Fehérvári Gábor Alfréd, vagyis Freddie egy hosszú lefolyású betegség miatt igen sokat fogyott. Az énekes elmondta, hogy általában nem szokott betegeskedni, ám most mégis elkapott valamit, ami legyengítette a szervezetét, és emiatt rengeteget vesztett a súlyából.
„Nem szoktam beteg lenni, de most elkapott valami nyavalya, ami elég hosszú lefolyású volt, és oltári súlyveszteséggel járt”
A nehézségek ellenére az énekes mégis elnyerte a story.hu által készített felmérésen a legszexibb magyar férfi híresség címét. A Top 10-es listán olyan ismert nevek szerepeltek, mint Kádár L. Gellért, Szoboszlai Dominik, Király Viktor, Kucsera Gábor, Törőcsik Dani, Sebestyén Balázs, Danny Blue, Nagy Zsolt Leo és Széplaki Zoltán.
Freddie elárulta, hogy egyáltalán nem számított a győzelemre, ezért nagyon meglepte az eredmény.
„Hálás vagyok, jól esik, hogy szebbnek látnak, mint amit én gondolok magamról, mert bevallom, nem vagyok formában.”
– nyilatkozta az énekes. Hozzátette, hogy ha most egy aktuális fotóval kellett volna indulnia, valószínűleg nem nyerte volna meg a versenyt.
„A külsőnél szubjektívebb dolog kevés van, és én nem foglalkozom ezzel. És erre büszke is vagyok. Sosem szerettem volna ezzel érvényesülni, nem is tettem. A külső nem mutat irányt, és édeskevés, ha a jó adottságok nincsenek megtámasztva belső értékekkel. Hiba a külcsínre építkezni, mert az el fog múlni, és mindig jönnek fiatalabbak, vonzóbbak.” – osztotta meg gondolatait Freddie a győzelemről és az egészségügyi állapotáról.
Fehérvári Gábor Alfréd, vagyis Freddie egy hosszú lefolyású betegség miatt igen sokat fogyott. Az énekes elmondta, hogy általában nem szokott betegeskedni, ám most mégis elkapott valamit, ami legyengítette a szervezetét, és emiatt rengeteget vesztett a súlyából.
„Nem szoktam beteg lenni, de most elkapott valami nyavalya, ami elég hosszú lefolyású volt, és oltári súlyveszteséggel járt”
Már a boltig sem jut el – így él magányosan a 90 éves Koltai János az ádándi otthonában
A Szomszédok egykori sztárja felesége halála óta egyedül él, lábfájdalmai miatt alig mozdul ki. Örömöt már csak a kertészkedés és az alkotás jelent számára.
Koltai János, a Szomszédok sorozat Gábor Gábora, kilencvenévesen él egyedül ádándi (Somogy megye) otthonában. Felesége, Pap Éva halála óta a magány is része lett a mindennapjainak. Mint mondta: „Amióta a feleségem, Pap Éva átlépett a nem ismert tartományba, nem igazán fantasztikus az élet. Nehéz, ha az embernek nincs kihez szólnia” - írta a Blikk.
A színész jelenleg lábfájdalmak miatt már csak nehezen tud kimozdulni. A mozgás számára kihívás, az egyensúlyát könnyen elveszíti, ezért mindig ügyel arra, hogy legyen, amibe kapaszkodhat. A vakondtúrások a kertben még veszélyesebbé teszik a közlekedést. „Ezért
mindig ügyelek arra, hogy legyen mellettem valami, amibe kapaszkodni tudok, hogy ha netán elesnék, fel tudjam magam segíteni”
– mondta.
A meleg időszak szintén megnehezíti a napjait, így ilyenkor a kertészkedés is háttérbe szorul. „Nem viselem jól ezt a meleget, pedig lenne tennivaló az udvaron. Sajnos a hőségben nem tudok kimenni a kertbe” – fogalmazott. Hozzátette, hogy szerencsére a ház vastag falai kellemes hűvöst biztosítanak számára.
Bár fia Budapesten él és ritkán tudják látni egymást, Koltai nincs teljesen egyedül: egy jó barátja segít neki a bevásárlásban és az ügyintézésben is.
„A fiamat a munkája Budapesthez köti, így sajnos ritkán tudunk találkozni. Van viszont egy jó barátom, aki sokat segít, elmegy helyettem a boltba, intézi az ügyeket. Persze, én is elindulnék, de mire a saját tempómban odaérnék, már besötétedne”
– mondta.
A művész jelenleg is dolgozik: egy monológot készít, amelyen évek óta dolgozik kisebb megszakításokkal. A felvételhez használt videórögzítője ugyan nemrég elromlott, de egy másik barátja új kamerát hozott neki Budapestről, így újra folytathatja a munkát. Elmondása szerint már közel jár a befejezéshez: „Ha lehet így fogalmazni, a főpróbahét előtt vagyok, már nem sok kell hozzá, hogy elkészüljek vele.”
Idén júniusban töltötte be a 90. életévét, amit néhány barátjával ünnepelt. „Jólesett, hogy tudtunk kicsit beszélgetni. Szerencsére a fejem még jól működik, csak a lábammal vannak gondok” – tette hozzá.
Koltai János, a Szomszédok sorozat Gábor Gábora, kilencvenévesen él egyedül ádándi (Somogy megye) otthonában. Felesége, Pap Éva halála óta a magány is része lett a mindennapjainak. Mint mondta: „Amióta a feleségem, Pap Éva átlépett a nem ismert tartományba, nem igazán fantasztikus az élet. Nehéz, ha az embernek nincs kihez szólnia” - írta a Blikk.
A színész jelenleg lábfájdalmak miatt már csak nehezen tud kimozdulni. A mozgás számára kihívás, az egyensúlyát könnyen elveszíti, ezért mindig ügyel arra, hogy legyen, amibe kapaszkodhat. A vakondtúrások a kertben még veszélyesebbé teszik a közlekedést. „Ezért
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
A Campus Fesziválon az idén minden nap számos előadó koncertjét kísérték a közönség részéről a „Mocskos Fidesz!” – skandálások, írja beszámolójában a Debreciner. Majka koncertjén sem volt ez másként, a produkció alatt többször is szidalmazták a kormánypártot.
A rapper, ahogy máshol is, többször is eljátszotta a Bindzsisztán nevű fiktív ország korrupt miniszterelnökéről szóló, Csurran, cseppen című dalát.
Az áthallásos, rendszerkritikus sláger végén a korrupt miniszterelnököt megszemélyesítő Majka egy „Isten áldja Bindzsisztánt, baszd meg!” felkiáltással tisztelgett, majd
az egyik közreműködő egy fordítva megfogott mikrofonnal eljátszotta, hogy fejbelövi a rappert.
Majka ezután összeesett a színpadon. Az esetről videó is felkerült a világhálóra:
A lap szerit Majka korábbi fellépésein még egyszer sem adták elő ezt a jelenetet, így vélhetően Debrecenben mutatkozott be az új elem.
A Campus Fesziválon az idén minden nap számos előadó koncertjét kísérték a közönség részéről a „Mocskos Fidesz!” – skandálások, írja beszámolójában a Debreciner. Majka koncertjén sem volt ez másként, a produkció alatt többször is szidalmazták a kormánypártot.
A rapper, ahogy máshol is, többször is eljátszotta a Bindzsisztán nevű fiktív ország korrupt miniszterelnökéről szóló, Csurran, cseppen című dalát.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Sejtelmes sztorivideót osztott meg az Instagramon Varga-Hrovatin Csenge néhány napja: „úton, de vajon hova…?!” – írta a felvételhez, majd férje rákontrázott, és egy ünnepi vacsoráról készült videót mutatott a követőinek.
Aztán Varga Miklós Joe szombat este le is rántotta a leplet a titokzatos eseményről: megosztott fotóján párjával, valamint Hujber Ferenccel és Szőke Krisztinával láthatóak. A képhez azt írta:
„Ez a Nyerő Páros átok megint csak bebukott! Van aki(k)re nem hat!! Nagyon szeretünk Titeket! Sok boldogságot kívánunk!”
Ami azt jelenti, hogy Hujber Feri és volt felnőttfilmes párja összeházasodott. A ceremónián egyébként mindketten talpig feketébe öltöztek. Varga Miklós mondataival pedig minden bizonnyal arra utal, hogy számos pár szakított már nem sokkal azután, hogy szerepeltek a realityben.
A 24.hu emlékeztet arra, hogy Hujber korábban Londonban kérte meg kedvese kezét, de egy ideig a Covid-járvány miatt nem tudták megtartani az esküvőt. Az újdonsült házaspárnak van egy közös fia: Regő 2020-ban született.
Sejtelmes sztorivideót osztott meg az Instagramon Varga-Hrovatin Csenge néhány napja: „úton, de vajon hova…?!” – írta a felvételhez, majd férje rákontrázott, és egy ünnepi vacsoráról készült videót mutatott a követőinek.
Aztán Varga Miklós Joe szombat este le is rántotta a leplet a titokzatos eseményről: megosztott fotóján párjával, valamint Hujber Ferenccel és Szőke Krisztinával láthatóak. A képhez azt írta:
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Nem fogta vissza magát Majka, amikor meglátta a Hír TV egyik anyagát: „kattintásvadász írás, újságíróknak csúfolt csinovnyikok” – fakadt ki a Facebookon rapper, aki szerint egyenesen kontraproduktív, amit a csatorna művel.
Majka nem rejtette véka alá a véleményét, amikor eljutott hozzá a Hír TV egyik friss hírműsorának címe és tartalma. A rapper közösségi posztban írta meg a véleményét, és nem finomkodott.
„Ez tényleg egészen hihetetlen... Kattintásvadász írás, újságíróknak csúfolt csinovnyikoktól… És a torta tetején a dísz: a direkt áthallásos cím”
– fogalmazott Majka.
Ahogy már beszámoltunk róla, Majka, ahogy máshol is, többször is eljátszotta a Bindzsisztán nevű fiktív ország korrupt miniszterelnökéről szóló, Csurran, cseppen című dalát. Az áthallásos, rendszerkritikus sláger végén a korrupt miniszterelnököt megszemélyesítő Majka egy „Isten áldja Bindzsisztánt, baszd meg!” felkiáltással tisztelgett, majd az egyik közreműködő egy fordítva megfogott mikrofonnal eljátszotta, hogy fejbelövi a rappert. Majka ezután összeesett a színpadon.
A rapper szerint nemcsak a tartalommal van baj, hanem az egész gondolkodásmóddal is:
„Nincs egy olyan ember ott, aki átlátja, hogy ez mennyire kontraproduktív? Nincs egy ember, aki felteszi azt a kérdést, hogy vajon mi értelme ennek? Mit hoz ez nekünk?” – írta a rapper.