HÍREK
A Rovatból

Életszerűnek és hitelesnek bizonyultak a Donáth Lászlóval kapcsolatos zaklatási vádak az Evangélikus Egyház szerint

Jelzőrendszert állítanak fel, hogy ne történhessen többé ilyen.


A Magyar Evangélikus Egyház Északi Egyházkerületének vezetése állásfoglalást adott ki Donáth László ügyében, amelyben az ügyészség aljas indokból elkövetett könnyű testi sértés és emberi méltóságot sértő szeméremsértés gyanújával nyomoz.

Donáthot a Gaudiopolis Békásmegyeri Evangélikus Szeretetház egy takarítónője jelentette fel, mert állítása szerint a vezető bántalmazta, két kézzel fojtogatta őt.

A friss közlemény szerint az egyházi vezetés maga is megkísérelte feltárni az ügyet, miután 2019 őszén a feljelentést tett nőn kívül többen is megkeresték őket panaszaikkal. Azt írják, a szakemberek bevonásával tartott beszélgetéseken számukra hitelesnek, életszerűnek tűntek azok a beszámolók, amelyekben az érintettek azt állították, a lelkész és egykori MSZP-s politikus Donáth László bántóan, zaklatóan, számukra elfogadhatatlan módon bánt velük.

Az egyházkerület vezetői megkeresték Donáth Lászlót, és rákérdeztek az állítások valóságtartalmára, de mint írják: „kitérő, illetve a panaszokban megfogalmazottakat elhárító válaszokat” kaptak.

„Számunkra ez csalódást okozott, lelkész testvérünk több évtizedes gyülekezetépítő és diakóniai szolgálata, teológiai felkészültsége, társadalmi ügyekben tanúsított kiállása elegendő morális hátteret adhatna a szembenézésre és a bűnbánatra. Szembenézésre olyan tettekkel is, amelyek az elszenvedők számára más tartalmúak, mint amit korábban ő maga tulajdonított azoknak” - írják az állásfoglalásban.

Ugyanakkor elhatárolódtak azoktól a „keresztényietlen és immorális sajtómegnyilatkozásoktól, amelyek a politikai kampányok méltatlan eszközeivel igyekezetek kihasználni mások fájdalmát, rágalmazásokkal sértve ezzel Donáth László családját is”.

Az ügy kapcsán levont tanulságok alapján jelzőrendszert alakítanak ki, létrehozva egy olyan támogató szolgálatot, amelyben egyházi és világi szakemberekhez fordulhatnak azok, akiket ilyen bántalom ér.

Donáth László időközben nyugdíjba vonult, a gyülekezet presbitériuma és ő is élni kívánt azzal a joggal, hogy további 2 évig aktív lelkészként szolgáljon, az egyházkerület püspöke ehhez ezek után nem járult hozzá.

A Hvg megkereste a Fővárosi Főügyészséget, akik közölték, hogy a hivatalos nyomozás még nem ért véget az ügyben, viszont 2021 folyamán ki kell derülnie, hogyan folytatódik az eljárás, vádat emelnek-e Donáth ellen.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Videó: „Lapáttal verem szét a pofádat, te undorító féreg” - Németh Balázs szóváltásba keveredett Rákospalotán
A fideszes képviselőjelöltet egy ismeretlen férfi fenyegette meg egy budapesti aláírásgyűjtésen. A politikus videón rögzítette a történteket, ami nem az első atrocitás volt ellene.
F. O. / Fotó: - szmo.hu
2026. február 25.



Éles szóváltásba torkollott egy aláírásgyűjtés szerdán Budapest XV. kerületében, ahol a Fidesz képviselőjelöltje, Németh Balázs gyűjtötte az ajánlásokat. A nap végén, pakolás közben lépett oda egy ismeretlen férfi a Fidesz pultjához, ami mellett a Magyar Kétfarkú Kutya Párt aktivistái is gyűjtöttek. Az esetről Németh Balázs töltött fel videót a közösségi oldalára.

A felvétel tanúsága szerint a férfi először a Kétfarkú Kutya Párt egyik aktivistáját vonta kérdőre, aki láthatóan nem akart belemenni a provokációba, majd ezután fordult Németh Balázshoz.

„Nem baj,

Palotán ha látnám, állnék a kis lapátommal és szétverném a pofáját, az lenne a legjobb.

Mehetsz másik kerületbe, mert véged van, Balázs” – mondta a férfi a képviselőjelöltnek, aki visszakérdezett: „De miért?”. Erre a válasz az volt: „Egy undorító féreg vagy.” A politikus a videón így kommentálta a fenyegetést: „Azt hiszem, az úr nem szeret. Lapáttal akarja szétverni a pofámat, mert itt vagyok ebben a kerületben.”

Az elmúlt időszakban több kellemetlen incidens is érte a kormánypárti jelöltet. Korábban kutyaürüléket dobtak egy közparkban kihelyezett postaládájába, később pedig a nyilvánosan elérhető e-mail-címeit regisztrálták be ismeretlenek több ezer online felületre, köztük felnőtt- és fogadási oldalakra.

Via Blikk


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
Rogán Antal: Arra kértem a titkosszolgálatokat, mérjék fel, Ukrajna szabotálja-e a magyar energiarendszert és a választásokat
A Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető miniszter a Mandiner rendezvényén beszélt az orosz-ukrán háborúról. Szerinte az új világrendet a gazdasági erő dönti el.
F. O. / Fotó: - szmo.hu
2026. február 25.



Rogán Antal szerint nyílt titokként kezelik, hogy 2029-re fel kell készülni egy általános európai háborúra Európa és Oroszország között. A polgári titkosszolgálatokat felügyelő miniszter a Mandinernek adott interjúban beszélt erről, amelyet közönség előtt, a Batthyány Lajos Alapítvány székházában vettek fel. A beszélgetést az orosz–ukrán háború februári, negyedik évfordulójára időzítették.

A miniszter ugyanakkor hozzátette: ő

semmilyen adatot nem lát arra, hogy Oroszország Európa megtámadására készülne.

Ehhez érdemes hozzátenni, hogy napokkal azelőtt, hogy Oroszország lerohanta volna Ukrajnát, a miniszterelnök maga beszélt arról, hogy Putyin azt mondta neki, nem lesz háború.

Rogán azt is elmondta, hogy határozottan arra kérte a titkosszolgálatokat, mérjék fel, mekkora esélye van annak, hogy Ukrajna szabotálja a magyar energiarendszert vagy beavatkozik a közelgő választásokba.

Szerinte az új világrendben a gazdasági erő a döntő, nem a katonai.

„Ha az új világrendnek van egy fontos eleme, akkor az nem katonaságról, nem erőről, hanem gazdasági erőről szól,

az a döntő. (…) Mindenki gazdasági erőben gondolkodik, egyedül Európa olyan, mintha erről elfeledkezett volna” – mondta a miniszter. Úgy véli, Magyarország azért szenved, mert a gazdaság nagyban függ a némettől, és az exportpiacaink nem versenyképesek, de az ország mégis jól áll, mert amíg máshol kapacitásokat építenek le, addig nálunk új gyárak épülnek.

A közelgő választásokkal kapcsolatban Rogán azt mondta, a közvélemény-kutatásokkal mindig óvatosan kell bánni, de a „jobboldali, reális kutatók” mérései alapján a kormánypárt erősebb, és minden esélyük megvan a győzelemre.

„Ezt alapvetően mi tudjuk elrontani. Elrontani úgy tudnánk igazán, ha nem tennénk az emberek számára nyilvánvalóvá a választás tétjét”

– fogalmazott.

Arra a kérdésre, hogy a Fidesz elfogadná-e a vereséget, így válaszolt:

„Ezt minden választáson eljátszották, kivétel nélkül. De annál szabadabb, tisztább és átláthatóbb választás, mint ami Magyarországon zajlik, hát nem nagyon van.”

Szerinte a sok választási megfigyelő miatt nem lehet elcsalni a választást.

Hozzátette, Brüsszelnek nem fog tetszeni az eredmény, ha a magyarok újra nemzeti kormányt választanak, de végül ugyanúgy el fogják fogadni, mint az elmúlt években. A Tisza Párt népszerűségével kapcsolatban a miniszter annyit mondott, az emberek nagy része véleménybuborékban él.

Via 24.hu


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
„Nehogy véletlenül berepüljön egy drón, nehogy véletlenül legyen egy önmerénylet” - Magyar Péter szerint a kormány lelki terrort alkalmaz
A Tisza Párt elnöke Balassagyarmaton bírálta a Védelmi Tanács döntését, amely katonákat küld az erőművekhez. Szerinte ezzel a kormány háborús pszichózist kelt a népben.


„Nehogy véletlenül berepüljön egy drón, nehogy véletlenül legyen egy önmerénylet a nagy rettegésben” – figyelmeztette a kormányt Magyar Péter szerdán, Balassagyarmaton.

A Tisza Párt elnöke szerint a kormány egyfajta lelki terrort gyakorol a saját népe ellen, és háborús pszichózist kelt.

„Én azt kérem öntől, miniszterelnök úr, hogy hagyja abba a saját népe lelki terrorizálását, a fenyegetést, a magyar magyar ellen való uszítását, és ne gondolkodjon az orosz szolgálatokhoz köthető megoldásokban” – tette hozzá.

Magyar Péter azután beszélt erről, hogy Orbán Viktor az „ukrán blokádra” hivatkozva összehívta a Védelmi Tanácsot. Az ülésen a kritikus energetikai infrastruktúra védelmének megerősítéséről döntöttek, és katonákat vezényeltek a kiemelt létesítményekhez.

A Barátság kőolajvezetéken január vége óta nem érkezik orosz kőolaj Magyarországra, miután a vezetéket ukrán területen orosz rakétatámadás érte. A kormány szerint a leállásnak nem műszaki, hanem politikai okai vannak. Orbán Viktor egy videóban úgy fogalmazott: „az ukrán kormány az olajblokáddal gyakorol nyomást Magyarországra és Szlovákiára”, hozzátéve, hogy „Magyarországot nem lehet zsarolni”. Válaszul Budapest és Pozsony felfüggesztette a dízel exportját Ukrajnába, Magyarország pedig kilátásba helyezte egy új, Oroszország elleni szankciós csomag és egy 90 milliárd eurós uniós hitelcsomag blokkolását is, amíg a kőolajszállítás nem indul újra.

A Tisza Párt elnöke a február 25-i fórumon a közelgő választásra is kitért, amelyet népszavazásnak nevezett.

„Aki 2026. április 12-én egyéniben és listán nem a Tiszára szavaz, az Orbán Viktorra szavaz, ez ilyen egyszerű” – mondta. Szerinte

azoknak az ellenzéki politikusoknak, akik most háttérbe húzódnak, hogy a Tiszát segítsék, „még lesz esélyük egy újraalakuló plurális demokráciában akár 2030-ban, akár 2034-ben megmutatni, hogy mit tudnak”.

Magyar szerint a választók nemcsak a Fideszt, hanem az „óellenzéki pártokat, a szatellitellenzéki pártokat” is le akarják váltani. Úgy látja, ezek a pártok az elmúlt években nem csináltak semmit, most viszont aktivizálták magukat. „Most hirtelen kaptak 500 millió forintot, egymilliárd forintot” – tette hozzá. Példaként említette Hiller Istvánt, az MSZP volt elnökét, akit állítása szerint „a fideszes kerületi lap címlapján reklámoznak”. Felhozta a Mi Hazánkot is, amelynek elnöke, Toroczkai László szerinte bejár a propagandasajtóba, miközben arról panaszkodik, hogy mindenhonnan letiltották. Magyar hozzátette, őt magát ezekre a helyekre másfél-két éve soha nem hívták be.

Via Telex


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Ismét egyedül az EU-ban: Magyarország tartózkodott az ukrajnai békét sürgető ENSZ-szavazáson
Az Egyesült Államok szintén kihátrált a szavazásból, míg Oroszország nemet mondott. A dokumentum elítéli a civilek elleni orosz támadásokat.


Panyi Szabolcs oknyomozó újságíró Facebook-posztban írt arról, hogy egyetlen uniós ország tartózkodott az ukrajnai békére felszólító ENSZ-határozatnál. A poszt szerint

az ENSZ Közgyűlése kedden fogadott el egy határozattervezetet, amely átfogó, igazságos és tartós békét sürget Ukrajnában, és a szavazásnál Magyarország volt az egyetlen uniós tagállam, amelyik tartózkodott.

Panyi azt is hozzáteszi, hogy szintén tartózkodott az USA, Oroszország pedig nemmel szavazott, de a határozatot ennek ellenére 107–12 arányban, 51 tartózkodás mellett elfogadták.

A bejegyzésből kiderül, hogy a határozat rávilágított a háború regionális és globális következményeire.

„Az Ukrajna által előterjesztett és 46 ország által társszponzorált határozat rávilágított a háború regionális és globális következményeire, és »mély aggodalmát« fejezte ki amiatt, hogy Oroszország folytatja a »civil személyek, polgári létesítmények és kritikus energetikai infrastruktúra« elleni támadásait, amelyek tovább súlyosbítják a humanitárius helyzetet.

A dokumentum megerősítette a Közgyűlés erős elkötelezettségét Ukrajna szuverenitása, függetlensége, egysége és területi integritása mellett.

A határozat »azonnali, teljes és feltétel nélküli tűzszünetet« követelt, és sürgette »a hadifoglyok teljes cseréjét, a jogellenesen fogva tartott személyek szabadon bocsátását, valamint az erőszakkal áttelepített vagy deportált civilek – köztük gyermekek – hazatérését, mint a bizalomépítés kulcslépését«” – idézi a dokumentumot Panyi.

A poszt írója szerint

nem ez az első eset, hogy Magyarország egyedül megy szembe a teljes EU-val Ukrajna ügyében.

Állítása szerint tavaly decemberben a Csernobilt ért orosz dróntámadás után az ENSZ Közgyűlésében az Orbán-kormány ugyanígy nem támogatott egy, Csernobil ügyében közös védekezésről és nemzetközi együttműködésről szóló határozatot.

A szavazást, amelyet az ukrajnai háború negyedik évfordulóján, 2026. február 24-én tartottak, intenzív eljárási vita előzte meg.

Az amerikai küldöttség megpróbálta elérni, hogy kivegyék a területi integritásra és az „igazságos, tartós békére” utaló részeket a szövegből, de ezt a Közgyűlés 69 nem szavazattal, 11 támogató mellett elutasította.

A Közgyűlés döntései jogilag nem kötelező érvényűek.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk