KULT
A Rovatból

Fördős Zé kontra Tilla: összehasonlítottuk az Ingatlanvadászokat a Kincsvadászokkal

Június elején startolt az RTL-en az Ingatlanvadászok című lakáskeresős valóságshow Fördős Zé vezetésével. A TV2 a Kincsvadászokkal rukkolt elő.


A TV2 ugyan még márciusban bejelentette, hogy érkezik a Lakásvadászok Lékai-Kiss Ramónával, de mégsem ezzel rukkolt elő válaszként, hanem dupla Kincsvadászokkal próbálja magánál tartani a nézőket hétköznap esténként. Arra gondoltunk, megnézzük mindkét műsort, és összehasonlítjuk őket, ezzel is segítve kicsit a választást.

A német eredetű Kincsvadászok (eredetileg: Bares für Rares) tipikus vásárlós reality, ahol civilek (vagy épp statiszták) próbálnak eladni valamit pénzes (és állítólag hozzáértő) befektetőknek. Tulajdonképpen ugyanaz a kaptafa, mint a Cápák között: ott befektetési lehetőséggel házalnak, itt ereklyékkel.

A Kincsvadászok ezt annyival megfejeli még, hogy az eladása kínált portékát szakértő is megvizsgálja. Ez akár okozhatna feszültséget, amikor a becsüs jóval kisebb értéket állapít meg, mint amire az eladó gondolt, de ebben a műsorban (legalábbis amennyit láttam belőle) mindenki nagyon decensen viselkedik.

Az Ingatlanvadászok is hasonló eladós műsor, de kicsit csavar a megszokott formulán. Itt az amatőr szereplők a befektetők, akik ingatlant szeretnének vásárolni, és az ő kegyeikért versengenek a profik, jelen esetben értelemszerűen ingatlanosok.

A műsor lényegében a francia Flat Hunters (eredeti címén Chasseurs d'appart') koppintása, de mivel azt a TV2 vásárolta meg (ez volna az egyre tolódó Lakásvadászok), az RTL és a Show & Game Productions saját formátumot fejlesztett.

Ez persze főleg jogászkodás, hiszen már maga a Flat Hunters is kísértetiesen hasonlít az 1999-ben indult, amerikai House Huntersre (Házvadászok).

Amúgy nem ez az első eset, hogy magyar csatorna elkészíti valamelyik külföldi siker franchise bootlegjét. Annak idején az RTL porig alázta riválisát, amikor a Big Brotherrel szemben előállt a Való Világgal. A TV2 aztán a Megasztárral vett revansot, amiért az RTL el is halasztotta az X-Faktor első évadát.

A felsorolt ingatlanos műsorok lényege egy és ugyanaz. Profi ingatlanosok vetélkednek egymással egy héten át. Minden adásban kapnak egy ügyfelet, akinek meg kell találni álmai otthonát. Az adás végén a potenciális vásárló(k) értékelik az ingatlanosokat. A legrosszabb 0 pontot kap, a legjobb 3-at. És ha meg is veszik az ingatlant, akkor jár még 7 pont, összesen tehát 10.

A hét végén a pontok alapján eldől, ki a hét ingatlanosa, aki 3 millió forinttal lesz gazdagabb. Az amerikai House Huntersben legjobb tudásom szerint a stáb visszatért a vásárlókhoz, hogy megnézzék, mennyire elégedettek a választásukkal, esetleg hogyan alakították át a megvásárolt ingatlant. Itt ilyesmi nincs, pedig igazán érdekes volna.

Mindkét műsorral most találkoztam először (ne vessetek követ rám, nincs nekem annyi életem, hogy ilyeneket nézzek akkor is, ha nem muszáj), így bármiféle előítélet nélkül ültem le a készülék elé (vagy egyforma előítélettel: egyiktől sem vártam sokat).

Mivel napi műsorokról van szó, hétfőn és kedden is bekapcsoltam őket, mondhatnám, többszöri mintavétellel éltem. Sőt, az Ingatlanvadászok esetében visszanéztem az előző hét utolsó adását, hogy lássam, van-e bármi extra fícsör a végén. (Spoiler: nincs.)

Elsőre az Ingatlanvadászok érdekesebbnek tűnt. Viszont a második adásnál már azt éreztem, nagyon merev, kiszámítható, statikus. Az eddig látott élethelyzetek – ki miért szeretne költözni – nem voltak különösebben izgalmasak. A bemutatott ingatlanok valamennyire érdekesek, ha az ember szereti az ilyesmit, de a műsorban valójában nem történik semmi.

A legszórakoztatóbb része az, amikor a többi ingatlanos tableten nézi a kollégáik bemutatóját, és cikizik őket. De még egymás oltása is visszafogott, ráadásul nem szemtől szembe történik, így nem alakulnak ki olyan konfrontációk, amik némi fűszert csempészhetnének a dolgok menetébe.

A karakterek sem igazán kontrasztosak, és arra sem teremt lehetőséget a formátum, hogy az ingatlanosokról megtudjunk valamivel többet, láthassuk őket adáson kívül a vívódásaikat, hogyan kapcsolódik a munkájuk a magánéletükhöz. Várnék bármit, ami engem, mint nézőt arra késztet, hogy valamiért egyik szereplő szimpatikusabbá váljon, mint a másik, szurkolni kezdjek valakinek, mint egy szappanoperában. De ez legfeljebb szárazsampon opera. Míg a Kincsvadászoknál vagy a Cápák közöttben castingolhattak olyan fix szereplőket, akik érdekesek (például egy Moldován Andrást vagy Fejes Tamást), a naponta cserélődő befektetők és a hetente cserélődő ingatlanosok esetében ez nehezen emgoldható.

Ahogy néztem a műsort, néha azt éreztem, ennél még az is érdekesebb volna, ha néha megszólalna Kerekes Józsi narrátorhangja, és előre megírt blődségeket beszélne, mint a Hal a tortánban.

A Kincsvadászok annyiból szórakoztatóbb, hogy szegmensekből áll, vagyis nem csak adásról adásra, de egy epizódon belül is 5-10 percenként jön egy új szereplő és egy új tárgy. Tehát ha az egyik kicsit unalmasabb is, van remény, hogy a következő érdekesebb lesz. A szakértők alkalmazása is érdekes műsorelem. Bár úgy érzem, még szórakoztatóbb lehetne, ha a vásárlók is megismernék a becsüsök véleményét, ami sokszor ellentmond a gyűjtők – elvileg szintén hozzáértő – véleményének.

Ami a Kincsvadászokban kevésbé szimpatikus, az egy apró mozzanat. Ha létrejön az üzlet, vagyis az eladó elfogadja a legnagyobb licitet, a gyűjtő készpénzben kifizeti. Adott esetben több százezer forintot is.

Márpedig lássuk be, az efféle rongyrázás nem elegáns. Leginkább arra jó, hogy erősítse a gazdagokkal szembeni előítéleteket.

Fontos még kitérni a műsorvezetők személyére. Fördős Zéről olyan borzasztó sok mindent nem tudok, leginkább arra emlékszem a pályafutásából, amikor egy dzsungeltúlélős műsorban egy kádban kellett fürödnie az ex-pornós, ex X-Faktoros Krasznai Tündével. Az Ingatlanvadászokban végül is, nem tudok semmit felhozni ellene. Nincs sok feladata, és azt teljesíti. De nem viszi hátán a műsort, nincs az az érzése az embernek, hogy már magáért a műsorvezetőért érdemes lenne nézni. Nincs kiemelkedő egyénisége, vagy ha van, nem derül ki.

A Kincsvadászokban Tillát láthatjuk, aki rutinos róka, és persze nyilván egyéni ízlés kérdése, hogy kinek mennyire jön be. De az biztos, hogy ő odateszi magát. Poénkodik, "él", olykor egyenesen ripacskodik, de legalább addig is történik valami, amíg őt láthatjuk. Nem akarok igazságtalan lenni Fördőssel, hisz lehet, hogy azt csinálja, amit kértek tőle, és tudna ő sokkal bolondosabb is lenni. Mindenesetre nem tartom valószínűnek, hogy bárki kifejezetten ő miatta kapcsol majd esténként az RTL-re.

A TV2 műsorában van még egy csavar, a Kincsvadászok VIP, ami címének megfelelően abban tér el a "hagyományostól", hogy hírességek érkeznek különféle tárgyakkal. Kicsit ebbe is belenéztem, és leginkább két dolog maradt meg bennem. 1: ma már bárkiből lehet celeb. 2: ők sem lényegesen érdekesebbek, mint a civilek. Sőt, egy hiteles magánzó sokszor szórakoztatóbb, mint egy öregedő nevettető, vagy egy letűnt szappanopera-sztár.

Összességében hosszútávon a Kincsvadászok számomra valamivel érdekesebb műsor, de azoknak, akik szeretik a hasonló realityket, érdemes belenézni mindkettőbe. Némileg árnyalja a képet, hogy ha minden igaz, a Kincsvadászokból őszig már csak ismétléseket láthatunk, de annak, aki eddig nem nézte, voltaképp teljesen mindegy.

Minden esetre, én azt hiszem, maradok inkább az Agymenőknél, amíg nem találnak ki jobbat.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KULT
A Rovatból
Elhunyt Simor András
Vasárnap, 88 éves korában meghalt Simor András költő, író és pedagógus. Életműve a spanyol és latin-amerikai líra magyarországi megismertetésében, valamint a magyar klasszikusok spanyolra ültetésében is kulcsfontosságú volt.


Életének 88. évében, vasárnap elhunyt Simor András költő, író, műfordító és pedagógus, a magyar–hispán irodalmi kapcsolatok egyik legfontosabb alakja – írta a Szombat Online. Munkássága a hazai kulturális élet és a folyóirat-kiadás több területén is meghatározó volt.

Simor András 1938. július 5-én született Budapesten.

Irodalmi pályája az 1960-as évek elején, a Tűz-tánc-antológiában indult, első verseskötete pedig 1962-ben jelent meg Tereld a felhőket címmel. Terjedelmes költői életműve mellett számos tanulmányt és esszét is írt, időnként pedig a szépirodalmi prózával is kísérletezett.

Pályájának későbbi szakaszaiban a szatírikus költészet nagymesterévé vált, amit a Z-füzetek sorozatában és önálló versesköteteiben publikált művei is bizonyítanak.

Irodalomszervező tevékenységének csúcsa az Ezredvég című folyóirat volt, amelynek főszerkesztőjeként szellemi műhelyt és publikációs felületet biztosított mind az idősebb, mind a pályakezdő írógenerációnak. A lapot mindvégig a kritikus, társadalomközpontú szellemiség jellemezte.

Kulcsszerepet játszott abban, hogy a magyar olvasók megismerhessék a spanyol nyelvű költészetet, de hatalmas munkát fektetett abba is, hogy a magyar klasszikusok verseit spanyolra ültesse át.

Műfordítóként a spanyol klasszikusok, valamint a huszadik századi spanyol és latin-amerikai líra egyik legjelentősebb hazai tolmácsolója volt. Kétirányú kultúraközvetítő tevékenységét nemzetközileg is elismerték, többek között a Kubai Írószövetség érdemrendjével, valamint a Venezuelai Köztársaság rangos érdemrendjével is kitüntették.

Pedagógusként több mint négy évtizeden át tanított spanyol nyelvet: 1962-től 1977-ig a Szinyei Merse Pál Gimnázium és Általános Iskolában, majd 2004-es nyugdíjba vonulásáig a Táncsics Mihály Gimnáziumban. Tankönyvírói munkássága, köztük a korszakos jelentőségű Spanyol nyelvkönyv, generációk számára számított alapműnek.

Gazdag életművét számos díjjal ismerték el. Megkapta a Magyar Köztársasági Arany Érdemkeresztet, a Táncsics-gyűrűt, a Nagy Lajos irodalmi díjat és az MSZOSZ-díjat is.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KULT
A Rovatból
„Kicsit olyan, mintha a szádba hánynál” – Anya-fia csók csattant el a Sárkányok házában, még a főszereplők szerint is sokkoló a jelenet
A nézők igencsak kiakadtak a Sárkányok háza harmadik évadának premierjében látott jeleneten. Az Aemondot alakító színész, Ewan Mitchell és az Alicent karakterét megformáló Olivia Cooke is elmondta, mit gondolnak a polgárpukkasztó anya-fia csókról.


„Kicsit olyan érzést kelt, mintha a szádba hánynál” – így jellemezte az Aemond Targaryent alakító Ewan Mitchell azt a jelenetet a Sárkányok háza 3. évadának premierjében, amelyben karaktere szájon csókolja az édesanyját, Alicentet. A főszereplők a People magazin exkluzív interjújában reagáltak, miután a nézők igencsak kiakadtak a sorozat eddigi legmerészebb jelenetén.

A sorozat harmadik évadának vasárnapi amerikai premierjében Aegon király eltűnése utáni káoszban Aemond egy feszült beszélgetés során csókolja meg anyját. Mitchell szerint a jelenet „elég sokkoló” volt, ugyanakkor lehetőséget adott arra, hogy karakterét új oldaláról mutassa meg.

„Elég nehéz falat, nem? Szájon csókolni az anyádat, pláne így” – mondta a színész.

Úgy véli, Aemond torz szeretetkifejezése a gyermekkori elhanyagoltságban gyökerezik.

Az Alicentet alakító Olivia Cooke szerint a jelenetnek „ödipuszi aláfestése” van, amiről karaktere, Alicent mit sem sejt. A színésznő szerint a helyzet rendkívül veszélyes, mivel Aemond kiszámíthatatlan.

„Tudja, hogy egy rossz arckifejezés, egy vélt elutasítás az életébe kerülhet. Úgyhogy nagyon-nagyon óvatosan próbál lépkedni” – mondta Cooke.

Ewan Mitchell szerint Aemond anyja iránti rendíthetetlen hűsége az első évad egyik kulcsjelenetére vezethető vissza, amikor a fiú elvesztette a szemét, és egyedül Alicent állt ki mellette. „Azt a pillanatot biztosan soha nem fogja elfelejteni. Örökre hozzá van kötve” – fogalmazott a színész.

A sorozat ezzel a jelenettel rögtön beváltotta a korábbinál is kegyetlenebb évadra vonatkozó ígéreteket. Az események lassú építkezése nem új, hiszen már az első évadot is sokan egy hosszúra nyúlt bevezetőnek tartották. A történetet jegyző George R. R. Martin korábban úgy nyilatkozott, a teljes cselekmény elmeséléséhez legalább négy évadra lenne szükség.

A Sárkányok háza új részei Magyarországon hétfőtől láthatók az HBO-n és a Max streaming-szolgáltatón.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KULT
A Rovatból
Meghalt a Jóbarátok rendezője, megható sorokkal búcsúzik tőle Ross és Joey
James Burrows, a legendás sitcom-rendező 85 éves korában elhunyt. A stábtagok, köztük David Schwimmer és Matt LeBlanc is, személyes hangvételű posztokban emlékeztek a pilotot is jegyző szakemberre.


Elhunyt James „Jimmy” Burrows, a 85 éves rendező, aki a Jóbarátok pilot epizódját is a pályára állította. A hírre a sorozat több főszereplője is reagált. A Ross-t játszó David Schwimmer egy apafiguraként emlékezett a rendezőre, aki mellett a stáb biztonságban érezhette magát.

„Melegség, alázat, nagylelkűség jellemezte. Biztonságban éreztük magunkat körülötte, mintha egy család lennénk” – írta Schwimmer.

Joey karakterét megformáló Matt LeBlanc az Instagramon köszönt el tőle. „Jimmy, szavakkal nem lehet kifejezni, mekkora hatással voltál ránk és mindenki másra, akit az a szerencse ért, hogy ismerhetett. Igazi ikon vagy, oly sok téren. Hiányozni fogsz. Isten áldjon.” Lisa Kudrow (Phoebe szerepében láthattuk) egy közös fotóval emlékezett egykori kollégájára az Instagramon – írta az Associated Press.

Burrows szerepe a sorozat indulásánál kulcsfontosságú volt. Ő rendezte a pilot epizódot, és a stábtagok szerint neki volt köszönhető az a tempó és kémia, ami a Jóbarátokat a kezdetektől sikeressé tette. A többkamerás sitcom-formátum mesterének számított, ami biztonságot adott a fiatal színészeknek.

A rendező családja a People magazinnak adott közleményében azt írta, Burrows pénteken, szerettei körében, békésen távozott.

Kiemelték, hogy ritka képessége volt arra, hogy mindenkit jobbá tegyen, és a stáb minden tagját névről ismerte.

Burrows a Cheers társalkotójaként írta be magát a tévétörténelembe, de a nevéhez fűződik a Taxi, a Frasier és a Will & Grace számos epizódja is. Pályafutása során több mint ezer sorozatrészt rendezett, munkáját tizenegy Emmy-díjjal ismerték el. 2016-ban az NBC külön gálaműsorral tisztelgett életműve előtt.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KULT
A Rovatból
Több mint 1400 világító selyemlámpás költözött Budapestre – ingyenesen látogatható a különleges koreai kiállítás
A lenyűgöző fényinstallációkon keresztül a látogatók megismerhetik a dél-koreai Csindzsu városának selyemkultúráját és világhírű lámpásfesztiválját.


A fénynek története van, a selyemnek pedig emlékezete. Legalábbis Dél-Korea egyik legismertebb kulturális városában, Csindzsuban, ahol évszázadok óta összefonódik a selyemkészítés hagyománya és a lebegő lámpások különleges világa. Ennek az örökségnek egy látványos szelete érkezett most Budapestre: a „Korea fényei – Csindzsu selyemlámpásai” című kiállítás június 19. és szeptember 4. között várja a látogatókat a Koreai Kulturális Központban.

Egy dél-koreai város, amelyet a selyem és a fény tett híressé

Csindzsu Dél-Korea egyik legfontosabb kulturális központja, ahol évszázadok óta szorosan összefonódik a selyemkészítés hagyománya és a lebegő lámpások világa. A most Budapestre érkezett kiállítás ezt az örökséget mutatja be látványos, kortárs formában.

A tárlat középpontjában olyan különleges installációk állnak, amelyek fényből és selyemből készültek.

Ezek az alkotások egy több mint ezeréves kulturális hagyományt fordítanak le a mai vizuális nyelvre, miközben megőrzik annak eredeti jelentését és hangulatát.

A kiállítótérben több mint 1400 selyemlámpás kapott helyet, amelyek szinte teljesen átalakítják a teret. A színes, világító alkotások között sétálva könnyű úgy érezni, mintha az ember egyszerre járna egy művészeti installációban és egy távoli koreai fesztiválon. A látvány különösen azok számára lehet emlékezetes, akik szeretik az olyan kiállításokat, ahol nemcsak nézni, hanem átélni is lehet a műveket.

Egy több száz éves történet, amely ma is él

A csindzsui lámpások története egészen az 1592-es Imdzsin-háborúig vezethető vissza.

A korabeli feljegyzések szerint a Nam folyón lebegő fényeket kommunikációs célokra használták, ugyanakkor reményt és üzeneteket is közvetítettek azok számára, akik a háború nehézségeivel néztek szembe.

Az évszázadok során a lámpások jelentése fokozatosan átalakult. Ma már a közösséghez tartozás, az emlékezés és a béke szimbólumaiként tekintenek rájuk. Ez a hagyomány ma is élő része Csindzsu mindennapjainak: a város minden évben megrendezi a világhírű Csindzsui Lebegő Lámpások Fesztiválját, amelynek idején több tízezer fény ragyogja be az utcákat és a folyópartot.

Ahol a selyem több mint textil

A kiállítás másik főszereplője a selyem. Csindzsu a világ egyik meghatározó selyemközpontjának számít, ahol több mint száz éve készülnek kiemelkedő minőségű selyemtermékek. A város azonban ma már nem csupán textilipari központként tekint önmagára.

A selymet a design, a képzőművészet és a városi identitás részeként értelmezik újra, így a hagyományos alapanyag kortárs kulturális eszközzé válik. A budapesti tárlat pontosan ezt a szemléletet mutatja meg: hogyan lehet egy történelmi örökséget úgy megőrizni, hogy közben a jelenhez is szóljon.

A világ több pontja után Budapestre érkezett

A kiállítás a KOFICE Traveling Korean Arts nemzetközi program részeként valósul meg, amely a koreai művészetet és kultúrát mutatja be a világ különböző országaiban.

A tárlat már Délkelet-Ázsiában és Németországban is sikeresen bemutatkozott, most pedig a magyar közönség is megtapasztalhatja ezt a különleges kulturális utazást.

A látogatók nemcsak a fényinstallációkat csodálhatják meg, hanem közelebb kerülhetnek Csindzsu történetéhez, selyemkultúrájához és ikonikus fényfesztiváljához is. A kiállítás egyszerre szól a múltról és a jelenről, a hagyományról és az innovációról, miközben olyan atmoszférát teremt, amelyből nehéz egyetlen fotóval visszaadni az élményt.

A Korea fényei – Csindzsu selyemlámpásai nemcsak azoknak lehet érdekes, akik rajonganak az ázsiai kultúráért, hanem mindenkinek, aki szeretne néhány órára egy másik világba csöppenni. Egy olyan világba, ahol a fény emlékeket őriz, a selyem történeteket mesél, és ahol a több száz éves hagyomány a jelenben talál új formát.

Korea fényei – Csindzsu selyemlámpásai

Koreai Kulturális Központ (1023 Budapest, Frankel Leó út 30–34.)

2026. június 19. – szeptember 4.

A belépés ingyenes, a Koreai Kulturális Központ nyitvatartási idejében.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk