KULT
A Rovatból

Életrajzi könyv jelent meg Lovasiról

A Kispál és a Borz frontembere a bemutatón arról is mesélt, hogyan késte le hajszál híján a 2010-es búcsúkoncertet, és hogy miért akart tanár lenni.


Lovasi Andrást és Lévai Balázst hosszú ideje tartó munka- és baráti kapcsolat köti össze. Lévai az évek során több műsorába is meghívta a zenészt, valamint a Kispál és a Borz 2010-es búcsúkoncertjének és a tavalyi Fishing on Orfű nulladik napjának is ő volt a zenei rendezője. Személyes jó viszonyuk pedig egyebek mellett közös kocsmázásokban, disznóvágásokban és hasonló szabadidős tevékenységekben csúcsosodott ki.

Az egyik ilyen alkalommal történt, hogy Lévai ismét feltette a kérdést, amivel már hosszú ideje ostromolta Lovasit, de ő addig rendre nemet mondott: benne lenne-e egy róla szóló életrajzi könyv összehozásában? Ezúttal viszont - talán nem teljesen függetlenül az elfogyasztott pálinkáktól - engedékenynek bizonyult és rábólintott az ötletre.

Ahogy az Átrium Film-Színházban tartott könyvbemutatón megjegyezte, ebben az is közrejátszott, hogy éppen építkezett, és a felvett kölcsönök miatt nem jött rosszul neki a pénz. „Fejben mindketten előre elköltöttük az előleget, amit végül aztán fel se vettünk” – fogalmazott a tőle megszokott vicces, ironikus stílusban.

lovasi_MG_5063_1024x683

lovasi_MG_5037_1024x683

A fő cél azért inkább az volt, hogy letisztázzák a Lovasi zenekaraiban közszájon forgó sztorikat, amelyeknek addig sokszor több különböző verziója is létezett. Lévai alapos munkát végzett: nemcsak a főszereplőt, de több zenésztársát, illetve családtagját is kikérdezte. Meglepő módon Lovasi évek, sőt évtizedek távlatából is szinte mindenre pontosan emlékezett, csak az apróbb részletekkel akadt olykor problémája.

A könyv időrendi sorrendben veszi végig a zenész életét és karrierjét, gyerekkorától indulva egészen a közelmúltig. Kiderül belőle például, hogy a tizenéves András abból a praktikus okból szeretett volna tanár lenni, hogy ez volt az egyetlen foglalkozás, aminek művelői nyáron nem dolgoznak. Vicces módon az élet úgy hozta, hogy mostanában a fesztiválszezon miatt éppen az évnek ebben a szakaszában koncertezik legtöbbet.

A „Lovasi – Idáig tudom a történetet” című könyvből klasszikus rock n’ roll életrajzhoz méltóan az is kiderül, milyen viszonya volt a főhősnek a kábítószerekkel. Erre példaként egy régi szarvasi koncertet hoztak fel, amikor a zenekartagoknak egy ismeretlen eredetű sütit kínáltak fel, mondván „baromi jó, szabadjára engedi az improvizációs készséget”.

lovasi_MG_5030_1022x681

lovasi_MG_5001_1022x681

Lovasiék színpadra lépés előtt közvetlenül fogyasztották el a csábítónak tűnő finomságot, aminek köszönhetően percek alatt olyan állapotba kerültek, hogy másfél óra alatt egyetlen Kispál-számot sem játszottak el. Ezzel szemben Eddától Michael Jacksonig minden terítéken volt, amit ők baromira élveztek, a közönség viszont már kevésbé.

„A hangmérnökünk szerint az egyik legjobb bulink volt, amit elejétől a végéig fel kellett volna venni és kiadni az utókornak. Sajnos véleményének súlyát némileg csökkenti, hogy ő is kapott a cuccból” – mesélte nosztalgiázva az utólag elég kínos, mára viszont már megszépült és klasszikussá vált emléket.

A kedd esti könyvbemutatóra, vagyis a „zenés irodalmi revünek” elkeresztelt duplaelőadásra kétszer is színültig megtelt az Átrium nagyterme. Nem csoda, hiszen a beszélgetés és a felolvasás mellett (utóbbira Nagy Ervint, a Katona József színház színészét kérték fel) néhány dal is elhangzott a Lovasi-életmű minden eddigi szakaszából.

lovasi_MG_4998_1022x681

lovasi_MG_5007_1022x681

Kísérőzenészként ott volt Kispál András, Leskovics Gábor, illetve a Csík Zenekarból Szabó Attila. Mivel Budapesten jelen állás szerint a következő három évben nem lesz Kispál-koncert, idén valószínűleg ez volt az egyetlen alkalom, hogy a zenekar két alapítója egy színpadon állt a fővárosban.

A est folyamán kiderült továbbá, hogy Lovasi kis híján lekéste a 2010-es búcsúkoncertet, vasárnap reggelente gyakran bibliai felolvasásokat tart a többieknek, valamint mostanában azt veszi észre magán, hogy egyre konkrétabban fogalmaz, úgymond kevesebb az idézőjel a szövegeiben.

A program végén hosszú sorokban rohamozták meg az emberek a könyvet árusító pultot, illetve a dedikálási lehetőséggel is rengetegen éltek. Annyi biztos, hogy a célközönséget remekül sikerült megszólítani: Lovasi iránt szemmel láthatóan hatalmas az érdeklődés, és eddigi pályája alapján bőven rászolgált arra, hogy egy ilyen mű jelenjen meg róla.

lovasi_MG_5170_1024x683

lovasi_MG_5131_1024x683

Sőt, ha hozzávesszük, hogy még csak a 47. születésnapja közeleg, akár egy folytatásra is jó esély van – ahogy ezzel többször viccelődtek is, mikor a beszélgetés során felmerült egy-egy olyan sztori, ami kimaradt a könyvből. Vagy ha csak éppen újra építkezésre kerül a sor.

Részlet a könyvből

Kevesen tudnak róla, de majdnem sikerült lekésnem a saját búcsúkoncertemet. Kivételesen próbáltam beosztani az erőmet, gondosan elterveztem a koncert napját. (…) Alapos tervet készítettem: négyre végzünk a hangbeállással, utána elmegyek úszni egyet, egy kis relax, hétre kényelmesen visszaérek, átöltözöm, ráhangolódok, egy pohár vörösbor kabalából, aztán irány a színpad. Mikor négy után elindultam úszni, már gyanút kellett volna fognom, mindenhol dugó volt a városban. A taxis javaslatára a Margitsziget helyett a Gellért Fürdő felé indultunk, mondván Budán sokkal jobban lehet közlekedni. Simán oda is értünk, de itt akkora tömeg fogadott a bejáratnál, hogy megfutamodtam. Jól ismerem a környéket, laktam egy ideig a XI. kerületben, fogtam magam, és átsétáltam az Államigazgatási Főiskola uszodájába a Ménesi útra.

Itt eszményi körülmények fogadtak, a medence szinte teljesen üres volt, a 35 fokban mindenki kint döglött a napon, Bástya elvtársként lubickolhattam a vízben. Kényelmesen úsztam kétezer métert, gondosan figyeltem, nehogy kifáradjak, hiszen egy háromórás koncert vár még rám. James Bond háromnegyed hat körül fris­sen és üdén lépett ki az uszodából. „Minden a tervek szerint alakul, Miss Moneypenny!” – gondolta az órájára pillantva.

Nem volt okom aggodalomra, taxit hívtam és jóleső izgalommal zuttyantam be hátra: hamarosan kezdődik életem legfontosabb koncertje. Már az Erzsébet-hídig is a szokottnál lassabban jutottunk el, de nem idegeskedtem, kitartott az úszás utáni lebegő állapot. A komoly bajok a Döbrentei térnél kezdődtek, szinte észrevétlenül egy gigantikus dugó közepén találtuk magunkat. (…) A Batthyány térig úgy másfél óra alatt küzdöttük el magunkat, de ott még reménytelenebbnek tűnt a helyzet, hiszen úgy húsz-harmincezer ember vette célba egyszerre a Hajógyári-szigetet.

A Batthyányn kifizettem a taxist, kiugrottam és leszaladtam a HÉV végállomásához, hátha így gyorsabban kiérek. Felkaptam egy ingyenes újságot, s Pierre Richard legjobb pillanatait idézve próbáltam álcázni magam a HÉV-en. Én megvalósítottam, amiről legtöbb emberarcú pályatársam csak beszél: egy voltam a tömegből. Kispál-rajongók ezreivel együtt zötyögtem ki a búcsúkoncertünkre.

Csodával határos módon senki nem ismert fel, szerintem egyszerűen senki nem feltételezte, hogy az idióta énekes fél órával a kezdés előtt még a zsúfolt HÉV-en szerencsétlenkedik. (…) A következő pánik akkor következett, amikor nem tudtam kiszállni a Filatorigátnál, akkora tömeg zsúfolódott össze a peronon. Nagy nehezen betuszkoltam magam két csaj közé, „nem te vagy a?”, szólítottak meg tétován, „nem, csak szeretnék”, feleltem, és a lemerülés előtti utolsó pillanatban felhívtam megint Sukit, hogy azonnal küldjön valakit értem hátra, és vigyenek be, mert így fél kilenckor sem lesz kezdés.

Végül futva megkerültem a várakozó tömeget, így sikerült a beengedő részleg mögé kerülnöm, ahol megtaláltam a megmentésemre küldött kommandót, kinyitották a kerítést, felpattantam Suki mögé a mopedre és háromnegyed nyolc után pár perccel ott termettem a backstage-ben. Átöltöztem, egy gyors pisi, fél pohár bor, csak az íze végett, s már rohantunk is a színpadra belecsapni a Forrdalmárba.

Negyvenötezer ember előtt életünk legjobb koncertjét adtuk. Úgy látszik, a tét nagyon hiányzott nekünk az utolsó pár évben. Mikor lejöttünk, s fogadtuk gratuláló barátaink sokaságát, azon dühöngtem, miért nem tudtuk korábban így összerántani magunkat? Ha ezt a felszabaduló energiamennyiséget korábban elő tudtuk volna csalni magunkból, biztos nem kerül sor erre a koncertre.

Ha te is elolvasnád a könyvet, nyomj egy lájkot!


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KULT
A Rovatból
Megszólalt Krasznahorkai László: Ha néhány pillanat úgy telt el Magyarországon, hogy sokan boldognak érezték magukat, talán még meg is lehet szokni
A Nobel-díjas író pár mondatban reagált ma a díjra, az azt követő jókívánságokra, és meg is köszönte az olvasóinak őket. Záporoznak is a kommentek a poszt alá.


Néhány napja jelentették be, hogy Krasznahorkai László kapta a 2025-ös irodalmi Nobel-díjat, akkor volt egy rövid nyilatkozata, de azóta nemigen szólalt meg az író. Most a közösségi média oldalán írt pár sort a követőinek a maga fanyar humorával:

„Krasznahorkai László hálás az Elkerülhetetlen Véletlennek, hogy ennyi embernek okozott örömöt. Köszöni a jókívánságokat. Ha néhány pillanat úgy telt el Magyarországon, hogy sokan boldognak érezték magukat, talán még meg is lehet szokni”
– írta a Facebookon.

A kommentek túlnyomó része pozitív reakciókat tartalmaz, köszönik a könyveket, az olvasás élményét, és gratulálnak a frissen díjazott írónak:

"Pont a mester kötetét olvasva kaptam a híreket. Hát persze hogy boldogság."

"Itt Erdélyben is nagy volt az öröm. Egy könyves kávézóban dolgozom, jó volt elsőnek két német egyetemi hallgatónak elújságolni a hírt, hallottak a szerzőről!"

"Mikor évekkel ezelőtt egy brit könyvtárban dolgoztam karbantartóként, mindig megpróbáltam becsempészni a Wenckheim báró hazatér angol nyelvű, keménykötésű kiadását az ajánlott irodalom polcra, de valaki mindig észrevette és visszatették. Végig nekem volt igazam. Gratulálok a díjhoz!"

"Igen, végre önfeledten lehetett örülni, egy időre ki lehetett lépni a nyomasztó, nehezen elviselhető mindennapjainkból. Köszönjük!"

"Hatalmas öröm és boldogság,hogy egy magyar ember ismét feltette hazámat a kultúra felső polcára.Szívből gratulálok,jó egészséget és kreatív energiákat kívánok az elkövetkezendő időkre is!"


Link másolása
KÖVESS MINKET:

KULT
A Rovatból
Aktnaptárt készít Tóth Enikő új főszerepében - egy pikáns darab a Játékszín színpadán
A darab a bátorságról és egy női közösség erejéről szól, és a világ számos helyén színpadra állították már. De Tóth Enikő egy másik tabudöntögető színdarabban is játszik, ami a menopauzáról szól.


Tóth Enikő nagy dobásra készül: a Játékszín Naptárlányok című előadásának egyik főszerepét viszi, amelyben egy kisvárosi női közösség aktnaptárt készít egy nemes ügyért. „Van egy női közösség, amelynek tagjai egy nemes ügy mellett elindítanak valamit, és rendkívül bátor döntést hoznak a kissé színtelen kis életükben.” – mondta erről a Blikknek.

A Naptárlányok Tim Firth műve, amelyet egy valós történet ihletett: Angliában, Yorkshire-ben egy női klub tagjai jótékonysági aktnaptárt készítettek, hogy pénzt gyűjtsenek egy barátnőjük férje emlékére és a leukémiakutatás támogatására.

A darab a barátságról, a közösség erejéről, az önelfogadásról és a veszteség feldolgozásáról mesél, sok humorral és megható pillanattal.

A színpadi jelenetek a pikáns szituációkat játékosan, ízléssel oldják meg: a szereplők a „kényes” pillanatokban hétköznapi tárgyakkal – teáskannákkal, süteményekkel, virágokkal – takarják el magukat, miközben egyre nagyobb önbizalommal állnak ki az ügyük mellett. A történet a 2000-es évek elején bemutatott, nagy sikerű film után került színpadra a 2000-es évek végén, és azóta világszerte számos színház műsorán szerepelt.

A mi kis falunk című sorozatban Zömbiknét alakít Tóth Enikő a Menopauza című darabban is brillírozik, és erős visszajelzéseket kap a nézőktől.

„Nagyon sok nőnek hozott megkönnyebbülést, hogy például a menopauzáról beszélünk a színpadon, ráadásul humorral, öniróniával, de közben úgy, hogy belefacsarodhat az emberek szíve.

Sok hölgy mondta, hogy az előadás után a férje már jobban érti, miért volt olyan a változókorban, amilyen. A nők szemében meg azt a boldogságot látom, hogy megértve érzik magukat, van bennük egy felszabadult érzés” - fogalmazott Tóth Enikő a Blikknek.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KULT
A Rovatból
Színészlegendák és legendás szerepek kísérték Diane Keaton életét – galéria
A 79 éves korában elhunyt színésznő a szakma krémjével dolgozott együtt. Néhány munkakapcsolata párkapcsolattá is alakult, bár sosem ment férjhez. Egy élet és karrier képekben.


Ahogy arról korábban beszámoltunk, szombaton Los Angelesben elhunyt Diane Keaton amerikai színész, rendező és producer.

Az Oscar- és Golden Globe-díjas művész pályafutása során olyan nagy sztárokkal dolgozott számos filmben, mint Woody Allen, Al Pacino, Richard Gere, Warren Beatty, Jack Nicholson, Mia Farrow vagy Jane Fonda.

Megannyi filmes szerepéből olykor romantikus kapcsolat is szövődött kollégáival, bár férjhez soha nem ment. Két örökbe fogadott gyereke Dexter (1996) és Duke (2000).

Filmes szerepeiből, pár- és munkakapcsolataiból készítettünk válogatást (a képekre kattintva galéria nyílik):


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KULT
A Rovatból
Nem egy árváról, hanem az egész elárvult országról szól Nemes Jeles László új filmje
Az Oscar-díjas rendező (ezúttal Nemes László néven) új filmjében saját családja történetén keresztül mutatja be, hogy próbált magára találni az ország 56' után. Az Árvában a nagyszerű főszereplők mellett Iványi Gábor is feltűnik egy kameo erejéig.


(A CIKK KISEBB SPOILEREKET TARTALMAZHAT)

Rögtön az elején szeretném tisztázni a film címét, mert már látni, hogy rengeteg helyen rosszul szerepel.

Tehát helyesen: Árva – így, névelő nélkül.

Nemes Jeles László életművében kiemelt szerepe van a most bemutatott Andornak, hiszen saját családja, egészen pontosan édesapja történetét vitte filmvászonra. Jeles Andrást is foglalkoztatta a megfilmesítés lehetősége, de ő végül nem tudta elkészíteni a saját változatát. Fia szerint kellett az egy generációnyi távolság a történtektől ahhoz, hogy fel lehessen dolgozni.

A film története szerint Andor (Barabás Bojtorján) a második világháború urán négy éves koráig egy árvaházban élt, amit azonban az államosítások során bezárnak. Andornak szerencséje van társaihoz képest, akik állami otthonokba kerülnek át: ő csak félárva, és édesanyja, Klára (Waskovics Andrea) eljön érte, hogy magához vegye. Andor úgy tudja, apja egy Hirsch nevű zsidó jegyügynök volt, de koncentrációs táborba hurcolták. Miután a férfi haláláról nem győződhettek meg minden kétséget kizáróan, Andor egyre csak várja édesapja visszatérését.

Klára és Andor kapcsolata nem szokványos anya-fia viszony. A háború árnyékában annyira nem egyedi eset, hogy egy nő árvaházba adja gyermekét, de érezzük, hogy itt nem a nélkülözés az elsődleges ok. Klára próbál helytállni anyaként, rendesen bánni Andorral, de kettejük interakcióiból hiányzik az igazi anyai gyöngédség.

Csak lassan értjük meg ennek vérfagyasztó okait…

Közben telik az idő. Az 56'-os forradalom utáni hónapokban járunk. Rendkívül feszült a légkör, a város romokban, a hatóságok bárkit, bármiért vegzálhatnak. Akárki lehet besúgó, az emberek kétszer is meggondolják, kinyissák-e a szájukat.

Andornak csupán két igazán közeli barátja van. Iskolatársa, Sári (Szabó Elíz), akinek a bátyja, Tamás (Soma Sándor) részt vett a forradalomban és most egy pincében bujkál a hatóságok elől, illetve a pantomimes Géza (a Nemes-Jeles mindhárom filmjében szereplő Marcin Czarnik), aki Hirsch legjobb barátjaként szárnya alá veszi a félárvát.

Andor élete fenekestül felfordul, amikor megjelenik Klára múltjából Berend, a hentes (Grégory Gadebois egészen hihetetlen alakítása), akiről az anyja sokáig nem mondja meg az igazat. A könnyen dühbe guruló férfi egyre nagyobb részt követel magának Klára és Andor életéből. Bár Berend tud kedves és figyelmes lenni, de ha elönti a düh, senki és semmi nincs biztonságban tőle. Andor fél tőle, és elhatározza, hogy bármi áron megszabadítja tőle a családját. Miközben kamaszos dühe egye szélsőségesebb tettekre viszi, apránként fény derül a múlt nyomasztó titkaira, amiben az a legfélelmetesebb, hogy teljesen átírja Andor identitását és jövőjét.

A film tulajdonképpen Andor személyes forradalmát mutatja be 56' árnyékában, és ily módon a forradalom metaforájává válik. Elgondolkoztatja az embert, mit is jelent pontosan a bukás és a győzelem.

Talán ezért is lett a film címe Árva, névelő nélkül, mert nem egy árváról szól, hanem az egész elárvult országról.

A filmet Nemes Lászlóként jegyző rendező mesterien bánik a fényekkel és a plánokkal, a beszűkített terekkel, hogy megteremtse az ötvenes évek fojtogató miliőjét. A korfestésben nem csak a jelmezek és a technika segítségével feljavított díszletek segítenek, hanem a műgonddal kidolgozott, apró részletek is. Ily módon pedig a film arra is alkalmas, hogy kicsit megismerjük az akkori mindennapokat. A tujázás, az 56'-ban szétlőtt házak romjain játszó gyerekek, a mozi nézőterén dohányzó emberek és a szünet, amikor mutatványosok szórakoztatják az embert csak néhány apróság abból, amit az alkotók felvillantottak 1957 miliőjéből. A rendező és Erdély Mátyás operatőr precízen megkoreografált, hosszú snittekkel teszi még életszerűbbé, még átélhetőbbé a történetet.

Barabás Bojtorjánt több hónapnyi intenzív casting során találták meg Andor szerepére. Bojtorján a sajtótájékoztatón azt mondta, nem készült sohasem színészi pályára, de a film gyökeresen megváltoztatta az elképzeléseit.

Nemes-Jeles szerint Bojtorján igazi őstehetség, akivel nagyon könnyű volt együtt dolgozni, mert ahogy elindult a kamera, rögtön Andorrá változott.

Waskovics Andrea azon színésznők közé tartozik, akik teljesen fel tudnak oldódni a szerepben. Ha meg akartok győződni róla, nézzék meg a Vígszínház előadásaiban. A Letargiában például tökéletes gimnazistává változik, bármelyik középiskolában be tudna olvadni és az embernek eszébe sem jut, hogy egy érett, felnőtt nőt lát. A filmben nagyon érzékenyen hozza a szerencsétlen sorsú anyát, aki a háborúban elvesztette férjét, élete szerelmét, és az anyaságot sem képes a maga teljes gyönyörűségében megélni, mert fia a traumák élő mementója.

A film egyik nagy meglepetése a Sára nagypapáját alakító Iványi Gábor, aki kiválóan alakítja a bölcs zsidó öregembert.

Alighanem Iványi saját, személyes hitelessége és kisugárzása az, ami több mint alkalmassá teszi erre a szerepre.

(Iványi szerepeltetéséről bővebben is mesélt nekem a rendező, a vele készült interjút is hamarosan olvashatják majd a Szeretlek Magyarországon.)

Végére hagytam a Berendet alakító Grégory Gadebois-t, aki egészen elképesztő teljesítményt nyújt. Először is szenzációsan hozza a durva hentes alakját. Az efféle figurák a filmekben nagyon könnyen válnak egydimenzióssá: narcisztikus, brutális állatok, akiknek egyetlen jellemvonása az erőszakosság. De Berend nem ilyen, sokszor elhisszük neki, hogy őszintén vágyik a fiú szeretetére, elfogadására, és bizonyosan pillanatokban, amikor azt várnánk, hogy robban, a leggyöngébb oldalát mutatja. Ehhez nyilván szükséges a remek forgatókönyv is, de Gadebois alakítása is.

A legnagyobb fegyvertény azonban mégsem ez, hanem az, hogy a francia színész a szerep kedvéért megtanult magyarul. Igen, a filmben nem szinkronhangot hallunk, Gadebois maga beszél tökéletes, akcentusmentes magyarsággal, ami valami egészen egyedülálló teljesítmény.

Nincs tökéletes film, így az Árva sem az, lehet találni benne apró koszokat. Bennem például hiányérzetet hagyott, hogy nem tudjuk meg, pontosan mi volt Klára motivációja arra, hogy mégis magához vegye a fiát. De fölöslegesnek érzem a szőrszálhasogatást. Ha vannak is apró szépséghibák, azok csak még inkább kiemelik a nagy egész értékeit.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk