és Peti voltak azok, akiknek a legkiegyensúlyozottabban indult a kapcsolatuk. Nagyon hamar megtalálták a közös hangot, ez azonban a bizalom elvesztésével mostanra megszűnt. Petinek nagyon nem tetszett, mikor megtudta, hogy felesége egy másik pár férfitagjával, Andrással vált üzeneteket, ráadásul Enikő Andráséknál is akart aludni egy vitájuk után.

A Meglepetés magazinnak Enikő arról vallott, hogy lelkileg magányosnak érezte magát a férje mellett, mert nem érezte a nyitottságot Peti részéről, amikor összeköltöztek. A lapnak megszólalt a lány édesanyja is: „Amikor először leültünk beszélgetni, megnyerő volt Peti stílusa. Sármos és határozott férfinak tartottam. Úgy éreztem, összeillenek a lányommal, mert tudja kezelni őt. Enikő egy nagyon erős személyiség, így egy nálánál erősebb férfi kell mellé” – fogalmazott Enikő anyukája. Hozzátette: „Enikő nem csalta meg Petit, így nem is értem, mi ez az egész cirkusz a vejem részéről. Nagyot csalódtam benne, mert látom a lányomon, mennyire szenved ettől a helyzettől. Most ismertünk meg Peti valódi arcát... már nem az a kedves fiatalember, akivel először találkoztam.”

„A lányom a szemem láttára megy tönkre, miközben nem követett el bűnt. Tűzbe teszem érte a kezemet.”

A párnak ugyanakkor a legutóbbi adásban sikerült megbeszélnie a dolgokat.

via Blikk


Link másolása
KÖVESS MINKET:


SZTÁRVILÁG
A Tankcsapda dobosa: Én egy 10 éves zenekarba szálltam be, valaki szerint ott lett elbaszva az egész
Fejes Tamás mesélt üzletei érdekeltségeiről és arról is, hogy mit szólt Lukács Laci ahhoz, hogy kereskedelmi csatorna műsorában szerepelt.

Link másolása

Fejes Tamás volt a Palikék Világa vendége. A Tankcsapda dobosa mesélt vállalkozásairól, kereskedelmi tévés szerepléséről és a zenekari viszonyokról is.

A zenész elárulta, jelenleg legalább hatféle üzletben van érdekeltsége. „Az első számú projektem – és ezt nem szeretem vállalkozás szinten emlegetni – mindenféleképpen a Tankcsapda. Mindig megkülönböztetett figyelmet szenteltem a Tankcsapdának, ez alá rendeletem mindent, sokszor még a családomat is. Ezt nem szeretik az emberek üzleti vállalkozásként aposztrofálni, pedig ugyanolyan, sőt, sokszor bonyolultabb” – fogalmazott Fejes.

Ezen kívül azonban számos üzleti vállalkozásban is részt vesz: „Hangszerboltot nyitottam Debrecenben. Először alkalmazott voltam, végigjártam a ranglétrát. Mindenes voltam, hoztam-vittem a cuccokat. Egy héten kétszer jártam Németországba, volt, hogy Barkasszal, meg azzal a csőrös Mercivel padlógázon, kilencvennel”. Jelenleg piacvezető a vállalkozása, három bolttal rendelkezik országszerte. Ezeken kívül csárda, roncsbár, pálinkafőzde és spanyol apartmanok is az érdekeltségébe tartoztak.

A zenekarról szólva elmondta:

„Mindig próbálok úgy felnőni, azért nem szoktam celebeskedni, vagy ilyen jellegű dolgokat elvállalni, mert nem akarom túlnőni a Lacit. Olyan szempontból, hogy a Lukács a Tankcsapda arca”.

Fejes Tamás beszélt arról is, az együttes frontembere nem volt boldog attól, hogy elvállta a szereplést a TV2 Kincsvadászok című műsorában. „Az elején mondta, hogy neki nem tetszik ez, de nem azért, mert féltékeny erre a sztorira. Mi nem vállalunk semmilyen fajta kereskedelmi tévés megjelenést”.

„Volt olyan, hogy túltoltam, nekem is volt olyan, hogy rám lett szólva, hogy kicsit ez túl van tolva, ami igaz volt, de ezt nehéz volt elfogadni.”

„A Lukács alapította a zenekart, én egy 10 éves zenekarba szálltam be, valaki szerint ott lett elb*va az egész.”

„Én ennek megfelelően próbálom a zenekar háttérdolgait intézni, elsősorban ez az én feladatom. Zeneileg meg mindig is nagyon erős volt az összhang Laci meg köztem, alkotói folyamatban is erősek vagyunk. De Lacitól jön a gyújtás, az őrá van írva.”

via Blikk


Link másolása
KÖVESS MINKET:


SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Kellemetlen ügy: 70 millió forintos autót rongáltak meg Sebestyén Balázs miatt
Senki nem számít arra, hogy ilyen helyzetbe kerülhet. Beakadt a zár.

Link másolása

Olyan dolog derült ki a műsorvezetőről, amit a legtöbben inkább elfelejtenénk, mint megosztanánk az országgal - írta meg a Sassy.

Balázs ebben is másként működik, ő kicsit vicces történetként mesélte el, hogyan kellett miatta megrongálni egy rendkívül nagy értékű autót, ami nem az övé volt, csak néhány napra odaadták neki, hogy kipróbálja.

A tesztvezetés jól indult, de már egy óra múlva siralmas véget ért.

Így mesélte el Balázs a vele történeteket:

„Próbáltam egy óra múlva kinyitni, amiben a slusszkulcs volt. Képzeld el, ott ülsz egy nagyon drága autóban, lepörög előtted, hogy nem tudod bezárni”

– mesélte a műsorvezető, aki a tesztautót gyorsan vissza is vitte a márkakereskedésbe. Azt gondolta, ott igazán fel lesznek készülve erre a semmiségre. De nem tudták megoldani a problémát.

„Figyelj Balázs, nem tudjuk kinyitni, lehet-e roncsolni? Mondom persze, nincs benne semmi, csak a slusszkulcsom, meg egy vax.

Kiderült, hogy elfelejtettem, hogy egy hallgatótól itt lent kaptam egy üveg italt, és beraktam a kesztyűtartóba és az eldőlt, és az beakadt a zárba. Ezért egy 10 x 10 centis lyukat kellett vágni.

Maga az ügy a kellemetlen” - mondta a műsorvezető.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk