KÉK HÍREK
A Rovatból

Élve faltak fel a poloskák egy férfit a börtönben, mert három hónap alatt senki nem tett semmit

A boncolás szerint „súlyos elhanyagoltságba” halt bele a férfi Georgia államban az Egyesült államokban. Független vizsgálat kellett, hogy kiderüljön, mi történt.


A 35 éves Lashawn Thompson halálát "súlyos elhanyagolásból eredő komplikációk" okozták. A Georgia állambeli Atlantából származó Thompson jelentős súlyt veszített - pontosan 32 fontot, ami testsúlyának 18 százalékos csökkenését jelenti - a Fulton megyei börtönben töltött három hónap alatt - írta a Unilad.

Thompsont életében először tavaly június 12-én vitték be a Fulton megyei börtönbe egy szabálysértés miatt. A férfi nem rendelkezett az óvadék letételéhez szükséges pénzzel, így benn tartották. Aztán szeptember 13-án, alig három hónappal a letartóztatása után, a cellájában találtak rá, nem volt már pulzusa.

Thompson holttestét a cellája vécéje fölött összeesve találták meg, a testét teljesen bogarak borították.

A hivatalos boncolás "jelentős mértékű kiszáradást, alultápláltságot, súlyos rovarfertőzöttséget" állapított meg.

Egy független jelentésben azt is megállapították, hogy "43 napra vonatkozóan minimális dokumentációt találtak a feljegyzésekben, amely az ellátásról tanúskodik. A gyógyszeradagolási naplóból kiderült, hogy 2022. augusztus 11. és 2022. szeptember 13. között nem adtak be gyógyszert neki".

Roger A. Mitchell, a Howard Egyetem professzora így folytatta a jelentésében: "Amíg a súlyos fertőzés kialakult, Thompson úr nem kapott lehetőséget fürdésre a börtönben".

A Fulton megyei orvosszakértői hivatal eredetileg "meghatározatlan" halálokot állapított meg Thompson halálának okaként, ezért volt szükség független szakértőre is.

Mitchellt pedig a korábbi NFL-irányító, Colin Kaepernick nonprofit szervezete bízta meg, hogy vizsgálja tovább az ügyet.

A jelentés szerint Thomspon halálát "emberölésnek" lehet nevezni, Mitchell pedig azt írta: "Thompson urat halált okozó módon hanyagolták el a börtönben"

Egy minapi sajtótájékoztatón a polgárjogi ügyvéd, Ben Crump azt mondta: "Szeretném jegyzőkönyvbe foglalni: Ez a történelem legsajnálatosabb halálesete és őrizetbe vételi ügye".

Fulton megye seriffje, Pat Labat közleményt adott ki a független boncolási jelentés nyilvánosságra hozatala után.

Ebben ez áll: "Még nem volt alkalmam teljes mértékben áttanulmányozni a független boncolási jelentést. Azonban már a jelentés kiadása előtt is fájdalmasan világos volt, hogy számos mulasztás vezetett Thompson úr tragikus halálához.

Már felelősségre vontam a börtön működéséért felelős vezető személyzetet, amikor kértem és meg is kaptam a börtönigazgató, a lakásügyi főigazgató-helyettes és a bűnügyi nyomozói osztály főigazgató-helyettese lemondását.

A börtön személyzete a felülvizsgálatot követően számíthat komoly következményekre.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KÉK HÍREK
A Rovatból
Megtalálták az egy hónapja Budapesten eltűnt fiú holttestét a Dunában
A januárban eltűnt 18 fiú teste a Rákóczi hídtól délre került elő a folyóból. A rendőrség szerint bűncselekményre utaló körülmény nem merült fel.


Egy hónapnyi bizonytalanság után véget ért a keresés: a rendőrség megerősítette, hogy a Dunában február 21-én talált holttest azé a 18 éves fiúé, aki január 17-én tűnt el Budapesten.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság a Facebookon közölte, a helyszíni szemle és az azonosítási eljárás után kétséget kizáróan megállapították, hogy az eltűntként keresett fiút találták meg.

A fiú január 17-én hajnalban távozott az Ötkert nevű belvárosi szórakozóhelyről, de nem tért haza, ezt követően indult meg a keresése. A dunai vízirendészek a bejelentés után folyamatosan kutatták a folyót és annak környezetét, a munkájukat azonban a téli időjárás és a jégzajlás is nehezítette.

A holttestet végül február 21-én találták meg a Duna XI. kerületi szakaszán, a Rákóczi hídtól mintegy három kilométerrel délre.

A rendőrség kegyeleti és eljárási okokból a nyilvánosságot csak az azonosítás és a család értesítése után tájékoztatta.Közleményük szerint

bűncselekményre utaló körülmény nem merült fel, a rendőrség közigazgatási hatósági eljárás keretében, szakértők bevonásával vizsgálja a haláleset körülményeit.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KÉK HÍREK
A Rovatból
Egy szakértő elmagyarázata, miért most találták meg az eltűnt diák holttestét: „Várni kellett arra, a folyó mikor adja vissza a testet”
A hideg víz és a lassú bomlás miatt maradt a test hetekig a Duna medrében. A rendőrök a keresés elejétől fogva a későbbi megtalálás helyszínét jelölték ki kutatási területként.


Több mint egy hónapnyi bizonytalanság után a Duna visszaadta a január 17-én eltűnt 18 éves fiú holttestét. A fiút hétfőn azonosították, a rendőrség szerint nem történt bűncselekmény. A rejtélyre, hogy miért csak most került elő, egy szakértő adott magyarázatot.

A fiatal január 17-én hajnalban egy belvárosi szórakozóhelyről távozott, majd nyoma veszett. Telefonját később a rendőrök egy hajléktalannál találták meg, a Lánchídon pedig a kulcscsomójára bukkantak. Egy dunai hajó térfigyelő kamerája később rögzítette, hogy valaki a hídról a vízbe esik. Az eltűnés bejelentése után a Dunai Vízirendészeti Rendőrkapitányság járőrhajói váltásban, éjjel-nappal kutattak a fiú után a Duna Lánchíd és Csepel közötti szakaszán, figyelve a partot és a vízfelszínt.

„Nem volt meglepő, hogy nem hozott eredményt a kutatás, hiszen azok voltak az idei tél leghidegebb napjai, a folyó is jegesedett, a víz hőmérséklete a felszínen hidegebb volt, mint a meder alján, ilyenkor a vízbe fulladt emberi test sokkal tovább marad lent, mint a fagymentes napokon”

– magyarázta a Blikknek Csomor Balázs, egykori vízirendőr. Hozzátette, egy olyan mély és széles folyónál, mint a Duna, a keresők egyetlen dolgot tehettek:

„várni kellett arra, a folyó mikor adja vissza a testet.”

A szakértő szerint a hideg víz lelassítja a bomlást, így a holttestet a felszínre hozó gázok is lassabban szabadulnak fel. „Januárban, fagypont alatti hőmérsékleten, fagyott vízfelszínnél a test lesüllyed, a hideg miatt lassabb a bomlás, lassabban szabadulnak fel azok a gázok, amik a bomló holttestet a víz felszínére hozzák. A holttest lesüllyed, a tüdő vízzel való telítődése miatt a test a meder alján sodródik, ami a technikai eszközök – radar – alkalmazását is megnehezíti.”

A holttest végül február 21-én került elő a Duna budapesti, XI. kerületi szakaszán, a Rákóczi hídtól mintegy három kilométerrel délre, Csepel magasságában. A DNS-vizsgálat minden kétséget kizáróan bebizonyította, hogy az eltűntként keresett fiút találták meg. A rendőrség hétfői közlése szerint idegenkezűségre, bűncselekményre utaló körülmény nem merült fel, az ügyet közigazgatási hatósági eljárás keretében vizsgálják tovább. A dunai rendőrök jól számoltak, a fiú testét ott találták meg, ahol az első napokban is keresték. Az elmúlt hetekben több álhír is terjedt az ügyben, amelyeket a családnak és a rendőrségnek is cáfolnia kellett.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÉK HÍREK
A Rovatból
Kiderülhet, mi történt a Dunában megtalált 18 éves fiúval, ezt mondja az igazságügyi orvosszakértő
A fiú holttestét 38 nap után, a Rákóczi hídnál találták meg. A rendőrség szerint nem történt bűncselekmény, de a család még mindig válaszokra vár a tragédiával kapcsolatban.


Harmincnyolc napnyi bizonytalanság és reménykedés ért véget hétfőn, amikor a rendőrség hivatalosan is megerősítette: azonosították a január közepén eltűnt 18 éves gimnazista holttestét.

Bár a hatóságok szerint nem történt bűncselekmény, a toxikológiai vizsgálatok még választ adhatnak arra, mi vezetett a tragédiához.

A fiú holttestét szombaton találták meg a Dunában, a Rákóczi hídtól körülbelül 3 kilométerre délre, a XI. kerületnél. Az azonosítás hétfőre fejeződött be, ezt követően pedig délután törölték a körözését a rendőrségi adatbázisból – számolt be róla az RTL Híradó.

A tragédia január 16-án, egy pénteki buli után kezdődött, amikor a fiatal fiú egy belvárosi szórakozóhelyről indult haza. Egy éjszakai járaton utazott, ahol elaludt, a sofőr pedig a végállomáson szállította le. Az események láncolata innen vált nehezen követhetővé. Egy 16 éves fiú hajnali 4:20 és 4:50 között látta őt az Örs vezér terén. A szemtanú édesanyja szerint „Matyi a telefonját kereste, eléggé zaklatott volt. Próbáltak neki segíteni, beszélgetni vele, de aztán nem látták, merre ment tovább.” Az információk szerint innen HÉV-vel elmehetett Csömörre, majd visszatért a városba. Reggel fél hét körül már a Lánchídon járt, ahol egy közeli hajó kamerája rögzítette a végzetes pillanatot, ahogy a Dunába zuhant.

Hogy mi okozhatta a zavart viselkedést, arra a boncolás során vett minták adhatnak magyarázatot.

„A boncolás során mindenképpen veszünk vér- és vizeletmintát toxikológiai vizsgálatra. Ettől reálisan eredmény várható, mind a véralkoholszint meghatározása, mind bármiféle kábító vagy bódító anyag kimutatása tekintetében”

– nyilatkozta Fülöp Zoltán igazságügyi orvosszakértő.

A rendőrség közleménye szerint bűncselekményre utaló körülmény nem merült fel. Az ügyet közigazgatási eljárás keretében, szakértők bevonásával vizsgálják, hogy pontosan mi vezetett a halálesethez.

A fiú közössége már az eltűnést követő napokban gyászolta őt. Iskolája és teniszklubja, az MTK Park Teniszklub fekete profilképpel és gyászlobogóval emlékezett rá. A család pedig a harmadik napon közölte, hogy nagy valószínűséggel az ő fiúk az a személy, akit a Lánchídról a Dunába zuhanni láttak.

Sokan kérdezték, miért csak most került elő a holttest. A téli, hideg víz, a sodrás és a Duna mélysége mind hozzájárulhat ahhoz, hogy egy test hetekig a mélyben maradjon, mielőtt a felszínre kerülne.

A végső szót a vizsgálatok mondják majd ki. A toxikológiai leletek adhatnak magyarázatot a fiú zavart viselkedésére, és arra, hogy pontosan mi történt az eltűnését megelőző órákban.

VIDEÓ: Az RTL Híradó beszámolója


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÉK HÍREK
A Rovatból
Megkéseltek két embert verekedés közben a MOL Campuson lévő Virtu étteremben, egyikük életveszélyesen megsérült
Két vendégtársaság balhézott össze, ami aztán késelésbe torkollott. A rendőrség emberölés kísérlete miatt nyomoz, egy 19 éves fiút már őrizetbe is vettek.


Késelésig fajult egy verekedés a MOL Campus 28. emeletén lévő Virtu étteremben február 21-én, szombat éjjel. Az összecsapásban egy ember életveszélyesen, egy másik pedig könnyebben sérült meg – értesült a Telex.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság arról tájékoztatta a lapot, hogy az étteremben két társaság keveredett szóváltásba, ami verekedésbe torkollott. Az egyik férfi ekkor két másik embert megszúrt. A rendőrség emberölés kísérletének gyanúja miatt nyomoz.

A feltételezett elkövetőt, egy 19 éves fiút egy napon belül elfogták, majd gyanúsítottként kihallgatták és őrizetbe vették. Rajta kívül egy másik embert is kihallgattak, őt csoportos garázdasággal gyanúsítják.

A Virtu étterem a MOL Campus 28. emeletén található, közvetlenül a 29. emeleti kilátóterasz alatt.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk