KULT
A Rovatból

Életrajzi könyv jelent meg Lovasiról

A Kispál és a Borz frontembere a bemutatón arról is mesélt, hogyan késte le hajszál híján a 2010-es búcsúkoncertet, és hogy miért akart tanár lenni.


Lovasi Andrást és Lévai Balázst hosszú ideje tartó munka- és baráti kapcsolat köti össze. Lévai az évek során több műsorába is meghívta a zenészt, valamint a Kispál és a Borz 2010-es búcsúkoncertjének és a tavalyi Fishing on Orfű nulladik napjának is ő volt a zenei rendezője. Személyes jó viszonyuk pedig egyebek mellett közös kocsmázásokban, disznóvágásokban és hasonló szabadidős tevékenységekben csúcsosodott ki.

Az egyik ilyen alkalommal történt, hogy Lévai ismét feltette a kérdést, amivel már hosszú ideje ostromolta Lovasit, de ő addig rendre nemet mondott: benne lenne-e egy róla szóló életrajzi könyv összehozásában? Ezúttal viszont - talán nem teljesen függetlenül az elfogyasztott pálinkáktól - engedékenynek bizonyult és rábólintott az ötletre.

Ahogy az Átrium Film-Színházban tartott könyvbemutatón megjegyezte, ebben az is közrejátszott, hogy éppen építkezett, és a felvett kölcsönök miatt nem jött rosszul neki a pénz. „Fejben mindketten előre elköltöttük az előleget, amit végül aztán fel se vettünk” – fogalmazott a tőle megszokott vicces, ironikus stílusban.

lovasi_MG_5063_1024x683

lovasi_MG_5037_1024x683

A fő cél azért inkább az volt, hogy letisztázzák a Lovasi zenekaraiban közszájon forgó sztorikat, amelyeknek addig sokszor több különböző verziója is létezett. Lévai alapos munkát végzett: nemcsak a főszereplőt, de több zenésztársát, illetve családtagját is kikérdezte. Meglepő módon Lovasi évek, sőt évtizedek távlatából is szinte mindenre pontosan emlékezett, csak az apróbb részletekkel akadt olykor problémája.

A könyv időrendi sorrendben veszi végig a zenész életét és karrierjét, gyerekkorától indulva egészen a közelmúltig. Kiderül belőle például, hogy a tizenéves András abból a praktikus okból szeretett volna tanár lenni, hogy ez volt az egyetlen foglalkozás, aminek művelői nyáron nem dolgoznak. Vicces módon az élet úgy hozta, hogy mostanában a fesztiválszezon miatt éppen az évnek ebben a szakaszában koncertezik legtöbbet.

A „Lovasi – Idáig tudom a történetet” című könyvből klasszikus rock n’ roll életrajzhoz méltóan az is kiderül, milyen viszonya volt a főhősnek a kábítószerekkel. Erre példaként egy régi szarvasi koncertet hoztak fel, amikor a zenekartagoknak egy ismeretlen eredetű sütit kínáltak fel, mondván „baromi jó, szabadjára engedi az improvizációs készséget”.

lovasi_MG_5030_1022x681

lovasi_MG_5001_1022x681

Lovasiék színpadra lépés előtt közvetlenül fogyasztották el a csábítónak tűnő finomságot, aminek köszönhetően percek alatt olyan állapotba kerültek, hogy másfél óra alatt egyetlen Kispál-számot sem játszottak el. Ezzel szemben Eddától Michael Jacksonig minden terítéken volt, amit ők baromira élveztek, a közönség viszont már kevésbé.

„A hangmérnökünk szerint az egyik legjobb bulink volt, amit elejétől a végéig fel kellett volna venni és kiadni az utókornak. Sajnos véleményének súlyát némileg csökkenti, hogy ő is kapott a cuccból” – mesélte nosztalgiázva az utólag elég kínos, mára viszont már megszépült és klasszikussá vált emléket.

A kedd esti könyvbemutatóra, vagyis a „zenés irodalmi revünek” elkeresztelt duplaelőadásra kétszer is színültig megtelt az Átrium nagyterme. Nem csoda, hiszen a beszélgetés és a felolvasás mellett (utóbbira Nagy Ervint, a Katona József színház színészét kérték fel) néhány dal is elhangzott a Lovasi-életmű minden eddigi szakaszából.

lovasi_MG_4998_1022x681

lovasi_MG_5007_1022x681

Kísérőzenészként ott volt Kispál András, Leskovics Gábor, illetve a Csík Zenekarból Szabó Attila. Mivel Budapesten jelen állás szerint a következő három évben nem lesz Kispál-koncert, idén valószínűleg ez volt az egyetlen alkalom, hogy a zenekar két alapítója egy színpadon állt a fővárosban.

A est folyamán kiderült továbbá, hogy Lovasi kis híján lekéste a 2010-es búcsúkoncertet, vasárnap reggelente gyakran bibliai felolvasásokat tart a többieknek, valamint mostanában azt veszi észre magán, hogy egyre konkrétabban fogalmaz, úgymond kevesebb az idézőjel a szövegeiben.

A program végén hosszú sorokban rohamozták meg az emberek a könyvet árusító pultot, illetve a dedikálási lehetőséggel is rengetegen éltek. Annyi biztos, hogy a célközönséget remekül sikerült megszólítani: Lovasi iránt szemmel láthatóan hatalmas az érdeklődés, és eddigi pályája alapján bőven rászolgált arra, hogy egy ilyen mű jelenjen meg róla.

lovasi_MG_5170_1024x683

lovasi_MG_5131_1024x683

Sőt, ha hozzávesszük, hogy még csak a 47. születésnapja közeleg, akár egy folytatásra is jó esély van – ahogy ezzel többször viccelődtek is, mikor a beszélgetés során felmerült egy-egy olyan sztori, ami kimaradt a könyvből. Vagy ha csak éppen újra építkezésre kerül a sor.

Részlet a könyvből

Kevesen tudnak róla, de majdnem sikerült lekésnem a saját búcsúkoncertemet. Kivételesen próbáltam beosztani az erőmet, gondosan elterveztem a koncert napját. (…) Alapos tervet készítettem: négyre végzünk a hangbeállással, utána elmegyek úszni egyet, egy kis relax, hétre kényelmesen visszaérek, átöltözöm, ráhangolódok, egy pohár vörösbor kabalából, aztán irány a színpad. Mikor négy után elindultam úszni, már gyanút kellett volna fognom, mindenhol dugó volt a városban. A taxis javaslatára a Margitsziget helyett a Gellért Fürdő felé indultunk, mondván Budán sokkal jobban lehet közlekedni. Simán oda is értünk, de itt akkora tömeg fogadott a bejáratnál, hogy megfutamodtam. Jól ismerem a környéket, laktam egy ideig a XI. kerületben, fogtam magam, és átsétáltam az Államigazgatási Főiskola uszodájába a Ménesi útra.

Itt eszményi körülmények fogadtak, a medence szinte teljesen üres volt, a 35 fokban mindenki kint döglött a napon, Bástya elvtársként lubickolhattam a vízben. Kényelmesen úsztam kétezer métert, gondosan figyeltem, nehogy kifáradjak, hiszen egy háromórás koncert vár még rám. James Bond háromnegyed hat körül fris­sen és üdén lépett ki az uszodából. „Minden a tervek szerint alakul, Miss Moneypenny!” – gondolta az órájára pillantva.

Nem volt okom aggodalomra, taxit hívtam és jóleső izgalommal zuttyantam be hátra: hamarosan kezdődik életem legfontosabb koncertje. Már az Erzsébet-hídig is a szokottnál lassabban jutottunk el, de nem idegeskedtem, kitartott az úszás utáni lebegő állapot. A komoly bajok a Döbrentei térnél kezdődtek, szinte észrevétlenül egy gigantikus dugó közepén találtuk magunkat. (…) A Batthyány térig úgy másfél óra alatt küzdöttük el magunkat, de ott még reménytelenebbnek tűnt a helyzet, hiszen úgy húsz-harmincezer ember vette célba egyszerre a Hajógyári-szigetet.

A Batthyányn kifizettem a taxist, kiugrottam és leszaladtam a HÉV végállomásához, hátha így gyorsabban kiérek. Felkaptam egy ingyenes újságot, s Pierre Richard legjobb pillanatait idézve próbáltam álcázni magam a HÉV-en. Én megvalósítottam, amiről legtöbb emberarcú pályatársam csak beszél: egy voltam a tömegből. Kispál-rajongók ezreivel együtt zötyögtem ki a búcsúkoncertünkre.

Csodával határos módon senki nem ismert fel, szerintem egyszerűen senki nem feltételezte, hogy az idióta énekes fél órával a kezdés előtt még a zsúfolt HÉV-en szerencsétlenkedik. (…) A következő pánik akkor következett, amikor nem tudtam kiszállni a Filatorigátnál, akkora tömeg zsúfolódott össze a peronon. Nagy nehezen betuszkoltam magam két csaj közé, „nem te vagy a?”, szólítottak meg tétován, „nem, csak szeretnék”, feleltem, és a lemerülés előtti utolsó pillanatban felhívtam megint Sukit, hogy azonnal küldjön valakit értem hátra, és vigyenek be, mert így fél kilenckor sem lesz kezdés.

Végül futva megkerültem a várakozó tömeget, így sikerült a beengedő részleg mögé kerülnöm, ahol megtaláltam a megmentésemre küldött kommandót, kinyitották a kerítést, felpattantam Suki mögé a mopedre és háromnegyed nyolc után pár perccel ott termettem a backstage-ben. Átöltöztem, egy gyors pisi, fél pohár bor, csak az íze végett, s már rohantunk is a színpadra belecsapni a Forrdalmárba.

Negyvenötezer ember előtt életünk legjobb koncertjét adtuk. Úgy látszik, a tét nagyon hiányzott nekünk az utolsó pár évben. Mikor lejöttünk, s fogadtuk gratuláló barátaink sokaságát, azon dühöngtem, miért nem tudtuk korábban így összerántani magunkat? Ha ezt a felszabaduló energiamennyiséget korábban elő tudtuk volna csalni magunkból, biztos nem kerül sor erre a koncertre.

Ha te is elolvasnád a könyvet, nyomj egy lájkot!


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KULT
A Rovatból
175 éve halt meg Mary Shelley, aki 18 évesen megírta a világ legfontosabb technofóbiás rémálmát, a Frankensteint
Mary Shelley 1816-ban, egy svájci villában írta meg a Frankenstein alapötletét. Az írónő halálának 175. évfordulóján Guillermo del Toro adaptációja uralja a díjszezont.


1851. február 1-jén pontosan 175 éve, hogy elhunyt Mary Wollstonecraft Shelley, de az általa 18 évesen papírra vetett rémálom ma elevenebb, mint valaha. Könyvéről generációk gondolták, hogy férfi találta ki, miközben az igazság az, hogy a Frankenstein egy érzékeny, bátor, nagyon fiatal lány fejéből pattant ki – egy svájci villa padlásán, egy esős nyáron, társasági játéknak indulva.

Míg a világ Guillermo del Toro friss Frankenstein-adaptációját ünnepli, amely a velencei filmfesztiválon 13 perces álló ovációt kapott és Jacob Elordit a csúcsra repítette, kevesen tudják, hogy

a kultikus szörnyeteg születése nem irodalmi csendélet, hanem egy valóságos, filmszerű nyitójelenet volt.

Egy jelenet, amely 210 évvel ezelőtt játszódott: vihar, kényszerű bezártság, a korszak legmenőbb és legbotrányosabb arcai, egy ártatlannak induló játék, és a végén két, máig uralkodó műfaj, a modern sci-fi horror és a vámpírmítosz startpisztolya dördül el.

Mary Shelley 1797-ben született Londonban. Anyja, Mary Wollstonecraft az egyik első komoly feminista gondolkodó volt (A nők jogainak védelme, 1792), de 11 nappal Mary születése után meghalt gyermekágyi lázban. Apja, William Godwin radikális filozófus és író volt. Mary így már kicsi korától intellektuális közegben élt, ahol gondolkodni, írni, vitázni lehetett – de a társadalom ezt nőként még mindig gyanúsnak találta.

Amikor Mary 16 évesen megszökött a már házas Shelley költővel (igen, botrány), a társadalom egy része végképp leírta őt.

Mégis: két év múlva már ott volt a kezében az első Frankenstein-vázlat. 1818-ban jelent meg a könyv – anonim módon. Nem véletlenül: női névvel senki nem vette volna komolyan.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Frankenstein Film (@frankensteingdt) által megosztott bejegyzés

Minden egy természeti katasztrófával kezdődött. 1816-ot a „nyár nélküli évként” jegyzi a történelem, miután az előző évi indonéziai Tambora vulkán kitörése hamuval és aeroszolokkal terítette be a Föld légkörét, drámai lehűlést okozva. Európában a nyár szokatlanul hideg, esős és viharos volt, Svájcban, a Genfi-tó partján hetekig szinte megállás nélkül zuhogott az eső. Ez a könyörtelen időjárás zárta össze a Villa Diodati falai közé a korszak egyik legfényesebb, legtehetségesebb és leginkább megvetett társaságát.

A központban a szupersztár költő, Lord Byron állt, körülötte a 18 éves Mary Wollstonecraft Godwin, későbbi férje, a szintén költő Percy Bysshe Shelley, Mary mostohatestvére, Claire Clairmont, valamint Byron személyes orvosa és útitársa, John William Polidori.

A napokig tartó bezártságban a társaság német kísértettörténetek francia fordításait, a Fantasmagorianát olvasta, amikor Byron egy este kihívást intézett hozzájuk. Mary Shelley a regény 1831-es kiadásának előszavában, amely a történet elsődleges forrása, így emlékezett vissza:

„»Mindegyikünk írjon egy kísértettörténetet« – javasolta Lord Byron.”

Mary napokig képtelen volt kitalálni bármit is, mígnem egy késő éjszakai beszélgetés után, amely az „élet elvének” természetéről és a kor tudományos szenzációjáról, a galvanizmusról folyt, egyfajta éber álomba merült.

„Villámként csapott belém a gondolat… Megvan! Ami engem megrémített, másokat is meg fog.”

A szemei előtt megjelent a „tiltott tudományok sápadt diákja”, amint térdel a maga alkotta, kiterített lény mellett, amely egy erőteljes gépezet hatására megmozdul, és „kínlódva, fél-élet jeleit” mutatja.

Polidori naplója megerősíti a verseny tényét: 1816. június 17-én azt jegyezte fel, hogy „a kísértettörténetek írását mindenki elkezdte, kivéve engem.” Azon az estén azonban nemcsak a Frankenstein, hanem egy másik modern szörnyeteg is megszületett. Byron egy töredéket írt egy arisztokrata vámpírról, de hamar elvesztette az érdeklődését. Az ötletet Polidori vitte tovább, és ebből a vázlatból alkotta meg 1819-ben A vámpír című novelláját, amelynek főhőse, Lord Ruthven lett

a modern, szalonképes, csábító vérszívó archetípusa, Drakula gróf közvetlen elődje.

Polidori később egy nyílt levélben volt kénytelen tisztázni a szerzőséget: „noha az alapötlet kétségkívül Byroné, a kidolgozás az enyém.”

Mary fantáziáját a tudomány is táplálta. A társaság hevesen vitázott arról, lehetséges-e holt anyagot újraéleszteni, a korban pedig szenzációnak számítottak Luigi Galvani és Giovanni Aldini kísérletei, akik nyilvános bemutatókon elektromos árammal rángattak meg frissen kivégzett bűnözők holttesteit.

A regényben Victor Frankenstein egy fiatal, megszállott tudós, aki életet teremt – de aztán megijed tőle, és magára hagyja. A teremtmény nem gonosz, csak elhagyott, egyedül van, és választ vár arra: miért hozták létre, ha nem kell senkinek.

Ez a kérdés ma is kísért: mikor nyúlunk bele életbe, génbe, gépbe úgy, hogy nem tudjuk, mit vállalunk vele?

Mary Shelley kérdése megelőzi korát, és minden korszak megtalálja benne a saját félelmeit:

a nácizmus eugenetikáját,

az atombomba hatalmát,

a robotok és mesterséges intelligenciák felelősségét,

a génmódosított gyerekek bioetikai dilemmáit.

A regény végül 1818. január 1-jén jelent meg Londonban, mindössze 500 példányban, a szerző nevének feltüntetése nélkül.

Bár a fogadtatás vegyes volt, a kor egyik legbefolyásosabb kritikusa, Sir Walter Scott „eredeti zsenialitásról” írt.

A történet ma ismét világsikert aratott. Guillermo del Toro 120 millió dolláros (kb. 38,6 milliárd forintos) költségvetésből készült filmje a velencei bemutató után a díjszezon egyik favoritjává vált.

„Ez az a film, amire 30 éve készülök” – mondta a rendező.

A teremtményt Jacob Elordi játssza, Victor Frankensteint pedig Oscar Isaac – már ez elég lenne, hogy megnézzük, de a film stílusa, mélysége, és a Shelley-szöveghez való visszatérése miatt is érdemes. Jacob Elordi olyan hús-vér szörnyet hoz, akitől nem félünk, inkább sajnáljuk. Mary Shelley regénye tehát újra él. Mert minden korszakban visszatér az a pillanat, amikor valami újat teremtünk – és csak később jövünk rá, hogy mit is csináltunk.

A főszereplő, Oscar Isaac arra kérte a nézőket, hogy a Netflix-premier ellenére próbálják meg nagyvásznon átélni a történetet: „Jó lenne közösségi élményként átélni… ideális lenne moziban megnézni.” A Teremtményt alakító Jacob Elordi, akit a kritikusok sorra díjaznak, egy díjátadón csak ennyit tudott mondani: „A pokolba. Erre tényleg nem számítottam”.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KULT
„ICE, takarodj!” – Bad Bunny történelmet írt a Grammy-gálán, majd elküldte a francba a bevándorlási hivatalt
A 68. Grammy-díjátadón Bad Bunny lett az első, aki spanyol nyelvű lemezzel nyerte el az év albuma díjat. Az estét azonban a bevándorlási hivatal elleni éles kritikák határozták meg, több sztár is felszólalt, köztük Billie Eilish, és az év felfedezettje, Olivia Dean.


Nemcsak a zenéről, hanem a politikáról is szólt a február 1-jei Grammy-díjátadó, ahol Bad Bunny történelmet írt, miközben több sztár is éles politikai üzenetet fogalmazott meg a színpadon.

Az est legfontosabb díjait, vagyis a „Nagy Négyest” Bad Bunny (Az év albuma), Kendrick Lamar és SZA (Az év felvétele), Billie Eilish (Az év dala) és Olivia Dean (Az év felfedezettje) vihette haza.

Bad Bunny Debí Tirar Más Fotos című lemeze lett az első, túlnyomórészt spanyol nyelvű album, amely elnyerte a fődíjat.

A díjak átvételekor azonban a beszédek gyakran politikai üzeneteket hordoztak, amelyek elsősorban az amerikai bevándorlási és vámügyi ügynökség ellen irányultak.

„Mielőtt megköszönném Istennek, azt mondom: ICE, kifelé! Nem vagyunk vadak, nem vagyunk állatok, nem vagyunk idegenek – emberek vagyunk, és amerikaiak vagyunk”

– mondta Bad Bunny egyik köszönőbeszédében. Hozzá csatlakozott Billie Eilish is, aki az év dala díjának átvételekor fogalmazott meg kemény kritikát.

„Senki sem illegális egy ellopott földön… A francba az ICE-szel”

– mondta.

Az év felfedezettje, Olivia Dean szintén a bevándorlók mellett állt ki.

„Bevándorló unokájaként állok itt... a bátorság terméke vagyok”

– jelentette ki.

A politikai állásfoglalások mellett a díjátadó zenetörténeti mérföldköveket is hozott. Először nyert k-pop dal a Grammyn: a KPop Demon Hunters Golden című szerzeménye kapta a vizuális médiához írt legjobb dal díját. Steven Spielberg pedig elérte az EGOT-státuszt, miután a Music by John Williams című filmjéért megkapta a legjobb zenei filmnek járó elismerést. „Ez az elismerés igazolja azt, amit ötven éve tudok: John Williams hatása felmérhetetlen, művészete páratlan” – nyilatkozta. Kendrick Lamar eközben a Grammyk történetének legtöbbet díjazott rap előadójává vált.

A további kategóriákban Lady Gaga Mayhem című albuma lett a legjobb pop vokális album, a rock mezőnyében pedig a Turnstile (legjobb rockalbum), a Nine Inch Nails (legjobb rockdal) és Yungblud (legjobb rockelőadás) diadalmaskodott. A country zene területén új kategóriákat vezettek be, a kortárs country album díját Jelly Roll vihette haza, aki rendkívül érzelmes beszédben köszönte meg feleségének a támogatást. „Megöltem volna magam, ha te és Jézus nem vagytok” – mondta a színpadról.

via BBC


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KULT
A Rovatból
A fogalmatlan Bridgerton fiú esete Hamupipőkével - megnéztük a Bridgerton család 4. évadának első részeit
Lilaakác, fánktornyok, színkavalkád, ármánykodás, szerelem és főszerepben egy bamba férfi, aki keresi az ő Hamupipőkéjét. Ilyen volt a Bridgerton család negyedik évadának első etapja.


2020 óta követhetik a Netflix nézői a Bridgerton család tagjainak történeteit, amelyek Julia Quinn írónő azonos című regényfolyamának főszereplői. A nyolc évad a család nyolc gyermekének szentel egy-egy felvonást. A sorozat egybefüggő, aki még nem találkozott vele, feltétlenül az első évadtól nézze. (Némi spoiler olvasható az írásban.)

Amikor 2024 tavaszán a Netflix leadta a Bridgerton család harmadik évadát, rajongók milliói kaptak a szívükhöz, atyaég, egészen 2026-ig kell várni az újabb évadig? Vágnánk már a centit, de ekkora mérőszalag nincs is!

Aztán eljött 2026, amikor végre nézhető a sorozat negyedik évada - annak is a fele. A Netflix nem tanul a rajongók panaszáradatából, ez az évad is két részletben érkezik. Az első négy epizód január 29-én került fel a streamingre, míg a többi február 26-tól látható. Ekkora mérőszalag pedig már létezik, úgyhogy lehet nyiszálni!

Minden évad előtt őrült találgatások folynak, a nyolc gyermekes Bridgerton család melyik tagja kerül a következő évadban rivaldafénybe. Talán az a Francesca, aki legutóbb férjhez ment? Julia Quinn eredeti könyvsorozatában pont Francesca alakja és története a leginkább megkapó és megható, sokan várták, hogy ő lesz fókuszban a 2026-os epizódokban.

Abban viszont nagy az egyetértés, hogy Francesca és férje között a sorozatban körülbelül annyi a kémia, mintha két plüssmackó ülne egy-egy fotelben. Nulla.

Eloise neve is előkerült, mint a negyedik évad főszereplője. A különc lány, aki nem kapkod férjet találni és sokkal inkább bújik könyvei mögé, sokak kedvence.

A negyedik évad befutója viszont Benedict Bridgerton lett, a család második fiúgyermeke.

Nagyvilági fazon, habzsolja az életet, buja estéken, orgiákon, alkoholmámorban úszó közegben érzi jól magát, és esze ágában sincs megnősülni. Ám édesanyja folyamatosan dünnyög a fülébe, és sóhajtozik, nem lesz ennek jó vége. Így esik, hogy Benedict úrfi végül megjelenik egy maszkabálon, ahol megakad a szeme egy igéző szépségű, ezüstruhás leányzón, akinek csodálatos a mosolya, kecses a járása, bár táncolni nem tud. És, aki akkor, amikor éjfélt üt az óra, hirtelen elszalad, a döbbent uraság kezében hagyva kesztyűjét.

Ismerős a történet? Persze, hogy az. Tökéletes Hamupipőke történet cipellő helyett kesztyűvel.

Sophie Baek, a nemesi születésű, ám gonosz mostohája által cselédsorba űzött (ugye, hogy Hamupipőke?) ifjú hölgy és a bosszantóan vaksi, bamba és teljesen fogalmatlan Bridgerton fiú később újra találkozik, ám szerelmük kibogozására még várni kell.

A Grimm testvérek mesebeli hercege hasonlóan béna volt: meg tudja vajon magyarázni bárki is, miért bajlódott a herceg egy fél pár cipővel, amikor csak a hölgy arcát kellett volna megnéznie, akivel egész este táncolt?

Nos, Sophie Baek legalább álarcot visel, ráadásul Benedict Bridgerton egyértelműen képtelen meglátni a cselédlányban az ezüstruhás kisasszonyt, így talán a történet jobban hihető a Netflix sorozatában.

Ez az első négy epizód egyébként egyértelműen rászegezi a fókuszt magára a családra, a többi mellékszereplő kevesebb hangsúlyt kap. Lady Danbury például a királynőt unja, a királynő pedig leginkább mindent. Lady Whistledown, azaz Penelope görcsösen igyekszik pletykatémákat találni, míg teljesen zsákutca azt a sztori is, amelyben a királynő új udvarhölgyét keresik. Már senki nem is emlékszik, kik voltak Mondrichék, értelmetlen a házaspárt a negyedik évadban is mellékszálakkal szerepeltetni.

Maga a Bridgerton család viszont, miután már szinte minden gyermek nagykorúvá cseperedett, szerencsére bőven elég izgalmat tud nyújtani.

Lady Violet és Lord Marcus szerelme meghatóan szép, a család legfiatalabb gyermeke, Hyacinth nem fér a bőrébe, annyira szeretne végre már felnőni. És Eloise... Nos, ő még mindig ugyanaz az Eloise, akinek vág az esze, mint a beretva és fütyül a társadalmi konvenciókra.

Meg kell említeni azt is, hogy a Shonda Rhimes producerhez oly jellemző woke-irányzatok ismét nagyon erősen képviseltetik magukat a negyedik évadban is. Julia Quinnek, a Bridgerton-könyvek szerzőjének teljes támogatásával egy laza nemváltás is megtörténik, miután a regénybeli Michael a sorozatban már Michaela lesz. És a negyedik évad főhőse, Benedict úr sem különösebben válogatós az első epizódban, amikor eltakarja őt a vastag dohányfüst.

Hogy mi a titka a Bridgerton családnak?

Sokan igyekeznek megfejteni ezt, pedig a válasz roppant egyszerű. Színes, szagos, romantikus álomvilág ez, békaszínű uszályos ruhákkal, lilaakáccal, méteres macaron- és fánktornyokkal, piruló orcával, estélyekkel, bálokkal, egyszerre mozduló párok keringőivel és sok-sok titokkal, pletykával és szerelemmel. Egy mese, ahová jó elbújni a hétköznapok elől.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KULT
A Rovatból
„Homer Simpson figyelmeztette a világot az orgiákra Epstein szigetén” - egy 26 éves rajzfilmepizód hirtelen egészen más értelmet nyert
A Simpsons alkotóját, Matt Groeninget Epstein egyik áldozata nevezte meg a bírósági iratokban. Ami kiderült, teljesen új megvilágításba helyezi a sorozatot.


Újra forr az internet egy 26 éves Simpson család-epizód miatt, a rajongók szerint ugyanis a rajzfilm egy hátborzongatóan pontos jóslatot tett Jeffrey Epstein pedofil-szigetéről – írta a New York Post. A vita most azért lángolt fel ismét, mert a kérdéses jelenet újra virálissá vált a közösségi médiában. A „The Computer Wore Menace Shoes” című,

2000-ben bemutatott részben Homer Simpson Mr. X álnéven pletykablogot indít, amivel felfedi Springfield sötét titkait.

Amikor azonban egy kitalált sztorija véletlenül igaznak bizonyul, elrabolják és egy titokzatos szigetre viszik, ahol azokat tartják fogva, akik túl sokat tudnak.

A rész végén Homer oldalán egy üzenet jelenik meg, ami „egy szigeten lévő őrült alakokról” szól, akik „titokban irányítják a világot”.

A rajongók azonnal párhuzamot vontak a jelenet és a néhai Jeffrey Epstein botránya között, aki a vádak szerint éveken át kiskorú lányokkal szembeni szexuális visszaéléseket és emberkereskedelmet folytatott a Karib-tengeri magánszigetein, Little Saint James-en és Great Saint James-en. „A Simpson család figyelmeztette a világot az orgiákra Epstein szigetén” – írta egy kommentelő az X-en.

Egy másik felhasználó szerint „a Simpson család beszélt el nekünk először az Epstein-aktákról”. A valóságban az epizód harmadik felvonása az 1967-es brit kultsorozat, a The Prisoner (A fogoly) paródiájaként adták el, amely szintén egy férfiról szól, akit egy elzárt szigeten tartanak fogva, miután túl sokat tudott. A részben még a sorozat eredeti főszereplője, Patrick McGoohan is vendégszerepelt.

Az összeesküvés-elméleteket tovább fűti a sorozat alkotóját, Matt Groeninget érintő állítás.

Epstein egyik legismertebb áldozata, Virginia Giuffre – aki 2025-ben öngyilkosságot követett el – egy 2019-ben nyilvánosságra hozott bírósági iratban azt állította, hogy Epstein arra kényszerítette, hogy masszírozza meg Groening lábát a milliárdos magángépén.

Giuffre arról írt, hogy undorodott a férfi „kérges lábkörmeitől”.

A kommentelők ezt bizonyítéknak tekintik. „Matt Groening beletette Epsteint a 'The Simpsons'-ba. Virginia Giuffre arról írt, hogy Epstein gépén volt Groeninggel, és masszíroznia kellett az izzadt lábát!!” – írta egy felhasználó. Fontos kiemelni, hogy Groening ellen soha nem emeltek vádat az üggyel kapcsolatban.

A sorozat készítői többször is reagáltak a „Simpsons-jóslatokra”. Matt Selman showrunner szerint a sorozat nem jósol, csupán a történelem ismétlődő mintázatait dolgozza fel, és a több száz epizód miatt statisztikailag elkerülhetetlen, hogy néha egybeessenek a valós eseményekkel.

Viszont, ha számításba vesszük, hogy a sorozat egyik agya rendszeresen összejárt a világ szexfüggő hatalmasságaival, a rajzfilm meghökkentő jóslatai talán nem is jóslatok voltak, csak bennfentes információk a jövővel kapcsolatban.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk