KULT
A Rovatból

Elveszett önazonosságok a történelem tévútjain – Szántó T. Gábor: Keleti pályaudvar, végállomás

Találkozás az íróval a Margó Könyvfesztiválon


„Önök azt mondják, hogy ez lehetetlen. De igen, ez lehetséges!” – Soha nem felejtem el ezt a két mondatot, amit valamikor a 80-as évek elején egy francia tv-csatornán egy neves történész többször is megismételt a Rajk-perről szóló előadásában. Kafka hátborzongatóan megfoghatatlan „bűnügyéről”, A perről sem hitte volna senki, hogy valósággá válhat, pedig csak néhány évtizednek kellett eltelnie, itt, Európában.

1949-ben, a Rákosi-diktatúra totálissá válásának évében „imperialista-titoista összeesküvés” koholt vádjával letartóztatták Rajk Lászlót, a Magyar Dolgozók Pártja egyik vezető személyiségét, volt belügy-, majd külügyminisztert. Több társával együtt halálra ítélték és kivégezték őket. Ezzel egyidőben folytak az egyre reménytelenebb tárgyalások a magyar hatóságok és a frissen alakult Izrael állam között 30 ezer magyar zsidó kivándorlásáról. Erre kreált a kommunista vezetés, ahogyan „Sztálin elvtárs legjobb magyar tanítványa” elszólta magát, „sok álmatlan éjszakán” a Rajk-per kapcsán, mintegy mellékszálként egy „cionista összeesküvést”, természetesen Moszkvával szoros együttműködésben.

Ezek a történelmi tények. Szántó T. Gábor Keleti pályaudvar, végállomás című regénye ugyan fikció, de az előbbiek ismeretében akár valóság is lehetne, a holokauszt-túlélő magyar zsidóság kényszerű és/vagy önként vállalt válaszútjairól, illúzióiról és reményeiről.

A regény először 2002-ben jelent meg, s majdnem 20 évvel később ennek javított kiadását publikálta az író a Scolar kiadó gondozásában. Ennek okairól is beszélgetett Szántó T. Gábor és írótársa, Wirth Imre a Margó Könyvfesztiválon.

„A regény keletkezésével kapcsolatban a düh az első dolog, ami eszembe jut. A szélsőjobboldali sajtó akkoriban a kommunizmus kapcsán állandóan a zsidókat emlegette, és sokan megpróbáltak úgy tenni, mintha az egész a zsidók bűne lenne – emlékezett az író. Gyűlt bennem a düh, aztán úgy döntöttem: ha zsidó származásúak belekeveredtek a kommunizmusba vagy szerepet vállaltak az államvédelemben, nézzük meg azt is, hogy az áldozatok között hogyan szerepeltek. Így sokkal szélesebb perspektíva nyílik előttünk, és nem lehet könnyű kézzel hirdetni mindenféle előítéletes világképeket. Sőt, ha komolyabban megvizsgáljuk a kommunista mozgalom hátterét, láthatjuk, hogy szegényparaszti és munkás közegből is kerültek be az ÁVH-ba. Az a kérdés, hogy mi vitt arra sok értelmiségi vagy munkás hátterű zsidót, hogy elszakadva saját származási közegüktől, vallásuktól, egy világmegváltó célokat kitűző mozgalomban vállaljanak szerepet. De ugyanez a kérdés felvethető keresztény perspektívából: a szegénység, az egyenlőség, mint érték, ugyanígy megjelenik a keresztény tanokban is és aki komolyan veszi ezeket a tanokat, a szociális igazságosság hiánya ugyanúgy késztethetett embereket, hogy belépjenek a kommunista mozgalomba.

Az én regényem azt a perspektívát használja, amikor az áldozatok és az államvédelemben szerepet vállalók is zsidó származásúak. Ezeknek az utaknak egymás mellé tétele, e drámákat egymás melletti megmutatása jelentette számomra azt a választ, amit hiányoltam a korabeli közbeszédből, az irodalomból.”

Fotó: Reichel Tamás

A történet három szálon fut. Van egy műgyűjtő polgárcsalád, amely még a II. világháború után is irodalmi szalont visz, az ő lányuk lesz kommunista és megy férjhez egy államvédelmi tiszthez. A harmadik szál pedig egy vallásos cionistáé, egy Garay téri kereskedőé, akit a Rajk-per kapcsán letartóztatnak és kihallgatója az éppen ügyvédi hivatásától megfosztott polgári családfő veje lesz. Az események egy hétben sűrűsödnek össze, de közben a flash-back technikával kirajzolódik valamennyiük múltja és mindaz, ami idáig vezette őket.

A könyvben szinte végig eszmék ütköznek egymással, mégsincs olyan érzése az embernek, hogy egy tézisregényt olvas – vetette fel Wirth Imre. „Egy nagyon széles társadalmi pannót igyekeztem felfesteni és a kor világát megjeleníteni. Mindig az volt az érzésem, hogy szellemi életünk azt sugallja: Magyarországon 1944-ben a vészkorszakkal lezárult a zsidóság története. Ez részben igaz, elsősorban vidéken, ahol megszűnt az ultraortodox vallásos élet a kelet-magyarországi, kárpátaljai, erdélyi zsidóság deportálásával és tömeges halálával. A túlélő zsidóság azonban nagyon sokszínű, izgalmas világot jelentett, különösen 1956-ig és úgy éreztem: ezt is meg kell mutatni, mert ez egy hiányzó eleme a magyar kultúrának, a magyar irodalomnak. E könyv, miközben egy kisebbségi perspektívából néz rá a történelem útjára, a nagytotál mögött nagyon érdekes részletek bukkannak elé” – válaszolta Szántó T. Gábor, aki könyvében nemcsak a zsidósággal, a vallással kapcsolatos, az asszimilációból és a kirekesztésből született tabukat próbálja ledönteni. „Ma is léteznek falak, engem viszont a puszta érdeklődésem helyezett rendszereken kívülre, hogy ezekkel foglalkozzam, mert irodalmi szempontból is nagyon izgalmasak. Nem a pillanatnyi magyar kulturális horizontokkal kell foglalkozni, hanem akkor kell megírni, amíg még élnek bizonyos emlékek, még meg lehet szólaltatni embereket.”

Az író megemlítette, hogy a javítás mindenekelőtt alapos húzásokat jelentett. Először 10 évvel az első megjelenés után tudott hozzányúlni a kézirathoz, majd a következő években még kétszer, és nem tartja kizártnak, hogy egy esetleges újabb kiadásnál még tovább tudná tömöríteni. „Az az információmennyiség, amit az ember megpróbál beleszuszakolni a regénybe, mindig több, mint amennyire a könyvnek szüksége van. A húzás folyamata majdnem olyan fontos, mint a megírásé, de erre csak bizonyos idő után képes ember. Úgy érzem, nekem kellett ez a 10-15 év tapasztalat, hogy kihagyjam azt, amit fölöslegesnek érzek, vagy elviszi az olvasói figyelmet, vagy csak az én tudásom számára fontos, de a történet befogadásához, élvezetéhez túl sok”.

Nagy dilemma volt számára, hogy mennyit hagyjon meg a párbeszédekben a diktatúra saját nyelvezetéből, közhelyeiből, de úgy érezte, hogy ezek az elemek teljesen nem nélkülözhetők a korrajz hitelessége szempontjából.

Szántó T. Gábor két megrázó részletet olvasott fel a könyvből. Az első a cionista embermentőből lett ávós Benedek elbizonytalanodását éri tetten. A másodikban pedig a letartóztatott Friedmann felesége kéri számon az óvodából a hatóság által elvitt gyermekeit az óvónőn, akin Auschwitzban Mengele kísérletezett és soha többé nem lehet gyereke. És rögtön szembekerül a vallási törvény, mely szerint „az ember nem válogathat az övéi közül”, és a haláltáborbeli „szelekció” kitörölhetetlen borzalma.

A szerző végig ki tud tartani amellett, hogy ne ítélkezzen – hívta fel a figyelmet Wirth Imre.

Mindig megjelenik egy nézőpont, ami az adott pillanatban nagyon erősnek, és akár igaznak is tűnik, de abban a pillanatban belép egy másik nézőpont, ami elbizonytalanítja az előzőnek mindenhatóságát.

Emellett a döntéshelyzetek olykor valamilyen zsidó vallási törvényben vagy hagyományban is értelmeződnek. Minden szereplőnek megvan a maga igazsága, és ez alól nem kivétel Benedek figurája sem.

„Egy olyan holokauszt-túlélőről van szó, aki arra teszi fel az életét, hogy az új igazságszolgáltatásban szerepet vállal, és sodródik az eseményekkel, amit Friedmann a szemére is vet: először csak nyilasokat vertek, aztán már mindenkit. Hová vezet ez? És ez bemutatja a diktatúra borzalmas önfelőrlő mechanizmusát, ahogy mindig ellenségeket keres, az ellenségkeresésben egyre beljebb megy a társadalomban és a végén jószerével már nem lesz, aki nem ellenség. Benedeknek is megvan a maga drámája, mert van egy főnöke, aki elvárásokat fogalmaz meg, akivel szemben van egy bizonyos apakomplexusa, és akinek teljesíteni akar. A rendszer ilyen rétegezett volt: voltak a megszállott fanatikusok, a kétség nélküliek és voltak, akik őrlődtek, de ellátták a szerepüket és maguk is részei lettek a mechanizmusnak. Ennek megmutatása is tétje volt a könyvnek” – magyarázta az író.

A regény egyik kulcskérdése az alijázás, a zsidók Izraelbe való kivándorlása. „1944 után vagyunk, sokaknak nincs visszaút a régi életükbe, és úgy érzik, hogy a kivándorlás jelenti majd számukra a természetes közeget, ahol megtalálhatják önmagukat, az otthonukat, biztonságukat. Ez bizonyos fokig álom volt, mert akik kimentek, azoknak éppen a függetlenségi háború és az arab államok támadása közepette kellett letelepedniük, így az egyik drámai szituációból a másikba cseppentek. De itt súlyos kérdések merültek fel a világégés után: az is, hogy menni vagy maradni, vagy egy új világ eszméjét átültetni a gyakorlatba. Számunkra ma már szinte érthetetlen, hogy miként tudtak elhinni egy ilyen hagymázas víziót, de ez 1944 után sokak számára egyáltalán nem tűnt annak, és nemcsak a holokauszt-túlélőknek” – mondta Szántó T. Gábor, emlékeztetve a könyv rabbi-figurája kapcsán arra, hogy 1944-ben emberek sokaságának világképe, hite omlott össze, esett szét számukra a gondviselő isten képe. De sokan voltak, akik valóban felszabadulásként élték meg 1945-öt, és bár megdöbbentette őket a Rajk-per, legalább 1956-ig, esetleg még azután is, töretlenül hittek magában a kommunista eszmében, néha még akkor is, ha érintettek voltak a törvénytelenségekben.

A könyv szereplői tele vannak bűntudattal valós vagy vélt bűneik miatt, és a feszültségoldást többször is a szex jelenti. Ezek leírása az amúgy is nagyon sűrű nyelvezetű regényben, sokszor már-már nyomasztóan aprólékos, és ugyanolyan vizuálisan naturalisztikus, mint a kínzási jeleneteké.

„Tudatos döntés volt megmutatni e házaspárokat a szexualitásukban is. Valamennyien másképp viszonyulnak egymáshoz a gátlásaikkal, traumáikkal, az élet alapvető kérdéseivel szemben eszköztelenül és tehetetlenül élik meg a maguk szexualitását. Egy ilyen aktus után döbben rá az egyik nő, hogy nincs köze a férjéhez. A külvilág hatással van arra, hogy az emberek hogyan viszonyulnak egymáshoz az intim szférában is.”

Én magam egy nappal e beszélgetés előtt fejeztem be a regényt, az utolsó 150 oldalt szinte egy lélegzetre olvastam el, de a korábbi fejezetek is egészen szokatlan elevenséggel szólaltak meg bennem. Egyetlen pillanatig sem tudtam szabadulni attól a gondolattól, hogy a könyv szinte valamennyi szereplőjét többszörös identitászavar fojtogatja egy olyan korban, ahol megszűnnek a szilárd kapaszkodópontok, legyen szó akár hitről, népről, vagy hazáról, amihez tartozni akarunk. De az sem hagyott nyugodni, hogy egy diktatúrában bárkiből lehet áldozat, csak éppen „rosszkor kell lenni rossz helyen”.

„Ezek az emberek egzisztenciális krízisen mentek át, ennek hatását hordozzák a különböző identitásválságok azoknál is, akiknek megmaradt a vallásos hitük, de azoknál is, akiknek bűntudatuk van a túlélésük miatt. Nekem íróként nagyon érdekes volt láttatni azt, hogy az államvédelem új, fiatal nemzedékében megjelenő munkás- és parasztkáderek hogyan integrálódnak a rendszerbe, hogyan hatja át a szervezetet az egymással szembeni gyanakvás, hogyan válik valaki a rendszer védelmezőjéből egyszer csak célponttá. És hogyan hisznek a közvetlen beosztottjai abban egy „kattintás” nyomán, hogy ő is elkövetett valamit. Ez a paranoia önmagában is egy identitászavar” – válaszolta felvetésemre Szántó T. Gábor.

Engem különösen megérintett a könyv epilógusa, Friedmann fiának vallomása, aki visszakapja édesapját, és együtt jutnak el a múlttal, a gyökerekkel való megbékéléshez, amellyel való szembenézés nélkül senkinek nem lehet tiszta, világos identitása. És ha fájdalmas is az odavezető út, ezen mindenkinek végig kell mennie.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KULT
A Rovatból
„Nem látok jönni egy szebbik világot, itt ti loptátok el tőlünk a jövőt” – újabb rendszerkritikus dalt írt Mehringer Marci, Puzsér Róbert is szerepel a klipben
A kritikus egy közmédiás szerkesztőt alakít a klipben. A dalhoz Petőfi klasszikusa adta az ihletet a fiatal zenésznek.


Új dallal jelentkezett Mehringer Marci. A fiatal zenész néhány hónapja adta ki a Szar az élet című, rendszerkritikus dalát, ami hatalmas visszhangot váltott ki.

Mehringer ezúttal is hasonló szerzeménnyel állt elő. A Szeptember végén (stressz) című dal szintén a mai fiatalok gondolatairól szól, és a zenész azt szerette volna, hogy a magyar valóságot tükrözze egy olyan szemszögből, ami minden korosztálynak ismerős lehet.

„Petőfi Sándor Szeptember végén című költeménye volt a kiindulópont, mert vannak érzések és gondolatok, amik évszázadokon át is relevánsak maradnak. Ezek azok, amik összekötnek minket, akár fiatalok vagyunk, akár idősebbek, egyszerűen generációkon keresztül összeköt mindenkit”

– mondja Mehringer a dalról, melynek klipjében Puzsér Róbert, Dietz Gusztáv és Füsti Molnár Éva is közreműködött.

Puzsérék a klipben a propaganda hatására egymástól egyre jobban eltávolodó családot alakítanak. Az énekes szerint a szám allegorikus látomás a mai Magyarországról: „a közmédia egyik szerkesztőjének történetén keresztül, aki a saját lelkiismeretével küzd, majd végül angyallá válik, hogy a magasból tekinthessen le az országra, amelyet addig a képernyő mögül formált.”

A dalban például ilyen sorok hallhatóak:

„itt összeomlik minden,

piros-fehér-zöld az ingem

forog a világ, elfolyik minden,

nekem tényleg senkim sincsen”

A refrén pedig így szól:

„nem nyílnak a völgyben a kerti virágok

nem zöldell a nyárfa az ablak előtt

nem látok jönni egy szebbik világot

itt ti loptátok el tőlünk a jövőt”

Mehringer Marcival a Szar az élet című száma után interjúztunk is. Akkor azt mondta, a pozitív fogadtatáson túl, sok negatív kommentet, sőt még fenyegető üzenetet is kapott a dal miatt.

(via 24.hu)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

KULT
A Rovatból
Tarr Béla Krasznahorkai Nobel-díjáról: A Sátántangót egy éjszaka alatt olvastam el, és rögtön tudtam, hogy ez egy remekmű
Az író és a filmrendező sokáig dolgozott együtt. Tarr Béla nagyon örül, hogy Krasznahorkai László megkapta a Nobel-díjat.
Maier Vilmos - szmo.hu
2025. október 09.



A Népszava telefonon érte utol Tarr Bélát, miután csütörtökön irodalmi Nobel-díjat kapott Krasznahorkai László. Tarr több Krasznahorkai-regényből is filmet készített, hosszú ideig dolgoztak együtt.

Tarr így fogalmazott:

„Nagyon örülök, hogy nyert, úgyhogy egyelőre mást nem tudok mondani. Hosszú éveken keresztül együtt dolgoztunk, és hogy nyert, hihetetlen nagy öröm.”

A rendező a Sátántangót és Az ellenállás melankóliáját is vászonra vitte, utóbbi Werckmeister harmóniák címen került a mozikba. Alkotótársi kapcsolatuk A torinói lóig (2011) tartott.

Arra a kérdésre, miként hatottak az író szövegei a filmekre, Tarr ezt mondta: „Nem konkrét szöveg segített, hanem az a pozíció, ahonnan a világot nézi, mert az univerzális. Abban tudott nagyon segíteni. De hát ez két külön nyelv, az irodalom és a film. A Sátántangót egy éjszaka alatt olvastam el, és rögtön tudtam, hogy ez egy remekmű.”

A magyar kormány és a hazai művészeti élet több szereplője is gratulált a friss Nobel-díjas írónak:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KULT
A Rovatból
Megszólalt Krasznahorkai László: Ha néhány pillanat úgy telt el Magyarországon, hogy sokan boldognak érezték magukat, talán még meg is lehet szokni
A Nobel-díjas író pár mondatban reagált ma a díjra, az azt követő jókívánságokra, és meg is köszönte az olvasóinak őket. Záporoznak is a kommentek a poszt alá.


Néhány napja jelentették be, hogy Krasznahorkai László kapta a 2025-ös irodalmi Nobel-díjat, akkor volt egy rövid nyilatkozata, de azóta nemigen szólalt meg az író. Most a közösségi média oldalán írt pár sort a követőinek a maga fanyar humorával:

„Krasznahorkai László hálás az Elkerülhetetlen Véletlennek, hogy ennyi embernek okozott örömöt. Köszöni a jókívánságokat. Ha néhány pillanat úgy telt el Magyarországon, hogy sokan boldognak érezték magukat, talán még meg is lehet szokni”
– írta a Facebookon.

A kommentek túlnyomó része pozitív reakciókat tartalmaz, köszönik a könyveket, az olvasás élményét, és gratulálnak a frissen díjazott írónak:

"Pont a mester kötetét olvasva kaptam a híreket. Hát persze hogy boldogság."

"Itt Erdélyben is nagy volt az öröm. Egy könyves kávézóban dolgozom, jó volt elsőnek két német egyetemi hallgatónak elújságolni a hírt, hallottak a szerzőről!"

"Mikor évekkel ezelőtt egy brit könyvtárban dolgoztam karbantartóként, mindig megpróbáltam becsempészni a Wenckheim báró hazatér angol nyelvű, keménykötésű kiadását az ajánlott irodalom polcra, de valaki mindig észrevette és visszatették. Végig nekem volt igazam. Gratulálok a díjhoz!"

"Igen, végre önfeledten lehetett örülni, egy időre ki lehetett lépni a nyomasztó, nehezen elviselhető mindennapjainkból. Köszönjük!"

"Hatalmas öröm és boldogság,hogy egy magyar ember ismét feltette hazámat a kultúra felső polcára.Szívből gratulálok,jó egészséget és kreatív energiákat kívánok az elkövetkezendő időkre is!"


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KULT
A Rovatból
Aktnaptárt készít Tóth Enikő új főszerepében - egy pikáns darab a Játékszín színpadán
A darab a bátorságról és egy női közösség erejéről szól, és a világ számos helyén színpadra állították már. De Tóth Enikő egy másik tabudöntögető színdarabban is játszik, ami a menopauzáról szól.


Tóth Enikő nagy dobásra készül: a Játékszín Naptárlányok című előadásának egyik főszerepét viszi, amelyben egy kisvárosi női közösség aktnaptárt készít egy nemes ügyért. „Van egy női közösség, amelynek tagjai egy nemes ügy mellett elindítanak valamit, és rendkívül bátor döntést hoznak a kissé színtelen kis életükben.” – mondta erről a Blikknek.

A Naptárlányok Tim Firth műve, amelyet egy valós történet ihletett: Angliában, Yorkshire-ben egy női klub tagjai jótékonysági aktnaptárt készítettek, hogy pénzt gyűjtsenek egy barátnőjük férje emlékére és a leukémiakutatás támogatására.

A darab a barátságról, a közösség erejéről, az önelfogadásról és a veszteség feldolgozásáról mesél, sok humorral és megható pillanattal.

A színpadi jelenetek a pikáns szituációkat játékosan, ízléssel oldják meg: a szereplők a „kényes” pillanatokban hétköznapi tárgyakkal – teáskannákkal, süteményekkel, virágokkal – takarják el magukat, miközben egyre nagyobb önbizalommal állnak ki az ügyük mellett. A történet a 2000-es évek elején bemutatott, nagy sikerű film után került színpadra a 2000-es évek végén, és azóta világszerte számos színház műsorán szerepelt.

A mi kis falunk című sorozatban Zömbiknét alakít Tóth Enikő a Menopauza című darabban is brillírozik, és erős visszajelzéseket kap a nézőktől.

„Nagyon sok nőnek hozott megkönnyebbülést, hogy például a menopauzáról beszélünk a színpadon, ráadásul humorral, öniróniával, de közben úgy, hogy belefacsarodhat az emberek szíve.

Sok hölgy mondta, hogy az előadás után a férje már jobban érti, miért volt olyan a változókorban, amilyen. A nők szemében meg azt a boldogságot látom, hogy megértve érzik magukat, van bennük egy felszabadult érzés” - fogalmazott Tóth Enikő a Blikknek.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk