ÉLET-STÍLUS
A Rovatból

Érdekes kísérlet: egy hétig a férj válogatta a feleség ruháit

Caitlyn alaposan meglepődött Colin választásain, de az eredménytől teljesen odavolt, főleg, hogy sokan meg is dicsérték az öltözékeit.


Mit szólna a férjed, ha megkérnéd, hogy egy hétig ő válassza ki az öltözékedet? Egy hosszú, piros dresszt húzna ki a szekrényből? Vagy farmert tornacipővel és pólóval? Esetleg bikinit?

Egy érdekes kísérlet eredményeképpen 1 hétig Colin választotta ki felesége, Caitlyn ruháit amit aztán fel kellett vennie munkába menet is.

ferj

"Mint minden nőnek, nekem is nagy ruhásszekrényem van, tele mindenféle cuccal és természetesen sokat közülük fel se vettem soha. Mindezek mellett is gyakran azt gondoltam, hogy nincs ruhám amit felvehetnék. Ezért döntöttem úgy, hogy megkérem a férjemet, válasszon ő nekem ruhát egy hétig. Eléggé meglepett az ízlése" - mondta el saját kísérletéről Caitlyn.

Hétfő

hetfo

Óvatosan figyeltem milyen felfedezőútra indult Colin a gardróbban, mivel fontos napom volt. Üzleti partnerekkel kellett találkoznom, és már ekkor fel akartam adni az egészet. Colin viszont annyira izgatott volt, hogy végül megvártam az ítéletet. Legbelül mégis kicsit féltem, mert a választott megjelenés nem éppen üzleti találkákra lett kitalálva.

Colin szerint "minden takarva van, senki sem fog bámulni és tavaszi hangulatot áraszt". Mondanom sem kell, mindenki megbámult. Egész nap ezt viseltem, és legközelebb is fel fogom venni, mert rengeteg bókot kaptam az élénk színválasztásért.

Kedd

kedd

Már másnap elkezdtem gyanakodni, hogy a férjem igazából szereti a világos színeket. Ezt tényleg csak most vettem észre?! Azt mondta, ha napos idő jön akkor nekem is ragyognom kell, mint a Nap. Megtalálta a régi táskámat is, amit én gyerekesnek tartok, de a férjem imádja. A házikós kiegészítő azóta újra a kedvencemmé vált.

Szerda

szerda

Évfordulónk van, ezért egy romantikus vacsorával ünnepeltük. Két gyermekkel azonban nehéz éttermet találni, ezért otthon ejtettük meg az eseményt. Már többször csináltunk ilyet, és sosem gondolkoztam azon, mit kellene felvennem. Minek otthonra felöltözni? Persze a férjem másképp gondolta: a fekete dresszben úgy éreztem magam, mintha az első randevúnkon lennénk.

Csütörtök

csutortok

Őszintén szólva jó ideje nem hordtam ezt a ruhát. Talán el is felejtettem. Túl rövid, meg nem is az én színem, gondoltam. Colin mégis ezt választotta, szerinte lenyűgözően festek benne. Családi vacsorára mentem ebben a pirosban, nagyon kényelmetlenül éreztem magam, de a férjem szavai önbizalmat adtak.

Péntek

pentek

Pénteken az én családomat látogattuk meg, és ha nem lett volna Colin, valami csinos ruhát és magassarkút választottam volna. Még szerencse, hogy felhívta a figyelmemet arra, milyen nehéz lenne ünnepi ruhában a gyerekek után rohangálni. Ezért választotta a kezeslábast, melyet amúgy is hordok vidékre menet vagy piknikezéshez. Sapkával és mokaszinnel most is nagyon tetszik.

Szombat

szombat

A hétvége első napja a családi sétáké. Kissé vad ruházatot választott Colin erre a napra, igazi stylistnak érezte magát. Vajon biztos passzolnak egymáshoz ezek a darabok, színek? Nem. Boldog vagyok benne? Teljesen! Még rám adta a kedvenc kabátját is, szerinte cuki vagyok benne. Tornacipő a kényelemért kell, a képen látszik is, hogy a séta szenzációs volt.

Vasárnap

vasarnap

Nem volt tervünk vasárnapra, Colin mégis szerette volna ha elegáns és nőies vagyok otthon is. Van egy fekete dresszem, amit imádok, de ritkán találok alkalmat, hogy felvegyem. Kiderült, hogy nem is kell alkalom: a férjemmel töltött idő elég indok arra, hogy felöltözzek neki.

"
Meglepett mennyire becsületesen végigcsinálta a feladatot Colin. Mindent gondosan kiválasztott, és nekem is tetszettek az ötletei. Folyton mosolyogtam a boldogságtól, amikor reggel felvettem a ruhákat.

Észrevettem még egy fontos dolgot: ne féljetek a kísérletezéstől. Nem alkalomhoz kell felöltözni. Amennyiben neked tetszik és kényelmes, akkor egy percig se habozz. Magabiztosnak érzed magad, és a férjed imádattal tekint rád? Hidd el, jól választottad meg az öltözéked. Ellenkező esetben kérd meg a párod, hogy pár napig ő válassza meg a ruháidat. Meg fogsz lepődni!

Ti csináltatok már hasonlót életed szerelmével? Ha igen, írd meg nekünk!

Forrás: BrightSide


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


ÉLET-STÍLUS
A Rovatból
Öltönyben tárgyalnak, a ringben és a vízen újulnak meg – egészséges életmód 40 felett
Ha az Anantara New York Palace elegáns folyosóin találkoznál velük, eszedbe sem jutna, hogy munka után mindketten kemény edzéseken vezetik le a feszültséget.


Fazekas Tamás, az Anantara New York Palace Hotel igazgatója és Földes Gábor, az Anantara Hotels PR- és marketingigazgatója nap mint nap vezetői döntéseket hoznak, tárgyalnak, szerveznek. Mégis, amikor kilépnek a hotel falai közül, teljesen más arcukat mutatják:

egyikük a vízen, másikuk a ringben találja meg azt a fajta testi-lelki frissességet, ami nélkül nem tudnák ugyanolyan lendülettel végezni a munkájukat.

Most arról meséltek, miért fontos számukra a sport, hogyan fér bele a vezetői lét sűrű napjaiba, és mit tanácsolnak azoknak, akik 40 felett szeretnének újra formába lendülni.

Fazekas Tamás és a kenu

Mit jelent az Ön számára az egészséges életmód – hogyan jelenik meg ez a mindennapjaiban?

Híve vagyok az „Ép testben ép lélek” mottónak. Gyermekkorom óta hozzá vagyok szokva a rendszeres sportoláshoz, és már akkor érzem rosszul magam, ha nem tudok eleget mozogni. A kenuzást is egészen fiatal korom óta űzöm, és a mai napig, heti több alkalommal jelen van az életemben. És amellett, hogy a hétköznapjaim része, néha még Masters versenyeken is elindulok.

Miért épp ezt a mozgásformát választotta? Hogyan segít ez a testi-lelki egyensúly fenntartásában?

Általános iskolás voltam, amikor eljöttek az iskolánkba diákokat toborozni, és azonnal a kenuzás bűvkörébe kerültem. Annyira hozzánőtt a mindennapjaimhoz, hogy amikor külföldön dolgoztam, ott is találnom kellett egy klubot, ahova lejárhattam. Úgy gondolom, a szellemi munka szint megkívánja, hogy valamilyen fizikai fáradságban is legyen részem. És bármilyen furcsán is hangzik, végül kifejezetten feltölt.

Mennyire tud időt szakítani a rendszeres sportolásra a vezetői munka mellett? Van-e valamilyen trükkje az egyensúly megtartására?

Mivel a sport valóban segít megőrizni az egyensúlyt és a koncentrációt, igyekszem mindig időt találni rá. Van, amikor már reggel hétkor vízre szállok, máskor csak munka után fér bele. A lényeg, hogy legyen elég belső motiváció a mozgásra.

Van olyan reggeli rutin, szokás vagy étkezési szabály, amit mindig betart, és ami bevált?

Igazából nincs. Persze igyekszem egészségesen étkezni, de mivel a sport eléggé kimeríti az embert, utána jól esik, azt enni, amit szeretek.

Mit tanácsolna azoknak, akik 40 felett szeretnének újra formába lendülni?

Úgy gondolom, nem az számít, mennyit edz az ember vagy hányszor egy héten, hanem az, hogy rendszeresen végezze. Legyenek fix napok a héten, amikor akkor is elmegy edzeni, ha esik, ha kánikula van. Ez a rendszeresség vezet a kitartáshoz és ahhoz, hogy az egész mozgás egy életformává váljon.

Földes Gábor és a thai box

Mit jelent az Ön számára az egészséges életmód – hogyan jelenik meg ez a mindennapjaiban?

Megmondom őszintén, pár éve tért vissza az életembe az egészséges életmód. Fiatalon jégkorongoztam, akkor napi szinten jégen vagy teremben voltam. Szinte minden magától ment.

Később a karrier egy kicsit elvette ezt tőlem, de cserébe kaptam plusz kilókat, így pár éve újra eldöntöttem, hogy odafigyelek az étkezésre és a mozgásra.

Miért épp ezt a mozgásformát választotta? Hogyan segít ez a testi-lelki egyensúly fenntartásában?

Húsz év jégkorong után nagyon hiányzott valami sport, de mivel egyre nehezebb volt beépíteni a rendszerességet az életembe, először könnyebb mozgásformát választottam: a teniszt. Nagyon komolyan vettem, heti három alkalommal edzővel edzettem, de még így is éreztem, hogy kell valami, ami fizikailag jobban megdolgoztat. A feleségem ajánlotta a helyi Muay Thai termet, és már az első edzés után tudtam, hogy itt a helyem. Az érzést úgy tudnám leírni, hogy minden edzésen „meghal” az ember, majd utána „feléled”. Kitisztulok, eltűnik a stressz, nyugodt vagyok, és persze nagyon fáradt.

Mennyire tud időt szakítani a rendszeres sportolásra a vezetői munka mellett? Van-e valamilyen trükkje az egyensúly megtartására?

Nem mindig egyszerű, de tudatos tervezéssel megoldható. Nálam a naptáramban a mozgás ugyanolyan fontos napirendi pont, mint egy tárgyalás. Ha beírom, akkor igyekszem nem kihagyni. Most hetente három alkalommal járok edzésre, szerencsére reggelente, amikor még könnyebben megoldható.

Van olyan reggeli rutin, szokás vagy étkezési szabály, amit mindig betart, és ami bevált?

Imádok enni, de sajnos rá kellett jönnöm, hogy a kenyeret és a cukrot le kell tennem, mert nem tesznek jót nekem. Csak ez a változtatás fél év alatt 16 kilótól szabadított meg (persze a mozgás mellett). Szerencsés vagyok, mert gyerekkorom óta nagyon szeretem a zöldségeket, így nem kell sanyargató diétát követnem. Elég, ha egy kicsit jobban odafigyelek.

Mit tanácsolna azoknak, akik 40 felett szeretnének újra formába lendülni?

Mindenkit más ösztönöz, ezért szerintem erre nincs univerzális válasz. Nekem az segít, hogy a motivációt megkapom az edzőmtől. Hajlamos vagyok halogatni, és nagy szerencsémre megtaláltam őt, aki képes húzni, és nem fél keményen hajtani.

Golden Muay Thai SE – Edzés minden korosztálynak és szinten

Gábor edzője, Berkes Ádám, a Golden Muay Thai SE vezetőedzője. Ádám 21  éve foglalkozik a Muay Thai sportág oktatásával és népszerűsítésével. Edzői pályafutását Dunaújvárosban kezdte, és azóta számos versenyző felkészítésében vett részt. Jelenleg Veresegyház és Fót városokban kínál lehetőséget a Muay Thai sportág megismerésére és elsajátítására. Célja, hogy a sportágat minden korosztály számára elérhetővé tegye, és hozzájáruljon a helyi közösség fejlődéséhez.

Fazekas Tamás és Földes Gábor példája jól mutatja, hogy a rendszeres mozgás nemcsak a fizikai állóképességet erősíti, hanem a vezetői munka terheit is segít kiegyensúlyozni.

Mindketten más sportágban találták meg a saját útjukat, mégis közös bennük, hogy a sport nem kötelesség számukra, hanem energiaforrás.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
ÉLET-STÍLUS
A Rovatból
Jön a nyár leglátványosabb meteorraja, mutatjuk, mikor érdemes az eget kémlelni
A Perseidák meteorraj augusztus 12-én hajnalban éri el maximumát. Ebben az időben óránként akár 100 hullócsillagot is láthatunk.


A Perseidák meteorraj augusztus 12-én hajnalban éri el maximumát, óránként 50-70 hullócsillaggal - tájékoztatta a Svábhegyi Csillagvizsgáló csütörtökön az MTI-t; az obszervatórium augusztus 9-től több napon át különleges csillagászati programokkal várja a látogatókat.

A közleményben úgy fogalmaztak, hogy bár a telihold fénye idén zavarni fogja a "meteorlest", a meteorzápor megfigyelése így is szép élménynek ígérkezik.

A Perseidák meteorraj a maximum idején óránként akár 100 hullócsillagot is produkál. A rajból származó csillaghullás várhatóan augusztus 12-én hajnalban lesz a legsűrűbb. Hajnali 4-kor a raj radiánsa, azaz a hullócsillagok kisugárzási pontja a Perseus csillagképben, kb. 65 fok magasan helyezkedik majd el, így ideális pozícióban lesz a megfigyeléshez

- írták a szakemberek, hozzátéve, hogy

a Perseidák radiánsa már este 22 órakor is 25 fok magasan jár, így egész éjszaka láthatóak lesznek hullócsillagok.

A sajtóanyag szerint a Perseidák aktivitása július 17-től augusztus 24-ig tart, így az érdeklődők a maximum előtt és után is megfigyelhetnek Perseida meteorokat.

Mivel a hullócsillagok szabad szemmel látszanak, nem szükséges távcső a megfigyelésükhöz. Különösen sötét, fényszennyezéstől mentes helyről nézve szépek. A meteorok az égbolt bármelyik részén feltűnhetnek - olvasható a tájékoztatóban, amelyben arra is kitértek, hogy a Svábhegyi Csillagvizsgáló augusztus 9-től több napon át különleges csillagászati programokkal várja a látogatókat. Az érdeklődők nemcsak hullócsillagokat láthatnak, de távcsővel a nyári este legszebb csillaghalmazait és a hold sugárkrátereit is megfigyelhetik - olvasható a tájékoztatóban.

A szakemberek hozzátették, hogy augusztus 12-én hajnalban a Vénusz és a Jupiter is egészen közel, alig egy fok távolságra kerülnek majd egymástól, az év leglátványosabb bolygóegyüttállását rajzolva az égre. Úgy fogalmaztak, hogy "a két legfényesebb bolygó egy erőteljes fénnyel világító "csillagpárost" formáz majd, közel 15 fokkal a látóhatár felett". Mint írták, a jelenség augusztus 11-én és 13-án is látványos közelségből lesz megfigyelhető.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

ÉLET-STÍLUS
A Rovatból
Ez hogy lehetséges? Kétszer született meg egy csecsemő Texasban
A szükségszerű beavatkozás miatt a babát 23 hetesen kiemelték az anyaméhből, majd a műtétet követően visszahelyezték. Három hónappal később a baba újra megszületett.


A texasi Margaret Boemer ikreket várt, de a terhesség első trimeszterében elvesztette az egyik babát, írja cikkében a CNN. Egy későbbi vizsgálaton az orvosok észrevették, hogy a másik magzat, Lynlee, egy sacrococcygealis teratoma nevű ritka daganatot növesztett. Ez a daganat a magzat vérét vonta el, ami súlyos szívproblémákat okozhatott volna.

A daganat majdnem akkora volt, mint maga a baba, és az orvosok szerint mindössze egy a 30–70 ezer élve születésből fordul elő ilyen eset. Lynlee túlélési esélyét 50 százalékra becsülték.

Margaret a CNN-nek így mesélte a döntést: „A 23. héten a daganat leállította a szívét, és szívelégtelenséget okozott, így választanunk kellett, hogy hagyjuk a daganatot átvenni az uralmat a teste felett, vagy esélyt adunk neki az életre. Könnyű döntés volt számunkra: életet akartunk neki adni.”

A terhesség 23. hetében tehát, amikor Lynlee mindössze 0,53 kilogrammot nyomott, az orvosok kiemelték az anyaméhből, hogy eltávolítsák a daganatot. A műtét közben a szíve majdnem leállt, miközben a levegőben tartották. A daganat nagy részét sikerült eltávolítani. A beavatkozást követően a babát visszahelyezték az anyaméhbe, és a méhet összevarrták.

Margaret a terhesség hátralévő részét ágyban fekve töltötte. Lynlee 13 héttel később, június 6-án, császármetszéssel született meg, 2,4 kilogrammos súllyal. Nyolcnapos korában újabb műtétet végeztek rajta, hogy eltávolítsák a daganat maradékát a keresztcsont környékéről.

Ma, kilenc évvel később, Lynlee egészségesen él.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


ÉLET-STÍLUS
A Rovatból
Kétszer érkezik a családi pótlék augusztusban, és az is kiderült, hogy miért
A júliusi összeget augusztus elején, az augusztusit a hónap végén utalják. Szeptemberben ennek okán már nem lesz újabb kifizetés.


Augusztusban kétszer érkezik a családi pótlék. A júliusi hónapra járó összeget augusztus elején, várhatóan 2–4. között utalja a Magyar Államkincstár, míg az augusztusi juttatást már a hónap végén, várhatóan 23–27. között kapják meg a jogosultak – számolt be róla az atv.hu.

Az iskolakezdés sok család számára jelentős kiadással jár a tanszerek és az iskolatáska megvásárlása miatt, ezért a szeptemberre járó családi pótlékot előrehozzák augusztusra.

Az előrehozott utalás következtében szeptemberben már nem érkezik újabb családi pótlék.


Link másolása
KÖVESS MINKET: