SZTÁRVILÁG
A Rovatból

„Fáj a szívem” – Miklósa Erika 32 év után búcsúzik ikonikus szerepétől

Az énekesnő 1993-ban lépett először a Magyar Állami Operaház színpadára A denevér című darab Adéljaként. Most elköszönt a szereptől.
Fotó: RTL - szmo.hu
2025. január 21.



Megható bejegyzésben búcsúzik ikonikus szerepétől Miklósa Erika. Az operaénekes 1993 januárjában lépett először a Magyar Állami Operaház színpadára A denevér című darab Adéljaként. 32 év után most azonban elköszön a szereptől.

Ebből az alkalomból osztott meg a Facebook-oldalán egy 1993-ban és egy 2025-ben készült fotót magáról Adélként, néhány megható sorral együtt.

„2025 és 1993. A két kép között 32 év van. Szinte napra pontosan annyi. 1993 január elején léptem fel először az Operaház színpadán Adélként A denevérben.

Fehér András rendezte. Később Szinetár Miklós is megrendezte Johann Strauss művét, és idővel szólt, legyek nála is Adél. Több mint három évtizedig énekeltem tehát ezt a szerepet, kisebb kihagyásokkal. Most végleg elköszönök tőle. És persze hogy fáj a szívem, hiszen imádtam ezt a bolondos lányt. De vélhetően ő is megérti, hogy el kell válnunk, nagyon sok hangidőt töltöttünk együtt” - fogalmazott az operaénekes, aki azt is elárulta, hogy január 26-án, vasárnap láthatja őt a közönség utoljára Adél szerepében.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Félrement Németh Kristóf kínos SMS-e, másnap kirúgták miatta
Miután rájött, hogy hibázott, egy újabb üzenettel próbálta menteni a helyzetet. Ez azonban nem hozott eredményt.
Karkó Ádám - szmo.hu
2025. július 16.



Németh Kristóf egy régi történetet osztott meg a Szerencsekerék keddi adásában, írja a 24.hu. A színész elmesélte, hogy korábban volt egy főnöke, aki „csinált egy nagyon csúnya dolgot”, és ez annyira felzaklatta, hogy üzenetben akarta kiírni magából a feszültséget.

Egyik legjobb barátjának akarta elküldeni az SMS-t, ám végül rossz címzetthez került.

„Leírtam hogy XY – leírtam ennek az embernek a nevét –, hát rohadt szemét módon viselkedett, ez egy szemétláda, és el is küldtem az SMS-t. Természetesen annak, akiről szólt”

– mondta a műsorban.

Miután észrevette, hogy az üzenet nem annak ment, akinek szánta, gyorsan próbálta menteni a helyzetet. „Rögtön utána küldtem egy következőt, hogy kivágjam magamat a helyzetből, és azt írtam, »látod, kedves X, hát ilyeneket írnak rólad mások, most kaptam ezt az üzenetet«. Nem jött be, ezt elmondanám” – fogalmazott.

A történet végül azzal zárult, hogy másnap már nem volt munkája. Németh Kristófot hamarosan a Farm VIP-ben láthatják újra a tévénézők.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Erős Antónia néhány nap múlva eltűnik a képernyőről
A híradós a Balatonon pihen majd augusztusban. Elárulta, hogy nyáron Szellő Istvánnal előre egyeztetik a szabadságokat.
Maier Vilmos - szmo.hu
2025. július 16.



Erős Antónia augusztusban néhány napra szabadságra megy, ezért egy rövid időre nem láthatják majd a nézők az RTL Híradóban, vette észre a bejelentést a Blikk. A híradós elmondta, hogy idén már beiktatott egy kisebb nyaralást, de a nyár második felében is terveznek egy kis pihenést.

„Egy picit már nyaraltam, a nyár bevezetése már megvolt, és úgy alakult idén, hogy augusztusban még egy pár napra el tudunk menni. Itt belföldön, a Balatonon leszünk, de már nagyon várjuk”

– mesélte Antónia, aki a napozást szívesen kombinálja kirándulással is.

Erős Antónia és Szellő István évek óta vezetik együtt az RTL Híradót. Közös munkájukat nemcsak a képernyőn, hanem a hétköznapokban is összehangolják. A nyári szabadságot például mindig előre megbeszélik, hogy a műsor zavartalanul működjön.

„A Híradóban nincs olyan, hogy nyár vagy tél, karácsony vagy húsvét. Hétfőtől péntekig minden hétköznap ott ülünk este 18-kor a nézőkkel, a nézők előtt a Híradóban, ez általános. Egyébként pedig ugyanannyi szabadságunk van, mint bárki másnak, ahogy öregszünk, egyre több, de ez mégsem jelenti azt, hogy hetekre akár eltűnhetünk a képernyőről. Viszont a nyári időszakban mindig megoldjuk és persze, év közben is megbeszéljük Szellő Istvánnal, hogy ő mikor szeretne szabadságra menni és én mikor szeretnék. Ha ezt jól elosztjuk, akkor mindenki ki tudja pihenni magát nyáron is” – mondta el az RTL kamerái előtt.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Schmuck Andor életének utolsó napjairól beszélt Kárász Róbert: Elképzelni sem tudom, min mehetett keresztül
A tévés május végén még találkozott a politikussal, aki akkor már alig tudott járni, és egyik szemét le kellett takarnia. Schmuck még ekkor is próbált mosolyogni és bizakodni.
F. O. - szmo.hu
2025. július 17.



Kárász Róbert is búcsút vett Schmuck Andortól, aki hosszú ideje tartó betegség után hunyt el 54 éves korában. A Duna Média kreatív igazgatója több alkalommal is találkozott a volt politikussal utolsó hónapjaiban, és megosztotta, hogyan emlékszik vissza ezekre a találkozásokra.

Mint mondta, régi jó kapcsolat fűzte össze őket: gyakran találkoztak a TV2-ben, és Schmuck Andor rendszeres résztvevője, támogatója volt a Fogadj Örökbe Egy Macit Alapítvány jótékonysági eseményeinek is.

A televíziós személyiség utoljára május végén találkozott barátjával, akkor közös fotót is készítettek. „Isten veled, Andor! Ezt a képet május 29-én készítettük, mondtad, hogy nem lesz sok ilyen alkalom… Akkor, ott nem értettem”írta közösségi oldalán Kárász.

Arról is beszélt, hogy utolsó találkozásaik egyikén Schmuck még mindig igyekezett tartani magát. „Összefutottunk párszor a belvárosban. Bár mindig nagyon örültünk egymásnak, mégis szomorú volt látni az állapotát.

Nem volt jól, de igyekezett mindvégig pozitív maradni, mosolyogni és reménykedni. Mint aki tudja, hogy baj van, de a helyzethez képest addig is szeretné a lehető legvidámabban élni az életét.

Nem búcsúzkodott, nem hagyta el magát. Tervei voltak.”

Kárász szerint Schmuck mindig adott a megjelenésére, utolsó találkozásuk alkalmával is öltönyt, piros nyakkendőt és kalapot viselt. Fizikai állapota azonban egyre romlott: „Nagyon erősen tartotta magát lelkileg, de látszódott, hogy fizikailag gyengélkedik.

A jobb szeme például le volt takarva. Állítólag a kezelések miatt viselt szemfedőt, elképzelni sem tudom, min mehetett keresztül…”

Utolsó találkozásukkor már nehezére esett a mozgás, lassan járt, és az egyik lábára csak speciális szandált tudott felvenni. „Nem gondoltam volna, hogy akkor látom utoljára. Rettentően sajnálom, hogy elment” – mondta Kárász a Storynak.

A hírt Schmuck Andor haláláról hétfőn jelentették be. A politikus méltósággal viselte a betegséget, és bár bízott a kezelések sikerében, utolsó nyilatkozataiban már arról beszélt, hogy mindenét eladta, és egyedül él egy bérelt kis lakásban. Halálának körülményeit a rendőrség vizsgálja.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Schmuck Andor egész életében a szerelmet kereste, barátai szerint mégis sok nő kihasználta
A politikus a halála előtt is hitt a boldogságban, egy írországi ápolónővel tervezte a jövőt. Barátai szerint jószívűsége miatt sokszor csalódott a nőkben.
F. O. - szmo.hu
2025. július 17.



Schmuck Andor egész életében hitt a szerelem erejében, és mindvégig arra vágyott, hogy megtalálja a társát. Az utolsó időszakban egy Írországban élő magyar ápolónő volt a párja, akivel – a környezetéből származó információk szerint – el is jegyezték egymást. A kapcsolatot nem hozták nyilvánosságra, írta a Blikk.

Schmuck kétszer nősült: első feleségét tíz, második feleségét tizennégy nappal a megismerkedésük után vezette oltár elé. Mindkét házasság másfél évig tartott, és válással végződött.

Élete során több kapcsolatban is élt, gyakran gyönyörű nők vették körül, de ezek a szerelmek idővel véget értek, és sokszor csalódással zárultak.

Tornóczky Anita, aki közel három évtizeden át volt a barátja, azt mondta a lapnak:

„Mindig jókedvű és vidám volt, mindenkinek segített, de a szemében felfedezhető volt egy kis szomorúság.

Az életének ugyanis volt egy olyan része, amit soha nem osztott meg senkivel. Ő egy igazi régi vágású úriember volt, az a típus, aki hisz a szerelemben, és szerenádot ad egy nőnek. Én is tudtam róla, hogy van egy menyasszonya, de túl sokat nem beszélgettünk erről. Andornak világéletében elég zűrzavarosak voltak a párkapcsolati dolgai, és én is egy kis fenntartással kezeltem a szerelmi életét. Az évek alatt ugyanis többször keveredtek mellé olyan nők, akik reméltek tőle valamit... Barátként nyilván örülsz annak, hogy boldog, de közben próbálod óvatosságra inteni, mert sajnos, sok nő kihasználta.”

Anita szerint Andor mindig mások problémáira koncentrált, miközben saját magával keveset foglalkozott.

„Felfoghatatlan ez az egész. Pont nemrég számoltam ki, hogy 27 éve ismertük egymást.

Ő mindig azon gondolkodott, hogyan tud másoknak segíteni, és úgy érzem, kicsit elveszítette a fókuszt saját magáról. Talán, ha többet foglalkozott volna a saját problémáival, a betegségét is korábban felismerik, és lehetett volna segíteni rajta.

De ő valahogy mindig másokat helyezett előtérbe.”

A barátja halálát nehezen feldolgozó Anita felidézett egy közös kubai utazást is, ahol Andor a nagy meleg ellenére is öltönyben és nyakkendőben jelent meg. Ez a fajta elegancia az élet minden területén jellemezte őt.

Schmuck életének egyik emlékezetes pillanata volt az első esküvője, amelyet a budapesti vidámparkban tartott. Schobert Norbi is részt vett az eseményen, és így emlékezett vissza:

„Nagyon szép nőt vett feleségül, és Rékával minket is meghívott az esküvőre a vidámparkba. Elképesztő buli volt, hotdogot ettünk, dodzsemeztünk, felültünk a hullámvasútra. Az ünnepség alatt megkérdeztem tőle, miért ide szervezte az esküvőt, mire csak annyit mondott: azért, mert

a házasság olyan, mint a hullámvasút.”

Norbi hozzátette: „Sajnos, ma már nincs se vidámpark, se Andor. Felfoghatatlan, ami vele történt.”


Link másolása
KÖVESS MINKET: