KULT
A Rovatból

Eke Angéla: „Nem gondolom ördögtől valónak azt, hogy elmegyek egy kereskedelmi műsorba”

Mi értelme ugyanazt a szöveget előadni három különböző rendezésben? Mennyiben más a saját életedet eljátszani? Lehet valaki egyszerre celeb és művész? Eke Angélát kérdeztük.


Idén mutatták be a Radnóti Tesla Laborban Eke Angéla egyszemélyes előadását Én, Iphigenia címen. A darabot Závada Péter írta Angi valós történetei alapján, és az előadás különlegessége, hogy ugyanazt a darabot három különböző rendezésben láthatjuk egymás után.

- Először is mesélj kicsit a produkció kialakulásáról. Honnan jött az alapötlet?

- Azzal indult minden, hogy az NKA-nál lehetett magánszemélyeknek új előadásra pályázni. Úgy gondoltam, megragadom az alkalmat, mert régóta dédelgetett ötletem volt, hogy egy egyszemélyes önálló előadást készítsek, illetve hogy élő szerzővel dolgozzak együtt, ami nem mindennapi lehetőség. Megkerestem Závada Pétert és megkérdeztem tőle, mit szólna a közös munkához.

- Pontosan mit kértél tőle?

- Az a koncepció alakult ki a fejemben, hogy ugyanaz a történet több különböző rendezői szemszögből hangozna el. Azt már Péter javasolta, hogy ez mindenféleképpen az én személyes történetem legyen, és az is az ő ötlete volt, hogy a görög mitológiából keressünk egy női alakot. Így alkotott egy mai, modern Iphigéniát.

- Ahogy utaltál is rá, ugyanaz az írás háromszor hangzik el, három különböző rendezésben. Mi volt a munkamódszer? Egyszerre folyt a három részlet próbája, vagy lineárisan?

- Párhuzamosan próbáltuk a három verziót. Az volt a játékszabály, hogy a rendezők nem tudhattak egymás koncepciójáról, nem látogathatták egymás próbáit, és nem beszélhettek róla egymással. Ez hatalmas logisztikát is igényelt a Manna Produkció munkatársai részéről. A Manna, illetve a produkciós vezető, Gáspár Anna karolta fel az előadást, nélkülük nem jöhetett volna létre, hiába nyertem a pályázaton. A Radnóti Színház pedig nem mindennapi gesztussal segíti a független produkciót, helyet ad az előadásnak.

Hatalmas logisztikát igényelt minden nap, hogy hogyan próbáljunk, melyik teremben, hogyan kerüljenek oda a kellékek, a díszletek, de ebben nagy segítségemre volt Tihanyi Ildi látványtervező is. Ráadásul időközben észrevettük, hogy a kapacitásom véges. Számomra ez volt talán a legnehezebben elfogadható.

Ha egy monodrámát próbál az ember, az önmagában is nagyon megterhelő. Sokkal nehezebb és komplexebb, mint amikor többszereplős előadásban dolgozunk. Az, hogy három különböző rendezővel dolgoztam, azt jelentette, hogy három különböző próbafolyamat zajlott párhuzamosan.

Nagy-nagy kihívás volt színészileg, emberileg, fizikailag és lelkileg is.

- Tulajdonképpen csak látszólag ugyanaz a három szöveg, mert vannak különbségek. Mondatok hiányoznak vagy kerülnek, bizonyos szövegek másutt hangzanak el. Nem okoz gondot, hogy tudd, most épp melyik változatban vagy? Előfordul, hogy valamit nem a megfelelő helyen mondasz?

- A szövegváltozatok a próbafolyamatban alakultak ki, mert mindegyik rendező különböző szemszögből dolgozta fel a történetet. Számomra külön nagyon jó élmény volt figyelni, hogy ki mit ragad ki a sztoriból. A rendezők szabadon kezelhették a szöveget, nyugodtan húzhattak is belőle akár.

Így mint mondod is, mindegyik egy picit más lett. Ez a próbafolyamat során volt nagyon nehéz, amikor mind a három verzió éppen az alkotói folyamat felénél tartott, ahol amúgy is nagyon összetett egy színésznek a feladata, hogy rögzítse, hogy megélje, hogy kitalálja, hogy kreatív legyen, hogy befogadja az összes információt. Ez próbáról próbára szokott beépülni, ebben az esetben viszont mindez megháromszorozódott. Volt, amikor azt éreztem, hogy az agyam zsibbad, és egyszerűen nem tudom, hogy azt az adott mondatot melyik változatban mondom, ugyanakkor a rendezőkkel intenzív munkát végeztünk, nem szerettem volna, ha csalódnak bennem.

- Mennyire volt nehéz elengedni a történetedet és rábízni a rendezőkre, hogy csináljanak, amit akarnak?

- Nagyon érdekes, mert nem gondoltam volna, hogy ez nehézséget fog majd okozni, de valóban volt bennem egy gát, amit egyszerűen át kellett valahogyan törni.

Azt sikerült elfogadnom, hogy a rendezők hozzányúltak. Kíváncsi voltam, ez volt számomra a kísérlet lényege, és persze kihívás is, hogy mások mit látnak meg ebben az élettörténetben, ki mit fog kiragadni belőle. Gryllus Dorka Soós Attilával, a Trojka Színházi Társulás művészeti vezetőjével közösen dolgozott a darabon, valamint Spáh Dávid és az SZFE-s rendezőhallgató, Sándor Dániel Máté is készített egy-egy verziót, így állt össze a három különböző perspektíva.

A próbaidőszak elején nem értettem, hogy miért nem tudok ugyanolyan nyersen, pimaszul ránézni erre a karakterre, akit alakítanom kell, mint más szerepeknél. Fordulópontot jelentette amikor Dani - az egyik rendező-, tudatosította bennem, hogy ez már nem az én történetem, hanem ugyanúgy egy szerep, amit meg fogok formálni.

Egyszerre áldás és átok, hogy saját sztorik vannak benne,

mert egyfelől nyilván könnyebb, vagy... nem is az, hogy könnyebb, hanem egész egyszerűen felemelő érzés saját történeteket átadni. Valahol egyébként minden szerepbe a saját történeteinket helyezzük bele, de itt is meg kellett húznom magamban ezt a határt, és azt mondani, hogy ez most Iphigénia és nem Eke Angéla.

- Milyen visszajelzéseket kapsz a közönségtől? Ők mennyire tudják szétválasztani a valóságot a fikciótól, mennyire próbálják a darab alapján megítélni az életedet, vagy a személyedet?

- Szerencsére annyira különleges és egyedi hangzású és képi világú szöveget írt meg Péter, önmagában olyan erős irodalmi anyagot, ami a nézőket lenyűgözi. Épp ezért szerencsére senkinek nem jut eszébe ezzel foglalkozni.

Annak pedig külön örülök, hogy mindenkiben személyes dolgokat hoz elő a történet. Pontosan azt is akarjuk tükrözni, hogy valójában mindannyiunk története ott van benne. Amióta játszom az előadást, azóta nagyon sokan megkerestek, vannak, akiknek hasonló az élettörténete, vannak nők, akik az anya karakterrel tudnak azonosulni, ugyanakkor vannak apák is, akik szintén megéltek hasonló élethelyzeteket.

- A darabban mintha el lennének rejtve apró motívumok, amik a pályádra rezonálnak. Például a cseresznyefákról nyilván beugrik az embernek a Cseresznyéskert, amiben játszol. A harmadik részben a főzőműsoros körítés a Konyhafőnök VIP-t idézi. Vagy ezek véletlen egybeesések?

- A cseresznyés kert, az igazából tényleg egy nagyon különleges egyezés és összecsengés az én életemben. Maga a cseresznyefa, amely közelében én fölnőttem, az nagyon fontos szimbóluma az életemnek a valóságban is. Amikor jött a Trojka-féle Cseresznyéskert, nagyon jó érzés volt, hogy ez így összetalálkozik.

Az, hogy Spáh Dávid a főző show-t találta ki koncepcióként, az teljesen belőle fakad. Az ő víziója volt, az ő gondolata. Én egyik rendezőt sem szerettem volna semmilyen szinten befolyásolni, hiszen nekem tényleg az volt a lényeg, hogy valóban három különböző és önálló koncepció jöjjön létre.

De tény, hogy ez az előadás anélkül, hogy bármit sulykoltam volna, 100 százalékig én vagyok.

- Kicsit az is benne van, hogy mi lehetett volna. Milyen más sorsra is juthatott volna Eke Angéla ezzel a múlttal, lehetne akár egy fehér porokat szippantó celeb, ahogy az utolsó részben látjuk.

–Ez nem jutott eszembe. Az már egész egyszerűen a játék és a cselekmény része. Ezzel együtt pedig nyilván társadalomkritika is.

Azért érdekes mindegyik verzió, mert valahol azt mutatja meg, miért lesz olyan egy ember, mint amilyen. Látjuk, hogy mi rejlik a hátterében. Ezt talán a harmadik verzió tükrözi a legjobban, ahol egy rivaldafényben lévő ember áll előttünk. Ők azok, akiket nagyon sokszor mi magunk is – én magam is – megítélünk csak azért, mert nagyon sokat látjuk, pedig fogalmunk sincs, hogy mi van a látszat mögött.

Egyébként azért is szerettem volna mesélni a gyerekkoromról, arról, hogy honnan jövök, milyen volt az életem, mert szeretném megmutatni a hasonló helyzetben levő fiataloknak, hogy én ugyanonnan jövök, mint ők, és tényleg rajtad múlik, hogy melyik utat választod.

Ezáltal tanultam meg azt is, hogy csak és kizárólag vérrel-verejtékkel lehet előrébb jutni. Legalábbis az én sorsom ez volt, mivel tényleg egyedül indultam el a cseresznyefáról, hogy megvalósítsam az álmomat, hogy azt csináljam, amit szeretnék.

Nagyon sokszor éreztem azt, hogy nekem irreálisan többet kell tennem, mint másnak. Volt, amikor úgy gondoltam, hogy ez igazságtalanság. Senkinek sem egyszerű, de az biztos, hogy munka és akarat nélkül nem fog sikerülni.

Viszont az a jó hírem van mindenki számára, hogy nem lehetetlen.

- Tulajdonképpen ez egy nagyon kemény történet. Az előadás egyfajta gyógyulást jelent számodra? Vagy ellenkezőleg, pont azért tudtál ebbe belefogni, mert már nem kell gyógyulnod, feldolgoztad a múltad?

– Nyilván van ennek terapikus vonzata, amire előtte nem is gondoltam, de alapvetően ez önmagában nem erről szólt, hiszen az egy öncélú dolog volna. A személyes történetet átadni, azért is lényeges, mert más is lehet ugyanilyen helyzetben, akinek adott esetben még segíteni is tudok a darabbal, de persze nekem is voltak olyan pontok, amikor valamelyik rendező rávilágított olyasmire a saját életemben, amin én hiába gondolkoztam 33 évig, csak most esett le, mert valaki külső szemmel nézett rá erre a sztorira.

De ezeken a dolgokon már túl vagyok, ez már nem vág földhöz, hanem egyszerűen ez az enyém, az én történetem. Ez pontosan egy továbblépés történet. A munkacíme egyébként az volt, hogy Iphigénia továbblép. A rendezőkkel minden egyes verzió végén feltettük a kérdést, hogy lehet-e továbblépni? Ez egy nagy kérdés. Tovább lehet lépni, de sokféle verziója van egy továbblépésnek. Lehet dühös, elfogadó, beletörődő, optimista, pesszimista, tehát nagyon-nagyon sok minden van benne, és mindegyik igaz.

–Van egyszer a nagyon komoly színházi éned, aki magas színvonalú, akár kísérleti művészi produkcióban vesz részt. Ugyanakkor van egy celeb arcod is, aki simán elmegy mondjuk a már említett Konyhafőnök VIP-be, vagy instagramozik. Sokan próbálkoztak már ezzel a kettősséggel, de sokszor nem működik. Vegyük csak Bakáts Tibort, akinek kicsit ráment az élete arra, hogy beült a Megasztár zsűrijébe. Te hogy érzed, elfogadják a rajongóid, a közönséged ezt a kettősséget?

– A kettőt szerintem nem kell élesen elválasztani egymástól. Hoztam egy szabályt magamnak: azt fogom csinálni, amihez kedvem van, és aminek értelme van.

A színház az életem középpontja, abban én maximálisan boldog vagyok, és a helyemen vagyok. Éppen ezért nem gondolom ördögtől valónak azt, hogy elmegyek egy kereskedelmi műsorba. Ha úgy gondolják, hogy az én személyiségem, és amit képviselek, megjelenhet az tévében, akkor kötelességemnek érzem azt, hogy odavigyem, hiszen így azt az értékrendet, amit a színházban és a magánéletemben is képviselek, megjeleníthetem a tévében is. Ez egy nagy lehetőség, mindig nagyon örülök, ha úgy gondolják, hogy erre szükség van.

Az sem mellékes, hogy egy-egy ilyen műsorral egzisztenciálisan függetleníteni tudom magamat, hogy szerepet tudjak vállalni egy-egy olyan független színházi produkcióban, amire adott esetben egyáltalán nincsen pénz.

A mostani nehéz, viharos finanszírozási rendszerben nagyon sokszor ingyen dolgozunk a művészetért. Ezért a kettő tökéletesen ki tudja egészíteni egymást. Büszke vagyok erre.

- Iphigénáról már beszéltünk. Még miben láthatunk, mikre készülsz a jövőben?

- Büszkeséggel tölt el az Elfog/Adsz című színházi nevelési tantermi előadásunk, amit önálló projektént hoztunk létre. A vizuális színházi-nevelési programot Bán Bálinttal ketten játsszuk, iskolák tantermeibe visszük, és az előadás után feldolgozó foglalkozás keretében beszéljük át velük a látottakat, ahol ők is beszélnek magukról. Ez fontos szempont volt számomra a rendezésnél, mindenképp olyan témát akartam boncolgatni, ami erősen érinti őket.

A barátsággal, elfogadással és a csoporton belüli kirekesztéssel foglalkozik. Ez egy nagyon fontos projektem, művészi missziós tevékenység. Járjuk az országot.

Ezen kívül hat színházban játszom, vannak folyamatosan repertoáron lévő előadások. A Trojka Társulat Anna Kareninájában és Cseresznyéskertjében, q Szkénében két Székely Csaba darabban, a Magyar Akác című Trafó előadásban, a Radnóti Teslában az Én, Iphigéniában, valamint a Karinthy Színházban és salgótarjáni Zenthe Ferenc Színházban is.

Emellett rendszeresen részt vállalok a környezettudatosság témaköréhez illeszkedő projektekben is, és a közösségi felületeimen is törekszem arra, hogy ebben a témában is értékkel bíró üzeneteket közvetítsek a követőim felé.

Fotók: Földi Ádám, Kállai-Tóth Anett


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KULT
A Rovatból
Mostantól a tévében is nézhetők lesznek a Sziget magyar koncertjei
A Sziget Fesztivál és a közmédia megállapodásának értelmében az M1 csatorna tűzi műsorára a hazai fellépők koncertjeit. A szerződés szerint a felvételek a Médiaklikken is elérhetők lesznek.
Maier Vilmos - szmo.hu
2026. augusztus 05.



A Sziget Fesztivál és a közmédia szerdán megállapodást írt alá, amelynek értelmében az M1 csatorna a nyár folyamán műsorára tűzi a fesztivál magyar előadóinak koncertjeit. A felvételek korlátozott ideig online, a Médiaklikk felületén is visszanézhetők lesznek – áll a közmédia közleményében.

Az erről szóló dokumentumot Gerendai Károly, a Sziget alapítója és Horváth P. András, a közmédia megbízott vezérigazgatója írta alá.

Gerendai Károly a bejelentés kapcsán a magyar zenei élet népszerűsítését hangsúlyozta.

„Örülünk annak, hogy ezek az élmények idén azokhoz is eljuthatnak a közmédia segítségével, akik személyesen nem tudnak részt venni a fesztiválon. Bízunk benne, hogy ez az együttműködés még több emberhez viszi közelebb a magyar zenei élet kiemelkedő előadóit” – mondta az alapító.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KULT
A Rovatból
Puzsér Róbert: Bocsánatot kérek a nERDŐ című kulturális merényletért, alávalósága a magyar kultúra sérelmére elkövetett botrány
A Szélsőközép vezetője szerint a produkció „hitványság” lett, és elismerte, hogy a publikálás előtt nem is látta az epizódot. Szerinte a rajzfilm a „South Parkhoz foghatónak hirdette magát”, de végül „Ihos József, Sas József és az Aradi-Varga Show örököse lett.”


Puzsér Róbert kedden videóban kért bocsánatot a nERDŐ című animációs sorozatért, amelyet „kulturális merényletnek” nevezett. A publicista teljes felelősséget vállalt a projekt minőségéért, és élesen elhatárolódott a hozzá kapcsolódó termékektől és támogatói csomagoktól is.

„Mélyen tisztelt felhasználók! Ezennel töredelmesen bocsánatot kérek tőletek azért, amit munkatársaim oldalán, a nERDŐ című kulturális merénylettel a hazai nyilvánosság ellen elkövettem” – kezdte bejegyzését.

Hozzátette, hogy szívből bánja és szégyelli „a nERDŐ címre keresztelt hitványságot.” Szerinte a projekt „alávalósága nem pusztán az én személyes szégyenem, és nem pusztán a Szélsőközép szégyene, hanem a magyar kultúra sérelmére elkövetett botrány.”

Puzsér elmondja, a bocsánatkérésnek már a „közgyalázat megjelenése után közvetlenül” el kellett volna hangzania. Ezt azért halogatta, mert bízott benne, hogy a vizuálisan igényesnek tartott rajzfilm egy újraírással még menthető lehet. „Mára ez az illúzió szertefoszlott” – szögezte le.

A produkció színvonalát éles szavakkal illette, mondván, az

a „South Parkhoz foghatónak hirdette magát, de még Maksa Zoltán humorát is alulmúlta.” Úgy vélte, a gazdag magyar rajzfilmhagyomány folytatójának szánt sorozat végül „Ihos József, Sas József és az Aradi-Varga Show örököse lett.” majd

A publicista elismerte személyes felelősségét, noha a rajzfilm úgy került fel a csatornájára, hogy abból egy percet sem látott. Úgy fogalmazott, megbízott a stábtagok ízlésében, de „ez a kifogás nem állná meg a helyét.” Kijelentette: „Igenis gondot kellett volna fordítanom rá, és felelősséget kellett volna vállalnom a minőségéért, főleg úgy, hogy a készítők a stáblistára írták a nevem.” Külön kitért a projekt anyagi vonzataira is.

„A hatalmas arccal előadott merchandise ajánlatok, meg a pofátlan mohósággal beárazott támogatói csomagok pedig csak súlyosbítottak ezen” – írta, és bár ezek megalkotásában sem vett részt, az ezért való felelősség alól sem akar kibújni.

Puzsér a bejegyzés végén önkritikusan megjegyezte: „Nem voltam jó gazdája a Szélsőközépnek.” Egyúttal ígéretet tett arra, hogy a jövőben másképp kezelik az ilyen jellegű projekteket.

„A Szélsőközépre közelebb akkor tesz majd úgy, minthogyha rajzfilmstúdió volna, amikor valóban az lesz. Ha minden jól megy, soha napján.”

A nERDŐ című, közéleti szatírának szánt animációs sorozat idén februárban debütált a Puzsér Róberthez köthető Szélsőközép YouTube-csatornáján. A publicista posztja szerint a produkciót a magyar rajzfilmhagyományok folytatójának szánták, azonban a megjelenést követően rendkívül negatív fogadtatásra talált.

A kritikák politikai oldaltól függetlenül bírálták a sorozat humorát, dramaturgiáját és ritmusát. A sajtóvisszhangok többsége a koncepciót és a kivitelezést is „fáradtnak” minősítette, amely szerintük nem képes szellemesen megragadni a közéleti karikatúra műfaját.

A sorozat körüli felháborodást tovább erősítette, hogy a premierrel egy időben az alkotók webshopot indítottak, ahol a rajzfilmhez kapcsolódó termékeket és különböző árú támogatói csomagokat kínáltak.

Puzsér bocsánatkérése:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KULT
A Rovatból
Taylor Sheridan megint megcsinálta! Visszatért az év egyik legjobb akciósorozata - Ilyen lett a Lioness 3. évadnyitánya
A Lioness egyszerre feszült kémsorozat, karakterdráma és brutális akcióthriller. Zoe Saldaña ismét remek formában vezeti a CIA legveszélyesebb programját, miközben Taylor Sheridan újabb nagyszabású történetet indít útjára. Az évadnyitó alapján a sorozat továbbra sem veszített a lendületéből.
B.M.; Fotók: imdb.com - szmo.hu
2026. augusztus 04.



Taylor Sheridan neve mára szinte önálló márkává vált a televíziózásban, legalábbis a SkyShowtime/Paramount+-nál biztos. A legtöbben a Yellowstone-univerzum miatt ismerhetik a nevét, de az elmúlt években bebizonyította, hogy nemcsak a modern westernhez ért. Akár olajfúrókról, maffiavezérekről, börtönökről vagy titkos CIA-műveletekről mesél, mindig ugyanazzal a magabiztossággal épít karaktereket és feszültséget.

A Lioness ennek talán az egyik legjobb bizonyítéka. Olyan sorozat, amely egyszerre működik akciófilmként, kémtörténetként és családi drámaként.

Ráadásul mindhárom műfajban meglepően magabiztos.

Bevallom, a Lioness sokáig radar alatt maradt nálam. Aztán teljesen beszippantott, és egy hétvége alatt ledaráltam az első két évadot. Nem pusztán a látványos katonai akciók miatt, hanem azért, mert Sheridan itt is azt csinálja, amihez talán a legjobban ért: hús-vér karaktereket ír. A lövöldözések mögött végig emberek állnak, akiknek minden döntése valódi következményekkel jár.

Ebben természetesen óriási szerepe van a szereplőgárdának is. Zoe Saldaña, Nicole Kidman és Morgan Freeman már önmagukban is olyan névsor, amely bármelyik produkciót eladja, bár azt hozzá kell tenni, hogy utóbbi kettő eléggé mellékszereplő. A sorozat azonban szerencsére nem csak a sztárnevekre épít. A mellékszereplői is zseniálisak. Bármennyire nem kedvelem, különösképpen Saldaña remek választás Joe szerepére, aki a CIA Lioness-programjának irányítója.

A program lényege egyszerű, de rendkívül izgalmas. A hírszerzés olyan női ügynököket toboroz és képez ki, akik képesek olyan hálózatokba bejutnak, ahová férfi kollégák nem tudnak.

Cél: terroristák, bűnözők különféle családtagjaival összebarátkozni, majd közel kerülni a célponthoz.

Küldetéseik rendszerint életveszélyesek, és legtöbbször egy célpont likvidálásával érnek véget.

A sorozat azonban nem azért épít női főszereplőkre, hogy kipipáljon egy aktuális trendet. A Lioness-program létezésének világos dramaturgiai oka van: ezekhez a fedett műveletekhez valóban olyan ügynökökre van szükség, akik olyan körökbe is beépülnek, ahová férfi operátorok esélytelenek lennének. Emiatt a koncepció végig természetes hatást kelt, nem erőltetett.

Sheridan akár cowboyokról, olajmunkásokról vagy CIA-ügynökökről ír, mindig ugyanazzal az alapossággal nyúl a szereplőihez. Joe története sem csupán a titkos műveletekről szól. Miközben az egyik legfontosabb CIA-programot irányítja, próbál helytállni anyaként és feleségként is. Kívülről szinte tökéletes családot látunk: sikeres sebész férj, két gyerek, rendezett élet. A valóság azonban jóval bonyolultabb.

Sheridan kiváló érzékkel szemlélteti, milyen ára van annak, ha valaki olyan munkát végez, amelyben egyetlen telefonhívás is örökre megváltoztathatja az életét.

A Lioness ezért sokkal több egyszerű akciósorozatnál. A családi jelenetek legalább olyan fontosak és szórakoztatóak, mint a tűzharcok vagy a kiképzések. Szerencsére egyik sem megy a másik rovására. Az első két évad különálló történeteket mesélt el. A szereplők ugyan visszatértek, de minden szezon új geopolitikai konfliktus köré épült. Az első a Közel-Keletre koncentrált, a második a mexikói drogkartellek világába vezetett, így szinte borítékolható volt, hogy a harmadik évad ismét új terepre viszi a történetet.

A harmadik évad rögtön egy sokkoló jelenettel nyit: Joe eltűnik. Ahelyett, hogy azonnal választ adna a rögtön felmerülő kérdésekre, a sorozat hat hónapot ugrik vissza az időben, és apránként rakja össze, hogyan jutottunk idáig. Az új történet ezúttal az orosz–ukrán konfliktus közepén zajlik, az első epizód pedig gyakorlatilag egy nagyszabású különleges katonai művelet bemutatása, aminek a célja, hogy egy magas rangú orosz tisztet elkapjanak.

Sheridan pedig továbbra sem finomkodik: az akciók brutálisak, nyersek és kifejezetten realista hangulatúak.

Jól mozgat nagy létszámú katonai egységeket, és a lövöldözések soha nem érződnek öncélúnak. A feszültség végig működik, és az akciójelenetek mögött mindig ott húzódik a politikai és emberi tét is.

A Lioness egyik legnagyobb erénye azonban nem az akcióban rejlik. Sheridan nem próbál ötpercenként sokkolni, nem épít mesterséges csavarokra, és nem akar minden jelenetet világmegváltó fordulatként eladni. A történet logikusan építkezik, a karakterek döntései következetesek, a konfliktusoknak pedig valódi súlya van. Emiatt az egész sokkal hitelesebb, mint a legtöbb modern kémsorozat.

Ha a folytatás is tartja ezt a színvonalat, a Lioness könnyedén megőrizheti helyét a legjobb modern akciósorozatok között.

Az évadnyitó minden fontos kérdést feltesz, látványos, feszült és végig magabiztosan építkezik. Az egyetlen igazi probléma ugyanaz, mint eddig: amikor igazán beindulna, egyszerűen véget ér. A záró cliffhanger után pedig aligha lesz olyan néző, aki ne akarná azonnal elindítani a következő részt.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KULT
A Rovatból
„Azért jöttem vissza, mert nélkülem megszűnt volna a Sziget” - Gerendai Károly másfél milliárdos veszteséggel menti meg a fesztivált
Gerendai Károly a Telexnek adott interjújában jelentette be, hogy idén tudatosan másfél milliárdos veszteséget vállalnak a Sziget Fesztiválon. Az üzletember szerint ez egy befektetés a jövőbe, amivel a rendezvény élményalapú megújulását alapozzák meg.
F. O. - szmo.hu
2026. július 30.



A Sziget Fesztivál régi-új tulajdonosa, Gerendai Károly a Telex After című műsorában beszélt a fesztivál megmentésének körülményeiről, az új stratégiáról és arról, hogyan látja a Sziget jövőjét a megváltozott politikai és piaci környezetben. Gerendai elmondta, hogy bár hivatalos státusza még nincs a cégben, heti 4-5 napot a fesztivállal foglalkozik, miután nyolc év szünet után visszatért a tulajdonosok közé.

A beszélgetés elején kifejtette, hogy a Sziget jövőjének biztosítása érdekében idén tudatosan másfél milliárd forintos veszteséggel terveznek, amit egyfajta befektetésnek tekint. Szerinte a fesztiválpiacnak fel kell hagynia azzal a gyakorlattal, hogy mindent a sztárfellépőkre tesz fel.

„Le kell jönni arról a szerről, amin most az elmúlt időszakban nagyon erősen voltak, hogy mindent a sztárfellépőkre teszünk föl egy lapra, és ha sikerül épp jó sztárfellépőket szerezni, akkor majd eladunk sok jegyet, ha nem sikerül, akkor meg nem adunk el sok jegyet” – jelentette ki.

Úgy látja, egy külföldi fiatal nem fog csak azért repülőre ülni, hogy olyan előadókat nézzen meg Budapesten, akiket otthon is láthatna, ezért a Szigetnek plusz érveket, egyedi élményt kell nyújtania. Hozzátette, hogy a nagy nevek egyre kevésbé akarnak fesztiválokon fellépni, mert a szólókoncertekkel anyagilag és kreatív szempontból is jobban járnak.

Gerendai szerint a korábbi tulajdonosi kör minden pénzt a fellépőkre csoportosított át, ami az élményt nyújtó egyéb programelemek rovására ment.

A visszatérése után az egyik elsődleges célja az volt, hogy ezt a gondolkodásmódot megváltoztassa. A korábbi, adatvezérelt bookinggal kapcsolatban úgy fogalmazott, az torz eredményt hoz: „Ez egy ilyen önbecsapó helyzet tud lenni, hogyha azokat kérdezed csak, akik jönnek, hogy mit szeretnének, és nem azokat, akik nem jönnek, hogy miért nem jöttek és mit szerettek volna.”

A fesztivál zenei sokszínűségével kapcsolatban elmondta,

a fiatalok zenehallgatási szokásai megváltoztak, már nem műfajokban, hanem előadókban és slágerekben gondolkodnak, ezért a korábbi, tematikus színpadok modellje ma már kevésbé működőképes.

Ennek ellenére fontosnak tartotta egy új, magyar nagyszínpad létrehozását, hogy ezzel is üzenjék, a hazai előadókat újra komolyan veszik. A Bródy János életműve előtti tisztelgés ötletét is ő vetette fel, mert úgy érezte, fontos, hogy egy ilyen jelentős életművet még az alkotó életében megünnepeljenek. „Jó lenne nem kivárni a Bródynál is, az mégiscsak az az életmű, amit ő itt letett az asztalra, az egy annyira egyértelmű ügy” – indokolta a döntést.

Gerendai Károly furcsállja, hogy a korábbi években a Sziget elsősorban a legfiatalabb, legkevesebb pénzzel rendelkező korosztályt célozta meg.

Szerinte ez demográfiai és gazdasági szempontból sem volt logikus lépés, hiszen a Sziget mindig is egy többgenerációs fesztiválként működött jól. Ezzel kapcsolatban beszélt a legrosszabbul fogyó jegytípusról, a félárú diákbérletről is.

„Hát nagyon fura nekem is, és itt egy picit talán ebben az interjúban azt is mondtam, hogy hát nekem itt nagyjából meg is állt a tudásom” – ismerte el. Egyetlen racionális magyarázatának azt tartja, hogy mivel ennek a jegytípusnak az ára nem emelkedik, a diákok az utolsó pillanatig kivárnak a vásárlással, figyelembe véve például az időjárás-előrejelzést is.

„Csak azt senki nem gondolja hozzá, hogy nekem fel kell hozzáépíteni azt a művelődési házat is. És ugyanabból a bevételből kell mindezt kigazdálkodnom.”

A fesztivál magas áraival kapcsolatos kritikákra reagálva elmondta, a látogatók gyakran elfelejtik, hogy a Szigetnek a teljes infrastruktúrát fel kell építenie a semmiből. Ugyanez igaz a vendéglátósokra is, akiknek egy hét alatt kell kitermelniük a teljes költségüket, ami indokolja a magasabb árakat. Állítása szerint ma már nem vonzó a vendéglátósoknak a Sziget, és sokszor rá kell beszélni őket a kitelepülésre.

A kormányváltás utáni üzleti környezetről bizakodóan nyilatkozott, reméli, hogy a jövőben újra a teljesítmény fog számítani, nem a politikai kapcsolatok.

A Sziget szempontjából pozitív változásra számít, mert szerinte a korábbi kormány politikájával sok külföldi fiatal nem szimpatizált, ami visszatartó erő lehetett. Ugyanakkor felvetette, hogy a Sziget eddigi vonzerejéhez hozzátartozhatott az is, hogy egy „megtűrt” eseményként állt ki bizonyos értékek mellett egy olyan országban, ahol ezek nem voltak magától értetődőek. „Teljesen más dolog elmenni Hollandiába kiállni a szabadságjogok mellett, vagy Észak-Koreába.” Ez a fajta „megkülönböztetett státusz” szerinte most megszűnhet.

„Nem gondolom, hogy én nagyon alkalmas vagyok az ilyen típusú struktúrákban való működésre. Én ezt mindig az előző kormánynál is, meg az az előttin is mindenkinek elmondtam, hogy ha valaki kíváncsi az én szakmai véleményemre, akkor tök mindegy, hogy én kire szavazok.”

A beszélgetésben szóba került, hogy több zenekar, például a Gogol Bordello és a System of a Down is politikai okokból nem lépett fel Magyarországon. Gerendai elmondta, a kormányváltás után tervezik felvenni a kapcsolatot ezekkel az előadókkal. Saját politikai szerepvállalását kizártnak tartja. A korábban a Sziget portfóliójába tartozó Volt Fesztivál és Balaton Sound sorsáról elmondta, azokat a Superstruct azért szüntette meg, mert ráfizetésesek voltak. Jelenleg a Sziget talpra állítása a legfontosabb, nem újabb veszteséges projektek beindítása.

A Lupa-tó projektjét személyes kudarcnak éli meg.

„Nekem személyesen inkább kudarc sztori. Szerencsére a látogatóknak nem az” – fogalmazott, hozzátéve, hogy tévedett, amikor azt hitte, nagy igény van a magas minőségű szolgáltatásokra, és alulbecsülte, mennyire szélsőségesen időjárásfüggő a strand látogatottsága.

Végül elárulta, a Sziget nem hiányzott neki az elmúlt években, de a megmentése érdekében muszáj volt lépnie. „Nekem tök jó volt az életem anélkül, hogy én a szigettel kellett foglalkoznom... de nekem az a helyzet úgy tevődött föl, hogy akkor majd nem lesz, hogyha egyébként én nem lépek ebben.” Hosszú távú terveiről pedig így nyilatkozott: „Én azt remélem, hogy a lehető leggyorsabban sikerül eljutni oda, hogy ne legyen rám megint szükség.”

A TELJES BESZÉLGETÉS


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk