News here
hirdetés

SZTÁRVILÁG

Gerard Piqué gyorsan túllépett Shakirán, egy neki dolgozó fiatal nővel randizhat titokban

A Barcelona játékosa és a Grammy-díjas énekesnő júniusban jelentették be, hogy válnak, de Piqué nem sokat teketóriázott, mielőtt újra randizni kezdett.

Link másolása

hirdetés

A sztárfocista Gerard Piqué titokban egy neki dolgozó, 23 éves PR-tanulóval randevúzik, mindössze két hónappal azután, hogy kiderült, tizenegy évnyi együttélés után elválnak útjaik Shakirával – írja a Daily Mail.

A spanyol játékos állítólag akkor ismerkedett meg a 23 éves Clara Chia Martival, amikor a nő a focista Kosmos nevű produkciós cégénél kezdett dolgozni rendezvényszervezőként.

Míg a kolumbiai világsztárral való szakítása csak júniusban derült ki, a The Sun napilap egy névtelen forrásra hivatkozva arról számol be, hogy Piqué és Clara már hónapok óta találkozgatnak.

„Eddig hallgattak a kapcsolatukról, de a körülöttük lévők mind tudják, mi történik” – állítja a forrás.

Júniusban egy svéd szurkoló levideózta, hogy a Barcelona játékosa egy titokzatos nő társaságát élvezi egy stockholmi buliban. A spanyol sajtó azóta próbálja beazonosítani, hogy ki lehetett a focista rejtélyes kísérője.

hirdetés


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk

Címlapról ajánljuk


hirdetés
SZTÁRVILÁG
Félmeztelenül lépett a kifutóra Bella Hadid, majd spraytechnikával festettek rá ruhát
Különleges produkcióval készültek a párizsi divathétre.

Link másolása

hirdetés

Bella Hadid pénteken félmeztelenül sétált a kifutóra a párizsi divathét egyik eseményén.

A modell a kezével takarta el magát, amíg ketten körbeállták, és spraytechnikával fehér ruhát festettek a bőrére.

A kész műben Hadid természetesen a kifutón is végigvonult – vette észre a 24.hu.

hirdetés

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

hirdetés
SZTÁRVILÁG
Férjhez ment Sztarenki Dóri – itt vannak az első fényképek
A színésznő az esküvőt élete egyik legszebb napjaként élte meg.
Címlap: RTL.hu - szmo.hu
2022. október 01.


Link másolása

hirdetés

A Mellékhatás című sorozatban is szereplő Sztarenki Dóri az Instagramon közölte, hogy megházasodott. A poszthoz csak annyit írt:

Életem egyik legszebb napja

A fotókból arra következtethetünk, hogy az esküvőt kicsi, családias környezetben tartották kint a szabadban.

A Secret Stories by Daalarna Instagram-oldal szerint a színésznő és a szerelme, Fábián Zoltán közel két év után, idén májusban jegyezték el egymást, az esküvőt pedig szeptember 17-én tartották – írja az RTL.

hirdetés

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés
SZTÁRVILÁG
Mohamed Fatima 95 kilót fogyott, úgy megváltozott, hogy alig lehet ráismerni
Az énekesnőnek esztétikai beavatkozásokra is szüksége volt jelentős fogyása miatt.

Link másolása

hirdetés

Mohamed Fatima a közelmúltban úgy döntött, hogy megszabadul a súlyfeleslegétől, ezért pedig keményen tett is. Az énekesnő elképesztő átalakuláson ment át, teljesen megváltozott a külseje - írja a Sassy.hu.

A Fekete vonat együttes tagjaként híressé vált Fatima korábban gyomorgyűrűvel próbált változást elérni, de hangsúlyozta, hogy az evés nem minden, az edzés is fontos. A Borsnak mesélt arról, hogy a bokszban találta meg a neki megfelelő sportot, annak ellenére, hogy egy légynek sem tudna ártani. Kitartása pedig sikeresnek bizonyult, hiszen

95 kilótól szabadult meg eddig.

Mivel a hatalmas súlyveszteség nyomot hagyott a testén, esztétikai beavatkozáson is átesett: haskorrekciója és mellplasztikája is volt. Mint mondta, nem feküdt volna kés alá, de az ő esetében orvosilag indokolt volt, mivel a bőrét nagyon megviselte a változás.

„Úgy érzem, kezdem elérni a súlyt, amire vágyom. Engem is érintett a jojó effektus, volt, hogy 65 kilóra is lefogytam. A 173 centiméteremhez azt nagyon kevésnek éreztem, talán mert erős a csontozatom, mint édesapámnak. Azóta feljött valamennyi, így most a 70 kiló a cél. De nehéz, mert nagyon szeretek főzni, enni, a jó magyar ételeket. Mindennap főzök a férjemnek, ő szerencsés, rajta nem látszik meg semmi”

- mesélte az énekesnő a lapnak.

Fatima elképesztő átalakulása az Instagramon közzétett képein is látszik:

hirdetés


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés
SZTÁRVILÁG
Lilu a tanárok kirúgásáról: Ha ezt is elviseljük, akkor mégis mi az, amit nem?
A műsorvezetőnek elfogytak a szavai, az ügy kapcsán csak indulata van. És szégyenérzete.

Link másolása

hirdetés

Ha ezt is elviseljük, akkor mégis mi az, amit nem? - írta Lilu az Instagram-oldalán a Kölcseys tanárok kirúgása kapcsán.

Ahogy mi is beszámoltunk róla, pénteken a Kölcsey Ferenc Gimnázium több tanára is levelet kapott a tankerülettől, amelyben az állt, hogy rendkívül felmentéssel megszüntetik a munkaviszonyukat. Lapunk érdeklődésére később az illetékes tankerületi központ megerősítette:

tényleg polgári engedetlenség miatt rúgtak ki a pedagógusokat.

A diákok válaszul spontán tüntetést tartottak a gimnázium előtt péntek este. A témában megszólalt Karácsony Gergely és Hadházy Ákos is.

A tanárok kirúgása azonban Lilu figyelmét sem kerülte el, sőt úgy tűnik, eléggé felzaklatták a történtek. A műsorvezető ennek kapcsán azt írta:

„Ha ezt is elviseljük, akkor mégis mi az, amit nem? Erre már szavaim sincsenek. Csak indulatom. Szégyenérzetem.”

hirdetés


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET: