Fülig szerelmes a Házasság első látásra Gerije. Egy olyan nő van mellette, aki több, mint akit valaha várhatott.
Geri nagy reményekkel érkezett a párkereső reality műsorba. Renivel házasodtak össze, azonban a kapcsolatuk zátonyra futott, kedden hivatalosan is elváltak. Bevallása szerint ezt követően nagy volt az öröm.
„Felsóhajtott a kedves hölgy, mondta, hogy »akkor most már házasodhatsz újra«... megkaptam ezt is”
- mondta Geri a Tények Plussznak.
Az a kérdés, hogy a férfi vajon újra oltár elé állna-e?
„Úgy gondoltam, pihentetni fogom a dolgot egy ideig. De
most egy olyan nő mellett vagyok, aki több, mint akit valaha várhattam, így elég közelinek gondolom ezt a dolgot. Most kezdtük, de már most minden nagyon jó, pedig még nem is tanultuk meg egymást...
Én látok esélyt rá, hogy újra legyen egy hasonló vonal" – nyilatkozta Geri a Tényeknek.
Fülig szerelmes a Házasság első látásra Gerije. Egy olyan nő van mellette, aki több, mint akit valaha várhatott.
Geri nagy reményekkel érkezett a párkereső reality műsorba. Renivel házasodtak össze, azonban a kapcsolatuk zátonyra futott, kedden hivatalosan is elváltak. Bevallása szerint ezt követően nagy volt az öröm.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Kollégái és családja is mély döbbenettel fogadta Csombor Teréz halálhírét. A 68 éves színésznő hirtelen hunyt el, a pontos okot egyelőre nem tudni.
A Drága örökösök című sorozatból is ismert színművész alig két hete még színpadra lépett a Kecskeméti Katona József Nemzeti Színházban. A teátrum szombaton jelentette be halálát, és közleményükben úgy fogalmaztak, hogy „hirtelen távozott az élők sorából”.
Egyik kollégája szerint Csombor Teréz korábban betegséggel küzdött, de abból néhány éve kigyógyult.
„Az egész színházi világot sokkalta a halála, hiszen február elején még bemutatója volt, és további szerepei az évadra. Időközben őt is ledöntötte az influenzajárvány, ebből lábadozott otthon. Hogy ez okozta-e a tragédiát vagy valami más, még a fia sem tudja. A boncolás után derül ki, mi volt a baj”
Csombor Teréz több mint negyven éve volt a kecskeméti színház társulatának tagja, meghatározó alakja volt a teátrumnak. Halála után a kollégái is megrendültek.
„Anélkül, hogy megbeszéltük volna, a másnapi próbára mind feketébe érkeztünk. Le vagyunk sújtva, és milyen kegyetlen az élet”
– tette hozzá a színésznő egyik pályatársa.
Kollégái és családja is mély döbbenettel fogadta Csombor Teréz halálhírét. A 68 éves színésznő hirtelen hunyt el, a pontos okot egyelőre nem tudni.
A Drága örökösök című sorozatból is ismert színművész alig két hete még színpadra lépett a Kecskeméti Katona József Nemzeti Színházban. A teátrum szombaton jelentette be halálát, és közleményükben úgy fogalmaztak, hogy „hirtelen távozott az élők sorából”.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Az újságíró évtizedeken át tudósított a hollywoodi vörös szőnyeges eseményekről, és világsztárokkal készített interjúkat. 23 évig volt a Golden Globe-díjakról döntő szervezet egyetlen magyar tagja.
76 éves korában elhunyt Návai Anikó – értesült a Blikk. Az újságíró évtizedeken át tudósított a hollywoodi vörös szőnyeges eseményekről, és világsztárokkal készített interjúkat, amelyekben sok híresség üzent a magyar rajongóknak.
Návai Anikó Szegeden született, és 1973-ban szerzett diplomát az Eötvös Loránd Tudományegyetemen. Ugyanebben az évben kezdett dolgozni a Magyar Rádiónál szerkesztőként. 1981-ben férjével, Skorka Györggyel az Egyesült Államokba költözött, előbb Miamiban, majd New Yorkban éltek.
Karrierje során számos jelentős szerepet töltött be a média világában, és 2000-től 23 éven keresztül ő volt az egyetlen magyar tagja a Hollywood Foreign Press Associationnek, amely a Golden Globe-díjakról döntött.
Pályafutása során dolgozott a Voice Of America rádiónál Washingtonban és Los Angelesben is. 1991-ben hazaköltözött Magyarországra, majd nem sokkal később Bokor Pállal megalapította az Atlantic Press nevű hírszolgáltató és PR-céget. 1998-ban újra az Egyesült Államokba költözött, de élete végéig rendszeresen járt Magyarországra is.
A televíziózásban is aktív volt: 2012 és 2016 között a Magyar Televízió Szeretettel Hollywoodból című műsorának műsorvezetője volt, dolgozott a TV2-nél és az AMC-nél is, valamint cikkeket írt a Nők Lapjába.
Férje, Skorka György étteremtulajdonos volt, közös gyermekük, Cadence Valentine 1980-ban született.
2021-ben botrány tört ki körülötte, miután az a hír terjedt, hogy egy hamisított Scarlett Johansson-interjút adott le a Nők Lapja magazinnak. A Hollywoodi Külföldi Tudósítók Szövetségének (HFPA) tagja elismerte, hogy az interjú nem valódi beszélgetés eredménye volt, hanem egy összeollózott változat korábbi interjúkból és máshonnan engedély nélkül átvett részletekből. A sztárújságíró nem először került akkor már plágiumgyanús szituációba. A szervezet ki is zárta a tagjai közül.
76 éves korában elhunyt Návai Anikó – értesült a Blikk. Az újságíró évtizedeken át tudósított a hollywoodi vörös szőnyeges eseményekről, és világsztárokkal készített interjúkat, amelyekben sok híresség üzent a magyar rajongóknak.
Návai Anikó Szegeden született, és 1973-ban szerzett diplomát az Eötvös Loránd Tudományegyetemen. Ugyanebben az évben kezdett dolgozni a Magyar Rádiónál szerkesztőként. 1981-ben férjével, Skorka Györggyel az Egyesült Államokba költözött, előbb Miamiban, majd New Yorkban éltek.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
A bíróságon olyan lehallgatott telefonbeszélgetéseket is felolvastak, amelyek eddig nem kerültek nyilvánosságra. De idéztek Ráthonyi-Palácsik Tímea korábbi vallomásából is.
A dubajozós lányok ügyében több mint tíz éve tart a nyomozás. A vád szerint K. Zoltán és két társa hoszteszmunkákra közvetített lányokat Dubajba, Abu-Dzabiba, Ibizára, Orlandóba, Párizsba, Saint-Tropez-ba és Monacóba. Több ismert nő neve is elhangzott a tárgyalásokon, például Kovács Dóráé, Hódi Pameláé és Kulcsár Edináé.
Andy Vajna özvegye, Vajna Tímea, aki ma már Ráthonyi-Palácsik Tímea néven él, évekkel ezelőtt vallomást tett, a hétfői tárgyaláson pedig fel is olvastak ebből. Mint a Blikk idézi, ebben azt mondta, hogy sosem nyújtott szexuális szolgáltatást, de elismerte, hogy K. Zoltán hoszteszmunkákra közvetítette ki őt Andy Vajnának:
„Nem tudtam, Andy pontosan mit akar... Először azért találkozgattam vele, hogy elkísérjem vacsorázni, amiért adott hoszteszpénzt.”
Korábban arról is beszélt, hogy egyszer Kazahsztánba utazott egy buliba, amit egy mongol férfi születésnapjára szerveztek. A lap ezt így idézi:
„Zoli azt mondta nekem, Kazahsztánban van egy mongol nagybátyja, az ő születésnapjára kellett kimenni, együtt bulizni a vendégekkel, hogy emeljük a parti fényét. A kazahsztáni buliban volt egy mongol pasi, akivel csókolóztam, jól éreztük egymást, és ezért kaptam plusz pénzt.”
A február 17-i tárgyaláson több lehallgatott telefonbeszélgetést is felolvastak. Az egyik ilyen beszélgetésben a Blikk szerint Tímea azt mondta:
„Engem háromszor megdugtak, de nem fizetett senki...”
A bíróság végül K. Zoltánt több vádpontban is bűnösnek találta. Két év, három évre felfüggesztett szabadságvesztést és 200 ezer forint pénzbüntetést kapott, valamint ki kell fizetnie 412 ezer forintnyi bűnügyi költséget. A férfi fellebbezett az ítélet ellen.
A dubajozós lányok ügyében több mint tíz éve tart a nyomozás. A vád szerint K. Zoltán és két társa hoszteszmunkákra közvetített lányokat Dubajba, Abu-Dzabiba, Ibizára, Orlandóba, Párizsba, Saint-Tropez-ba és Monacóba. Több ismert nő neve is elhangzott a tárgyalásokon, például Kovács Dóráé, Hódi Pameláé és Kulcsár Edináé.
Andy Vajna özvegye, Vajna Tímea, aki ma már Ráthonyi-Palácsik Tímea néven él, évekkel ezelőtt vallomást tett, a hétfői tárgyaláson pedig fel is olvastak ebből. Mint a Blikk idézi, ebben azt mondta, hogy sosem nyújtott szexuális szolgáltatást, de elismerte, hogy K. Zoltán hoszteszmunkákra közvetítette ki őt Andy Vajnának:
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Csodával határos felépülés: Sallai Nóra már otthon gyógyul, de még nem fogad látogatókat
A színésznő állapota folyamatosan javul, egyre több mindent tud segítség nélkül megcsinálni. Bár egyelőre még nem fogad látogatókat, telefonon tartja a kapcsolatot barátaival és ismerőseivel.
Lassan két hónap telt el azóta, hogy Sallai Nóra elhagyta a kórházat. A színésznő állapota folyamatosan javul, egyre több mindent tud segítség nélkül megcsinálni. Bár egyelőre még nem fogad látogatókat, telefonon tartja a kapcsolatot barátaival és ismerőseivel.
„Egyre biztosabban mozog Nóri. Már sok mindenre képes egyedül, segítség nélkül is, például felülni, felállni, a szobában közlekedni, kimenni a mosdóba. Ez hatalmas örömmel tölti el, és motiválja arra, hogy még kitartóbb legyen a felépülés során. Szépen halad, az orvosok is bizakodóak, és egyre nagyobb esélyt látnak arra, hogy újra a régi legyen. Fizikailag és lelkileg is napról napra kicsit jobban van”
– mesélte a Blikknek Sallai egy ismerőse. A színésznő nemcsak a saját gyógyulására koncentrál, hanem egyre többet érdeklődik barátai hogyléte és a világ eseményei iránt is. Bár sokan szeretnének személyesen is találkozni vele, erre az ismerős szerint egyelőre még várniuk kell:
„A klinikán csak a szűk család és egy-két közeli barát látogatta őt, mindenki más rajtuk keresztül érdeklődött Nóri hogyléte felől. Ezekről már ő is tud, így sorra hívja fel azokat, akik aggódtak érte, vagy éppen segítették a gyógyulását. Egyelőre csak telefonon tartja velük a kapcsolatot, ugyanis még nincs olyan állapotban, hogy elhagyhassa a házat, és a szűk körön kívül vendégeket sem szívesen fogad. Akkor szeretne velük találkozni, ha már teljesen felépült.”
Sallai Nóra hosszú utat tett meg a felépülésben. Tavaly szeptember végén kisfiával együtt súlyos balesetet szenvedett Alsónémediben. Három hónapig volt kórházban, mielőtt – sorozatos műtétek és rengeteg rehabilitáció után – karácsony előtt hazaengedték. Ötéves kisfia nem élte túl a balesetet.