SZTÁRVILÁG
A Rovatból

„Voltam kórházban is, de az kész borzalom volt, szinte menekülnöm kellett onnan” – Galla Miklós nemsokára már Laár Andrással lép fel

A humorista a poklok poklát élte át a szűnni nem akaró csuklás miatt. Bár a rettegés még benne van, a jászkarajenői estet online is közvetítik.


Bár jelenleg épp nem csuklik, a rettegés még nem szűnt meg Galla Miklósban, aki a közelmúltban hónapokig tartó, makacs csuklással küzdött, ami miatt kórházba is került – írta a Blikk. A humorista drámaian nyilatkozott az ottani élményeiről: „Voltam kórházban is, de az kész borzalom volt, szinte menekülnöm kellett onnan. Nem mondanám, hogy választ kaptam a kérdéseimre, és nem is mennék bele a részletekbe, mit kellett ott elszenvednem.”

Galla ugyan nem érzi magát százszázalékosan, de a Laár Andrással közös, vasárnapi fellépését ez nem befolyásolja. „Most úgy néz ki, az Andrással közös estet meg tudjuk tartani, és szenzációsnak ígérkezik. Tudomásom szerint online is közvetítik majd, így azok sem maradnak le róla, akik személyesen nem tudnak jelen lenni”

– magyarázta a humorista. A Jászkarajenőn megrendezendő, „Végső Vidám Percek – Először és utoljára” című műsort Dombóvári István vezeti majd. Laár András a műsoridőről korábban annyit árult el: „Azért két és fél órás, mert ennél nem lehet rövidebb.”

A mostani, bizakodóbb időszakot egy rendkívül nehéz periódus előzte meg. Galla több mint négy hónapig küzdött a csuklással, egy korábbi interjúban így fakadt ki: „Borzalmas állapotban vagyok. Csuklom négy és fél hónapja. Mindig visszajön.” Október közepén a közösségi oldalán jelentette be, hogy kórházba került, ahol koponya CT-vizsgálat is várt rá. A helyzet súlyosságát jelezte az is, hogy a háziorvosa olyan beutalót adott neki, amelyre az volt ráírva: „Azonnali műtős beavatkozást igényel”, ám ezt a papírt később elvették tőle. A humorista a megpróbáltatásokat egyetlen, drámai mondattal foglalta össze: „a folyamatos csuklás borzalmas volt – a poklok poklát éltem át.”

Egészségi állapota mellett anyagi helyzete is kritikussá vált, ezért a rajongók segítségét kérte. A felhívás sikeres volt, és pályatársa, Laár András is azonnal cselekedett, kétszázezer forint gyorssegélyt küldött neki.

„Vannak olyan művészek, akik éhen döglöttek már, mert a társadalom nem nyúl alájuk” – indokolta tettét Laár. Galla helyzete azóta rendeződni látszik. „Szerencsére most úgy fest, hogy az anyagiak is nagyjából helyrebillentek, és ezért rendkívül hálás vagyok mindenkinek, aki segített” – nyilatkozta a humorista.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Pásztor Anna állítja: Tóth Gabi a Fidesz-frakcióból hívta fel, hogy be kellene mennie Kocsis Mátéval beszélni
Az Anna and the Barbies énekesnője szerint Tóth Gabi telefonon kereste meg őt. Állítólag olyan előadókat keresnek, akik nem politizálnak a koncertjeiken, és fellépéseket vállaltak volna.
F. O. / Fotó: - szmo.hu
2026. április 15.



Pásztor Anna, az Anna and the Barbies énekesnője szerint két hónapja telefonon kereste meg őt Tóth Gabi.

„Szia Tóth Gabi vagyok, a frakcióból telefonálok”

Pásztor elmondása alapján a beszélgetés így kezdődött, majd Tóth Gabi arra kérte, menjen be a Fidesz-frakcióba beszélgetni Kocsis Máté frakcióvezetővel – írta a Telex. Pásztor szerint

Tóth Gabi akkor azt is mondta, olyan előadókat keresnek, akik nem politizálnak a koncertjeiken, és fellépéseket vállaltak volna.

Az énekesnő erre úgy reagált, hogy fellépésekkel kapcsolatban a kiadóját és a menedzserét kell megkeresni, de politikai felkérésekre sehol nem lépnek fel.

Még március végén egy kiszivárgott dokumentumból derült ki, hogy Tóth Gabi hivatalos munkaviszonyban áll a Fidesz-frakcióval. A szerződés alapján egy képviselő személyi titkáraként dolgozik, havi nettó 1,33 millió forintos fizetésért.

Pásztor Annával szerdán az MTVA székháza előtt beszéltek, ahol a Duna TV Azt beszélik című műsorának felvételén vett részt. Az énekesnő a műsort politikamentesnek tartja, és elmondása szerint a szerdai forgatáson azt érezte, hogy a készítők között sokan megkönnyebbültek az április 12-i választási eredmények után.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
SZTÁRVILÁG
A Rovatból
„Szépen lapultál, anyukám” – Kajdi Csaba nekiment Ördög Nórának a választás utáni posztja miatt
Kajdi Csaba éles hangú kommentben bírálta Ördög Nóra választás utáni posztját. A hozzászólás később eltűnt, de a modellügynök Instagramon újra közzétette az üzenetét.


Nyilvános bejegyzésben ment neki Kajdi Csaba Ördög Nórának a műsorvezető választás utáni Instagram-posztja miatt. A modellügynökség-tulajdonos egy kommentet írt a bejegyzés alá, ami azonban később eltűnt onnan - szúrta ki a 24.hu.

Kajdi szerint a hozzászólását törölték, ezért egy 24 óráig elérhető Instagram-történetben tette közzé az eredeti üzenetét.

Ebben az áll:

„Csúcs vagy, Nóri! Mindig is kiálltál a közügyek mellett! Gyermekvédelem, tanártüntetés, influenszertüntetés stb… Szépen lapultál, anyukám, és számláztad a jégkockát a kisboltban, és, ha kellett, csettintésre elsírtad magad a kakaós csiga felett! Ma viszont másként kel fel a nap! Nekünk biztosan! Nyugi, Nóri, lesz melód, mert ügyesen helyezkedsz! Csak így tovább, muci! #morahalmiszuzanya”

Ördög Nóra, aki jelenleg Bolíviában forgatja az Ázsia Expressz új évadát, a választásokat követő hétfőn egy fotót tett közzé egy sokat sejtető mondattal: „Mintha kicsit itt is másképpen kelt volna fel” - írta.

A bejegyzés sokakból ellenérzést váltott ki. Többen azt vetették a szemére, hogy ha korábban nem nyilvánult meg közéleti kérdésekben, most miért teszi, mások pedig arra utaltak, hogy a TV2-nél dolgozva eddig nem zavarta a politikai helyzet.

Kajdi Csaba és Ördög Nóra konfliktusa nem új keletű. A modellügynök már két évvel ezelőtt is bírálta a műsorvezetőt, akkor úgy fogalmazott, Ördög „mintha mórahalmi szűzanyának állítaná be magát, miközben nem az”.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Majka Pápai Jociról: Felfoghatatlan, hogy azoknak az embereknek a rendezvényén volt, akik tönkre akartak tenni engem
Majka egy friss interjúban beszélt arról, hogy Pápai Joci Fidesz-közeli szerepvállalása bántotta leginkább. A barátságuk ugyanakkor nem szakadt meg.
DP - szmo.hu
2026. április 16.



„Jociért viszont fájt a szívem” – mondta Majoros Péter, azaz Majka a Partizánnak adott interjúban arra a kérdésre, hogy a választási kampányban a kormány mellett kiálló ismert arcok közül kinek a szerepvállalását volt a legnehezebb feldolgoznia.

Majka számára a helyzetet az teszi különösen nehézzé, hogy Pápai Jocival a kapcsolatuk több mint húsz évre nyúlik vissza, és a közös munka során szinte testvéri kötelék alakult ki közöttük.

Együtt dolgoztak a TV2-nél, majd együtt igazoltak át az RTL-hez, így a rapper övön aluli ütésnek érezte, amikor barátja egy számára ennyire személyes kérdésben más oldalt választott. Míg Majka kiadta a *Csurran, cseppen* című, rendszerkritikusnak tartott dalát, ami után állítása szerint komoly kellett elviselnie, és hatósági vizsgálatokkal próbálták ellehetetleníteni, Pápai Joci nyíltan kiállt Orbán Viktor mellett.

„Ő a világ legjobb politikusa egyébként. Bennem ebben a tekintetben nincs kérdés. Van egy ember, aki a biztonság megteremtője. Van ennél nagyobb erény?” – mondta korábban a kormányfőről.

Majka az interjúban kifejtette, hogy szerinte a valóban sikeres, stadionokat megtöltő előadóknak nincs szükségük arra, hogy politikai oldalak mellé álljanak. Úgy látja, sokan kényszerből teszik ezt, mert a karrierjük önmagában nem működik megfelelően.

A rapper elmondta, felfoghatatlannak tartja barátja döntését.

„Ő az egyik legjobb barátom huszonöt éve, de nekem az felfoghatatlan volt, hogy azoknak az embereknek a rendezvényén volt, akik tönkre akartak tenni engem” – ismerte be Majka, aki a rendszert egy puha diktatúrának nevezte, ami a fehérorosz modell felé sodródott.

Via Story


Link másolása
KÖVESS MINKET:


SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Sebestyén Balázs: Sosem volt még velünk ilyen: megvert a Kossuth Rádió
A Rádió 1 műsorvezetője a saját adásában ismerte el, hogy a hallgatók a közmédiát választották, mikor Magyar Péter a választási győzelme után először adott interjút a köztévének és rádiónak.


Egyetlen reggel elég volt, hogy a közmédia letaszítsa a kereskedelmi rádiózás reggeli trónjáról a Balázsékat: Sebestyén Balázs szerint „most először vert meg a Kossuth Rádió” – és mindezt Magyar Péter közmédiás szereplése billentette át.

Sebestyén Balázs szerda reggel a Rádió 1 Balázsék című műsorában ismerte el, hogy közel 30 éves pályafutása során először fordult elő, hogy a közszolgálati média csatornáit hallgatták többen.

„Ha lenne napi szintű hallgatottsági mérés, ma reggel tuti nem mi győztünk a hallgatóknál. Sosem volt még velünk ilyen: megvert a Kossuth Rádió”

– viccelődött a Story.hu szerint a műsorvezető.

Balázs a hallgatók „átvándorlásának” okát egyértelműen abban látta, hogy másfél év után a Kossuth Rádió és az M1 is meghívta Magyar Pétert.

A Balázsék stábja a kialakult helyzetre azzal reagált, hogy a jövőben még több szakértőt hívnak meg a műsorba, mivel Sebestyén Balázs szerint nagyon fontos, hogy beszéljenek arról, ami az embereket érdekli, politikai oldaltól függetlenül.

A műsorvezető korábban kendőzetlen őszinteséggel beszélt arról is, mennyire megviselte az elmúlt időszak politikai légköre.

„Én már nagyon utáltam ezt az egészet, ami itt van. Rühelltem, gyűlöltem, és nagyon vártam, hogy vége legyen. Mert borzasztó volt ez a pszichó, amibe raktak minket. Úgyhogy nézzük meg, hogy lehet-e máshogy. Kíváncsi vagyok”

– hangsúlyozta a választás után.


Link másolása
KÖVESS MINKET: