HÍREK
A Rovatból

Európa egyik legdrágábbja a magyar „lakossági piaci” gázár

A kormány állításával ellentétben ráadásul a kontinens szinte minden országában segítik valamilyen módon a fogyasztókat.


A 747 forintos „lakossági piaci” gázár és a 70,10 forintos „lakossági piaci” áramdíj tulajdonképpen „fából vaskarika” – mondta a 24.hu-nak Holoda Attila. A második Orbán-kormány energetikáért felelős helyettes-államtitkára szerint ugyanis

az ár vagy „lakossági” vagy „piaci” – hiszen a világon sehol sem engedik rá a tőzsdei árfolyamváltozásokat közvetlenül a lakosságra.

Ennek alapja sem lenne Holoda szerint, mert a jelenlegi egyetemes (lakossági) áram- és gázszolgáltató sem a tőzsdén vásárolja a magyar háztartások által felhasznált energiát vagy energiahordozókat, hanem szerződésekben előre köt le bizonyos mennyiségeket meghatározott, a tőzsdeinél sokkal kedvezőbb áron.

A szakértő szerint így a „lakossági piaci ár” valójában csak egy szólam, ami ráadásul megtévesztő is, hiszen Németh Szilárd ezt a „piaci árhoz” képest nevezte alacsonyabbnak. A rezsibiztos a gáz kapcsán arról is beszélt, hogy ez „lakossági piaci ár” alacsonyabb, mint az általa piaci árnak mondott köbméterenkénti 1020 forint.

Holoda szerint ez egy adott pillanatban igaz is lehetett a holland TTF-en vagy a bécsi gáztőzsdén, de ennek csak áttételesen van köze a lakossági árakhoz. A tőzsdei árak ráadásul annyira változóak, hogy nincs értelme Németh azon kijelentésének, miszerint a „piaci ár” 1020 forint lenne köbméterenként.

Holoda Attila arra is kitért, hogy a kormányzati kommunikációval szemben,

Európa szinte minden országában kapott a lakosság kompenzációt vagy árengedményt a gáz vagy az elektromos áram árából, illetve valamilyen más intézkedéssel enyhítik a lakosság terheit.

Magyarország annyiban különleges, hogy nálunk csupán egyetlen eszközt, a kiskereskedelmi árak szabályozását vetették be, míg máshol a rászorulók célzottan kapnak segélyt, vagy az áfatartalmat csökkentették az energia, illetve az energiahordozók esetében.

A 24.hu számításai szerint ráadásul

az átlagfogyasztás feletti „lakossági piaci ár” Magyarországon jóval meghaladja a legtöbb európai gázárat.

Ha magyar mértékegységekre számítjuk át az adatokat, Budapest a negyedik helyre kerülne a legdrágább európai városok között, ha csak a pluszfogyasztásért felszámolt rezsidíjat tekintenénk.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Videó a Sixtus-kápolnából: így vonult ki XIV. Leó pápa, miközben a bíborosok tapssal köszöntötték
A Vatikán által közzétett felvételen azt is láthatjuk, hogyan imádkozott megválasztása után XIV. Leó pápa.


Csütörtökön nem sokkal 18 óra után felszállt a fehér füst a Sixtus-kápolna kéményéből. A bíborosok ezzel jelezték, hogy véget ért a konklávé, megválasztották az új pápát. Nem sokkal később pedig az is kiderült, hogy chicagói születésű Robert Francis Prevost lett a katolikus egyház új vezetője, aki a XIV. Leó nevet választotta.

A konklávé szerda délután kezdődött, a bíborosok ekkor magukra zárták a Sixtus-kápolna ajtaját. A segítő személyzeten kívül mindenkit kiküldtek, így a fotósokat, operatőröket is.

A Vatikán azonban nem sokkal a pápaválasztás után közzétett egy videót, ami Sixtus-kápolnában készült, és az látható rajta, XIV. Leó pápa elhagyja a konklávé helyszínét. A bíborosok eközben tapssal köszöntik őt.

De a videón azt is láthatjuk, hova vezetett az első útja, hogyan imádkozott, és hogyan gratuláltak neki a megválasztásához.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
A Sixtus-kápolnából a Szent Péter-bazilika erkélyéig – itt vannak a legjobb fotók XIV. Leó pápa első pillanatairól
Miután megválasztották, Robert Francis Prevost magára öltötte a fehér pápai reverendát, trónra ült, és a többi bíboros egyenként engedelmességet esküdött neki.


Csütörtökön nem sokkal 18 óra után felszállt a fehér füst a Sixtus-kápolna kéményéből. A bíborosok ezzel jelezték, hogy véget ért a konklávé, megválasztották az új pápát. Nem sokkal később pedig az is kiderült, hogy chicagói születésű Robert Francis Prevost lett a katolikus egyház új vezetője, aki a XIV. Leó nevet választotta.

Megválasztása után Robert Francis Prevost a Sixtus-kápolna melletti kis szobába, a „Könnyek termébe” kísérték, ahol először ölthette magára a fehér pápai reverendát. Innen XIV. Leóként lépett ki a bíborosok elé. Ezután a kápolnában trónra ült, majd a többi bíboros egyenként engedelmességet esküdött neki.

Ezután mindenki a Szent Péter-bazilika erkélyéhez vonult, a rangidős diakónus bíboros ugyanis itt jelentette be az új pápát. XIV. Leó ekkor lépett ki a Szent Péter-bazilika erkélyére, ahol elmondta első beszédét is.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Egy magyar katonai hírszerzéshez tartozó ügynökhálózatot lepleztek le Ukrajnában, állítja az ukrán elhárítás
Az ukrán biztonsági szolgálat közlése szerint elfogtak két magyar hírszerzőt, akik kémtevékenységet folytattak Ukrajnában.


Az ukrán biztonsági szolgálat, az SZBU pénteken közölte, hogy elfogott két magyar hírszerzőt, akik kémtevékenységet folytattak Ukrajnában. A gyanú szerint a két személy a magyar katonai hírszerzés hivatásos tisztje volt, az SZBU azonosította őket, írta az Interfax.

A nyomozás szerint egyikük egy 40 éves férfi, aki korábban a beregszászi járásban szolgált katonaként, és 2024 szeptemberében aktiválták ügynökként. Az SZBU közlése szerint információgyűjtés után Magyarországra utazott, hogy jelentést tegyen. Ehhez egy ápolási igazolást állított ki beteg édesapja számára, aki külföldi gyógykezelésre szorult.

A másik gyanúsított egy volt katonanő, akinek a rendelkezésre álló információk szerint az volt a feladata, hogy megfigyelje a repülők és helikopterek jelenlétét a zakarpatszkai területen.

Az ügynökhálózat Kárpátalja régióra összpontosított.

Az SZBU szerint

a hálózat tagjai információkat gyűjtöttek a térség katonai biztonságáról, és olyan sebezhető pontokat kerestek, amelyek a szárazföldi és légvédelmet érintik.

Emellett a lakosság politikai nézeteit és viselkedését is vizsgálták.

Az SZBU a két személyt lakóhelyükön tartóztatta le. A házkutatás során telefonokat és egyéb tárgyi bizonyítékokat foglaltak le. A szolgálat közlése szerint „Ukrajna történetében először leplezték le a magyar katonai hírszerzés ügynökhálózatát”.

(via 24.hu)


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Fegyelmi eljárás indult a rendőr ellen, aki nem akarta, hogy a fotóját politikai célokra használják fel
Laponyi Zsolt Facebook-posztban tiltakozott a róla készült fotó politikai felhasználása ellen. A rendőrség erre felfüggesztette a nyilvános szerepléseit, és most eljárást indított ellene.
F. O. - szmo.hu
2025. május 09.



Ahogy már írtunk róla, Laponyi Zsolt rendőr őrmester április 24-én egy nyilvános Facebook-posztban kérte Rétvári Bencét, a Belügyminisztérium államtitkárát, hogy ne használja politikai célokra a róla készült fényképet. Laponyi azt írta: a rendőrség független szervezet, és fontos, hogy pártsemlegessége ne kérdőjeleződjön meg.

„Mélyen tisztelt Államtitkár Úr, nem lehet politikai kérdés a segítségnyújtás, így megkérném, hogy arcomat és nevemet ne kösse azzal össze. Félek, hogy a jelenlegi kétpólusú berendezkedésben, ha valaki az Ön által megszerkesztett képet meglátja, elfogultan fog hozzám lépni segítséget kérni, vagy ami még rosszabb, nem kérni” – fogalmazott bejegyzésében.

A fotó, amelyen Laponyi is szerepel, eredetileg egy rendőrségi toborzókampányhoz készült.

Rétvári Bence azonban a rendőrség napján ezzel a képpel köszöntötte a rendőröket, és a képre a KDNP.hu felirat is rákerült.

Ugyanez a kép megjelent a KDNP Facebook-oldalán is, de ott később lecserélték egy illusztrációra, amelyen nem látszanak arcok.

A poszt közzététele után Laponyit másnap tájékoztatta a rendőrség kommunikációs osztálya, hogy felfüggesztik minden nyilvános és szakmai szereplését. A Telex információi szerint nem hivatalosan arra is figyelmeztették, hogy bajba kerülhet, ha nem törli a bejegyzést.

Az őrmester április 28-án előadást tartott volna az adyligeti Rendőrképző Akadémián, de erre végül nem kerülhetett sor. Egy forrás szerint az intézmény tanulóinak azt mondták, ne osszák meg Laponyi posztját, ne kommentálják, és ne is lájkolják azt. Emiatt elmaradt egy május végére tervezett óvodai előadása is. A Telex információi szerint

Május 8-án Laponyi hivatalos értesítést kapott arról, hogy fegyelmi eljárás indult ellene a posztja miatt.

Ezt ügyvédje, Sziklai Tamás erősítette meg a lapnak. Laponyi Zsolt korábban rendszeresen szerepelt a rendőrség munkáját bemutató posztokban, videókban és előadásokon.


Link másolása
KÖVESS MINKET: