SZTÁRVILÁG
A Rovatból

Ez történik, ha Erzsébet királynő meghal – részletes forgatókönyvet dolgoztak ki

A „London Bridge hadművelet” néven ismert tervet a hírek szerint még az 1960-as években dolgozták ki, nemrég pedig kiszivárogtak a részletek. Ezekből kiderült, mi lesz a forgatókönyv a királynő halálának bejelentésétől a temetésig.


Múlt héten ünnepelte 96. születésnapját Erzsébet királynő, aki korához képest még mindig jó egészségnek örvend (bár az utóbbi időben többször gyengélkedett, ráadásul a koronavírust is elkapta) uralkodói tennivalóit is el tudja látni, és egyelőre esze ágában sincs lemondani a trónról. Az Egyesült Királyság azonban már természetesen felkészült arra is, hogy mi fog történni, ha a királynő meghal. Egy elég részletes tervet dolgoztak ki erre az esetre még az 1960-as években, amelyről már régóta pletykáltak, ám tavaly szeptemberben a Politico birtokába került a szigorúan titkos terv egy feljegyzés formájában. A Buckingham-palotát nagyon feldühítette a dolog, utasította a brit kabinetirodát, hogy nyomozza ki, ki volt a szivárogtató.

Most a Daily Mail bemutatta a "London Bridge hadművelet" eddig ismert részleteit, amely ismerteti, mi fog történni, amikor a világ leghosszabb ideig trónon lévő uralkodónő meghal.

A politikai vezetők értesítése

Először a miniszterelnököt értesítik hivatalosan arról, hogy a királynő elhunyt. A terv kidolgozása óta azt rebesgetik, hogy a "London Bridge leomlott" kódot fogják alkalmazni ekkor. Ezután jön a többi politikai vezető, először a kabinet, a kabinetvezető, majd a Titkos tanács. A forgatókönyv meghatározza a telefonhívás szövegét is, amitől nem lehet eltérni, ez így hangzik: "Most értesültünk Őfelsége, a királynő haláláról. Diszkréció szükséges". Ezután véget is ér a hívás.

A nyilvánosság értesítése

Csak a politikai vezetők és a köztisztviselők informálása után jelentik be a nyilvánosságnak a királynő halálát. A bejelentés minden bizonnyal a PA Medián, az Egyesült Királyság és Írország nemzeti hírügynökségén és a főbb televíziós csatornákon keresztül történik majd meg. Ekkor már azt is közölhetik az uralkodó temetésének részleteit, amelyre valószínűleg 10 nappal a halála után fog sor kerülni.

A zászlók félárbócra engedése

A minisztereknek és a köztisztviselőknek egy emailt is küldenek arról, hogy azonnal félárbócra kell engedni az összes állami és kormányzati épület zászlóit.

Minden internetes platform feketébe borul

A királyi család hivatalos honlapja teljesen fekete lesz, a nyitólapon pedig egy rövid bejelentésben tudatják a királynő halálát. A kormányzati weboldalakat is speciális, előre megtervezett bannerekkel feketére változtatják. A hivatalos Twitter-, Facebook- és Instagram-oldalak is feketébe borulnak, és addig nem is lehet posztolni, amíg a miniszterelnök nyilvános beszédet nem mond a királynő halála kapcsán.

A miniszterelnök beszédet mond

A kormányfő élő tévéadásban beszél majd a Downing Street előtt, amely során tiszteleg az elhunyt királynő előtt. Ezután találkozik az új uralkodóval, aki Károly herceg lesz. Károly este hatkor beszél a nemzethez, hogy a beszédét az esti híradókban mutathassák be.

Megemlékezés a Szent Pál-székesegyházban

A miniszterelnök és a kabinet legrangosabb miniszterei egy olyan előre megtervezett megemlékezésen vesznek részt a Szent Pál-székesegyházban, amelynek a terv szerint spontánnak kell tűnnie.

Az új uralkodó kikiáltása

A királynő halálának másnapján délelőtt 10 órára hívják össze a St. James Palotában az Accession Council nevű tanácsot, amely kikiáltja Károly herceget az új uralkodónak. Az eseményen a férfiaknak nappali viseletre szánt öltönyben, fekete vagy sötét nyakkendőben kell megjelenniük, érmet vagy kitüntetést nem viselhetnek magukon. Egy tisztviselő felolvassa a kiáltványt, miszerint Nagy-Britanniának új uralkodója van, ezt filmre is veszik. Ezzel egyidejűleg ugyanezt az üzenetet felolvassák a Royal Exchange épületében.

Délben a parlament alsóházában a miniszterelnök vezetésével tisztelegnek a képviselők a királynő előtt. Délután fél 4-kor a kormányfő és a kabinet a Buckingham-palotába megy, ahol találkoznak Károly királlyal. A találkozón a házastársak nem vehetnek részt.

A királynő holttestét a Buckingham-palotában helyezik el

Bárhol is érte a halál a királynőt, a halálát követő második napon a Buckingham-palotába viszik. A koporsóját a trónteremben helyezik el, ahol egy oltárt is állítanak a királyi zászlóval. A koporsót négy fegyveres őr őrzi.

Különböző forgatókönyveket dolgoztak ki attól függően, hogy a királynő hol tartózkodott a halálakor. Ha a norfolki Sandringham-kastélyban hunyt el, akkor a királyi vonaton szállítják Londonba a holttestét. A vonat a St Pancras pályaudvarra fog érkezni, ahol Károly herceg, a miniszterelnök és a miniszterek is jelen lesznek.

Ha az uralkodó a skóciai Balmoralban volt, amikor meghalt, az Unicorn hadművelet lép életbe. Alapesetben vonattal viszik Londonba a koporsót Aberdeenshire-ből, de ha ez valamiért nem lehetséges, akkor az aberdeeni repülőtérről repülővel oldják meg. A gép valószínűleg a Heathrow repülőtérre vagy a RAF Northolt légierő-bázisra érkezik meg.

A királynő a windsori kastélyban tölti a legtöbb idejét, a koronavírus-járvány óta "buborékban" él ott. Ha ott hal meg, holttestét autóval szállítják a fővárosba.

Károly király körútra indul

Három nappal a királynő halála után fia, Károly körútra indul az Egyesült Királyságban. Először a Parlamentbe megy, ahol a képviselők részvétüket nyilvánítják neki. A következő állomás Edinburgh, ahol előbb a skót parlamentnél tesz látogatást, majd a St. Giles katedrálisban tart megemlékezést. Másnap Észak-Írországba, a Hillsborough-kastélyba utazik, ahol a parlament tagjai részvétnyilvánítást tesznek. Ezután pedig egy istentiszteleten vesz részt a belfasti Szent Anna-katedrálisban.

A körút utolsó állomása Wales, ahol a parlament meglátogatása után a cardiffi Llandaff katedrálisban tartandó megemlékezésre megy.

A királynő koporsójának menete

Eközben Londonban megtartják az Oroszlán hadműveletet, vagyis a királynő koporsós felvonulásának első próbáját. Ennek során a Buckingham-palotától a Westminster-palotáig viszik a koporsót. Másnap már élesben történik meg mindez nagyszabású katonai felvonulás keretében. Ilyen ceremóniát tartottak 2002-ben az anyakirályné tiszteletére is. A felvonuláson 1600-an vettek részt, 800 méter hosszú volt a menet, és körülbelül egymillió ember nézte végig, ahogy a koporsót átvitték a Westminster-palotába. Amint a koporsó megérkezik oda, megemlékezést tartanak a királynő tiszteletére.

A következő három napban a feldíszített, emelvényre tett koporsóhoz járulnak a gyászolók. Először a VIP-személyek róhatják le kegyeletüket meghatározott idő alatt. A nagyközönséget csak naponta nagyjából órára engedik be a terembe.

Széleskörű előkészületek a temetés előtt

A királyi háztartásban és a londoni kormányzatnál is komoly szervezés folyik a királynő temetése előtti napokban. Felkészülnek a magas rangú tisztviselők, VIP-személyek és méltóságok fogadására, a rengeteg turista érkezésére, ehhez igazítják a közlekedést és a rendőrségi munkát is. Ilyenkor a rendőrök nem mehetnek szabadságra, hogy legyen elég ember a különböző események biztosítására.

A királynő temetésének napja

Várhatóan tíz nappal a halála után fogják eltemetni a királynőt. Ezt a napot nemzeti gyásznappá nyilvánítják, de hivatalosan nem lesz munkaszüneti nap. Ha hétköznapra fog esni, a munkáltatókra bízzák, hogy az alkalmazottaknak szabadnapot adnak-e, ez nem lesz előírás.

Őfelsége temetési szertartását a westminsteri apátságban tartják, amely délben zárul két perces néma csenddel. Ezt követően a koporsót a windsori kastély Szent György-kápolnájába viszik, ahol a a VI. György király emlékkápolnában fogják végső nyugalomra helyezni Erzsébetet szeretett férje, Fülöp herceg mellé.

Károly királlyá koronázása

Az nem derül ki a tervből, hogy mikor tartanák meg Károly herceg koronázását. Erzsébetet 16 hónappal VI. György halála után koronázták meg. Voltak találgatások arról, hogy Károly esetleg VII. György király néven uralkodhat majd a középső nevét használva nagyapja előtti tisztelgésképpen, a Clarence-ház viszont nemrég azt közölte, hogy nem született még döntés ez ügyben.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


SZTÁRVILÁG
A Rovatból
„Baj van az ikrekkel” – Kiszakadt a mellimplantátuma, műteni kell a Balázsék műsorvezetőjét
Juli élő adásban vallott az állapotáról, és arról is beszélt, milyen drága lehet a beavatkozás. A gyártó csak utólag téríti meg a költségek egy részét.


Svraka-Gévai Juli kedden reggel, élő adásban mondta el a Balázsék című műsorban, hogy egy időre távozik a Rádió 1-ből. A rádiós elárulta, hogy műteni kell, mert kiszakadt a jobb oldali mellimplantátuma – szúrta ki a Bors.

„Egy hónap múlva legalább 2-3 hétre ki fogok esni, mert baj van az ikrekkel. Rendszeresen járok szűrővizsgálatokra, mammográfiára és ultrahangra is. Utóbbi azért kell, mert mellimplantátumom van, és a mammográfia nem mondja meg, ha azzal bármi probléma van. És kiderült, hogy a jobb oldali kiszakadt”

– mesélte az adásban.

Azt is elmondta, semmi tünet nem utalt a bajra. „Igazából semmilyen tünete nincs, tehát nem fáj, nem érzékeny, alakot sem változtat, ezért nagyon megdöbbentem. Ráadásul 8 éve volt ez a műtétem, és 10 éven belül ezek nem szakadhatnának ki, de egyébként a gyártó örök garanciát is vállal rá, hogy sosem fog tönkremenni. Persze adódhatnak kisebb-nagyobb problémák, de valami rettenetes fizikai trauma kell ahhoz, hogy ez megtörténjen, de nem volt semmi ilyesmi.”

Juli arról is beszélt, hogy bár a gyártó vállalja a költségek egy részét, az összeget csak utólag fizetik vissza. „Tényleg annyira ritka, hogy ezek 10 éven belül szakadjanak ki, hogy a gyártó cég még azt is vállalja, hogy beszáll a műtét árába 1000 euróval. De ez sajnos nem úgy működik, hogy csak kicserélik, hanem ha kivették, el kell küldeniük minőség-ellenőrzésre, hogy valóban ki van-e szakadva. Tehát nekem ezt ki kell fizetnem, és utólag fogják visszautalni az összeget.”

A rádiós megnyugtatta a hallgatókat és a kollégáit is. „Szerencsére ezek az implantátumok már nem úgy működnek, hogy ha kiszakad, akkor elkezd kifolyni valami, hanem ez egy zselés anyag, és ha hosszú ideig nem veszed észre, csak akkor kezd el kitüremkedni, és kerülhet a véráramba” – mondta az adásban.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Bochkor Gábor és Várkonyi Andrea lánya élő adásban debütált – Nóra együtt vezette apjával a reggeli műsort
A hallgatók imádták Nórát, aki nemcsak apukáját kísérte el, de a játékban is szerepet kapott. Az egyik nyertes az ő autogramját kérte a nyeremény mellé!


Korán kelt szerdán Bochkor Nóra, hogy csatlakozzon édesapjához a Retro Rádió stúdiójában. 6 óra 8 perckor már együtt köszöntötték a hallgatókat a reggeli műsorban, amit ezúttal közösen vezettek, írja a story.hu.

„Köszöntöm a drága lányomat. De nem kell megszólalnod. Vagy meg akarsz? Nem? Jó. Igen, bejött velem dolgozni”

– mutatta be a hallgatóknak Gábor a 17 éves Nórát. A lány nem maradt végig csendben, a műsor során többször is megszólalt, és több kedves üzenetet is kapott a hallgatóktól, amiket Gábor büszkén felolvasott.

A reggeli játék nyertese kifejezetten kérte, hogy a nyereményt Nóra autogramjával együtt küldjék el neki, mivel dobosként nagy rajongója a lánynak, aki maga is zenél.

Bochkor Gábor időnként mesél lányáról a műsorban, például arról, hogy milyen színházjeggyel lepte meg, vagy hogy rendszeresen főz neki, amit Nóra örömmel meg is eszik.

A műsorvezető ritkán mutatta meg eddig a nyilvánosságnak a lányát, de mostanában egyre gyakrabban jelennek meg együtt. Nemrég egy budapesti divateseményen is feltűntek, aminek nagy sajtóvisszhangja lett.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Sydney van den Bosch elárulta, kisfia vagy kislánya születik majd
A modell azt is elárulta, hogyan tudta meg, hogy babát vár, és arról is mesélt, hogyan viseli a várandósságot.


Mint azt mi is megírtuk: Sydney van den Bosch A Nagy Duett című műsorból való kiesése után az élő adásban jelentette be, hogy kisbabát vár. Már a műsor alatt is tudta, hogy gyermeke lesz, de a nagy hírről csak azután beszélt, hogy kiestek. Most viszont a Best magazinnak részletesen is mesélt a terhességéről.

Sydney van den Bosch azt mondja, férjével, Kaszás Benjáminnal már hosszú ideje vágytak arra, hogy szülők legyenek. A modell bevallotta, hogy egy idő után már nagyon rágörcsölt a babavárásra.

„Volt pár betegségem, túl vagyok néhány komolyabb műtéten is, és tudtam, hogy nehezített pálya vár ránk a férjemmel, ha gyereket akarunk. Különben tavaly decemberben azt hittem, várandós vagyok. Karácsonykor derült ki, hogy mégsem... Így szilveszterkor, amikor éjfélt ütött az óra, azt kívántam, hogy a 30. születésnapig – azaz a következő egy éven belül – érkezzen meg hozzánk a kisbabánk”

- mesélte.

Azt is elárulta, hogy az utóbbi időben nagyjából kétszáz terhességi tesztet használt el. Ezek mind negatívak lettek, a férje pedig egy idő után már megkérte, hogy fejezze be a tesztelgetést, de ő nem hallgatott rá.

„Megcsináltam egyet, Beni is épp otthon volt, aztán kitettem az asztalra, közben meg tettünk-vettünk. Ekkor már rég túl voltunk azon, hogy a kezünkben szorongatva várjuk, hátha pozitív lesz az eredmény. Sőt itt már úgy voltunk vele, hogy tuti megint csak egy csík lesz. Aztán rápillantottunk, és végre először, igaz, halványan, de megjelent még egy... Ez az érzés leírhatatlan”

- mondta.

A hírt viszont sokáig nem osztották meg senkivel, mert előbb meg akartak győződni arról, hogy minden rendben van. Emellett már javában zajlott A Nagy Duett, amiben Sydney szerepelt, és nem akarták ekkor nyilvánosságra hozni a babavárást.

„Nem mondom, hogy olykor nem hasadt bele a szívem, amikor megkérdezték, hogy »Na, összejött már?«, és nekem azt kellett felelnem, hogy sajnos még nem. Majd amikor végre már azt válaszolhattam volna, igen, gyereket várok, akkor meg kénytelen voltam eltitkolni”

- fogalmazott.

A duettpartnerének, Pető Brúnónak viszont az elsők között árulta el, hogy babát vár, mert tudnia kellett, miért van gyakran rosszul, és miért nem tud teljes erőbedobással részt venni a próbákon.

„A csatornának is azonnal elmondtam. Mégsem játszhattam el, hogy heteken át tartó gyomorrontásom van! Nyilván az is szóba került, hogy feladom. Ennek a férjem örült volna a legjobban, ugyanis végig szörnyen féltett” - árulta el.

Elmondta azt is, hogy a várandóssága nem könnyű, minden létező tünet jelentkezik nála, a hányingertől kezdve az émelygésen át a vizesedésig. „Egyáltalán nem bánom, hogy kiestünk! Elég volt az első trimesztert végigcsinálnom A Nagy Duettben. Végre tudok pihenni, aludni, illetve a házfelújítással foglalkozni. Az utóbbi esetében bele kell húznunk, ha azt szeretnénk, hogy kislányunk ősszel már oda érkezzen.

Jaj, mert igen, kislányunk lesz! Ezzel a legrégebbi álmom vált valóra. Nekem elképesztő szoros kapcsolatom van az édesanyámmal és a nagymamámmal, mi vagyunk a három grácia, és most már úton van a negyedik is...”

- fogalmazott.

Azt is elmondta, hogy a születendő gyermekük megkapja mindkettőjük vezetéknevét. „Tehát Kaszás van den Bosch lesz. Illetve lesz egy magyar és egy külföldi keresztneve is. Igen, jól megszívatjuk szegényt, egy aláíráskor regényt kell majd leírnia. De ezzel én is így vagyok, és meg lehet szokni” - jegyezte meg.

(via 24.hu)


Link másolása
KÖVESS MINKET:


SZTÁRVILÁG
A Rovatból
11 évesen meghalt a Netflix gyerekszínésze – először nem ismerték fel súlyos betegségét
Millena Brandao agydaganatban hunyt el, korábban dengue-lázra is gyanakodtak. Összesen 13 alkalommal állt meg a szíve.


Millena Brandão, a Netflix Sintonia (magyarul Kölykök az utcáról) című sorozatának gyerekszínésze május 2-án hunyt el, 11 éves korában – írta meg a TMZ. Halálhírét a szülei, Thays és Luiz Brandão jelentették be a közösségi médiában.

A család elmondása szerint Millena április 24-én kezdett rosszul lenni. Fejfájásra, lábfájdalomra, kimerültségre és étvágytalanságra panaszkodott. Az orvosok először dengue-lázra gyanakodtak, de a vizsgálatok agydaganatot mutattak ki.

Állapota gyorsan romlott. A szülők szerint többször visszakerült a kórházba. Összesen 13 alkalommal állt le a szíve, és a légzése is többször leállt.

Millena édesanyja egy búcsúposztot tett közzé a lánya emlékére. Ebben azt írta: „A közösen eltöltött emlékek örökké velem maradnak, és sosem felejtem el azt az örömöt, amit másoknak adtál.”

A fiatal tehetség a Netflix sorozata mellett szerepelt a The Childhood of Romeo and Juliet című brazil szappanoperában is.


Link másolása
KÖVESS MINKET: