„Fáj, hogy semmiféle művészi díjat nem kaptam” – 84 éves lett Korda György
Az énekes úgy érzi, a Kossuth-díj lenne a pályája megkoronázása. Ugyanakkor nagyon hálás a közönség szeretetéért, és azért, hogy Balázs Kláriban igazi társra talált. Szerinte nélküle már régen nem állna színpadon.
„Nem tudom, hogy a koromra büszke legyek, vagy elszomorodjak-e, mert elteltek az évek. Ha körülnézek a világban, ritka, hogy hasonló korú ember ebben a műfajban ilyen aktívan benne legyen a vérkeringésben, óriási szeretettel és népszerűséggel karöltve. Hallatlanul boldog és büszke vagyok erre, és ez ad erőt számomra, hogy 84 évesen is így teljesítsek” - mesélte a Borsnak 84. születésnapja alkalmából Korda György.
Az interjúban beszélt arról is, hogy bár csodálatos dolgok történtek vele, mégis maradt benne némi hiányérzet, például amiért 65 éves pályafutása alatt egyszer sem lett az év énekese.
„Fáj, hogy semmiféle művészi díjat nem kaptam, és lehet, hogy már lekéstem róla. Azt mondják, az ember saját magával szemben mindig elfogult, de úgy érzem, valami járt volna. Az jólesett, hogy Vujity Tvrtko tavaly nyilvános levet írt, hogy fölterjesszenek a Kossuth-díjra. Őszintén bevallom, hogy boldogan elfogadnám, mert úgy érzem, ez lenne a pályám megkoronázása. Habár 2019-ben megkaptam Budapest díszpolgára címet, hatalmas megtiszteltetés volt ez számomra”
– mesélte, de ugyanakkor elismerte, hogy a közönség szeretetét mindig megkapta, és azt kívánja, hogy legyen elég ideje ezt megköszönni.
Feleségéről, Balázs Kláriról azt mondta, hogy igazi társa az életben, egyenragú felekként tekintenek egymásra, mindenben közösen döntenek. Óriási szerencsének tartja, hogy 43 évvel ezelőtt egymásra találtak.
„Ha nem olyan társam lenne, mint Balázs Klári, akkor már rég nem állnék színpadon és nem énekelnék. Kivételes szerencse, hogy ugyanolyan képességű partnerrel áldott meg az isten, csakúgy a színpadon, mint a privát életünkben. Klárika olyan, aki nem csak a fényben, hanem a gondokban is mellettem van. Hiába sikeres az ember élete, akadnak problémák szakmailag, pénzügyileg vagy akár egészségügyileg is”
– mondta a lapnak.
„Nem tudom, hogy a koromra büszke legyek, vagy elszomorodjak-e, mert elteltek az évek. Ha körülnézek a világban, ritka, hogy hasonló korú ember ebben a műfajban ilyen aktívan benne legyen a vérkeringésben, óriási szeretettel és népszerűséggel karöltve. Hallatlanul boldog és büszke vagyok erre, és ez ad erőt számomra, hogy 84 évesen is így teljesítsek” - mesélte a Borsnak 84. születésnapja alkalmából Korda György.
Az interjúban beszélt arról is, hogy bár csodálatos dolgok történtek vele, mégis maradt benne némi hiányérzet, például amiért 65 éves pályafutása alatt egyszer sem lett az év énekese.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Kajdi Csaba 24 óráig látható Instagram-sztorikban reagált a múlt hétvégén elindult Megasztárra, amelynek zsűrijében többek között Tóth Gabi is helyet kapott, vette észre a 24.hu. Úgy fogalmazott, a nézők „biztosan őrjöngtek, hogy Tóth Gabi legyen a zsűritag”.
„Gondolom, nem tudtak már kit berakni, aki narancsos. Csak félanalfabétát találtak erre a szerepre. Anyukám, a hűség kifizetődő. Az egyik asszonyka már számonkérte, hogy nincs érettségije, ő meg mondta, hogy: »És akkor mi van?«. Hát de tényleg: mi van akkor?!
Minek neki az érettségi? Nem elég az az 500 szó, amivel magyaráz? Azzal az 500-zal is ki’úrja azt az illetőt, aki nem énekli ki a magas C-t.”
A műsorról ezt is mondta:
„Most az van, hogy lehet még jobban megalázni valakit, és veszekednek. Összevesznek, és ott van benne a Curtis, ő is szereti a narancsot.”
A Megasztár új évadáról mi is írtunk kritikát, amit itt lehet elolvasni:
Kajdi Csaba 24 óráig látható Instagram-sztorikban reagált a múlt hétvégén elindult Megasztárra, amelynek zsűrijében többek között Tóth Gabi is helyet kapott, vette észre a 24.hu. Úgy fogalmazott, a nézők „biztosan őrjöngtek, hogy Tóth Gabi legyen a zsűritag”.
„Gondolom, nem tudtak már kit berakni, aki narancsos. Csak félanalfabétát találtak erre a szerepre. Anyukám, a hűség kifizetődő. Az egyik asszonyka már számonkérte, hogy nincs érettségije, ő meg mondta, hogy: »És akkor mi van?«. Hát de tényleg: mi van akkor?!
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Szeptember 11-én Londonban mutatták be Margot Robbie új filmjét, amely magyarul a Mágikus, merész, meseszép utazás címet kapta.
A romantikus kalandfilmben a színésznő Colin Farrell oldalán játszik főszerepet.
Margot Robbie a premieren
egy vintage stílusú nude melltartót és ceruzafazonú szoknyát viselt,
vette észre az Index. Megjelenése gyorsan nagy visszhangot váltott ki az interneten.
Colin Farrell és Margot Robbie a premieren (fotó: John Phillips/Getty Images)
A lap megjegyzi, hogy Robbie ebben a szettben a Victoria's Secret bemutatóján is megjelenhetett volna. Érdekesség, hogy a színésznő csaknem egy évvel ezelőtt adott életet első gyermekének, egy kisfiúnak.
Szeptember 11-én Londonban mutatták be Margot Robbie új filmjét, amely magyarul a Mágikus, merész, meseszép utazás címet kapta.
A romantikus kalandfilmben a színésznő Colin Farrell oldalán játszik főszerepet.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
„Arra mentem be, hogy leállnak a gépek” - Nehéz időszakon van túl Harsányi Levente: szakított élete szerelmével, majd a testvérét is elvesztette
Nem haragszik volt menyasszonyára, a közös időt ajándékként éli meg. Részletesen elmondta testvére kálváriáját: hirtelen hasi vérzés, azonnali műtét, intenzív osztály, majd vasárnap hajnalban infarktus és halál.
Harsányi Levente a Palikék Világa – Ilyen az élet adásában beszélt arról, hogy nehéz hónapokon van túl, vette észre a Blikk. A nyáron szakított élete szerelmével, nem sokkal később pedig elvesztette a testvérét.
Elmondta, hogy nem számított a kapcsolat végére, de úgy érzi, párja egy ideje készült a szakításra.
„Ugye, hölgyeknél klasszikus eset: akkor engedik el az egyik ágat, amikor biztosan megfogták a másikat. Tehát én gyanítom, hogy már előtte piackutatást végzett, a reprezentatív felmérés végeredménye volt, hogy ő nem a Harsányi kft.-nél folytatja, hanem egy másik vállalkozásnál, de ez az élet”
– mondta Harsányi.
Hozzátette, nagyon megviselte a párja elvesztése, nem haragszik rá, és úgy érzi, akkor is ajándék az élettől, hogy megtalálta a nagy szerelmét, még ha nem is együtt öregednek meg, ahogy korábban gondolta.
A családi veszteségről is beszélt a műsorban.
„Egy véletlen egészségügyi probléma folytán – szegénynek a hasát elöntötte egy liter vér –gyorsan életmentő műtétet kellett rajta végrehajtani. De úgy, hogy otthon ült, amikor elszakadt egy ér a hasában. Azonnal kórház, ahol megműtötték, ám szegény álmában kapott egy hátsófali infarktust. Tehát ezt valaki fent megrendezte, hogy ennek így kell történni...
Pénteken műtötték, az intenzíven volt, a szombatot túlélte, és vasárnap halt meg szegény. Arra mentem be, hogy – mint a filmekben – hallottam azt az egybefüggő, hosszú sípszót, hogy leállnak a gépek, mert lélegeztetőgépen volt.
Ezt kint hallottam, s mire az intenzív osztályra bementem – ami nem volt hosszú idő, egy-két perc, mert ugye, fel kell venni ruhákat, védőket –. már vették le a gépről, vették le róla a különböző kábeleket. Kvázi csináltak egy új helyet, mert valószínűleg jön még egy újabb valaki az intenzívre. Tehát két perc alatt lép tovább az élet rajta-rajtunk, majd mindenkin. Igazából ez az elmúlt egy hónap ebben edzett engem meg nagyon” – idézte fel.
Harsányi Levente a Palikék Világa – Ilyen az élet adásában beszélt arról, hogy nehéz hónapokon van túl, vette észre a Blikk. A nyáron szakított élete szerelmével, nem sokkal később pedig elvesztette a testvérét.
Elmondta, hogy nem számított a kapcsolat végére, de úgy érzi, párja egy ideje készült a szakításra.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Az elmúlt években két agyvérzésen, két életmentő és egy korrekciós koponyaműtéten esett át Lerch István. Felesége, Enikő a nap 24 órájában ápolja.
Most Gréczy Zsolt, a DK parlamenti képviselője látogatta meg, és beszámolt arról, hogyan van a zeneszerző, vette észre a Blikk.
„Meglátogattam Lerch Pistit. Szoktam ilyet máskor is csinálni, tehát nem azért megyek, hogy posztoljak róla. De most megbeszéltük a párjával, Enikővel, hogy megírom, hogy megvan.
Amit ő tesz az ápolásért, arra talán a hősies kifejezés a legpontosabb. Napi 24 órában gondozni, ellátni, ehhez nagyon kell szeretni a másikat.
Ettünk sütit, néztünk régi képeket, még kicsit énekeltünk is. Örültünk egymásnak. Hamarosan születésnapja lesz. A hetvenkettedik. Értesülni fog arról, ha itt felköszöntöd. És hallgasd a dalait: Angyallány, Tűzvarázsló, Jégszív, Hangolj rám, Így legyen, Kötődés, Csillagzene, Az légy aki vagy, Eltévedt lány, Várj míg felkel majd a nap, Szívemben zengő dal, Gyere és szeress, Moziklip, Gyertyák, Nézz az ég felé, Szédült nyár, Jég dupla whiskyvel stb.” - írta közösségi oldalán Gréczy Zsolt a zenészről, aki pár nap múlva, szeptember 16-án ünnepli a 72. születésnapját.
A lap korábban megírta, hogy a zenész 38 hónap kórházi kezelésen van túl. Beszéde és mozgása még nem jött teljesen rendbe, tudata tiszta maradt, és újra tud beszél.
Enikő 2023 őszén arról nyilatkozott, hogy a régi barátok és zenésztársak közül kevesen látogatták a férjét, amikor hosszú ideig magatehetetlenül feküdt. Kivétel volt Horváth Charlie, aki rendszeresen felkereste.