ÉLET-STÍLUS
A Rovatból

Ellustul a kisgyerekek agya a sok tabletezéstől

Három éves kor alatt kifejezetten árthat, ha a gyerekek tabletet, okostelefont vagy számítógépet használnak.


Mi az a Csupa Szív Magazin?

A gyereknevelés nagyon összetett dolog. Nem az Igazságot akarjuk megmondani, hiszen ahogy nincs két egyforma gyerek, éppúgy nincsen egyetlen tökéletes megoldás sem, hogy hogyan kell gyereket nevelni. Csak szélesíteni szeretnénk a szülők, nevelők látókörét, hogy így is lehet. Máshogy.

Lelkes kis csapatunkkal szívből adjuk nektek/Önöknek a tudásunkat, tapasztalatainkat, jó szándékú gondolatainkat. Csupa Szívből.

Arról már írtam egy hosszabb lélegzetvételű cikket, hogy mit gondolok a gyerekek és az elektromos kütyük kapcsolatáról. A napokban rábukkantam egy nagyon érdekes írásra a Psychologytoday oldalán, ahol egy pszichológus hölgy azt meséli el, hogy konkrétan mi történik a gyerekek agyában, amikor kütyüznek. Nem megoldásokat mond vagy ítélkezik a szülők engedékenységén, hanem tárgyilagosan leírja a gyerekekben zajló folyamatokat. Ezt szeretném most nektek összefoglalni – kiegészítve a saját gondolataimmal – mert szerintem akkor tudjuk a legjobb döntéseket meghozni (bármivel kapcsolatban) ha elegendő információ birtokában vagyunk.

A túl korán túl sok képernyőzés gátolja a gyerekek agyi fejlődését. Elég ironikus, de pont azokat a készségeket veti vissza, amiket az oktató jellegű játékokkal a szülők fejleszteni szeretnének a gyerekeikben: a koncentrációt, a fókuszálás képességét, a más emberek érzelmeinek értelmezését, a másokkal való kommunikációt és a szókincs bővítését.gyerek_tablet6

A nulla és három év közötti kor kritikus az agyi folyamatok fejlődésének szempontjából (is), mert ilyenkor alakul ki az a szilárd alap, amire a későbbiek folyamán az agyi funkciók (pl. a tanulás is) épülni fog. Ebben a korban a gyereknek leginkább arra van szüksége, hogy a környezete megfelelő mennyiségű és minőségű ingert nyújtson számára. Ez az emberiség fejlődésének sok ezer éve alatt alakult így, és hát nem meglepő módon a tabletek nem képesek mindezt nyújtani. Ha a gyerek nem kapja meg a megfelelő ingeradagot a környezetétől (mert az idő nagy részében képernyő előtt ül), az agyi fejlődése ellustul. Sőt, a "károsodás" hosszú távon hat, akár évekkel később is felfedezhető a hatása!

Amit a tabletek nyújtanak, azaz hogy egyetlen ujj mozdulatára rögtön színes-szagos, többlépcsős események történnek, illetve, hogy egyszerre több dolgot is tudsz irányítani, vezényelni – no ezek azok a dolgok, amire egy fejlődésben lévő gyerek agyának abszolút nincs szüksége.

Ha a gyerek az anyja ölében ülve, az ő szájából hallja a mesét, akkor be kell kapcsolnia a belső moziját. Értelmeznie kell a szavakat, el kell tudnia képzelni a jeleneteket, követnie kell az összefüggéseket, egyszóval gondolkoznia kell. Ezzel a fajta gondolkozással pedig úgy erősíti az agyát, mint a súlyemelő az izmait. Ellenben, ha mesét néz a képernyőről, akkor készen gyártott képeket kap, hozzá hangulatkeltő zenét, effekteket. Konkrétan nem kell gondolkoznia, hiszen a kütyü gondolkodik helyette. A gyerek agya meg ellustul.

Az agy homloklebenyi része az, ami a társas kapcsolatokért "felelős", azaz itt zajlanak az olyan folyamatok, mint a mások testbeszédének, mimikájának, hanghordozásának értelmezése, a látott érzelmeknek dekódolása, és egy sor egyéb társas kapcsolati funkció feldolgozása. Szóval azok a dolgok, amik emberivé tesznek egy beszélgetést. Nem meglepő módon a homloklebenyi rész legnagyobb része a kritikus (nulla és három év közötti időben) fejlődik ki. Azaz, ha ebben a korban a gyerek nincs elég tárasas kapcsolatban, nem "gyakorolja" hogyan működnek a nonverbális jelek, akkor egész egyszerűen a későbbiek során sem fogja tudni megfelelően értelmezni a többiek viselkedését. Nem fogja tudni beleélni magát mások helyébe. Érzéketlenebb lesz az átlagnál. Nem azért, mert bunkó, hanem mert biológiailag nem fejlődött ki neki rendesen a homloklebenye.gyerek_tablet4

A kütyük másik nagy veszélye kifejezetten erre a korosztályra, hogy azt tanítják a gyerekeknek, hogy minden cselekvésnek (egy ujjmozdulatnak, gombnyomásnak) azonnali hatása van. Most. Nem kell várni, nem kell kitartóan csinálni valamit, hiszen a reakció most és azonnal bekövetkezik. Ez csak a digitális világban van így, a való világban sajnos nem. Puffogtatok már szülőként azon, hogy a gyereknek most-azonnal-de-máris-rögtön kell valami? És nem tud várni? Hát hiszen erre kondicionálja őt minden játék! Miért csodálkozunk? Amikor egy ujjmozdulatra azonnal színes, érdekes, látványos válaszreakció érkezik a képernyőn, a gyerek agyában dopamin szabadul föl (ez az átvivőanyag kellemes érzéssel, boldogsággal tölt el őt). A dopamin viszont függőséget tud okozni.

Ezért lesz aztán az, hogy a gyerek sokkal inkább választja a tabletet, ahol azonnal, garantáltan jön a dopamin-fröccs, mintsem a legót vagy a rajzolgatást, ahol a dopamin csak bizonyos idő és befektetett energia után szabadul fel. Csakhogy ez egy lehúzó spirál: minél több kütyüt használ, annál többet akar.

Ennek ellenére én mégsem kiáltom ki az elektromos kütyüket az ördög játékszerének. Rengeteg előnyük is van ha más nem, hát az oktatásban nagyon nagy hasznát lehet(ne) látni. Szerintem a kulcs a megfelelő életkorban megfelelő mennyiségű és minőségű képernyőzésben rejlik.

gyerek_tablet3

A psycholgytoday-es cikk kifejezetten a korai életszakaszról (nulla-három éves kor) ír, de a későbbiek folyamán ugyanilyen fontos a gyerekek képernyő előtt töltött ideje. Ehhez viszont az kell, hogy a szülő elég figyelmet fordítson a gyerekére.

Nem a kényelmes megoldás (a kezébe nyomok egy tabletet, addig is csöndben van) a célravezető hosszú távon. Hanem ha látom, tudom, figyelemmel követem, mit csinál a kütyükön. Ha tudom, hogy milyen játékokat, alkalmazásokat tölt le, ha beszélgetünk róla. Ha nem csak kontrollálni akarom, hanem érdekel is az a világ, amit a kütyün talál.

És végül egy személyes példa. Amikor itthon a férjemmel azt kezdtük el észrevenni, hogy kezdenek nagyon bezsongani a fiúk a számítógépes, telefonos játékoktól, bevezettük, hogy fél órás időkorlátot teszünk minden kütyüre. (Fél óra után blokkolódik az eszköz, nem lehet tovább használni.) Természetesen háborogva fogadták az új rendszert (de hát nálunk szólásszabadság van, puffogni szabad), ennek ellenére pár nap alatt elfogadták és alkalmazkodtak hozzá. És láss csodát: a hétvégén társasoztak, legóztak, egymás között szerepjátékoztak, olvastak, kártyáztak – egyszóval feltalálták magukat. És bizton állíthatom, hogy jól érezték magukat, pihentek és szórakoztak. Igen, volt kütyüzés is, de csupán harminc percig. Ennyi meg belefér, szerintem.

Ti mit gondoltok erről? Nektek van valami praktika, ami segít?

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


ÉLET-STÍLUS
A Rovatból
Megjelent a 2024/2025-ös tanév rendje, ilyen hosszúak lesznek a tanítási szünetek
Nagyjából 180 napot kell majd iskolába járniuk a diákoknak. A téli szünet december 20-án, a nyári szünet pedig június 21-én kezdődik majd a következő tanévben.


Megjelent a Belügyminisztérium rendelettervezete a 2024/2025-ös tanév rendjéről, vette észre az rtl.hu.

Ezek szerint a tanítási év első tanítási napja 2024. szeptember 2. (hétfő) lesz. Az őszi szünet előtti utolsó tanítási nap 2024. október 25. (péntek), a szünet utáni első tanítási nap 2024. november 4. (hétfő).

A téli szünet előtti utolsó tanítási nap 2024. december 20. (péntek), a szünet utáni első tanítási nap 2025. január 6. (hétfő) lesz. A tavaszi szünet előtti utolsó tanítási nap 2025. április 16. (szerda), míg a szünet utáni első tanítási nap 2025. április 28. (hétfő) lesz.

A nyári szünet 2025. június 21-én kezdődik és augusztus 31-ig tart. A szünet előtti utolsó tanítási nap június 20. (péntek), a szünet utáni első tanítási nap 2025. szeptember 2. (hétfő) lesz.

A végzős középiskolásoknak az utolsó tanítási nap a középfokú iskolákban 2025. április 30. (szerda), míg a két évfolyamos részszakmára való felkészítést folytató szakiskolákban 2025. május 30. (péntek) lesz.

A tanítási napok száma oktatási intézménytípusonként változik. A legtöbb intézményben, kivéve a gimnáziumokat, szakgimnáziumokat és szakiskolákat, az éves tanítási napok száma 183. A nappali oktatás rendje szerint működő szakgimnáziumokban a tanítási napok száma 179 lesz, míg a gimnáziumokban és szakiskolákban 180 tanítási napot tartanak.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

ÉLET-STÍLUS
A Rovatból
Nem született meg a baba? Így úszhatják meg a büntetést a gyermektelen babaváró hitelesek
Jelenleg is van lehetőség méltányossági eljárásra bizonyos esetekben. Kedden azonban elfogadtak egy törvényt, ami majd enyhítheti a gyermektelen babaváró hitelesek terheit.


A kedden elfogadott törvény enyhítheti a gyermektelen babaváró hitelesek terheit: nem feltétlenül kell visszafizetniük a kamattámogatást, ha nem született meg a vállalt gyermek – írja a Bank360.hu. A méltányossági eljárás pontos feltételei még nem teljesen tisztázottak, de ígéretes lehetőségeket rejt a törvény.

Az új szabályozás szerint a babaváró és csok hitelesek is reménykedhetnek, de a változások leginkább az első babaváró hiteleseket érintik.

Vrazsovits Rita, a Bank360.hu szakértője elmondta, hogy a törvény időzítése nem véletlen, hiszen sokaknak idén júliusban jár le az öt éves határidő a gyermekvállalásra. Ha nem teljesítették a feltételeket, akkor 2 millió forint körüli összeget kell visszafizetniük, ráadásul a fennmaradó tartozást magasabb kamatokkal törleszthetik tovább, ami akár a többszörösére is növelheti a korábbi, legfeljebb 50 ezer forintos törlesztőrészletet.

Az államháztartásról szóló törvény egy új bekezdéssel egészült ki, ami szerint

a kormányhivatalok méltányossági eljárás keretében részben vagy egészben lemondhatnak az államot megillető követelésről.

A pontos részletek egy kormányrendeletben lesznek meghatározva, amely tisztázza, hogy milyen körülmények között lehet elengedni a büntetést, ha nem teljesültek az állami támogatás feltételei.

Jelenleg is van lehetőség méltányossági eljárásra bizonyos esetekben:

  • Ha a pár egyik tagja megváltozott munkaképességűvé vált, és ezért nem tudtak gyermeket vállalni.
  • Ha igazoltan részt vettek lombikbébi programban, de nem jártak sikerrel, illetve ha a program során derült ki, hogy egészségügyi okok miatt a terhesség nem javasolt.
  • Ha a párnak orvosi igazolása van arról, hogy nem javasolt a terhesség.

    Ezen felül legfeljebb 24 hónapos részletfizetést lehet kérvényezni, ha az egy összegben történő visszafizetés aránytalanul súlyos terhet jelentene a család jövedelmi, vagyoni és szociális körülményeire tekintettel.

    A törvénymódosítás célja, hogy a méltányossági eljárás és az államháztartási törvény szabályozása összhangba kerüljön, ami remélhetőleg további könnyítéseket hoz a babaváró hitelesek számára.

    Link másolása
    KÖVESS MINKET:


  • ÉLET-STÍLUS
    A Rovatból
    Készpénzfelvétel horroráron: évi 100 ezer forint felett az átlagbér költsége
    És ha valaki igazán körültekintő, még a „pénzügyi rezsicsökkentést” is kihasználja, akkor is kábé ennek a felét kell kifizetnie.


    Képzeljük el, hogy az átlagbért egyszerűen ATM-ből akarjuk kivenni. Az Azénpénzem.hu szerint ennek az éves költsége könnyedén meghaladja a 100 ezer forintot. És ha valaki igazán körültekintő, még a „pénzügyi rezsicsökkentést” is kihasználja, akkor is kábé ennek a felét kell kifizetnie.

    A parlament 2013 novemberében fogadta el a „pénzügyi rezsicsökkentés” szabályait. 2014 februárja óta vehetnek fel banki ügyfelek díjmentesen havi 150 ezer forintot, legfeljebb két részletben. Az ötlet az volt, hogy csökkentsék a tranzakciós illeték költségeit, amit a kormány vezetett be. De nézzük meg, hol is tartunk most.

    Az ingyenes készpénzfelvétel összege bevezetésekor éppen az akkori átlagkeresetnek felelt meg, ami 2013-ban 151118 forint volt a KSH adatai szerint. Azonban az idei első negyedévben az átlagkereset kedvezmények nélkül 414,3 ezer, kedvezményekkel 428,8 ezer forint. A medián érték pedig épp csak 500 ezer forint alatt van.

    A portál számításai szerint, ha valaki az átlagbért ATM-ből veszi fel, annak havonta átlagosan 8,6 ezer forintot kell kifizetnie. Így a költsége évente meghaladja a 100 ezer forintot. Ha még a „pénzügyi rezsicsökkentést” is figyelembe vesszük, akkor is havonta majdnem 4000 forintot kell fizetni a készpénzért. És ez csak akkor igaz, ha az illető mindig a legkedvezőbb megoldást választja, vagyis a bank saját ATM-jét használja. Így is évente közel 50 ezer forintra rúg a költség.

    A költségek között még nem is szerepel a számla havi díja és a kártya költsége, amelyek egyre magasabbak. Rossz taktika, ha valaki mindig csak a szükséges készpénzt veszi fel az ATM-ből.

    Több bank minimum vagy fix díjat alkalmaz. Például az OTP idegen ATM használatáért 1581 forintot számláz. Ha valaki 10 ezer forintot vesz fel, a költsége majdnem 16 százalék. A Raiffeisen Mindennapok számláját használóknak még saját ATM esetében is 8,8 százalék, a CIB-nél pedig 12,2 százalék. Minél nagyobb összeget veszünk fel, annál kisebb a költséghányad, de még így is jelentős összegekről beszélünk.

    Link másolása
    KÖVESS MINKET:


    ÉLET-STÍLUS
    A Rovatból
    Autók tízezreiről kell leszerelni a zöld rendszámot egy új törvénytervezet szerint
    A tervezet célja, hogy kizárólag a tisztán elektromos és zéró kibocsátású járművek kapják meg a kedvezményeket. A plug-in hibridek így elveszítenék a zöld rendszámot.


    Új törvénytervezet látott napvilágot a héten, amely szerint szeptember elsejétől a plug-in hibrid autók nem kaphatnának zöld rendszámot Magyarországon, tudta meg a Pénzcentrum.

    A javaslat szerint a már kiadott zöld rendszámtáblákat is le kell cserélni legkésőbb 2026. november 30-ig.

    A tervezet célja, hogy a zöld rendszámmal járó kedvezményeket a jövőben kizárólag a tisztán elektromos és zéró kibocsátású járművek vehessék igénybe.

    Ha a javaslat átmegy, a plug-in hibrid autók tulajdonosai elveszítik azokat a különleges kedvezményeket, mint az ingyenes parkolás, regisztrációs adómentesség, teljesítményarányos gépjárműadó-kedvezmény, cégautóadó-mentesség és az adásvételkor fizetendő vagyonszerzési illeték mentessége – ezek jelenleg mind járnak a zöld rendszámnak köszönhetően.

    A rendszámcsere nem azonnal történne meg, hanem legkésőbb a következő műszaki vizsga alkalmával.

    A Belügyminisztérium adatai szerint május végéig több mint 41 ezer ilyen autó kapott zöld rendszámot Magyarországon.

    Link másolása
    KÖVESS MINKET: