hirdetés

SZTÁRVILÁG
A Rovatból
hirdetés

Friderikusz sajtósa lehordta a nézőket, amiért nem fizetnek, de megnézik a YouTube-műsorát

A podcast eddig 25 millió forintos veszteséget termelt.

Link másolása

hirdetés

Bár öt hónap alatt közel 11 milliós nézettséget hozott a tavasszal elindult Friderikusz Podcast, Friderikusz Sándor a múlt hónapban azzal a kéréssel fordult a közönséghez, hogy aki megengedheti magának, támogassa a műsort anyagilag.

A Blikk megkereste Csenterics Ágnest, a produkció sajtósát, aki beszámolt róla, hogy a podcast eddigi szponzora ugyanannyi pénzért több reklámot szeretett volna, amit nem tudtak neki biztosítani, így a műsor támogató nélkül maradt.

„A beruházás, benne a stúdió építészeti kialakítása, a legkorszerűbb kép- és hangtechnika beszerzése, beépítése, a stúdió komplett berendezése, valamint az idáig látható volt 24 adás összesen 31 millió forintba került. Az egyetlen reklámtámogatásból 4,2 millió forint jött be, a nézői támogatás pedig – a patreon.com-on keresztül – idáig körülbelül 1,5 millió forintot hozott. Tehát az elmúlt 5 hónapban több mint 25 millió forint a Friderikusz Podcast vesztesége” – árulta el Csenterics Ágnes.

Hozzátette: ahhoz, hogy a Friderikusz Podcast az eddig megszokott szinten tudjon működni, illetve, hogy idővel bővíteni is tudják a tartalmi kínálatát, állandó és biztos bevételi forrásra van szükségük.

Kiemelte, hogy a támogatás önkéntes alapon működik, tehát akinek nincs pénze rá, hogy fizessen az interjúk megtekintéséért, természetesen az is követheti a csatornát, továbbra is ugyanúgy láthatja a beszélgetéseket, mint korábban, majd a közönség felelősségét említve arról beszélt:

hirdetés
„Mindössze a nézők 0,7 százaléka jár el a jó erkölcs szabályai szerint, azaz, ha igénybe vesz egy tartalomszolgáltatást, azért fizet is. Adásonként egy-egy nézőnek elég lenne mindössze 150 forintot fizetnie, de nagy részük még ennyit sem hajlandó áldozni. Elképzelni sem tudjuk, mi járhat azoknak a fejében, akik megtehetnék, de nem fizetnek, viszont rendszeresen megnézik vagy meghallgatják műsorainkat.

Ahogy egyetlen kiflit sem lehet büntetlenül ellopni a boltból, és ahogy egy kifli előállítása, ugyanúgy a műsorok előállítása is pénzbe kerül, amit a fogyasztónak – ha minimálisan is – meg kellene téríteni. Ha a nézők befizetéseikkel nem vállalják át a műsoraink előállításának költségeit, mert nyereségre nem törekszünk, nem marad más választásunk, mint reklámokkal megszakítani az interjúkat.”



hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk

Címlapról ajánljuk


hirdetés
SZTÁRVILÁG
A Rovatból
hirdetés

A Nagy Ő: a „nehézbombázó” Aleksandra felkészült, hogy a többi nő rivalizálni fog vele

Szokásához híven már a bemutatkozó estén megmutatta mije van.
Forrás: TV2 Play - szmo.hu
2021. december 05.


Link másolása

hirdetés

Vasárnap este indul A Nagy Ő, ahol Tóth Dávid kajakos keresi az igaz szerelmet. A műsorvezető Stohl András lesz.

A 21 versenyző hölgy már a bemutatkozó estén felmérhette a konkurenciát. A 24 éves Aleksandrát „nehézbombázóként” mutatták be. Már az első találkozásnál kipakolta mindenét, hiszen ő mindig ezt teszi:

Kicsit kinn van mindig mindenem

– válaszolta Aleksandra, miután egy másik nő „megdicsérte” a ruháját.

Engem a nők nem kedvelnek. Riválisnak tekintenek általában

– nyilatkozta a lány már a kameráknak.

Azonban, ezt nem mindenki gondolta így:

hirdetés
Nem látok benne konkurenciát. A Dávidhoz nem egy ilyen nő való
- mondta egy másik versenyző.


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

hirdetés
SZTÁRVILÁG

Ritka alkalom: Sebestyén Balázs közös képet posztolt a feleségével - és a Mikulással

A műsorvezető vidám képét rengetegen lájkolták Facebookon és Instagramon is.

Link másolása

hirdetés

Bár Sebestyén Balázs az ország egyik legismertebb tévés-rádiós műsorvezetője és a közösségi oldalain is nagyon aktív, magánéletét nagyon óvja, családjáról csak nagyon ritkán posztol bármit is. Feleségével, Vikivel már 12 éve házasok, de már lassan több mint két évtizede ismerik egymást. Balázs a szereplései alkalmával ugyan sokszor említi gyönyörű kedvesét, de közös képeket nem igazán oszt meg sehol.

Most kivételt tett, ugyanis egy olyan képet töltött fel közösségi oldalaira, amin felesége is látható

- vette észre a Sassy.hu.

A ritka alkalomra pedig a Mikulás érkezése adott apropót, ugyanis a Sebestyén családnál már vasárnap este járt a Télapó, akivel közös fotót is készített a házaspár.

"Nálunk már volt! Köszi Mikulás, nagyon örültek a srácok! Noel miután elköszönt Tőled, hosszú ideig nézett még ki az ablakon, hátha látja a szánodat, a rénszarvasokkal…"

- írta a műsorvezető a fotóhoz, amelyen egyébként ő és felesége is ünnepi "szemüveget" viselnek.

A télapós szelfi a Facebookon 17 ezer, az Instagramon több mint 22 ezer lájkot kapott egy nap alatt.

hirdetés

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés
SZTÁRVILÁG

Szabó Zsófi Shane Tusuppal való szerelméről: „Mi még megtartottuk volna magunknak ezt a kapcsolatot”

A műsorvezető először adott tévés interjút új párjával, akivel nagyon boldogok, de nem szeretnék a nyilvánosság elé tárni a kapcsolatukat.

Link másolása

hirdetés

A Fókusznak adott először tévés interjút Szabó Zsófi és Shane Tusup, miután múlt héten a nyilvánosság előtt is felvállalták kapcsolatukat.

Most az RTL Klub magazinműsorűnak ismét megerősítették, hogy együtt vannak, de nem szeretnék kirakatba tenni a kapcsolatukat, úgy akarják megélni az együtt töltött pillanatokat, mint két fiatal, akik most ismerkednek egymással.

Shane - aki korábban Hosszú Katinka férje volt - úgy fogalmazott, hogy mindent szeret Zsófiban, ő élete szerelme, a nagybetűs nő. Akkor tetszett meg neki, amikor idén júniusban az RTL Reggeli című műsorában vendégeskedett, ahol Zsófi volt az egyik műsorvezető.

Akkor még semmit nem tudott róla, de amikor leültek egymással szemben, rögtön megfogta benne valami, és tudta, hogy szeretné megismerni. Ekkor azonban még párkapcsolatban élt, és csak azután kezdett randizni a csinos műsorvezetővel, hogy szakított volt barátnőjével. Az úszóedző szerint az ismerkedés nagyon könnyedén ment köztük, ám a bulvársajtó érdeklődése megnehezítette az első időszakot.

"Mi még megtartottuk volna magunknak ezt a kapcsolatot. Jó, hát nyilván ismert emberek vagyunk, számoltunk azzal, hogy érdekelni fogja az embereket az, hogy mi egy párt alkotunk. De szeretnénk normálisan elmenni randizni, moziba, vacsorázni, simán csak bevásárolni vagy egy kávéért úgy, hogy nem fotózgatnak"

- mondta Zsófi, hozzátéve, hogy azt remélik, az első közös fotózásuk és interjújuk után már nem lesz annyira újdonság, hogy lefotózhatják őket valahol.

hirdetés

A műsorvezető cáfolta, hogy már összeköltöztek volna, elmondása szerint éppen azért töltenek sok időt együtt az ő otthonában, mert nincs sok lehetőségük máshová menni, mivel máshol lefényképezik őket. Mint mondta, nyilván lesznek közös megjelenéseik, posztok a közösségi oldalakon, de nem akarják kifelé mutatni a kapcsolatukat.

Shane Zsófi kedvéért elkezdett magyarul tanulni, hogy ne csak angolul tudjanak kommunikálni szerelmével, ebben egy tanár segít neki. Zsófi pedig elárulta, hogy az úszóedző az első olyan párja, akinek igazán meg mer nyílni. Tusup már az édesanyjának is bemutatta új barátnőjét, ami komoly mérföldkő volt a kapcsolatukban. Egyelőre mindenképpen azt tervezi, hogy Budapesten marad, de ha a vírushelyzet engedi, elviszi a műsorvezetőt az Egyesült Államokba, hogy megmutathassa neki saját hazáját.

A Fókusz interjúja Szabó Zsófival és Shane Tusuppal

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés
SZTÁRVILÁG

Szandi kiakadt Görög Zitára a Konyhafőnök VIP-ban: „Miért beszélsz velem úgy, mint egy hülyegyerekkel?”

A következő adás meglepetéssel indul, de hiába az ünnepi hangulat, feszültségből jut bőven.

Link másolása

hirdetés

Pörgős és kemény epizóddal folytatódik a Konyhafőnök VIP - ez derül ki a bemutatott előzetesekből. Mikulás napján lesz meglepetés, mikor a kéményen át érkezik meg a beöltözött séf, de jut kétségbeesés is, mikor a sztároknak csapatban kell bizonyítaniuk.

VIDEÓ: A séfek érkezése

A kékek között a feszültség komoly vitát is eredményezett, Szandi és Görög Zita annyira felpörgött, hogy a kapkodás közben Zita durván rámordult az énekesnőre, aki felháborodottan szólt vissza neki:

"De ne így beszélj már velem, légyszíves! Miért beszélsz velem úgy, mint egy hülyegyerekkel?"

VIDEÓ: A Konyhafőnök VIP előzetese

A műsor bővelkedik meglepetésekben és izgalmakban, nemrégiben például tüzet kellett oltani:

hirdetés


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET: