„Elmentem plazmát adni, csak azért, hogy legyen, amit egyek” - a futárok a végletekig kizsigereltnek érzik magukat
Talán hiba volt az ország legnagyobb terére szervezni a futárok tüntetését. A körülbelül 40-50 ember elveszett ugyanis a hatalmas téren. Hogy hova kell menni, onnan ismertem fel, hogy két zászló jelezte: ez a csoport nem egy szokásos turistacsoport. És persze a néhány rendőr, akik odébb húzódva biztosították a Futárok Ligája által szervezett demonstrációt.
Holott komoly dologról van szó. Mára a futárok beépültek sokak életébe. Mindennapjaink része lett, hogy akár munkahelyekre, de családokhoz is napi szinten ők szállítják az ebédet, vacsorát. Ám ami a Covid idején, de előtte is tisztes megélhetést adó szakma volt, az mára, az ott dolgozók elmondása szerint éhbérért végzett küszködéssé vált. Holott egy futár nap mint nap az utcán van, időre kell szállítania az élelt, bármilyen forgalmi helyzetben fel kell találnia magát. Ehhez képest a KATA kivezetésével a költségeik az égbe szálltak, nominálisan a fizetésük viszont állításuk szerint kevesebb, mint öt éve volt. Találomra szólítok meg embereket, a nagy többség szívesen válaszol.
– mondta Énzsöl Tamás, akivel társa, Ládi Gyula együtt állt ki a térre.
Szerintük a fordulópontot az adórendszer változásai hozták. „Ugye a KATA az egy nagy érvágás volt. 140–150 százalékkal ugrott az adónk egyik napról a másikra év közben.”
Arra a kérdésemre, mennyi lenne szerinte a méltó fizetés, nagyjából a jelenlegi mediánbérnél húzza meg a határt. Ez azt is jelenti, hogy bizony, kevesebbet keresnek a futárok ma, mint a hazai munkavállalók többsége. „400 nettóval boldog lennék. Jelenleg ugyanis már a minimálbért sem keressük meg.”
A terhek alakulását nemcsak az adózás, hanem a költségoldal is húzza. Az üzemanyagárak ugyanis nagyjábül a kétszeresükre emelkedtek 2019 óta. Az akkori 290–300 forint literenkénti benzinár helyett most közel 600 forintot kell fizetni. Egyre többen tartoznak.
Azt mondják, el kell dönteni, hogy adót fizetnek vagy esznek.
A szervezők pár oldalas dokumentumokat osztogatnak, ahol futárok írják le saját helyzetüket. Ezekből a demonstráció egy pontján fel is olvastak. Két jellemző történet álljon itt, ahogy az érintetek megfogalmazták:
Béla vagyok. 5 éve bringás futár.
Két hét kemény és fárasztó futárkodás után megkaptam a fizetésem. Kifizettem az albérlet felét, a rezsit és a korábbi felgyűlt tartozásaim. A bringám hátsó kerekének a javitását már hitelbe írattam fel. Ezután maradt 10 ezer forintom, és hogy legyen miból kaját vegyek. Hogy bírjam a következő két hét kihívásait, elmentem plazmát adni, csak azért, hogy dolgozó emberként legyen, amit egyek.
Éva vagyok. 4 éve autós futâr
Hónapok óta teljesen kétségbe vagyok esve, mert családi helyzetem miatt nem tudok kötött munkahelyen elhelyezkedni, mert a lányommal is kell foglalkozzak, és autós futárként azt tapasztalom napról napra, hétről hétre, hogy egyre többet kell menjek, ugyanannyi, de inkább kevesebb pénzért. Legutóbb 9 óra alatt kerestem 27 ezer forintot, és ehhez mentem 200 km-t egy nap alatt. Kérdezem, ha levonom az adót és a költségeket, mi marad ebből megélhetésre? És eközben nem tudok napi 12-14 órát dolgozni mert az már az egészségem rovására megy.
Az autója mellett áll egy harmincas férfi. Ő inkább név nélkül nyilatkozik, viszont készségesen sorolja a problémákat. „Körülbelül ami fix, 100 ezer forint a szocho és a NAV. Erre jön az szja, körülbelül 10 százalék. Tehát, ha 600 ezer forint a bevételem, ebből körülbelül 150 ezer forintot azonnal levonnak. Erre jön még körülbelül 150–200 ezer forint üzemanyag, iparűzési adó, autófenntartás, esetleges parkolási bírságok.” A futár ugyanis bármennyire igyekszik, időnként belefut ebbe is. A napi műszakról így beszélt.
Szabadságra nem tud elmenni, mert akkor nincsen jövedelme, ahogy 13. havi fizetése sincsen, természetesen. A demonstráció okát röviden így foglalta össze: „Olyanok a terhek, hogy muszáj itt lenni. A szakmát szeretjük, de ki vagyunk zsákmányolva.” Szerinte a KATA visszaállítása lenne a megoldás. Gyorsan hozzáteszi, hogy nem olyan alacsony mértékben, mint volt, mert a havi 50 ezer Ft átalányadó tényleg a ló másik oldala.
A platformok működése és a díjazási szabályok több megszólalónál előkerültek. Énzsöl és Ládi szerint „amíg nem jött be ez a két globális cég Magyarországra, az elején nagyon jó volt. Voltak órabérek is, kompenzálva voltunk a benzinnel”, ám 2021 óta semmilyen változás nem történt.
István, aki 2020 óta futárkodik, ő is a kiadások aránytalan növekedésére panaszkodott: „a kiadásaink elviszik a bevételünk 40 százalékát bőven, és mellette még az adó is ott van”
De ha a járművel bármi balaeset történik, szervizbe kell vinni, arra az időre kiesik a munkából. A díjak ingadozásáról konkrét példát hozott: „Volt olyan eset, amikor az egyik cégnél egyik hétről a másikra 20–30%-kal kevesebbért vitted meg ugyanazt a címet ugyanakkora távra, mint előző héten.”
Hogy mitől ilyen alacsonak a bérek? Erről eltérő vélemények is elhangzottak. Volt, aki a bevándorlók jelenlétét okolta. „Ők ugye sokkal alacsonyabb bérért dolgoznak.”
Ezzel szemben István szerint a külföldi és a magyar futárokis ugyanazokat az összegeket kapják. Szerinte ami a legjobban lenyomja a béreket, azok a „flották”, ahol a flottavezető a futárokat olyan szinten „megfeji”, hogy szerintük előfordult olyan eset is, hogy a futár végül nem is kapott fizetést a levonások után.
Ilyen flottákba azok kényszerülnek, akik valamilyen okból nem tudnak saját vállalkozásban dolgozni. A flotta elvileg bejelentett munkahelyet és fix fizetést kínál, a valóságban azonban a flottamenedzserek a töredékét kínálják a címpénznek, és a többit „benyelik maguknak”.
Van ellenpélda is. István szerint
Ugyanakkor más optikát kap a bevándorlók kérdése, amikor Dániel a létszám kérdéséről beszél.
„Egyre több a futár, nem korlátozzák a létszámot, és ezért sajnos kevesebb rendelés jut egy főre”. Szerinte fontos lenne, hogy a futárok létszámánál húzzanak egy határt.
A Foodora a tüntetés előtt a Népszavával azt közölte, „az elmúlt három évben az átlagos címpénzek és ezzel párhuzamosan az óránként elérhető átlagos bevétel is folyamatosan nőtt a teljes futárállományra vetítve, évente átlagosan minimum 10 százalékkal.”
Hozzátették, „az egy főre jutó átlagos óránkénti díjazás növekedett. A futárlétszám aktuális állománya ezt nem befolyásolja, az emelés egyéni szinten értendő. Hibás tehát az a feltételezés, hogy a futárlétszám változása befolyásolná az egyénileg elérhető díjazást.”
„Számunkra az egyik legfontosabb szempont, hogy futárpartnereink megbízható kereseti forrásként tekintsenek a Foodorára.” Emellett kifejtették, hogy a díjazást illetően céljuk egy fenntartható működés felépítése, amely mind partnereiknek (futároknak és éttermeknek/üzleteknek), mind felhasználóknak előnyére válik. A fizetési struktúrákat folyamatosan alakítják, amelynek részeként az említett évi 10 százalék mellett legutóbb, augusztus közepén növelték a díjazást, átlagosan 4 százalékkal a vidéki városokban.
A címek utáni kifizetést szerintük nem lehet egymással összehasonlítani, hiszen minden kiszállítás egyedi, amit számos tényező befolyásol: a várostól és az étterem lokációjától kezdve, az időjáráson és járműtípuson át, egészen a soron következő fogyasztó elhelyezkedéséig. „A futárpartnerek minden rendelés előtt látják, hogy mennyit kereshetnek az adott kiszállítással, így szabadon eldönthetik, elfogadják-e vagy sem az adott címet..”
Bár a csütörtöki tüntetésen valóban nem voltak sokan, még így is bíznak benne, hogy a közvélemény felfigyel a futárok helyzetére. A tiltakozás folytatására többeknél is elszántság mutatkozott. „Szerintem szigorodni fog a helyzet, keményedik. Nincs mit veszítenünk.”
Hogy most miért voltak ilyen kevesen? Csak találgatják az okokat, de bizakodnak. „Tart a demonstráció. Ráadásul vannak párhuzamos rendezvények Kecskeméten, holnap Nyíregyházán.” Dániel így zárta a gondolatait: „Hát akkor tovább, tovább folytatjuk. Igyekszünk. Igen. Egyre többen vagyunk.”
