Elcserélték az édesanyja hamvait a szolnoki kórházban, valaki más temethette el az idős nőt
Amikor Mária végre meglátogathatta az anyukáját a kórházban, kiderült, nem is ő fekszik az ágyon, amihez odakísérték. Aztán a kórház közölte: az idős nő hamvait is elcserélték. A rendőrség megszüntette a nyomozást az ügyben.
Megszüntette a rendőrség a nyomozást abban az ügyben, amit azért indított egy nő, mert az édesanyját a szolnoki kórházban elcserélték egy másik beteggel, majd elkeverték az idős nő hamvait is - írja a Blikk.
A cikk szerint Mária anyukáját tavaly novemberben szállították be a Covid-osztályra. A nő mindennap érdeklődött anyukája állapotáról telefonon, de a személyzet mindig megnyugtatta, hogy jól van az idős nő.
„Végre bemehettem, amikor azt láttam, hogy az ágyban, ahova kísértek, nem az anyukám fekszik. Az orvos nem hitte el, hogy a néni nem az anyám, csak akkor változtatott az álláspontján, amikor egy rendőr jelenlétében a telefonomban megmutattam neki anyu képét” - mondta el Mária a lapnak.
Később kiderült,
édesanyja valószínűleg már a Covid-osztályon meghalt, miközben őt minden nap megnyugtatták, hogy jól van.
Mária ezután szerette volna eltemetni az anyukáját, de a kórházban közölték vele, hogy három beteg hamvait összecserélték, és Mária nénit valaki már eltemethette.
Az ügyben a rendőrség foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés miatt indított nyomozást, de egy év után megszüntették az eljárást. A Blikk megszerezte az erről szóló rendőrségi határozatot, amiben azt írják:
„a betegcsere nem járult hozzá Cs. Miklósné halálához, súlyos állapota és kísérő betegségei valamint a Covid fertőzése következtében halála bekövetkezett volna”.
Az intellektuális közokirat-hamisítás vétsége pedig azért nem megalapozott, mert a halott vizsgálati iratát kiállító orvos a már korábban rögzített beteg adataiból dolgozott.
Megszüntette a rendőrség a nyomozást abban az ügyben, amit azért indított egy nő, mert az édesanyját a szolnoki kórházban elcserélték egy másik beteggel, majd elkeverték az idős nő hamvait is - írja a Blikk.
A cikk szerint Mária anyukáját tavaly novemberben szállították be a Covid-osztályra. A nő mindennap érdeklődött anyukája állapotáról telefonon, de a személyzet mindig megnyugtatta, hogy jól van az idős nő.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Egy 13 éves fiú többször is megpróbálta megszakítani édesapja kórházi kezelését az intenzív osztályon Sarkadon. Előbb az ágya mellett működő gépet próbálta kikapcsolni, ám az riasztotta az ápolókat. Ezután bicskát vett elő, és elvágta az infúziós csövet.
A rendőrség szerint a fiú tette súlyos következményekkel járhatott volna. A Rendészeti Államtitkárság szerdán reggel számolt be az esetről a Facebookon. Azt írták: a fiú „segíteni” szeretett volna az apjának, de a mozdulata majdnem tragédiához vezetett. A cső elvágásával ugyanis életveszélyes állapotot idézhetett volna elő.
„Az apa elvérezhetett volna, a vénába jutó léglégbuborék pedig légembóliát okozhatott volna”
– írták.
A fiú a napokban lesz 14 éves. Beismerte a tettét, és azt mondta, nem tudta elviselni, hogy mindig erős apja hirtelen ennyire kiszolgáltatottá vált. Akkor döbbent rá, mi történt, amikor meglátta a vért, és az intenzív osztály dolgozói közbeléptek.
A fiatalt életveszélyt okozó testi sértés kísérletével gyanúsítják. Szabadlábon védekezhet.
Egy 13 éves fiú többször is megpróbálta megszakítani édesapja kórházi kezelését az intenzív osztályon Sarkadon. Előbb az ágya mellett működő gépet próbálta kikapcsolni, ám az riasztotta az ápolókat. Ezután bicskát vett elő, és elvágta az infúziós csövet.
A rendőrség szerint a fiú tette súlyos következményekkel járhatott volna. A Rendészeti Államtitkárság szerdán reggel számolt be az esetről a Facebookon. Azt írták: a fiú „segíteni” szeretett volna az apjának, de a mozdulata majdnem tragédiához vezetett. A cső elvágásával ugyanis életveszélyes állapotot idézhetett volna elő.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Hatalmas lángokkal és füsttel égett hétfő este az új csarnok Mezőhegyesen. A helyiek szerint erős a füstszag terjengett a városban. Két hét múlva adták volna át az új, 1800 nm-es épületegyüttest, ahol 2000 nm raklap is leégett. Az oltásban hatvan tűzoltó vett részt.
Egy kertészeti és öntözés technikai cég telephelye gyulladt ki. Az árukészlet nagy része elpusztult a lángokban.

Megdöbbentő fotók: megmutatták, hol bujkált a férfi, aki három gyerekével együtt tűnt el évekkel korábban, majd egy tűzharcban meghalt
Az új-zélandi apát a rendőrök lőtték le, miután tűzpárbajba keveredtek. A hatóságok szerint a gyerekek olyan dolgokat láttak és tapasztaltak, amiket az országban élő gyerekeknek nem szabadna.
A hatóságok a napokban közölték az első fotókat arról a táborhelyről, ahol egy új-zélandi apa évekig bujkált három gyermekével. A rendőrség itt találta meg a gyerekek közül kettőt, körülbelül 12 órával azután, hogy apjuk, Tom Phillips tűzharcban életét vesztette – írja a BBC.
A rendőrök a gyerekeket a harmadik testvér segítségével találták meg, aki szintén az apjával volt a lövöldözés idején. A táborhelyet sűrű növényzet vette körül, és a helyszínen több lőfegyvert, lőszereket és két quadot is lefoglaltak. A járművek a fák között parkoltak, a sátor közelében.
Phillips még 2021 karácsonya előtt tűnt el a három gyermekével – a nyolcéves Jaydával, a hétéves Maverickkel és az ötéves Emberrel –, miután elveszítette a felügyeleti jogot. Azóta rejtőztek a hatóságok elől.
Hétfőn reggel a rendőrség bejelentést kapott egy betörési kísérletről egy mezőgazdasági bolt környékén, Piopio településen.
A helyszínen tűzharc tört ki, egy rendőr súlyosan megsérült. A hatóságok szerint biztos, hogy Phillips szándékosan támadt a rendőrre. A férfi a helyszínen meghalt.
Phillips egy nagy teljesítményű puskával lőtt rá a rendőrre, aki több műtéten is átesett. A rendőrség szerint hosszú időbe telik, mire teljesen felépül.
A rendőrök majdnem fél napig kutattak a gyerekek után, mire megtalálták őket a helyszínen. A gyerekek jelenleg hatósági felügyelet alatt állnak. A rendőrség közlése szerint „jól vannak”, de időbe telik, mire felépülnek a megpróbáltatások után. Richard Chambers rendőrfőkapitány a sajtónak azt mondta:
„Olyan dolgokat láttak és tapasztaltak, amiket az országban élő gyerekeknek nem szabadna”.
Hozzátette, hogy az apa „nem törődött” a gyerekek biztonságával, és „szó szerint veszélybe sodorta őket”.
Mark Mitchell rendőrminiszter arról beszélt: „Elsődleges célunk, hogy gondoskodjunk ezekről a gyerekekről.” Warwick Morehu, az új-zélandi Gyermekügyi Minisztérium munkatársa azt mondta: „Ezek a gyerekek minden szükséges segítséget megkapnak, ameddig csak szükségük van rá.”
A rendőrség továbbra is vizsgálja, hogyan tudtak ilyen hosszú ideig rejtve maradni, annak ellenére, hogy több bejelentés is érkezett arról, hogy látták a férfit. Arra is keresik a választ, hogyan jutott fegyverekhez. A hatóságok szerint az is kérdés, hogyan sikerült éveken át elkerülni az elfogását, miközben országos szintű körözés volt érvényben.
A helyi RNZ rádió megszólaltatta a gyerekek édesanyját is, aki úgy fogalmazott:
„Nagy megkönnyebbülést” érzett, hogy „ez a megpróbáltatás véget ért”, és azt mondta, gyermekei „közel négy éven át, minden egyes nap” hiányoztak neki. Nyilatkozatát így zárta: „Szomorúan tapasztaljuk, hogy alakultak a mai események”.
A hatóságok a napokban közölték az első fotókat arról a táborhelyről, ahol egy új-zélandi apa évekig bujkált három gyermekével. A rendőrség itt találta meg a gyerekek közül kettőt, körülbelül 12 órával azután, hogy apjuk, Tom Phillips tűzharcban életét vesztette – írja a BBC.
A rendőrök a gyerekeket a harmadik testvér segítségével találták meg, aki szintén az apjával volt a lövöldözés idején. A táborhelyet sűrű növényzet vette körül, és a helyszínen több lőfegyvert, lőszereket és két quadot is lefoglaltak. A járművek a fák között parkoltak, a sátor közelében.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Bicskával vágta el az infúziós csövet apja ágya mellett a 13 éves fiú
Kiderült, hogy a fiú korábban az apja ágya melletti gépet is megpróbálta kikapcsolni a gyulai kórházban. A sarkadi fiút életveszélyt okozó testi sértés kísérletével gyanúsítják.
A 13 éves fiú azt mondta, csak segíteni akart magatehetetlen apján. Nem tudta feldolgozni, hogy a mindig erős férfi hirtelen ágyhoz kötött és kiszolgáltatott lett. Az eset a gyulai kórházban történt, az intenzív osztály ápolói azonnal közbeléptek. Kiderült, hogy a fiú korábban az apja ágya melletti gépet is megpróbálta kikapcsolni. A sarkadi fiút életveszélyt okozó testi sértés kísérletével gyanúsítják.