Eke Angéla: „Nem gondolom ördögtől valónak azt, hogy elmegyek egy kereskedelmi műsorba”
Idén mutatták be a Radnóti Tesla Laborban Eke Angéla egyszemélyes előadását Én, Iphigenia címen. A darabot Závada Péter írta Angi valós történetei alapján, és az előadás különlegessége, hogy ugyanazt a darabot három különböző rendezésben láthatjuk egymás után.
- Először is mesélj kicsit a produkció kialakulásáról. Honnan jött az alapötlet?
- Azzal indult minden, hogy az NKA-nál lehetett magánszemélyeknek új előadásra pályázni. Úgy gondoltam, megragadom az alkalmat, mert régóta dédelgetett ötletem volt, hogy egy egyszemélyes önálló előadást készítsek, illetve hogy élő szerzővel dolgozzak együtt, ami nem mindennapi lehetőség. Megkerestem Závada Pétert és megkérdeztem tőle, mit szólna a közös munkához.
- Pontosan mit kértél tőle?
- Az a koncepció alakult ki a fejemben, hogy ugyanaz a történet több különböző rendezői szemszögből hangozna el. Azt már Péter javasolta, hogy ez mindenféleképpen az én személyes történetem legyen, és az is az ő ötlete volt, hogy a görög mitológiából keressünk egy női alakot. Így alkotott egy mai, modern Iphigéniát.
- Ahogy utaltál is rá, ugyanaz az írás háromszor hangzik el, három különböző rendezésben. Mi volt a munkamódszer? Egyszerre folyt a három részlet próbája, vagy lineárisan?
- Párhuzamosan próbáltuk a három verziót. Az volt a játékszabály, hogy a rendezők nem tudhattak egymás koncepciójáról, nem látogathatták egymás próbáit, és nem beszélhettek róla egymással. Ez hatalmas logisztikát is igényelt a Manna Produkció munkatársai részéről. A Manna, illetve a produkciós vezető, Gáspár Anna karolta fel az előadást, nélkülük nem jöhetett volna létre, hiába nyertem a pályázaton. A Radnóti Színház pedig nem mindennapi gesztussal segíti a független produkciót, helyet ad az előadásnak.
Hatalmas logisztikát igényelt minden nap, hogy hogyan próbáljunk, melyik teremben, hogyan kerüljenek oda a kellékek, a díszletek, de ebben nagy segítségemre volt Tihanyi Ildi látványtervező is. Ráadásul időközben észrevettük, hogy a kapacitásom véges. Számomra ez volt talán a legnehezebben elfogadható.
Ha egy monodrámát próbál az ember, az önmagában is nagyon megterhelő. Sokkal nehezebb és komplexebb, mint amikor többszereplős előadásban dolgozunk. Az, hogy három különböző rendezővel dolgoztam, azt jelentette, hogy három különböző próbafolyamat zajlott párhuzamosan.
Nagy-nagy kihívás volt színészileg, emberileg, fizikailag és lelkileg is.
- Tulajdonképpen csak látszólag ugyanaz a három szöveg, mert vannak különbségek. Mondatok hiányoznak vagy kerülnek, bizonyos szövegek másutt hangzanak el. Nem okoz gondot, hogy tudd, most épp melyik változatban vagy? Előfordul, hogy valamit nem a megfelelő helyen mondasz?
- A szövegváltozatok a próbafolyamatban alakultak ki, mert mindegyik rendező különböző szemszögből dolgozta fel a történetet. Számomra külön nagyon jó élmény volt figyelni, hogy ki mit ragad ki a sztoriból. A rendezők szabadon kezelhették a szöveget, nyugodtan húzhattak is belőle akár.
Így mint mondod is, mindegyik egy picit más lett. Ez a próbafolyamat során volt nagyon nehéz, amikor mind a három verzió éppen az alkotói folyamat felénél tartott, ahol amúgy is nagyon összetett egy színésznek a feladata, hogy rögzítse, hogy megélje, hogy kitalálja, hogy kreatív legyen, hogy befogadja az összes információt. Ez próbáról próbára szokott beépülni, ebben az esetben viszont mindez megháromszorozódott. Volt, amikor azt éreztem, hogy az agyam zsibbad, és egyszerűen nem tudom, hogy azt az adott mondatot melyik változatban mondom, ugyanakkor a rendezőkkel intenzív munkát végeztünk, nem szerettem volna, ha csalódnak bennem.
- Mennyire volt nehéz elengedni a történetedet és rábízni a rendezőkre, hogy csináljanak, amit akarnak?
- Nagyon érdekes, mert nem gondoltam volna, hogy ez nehézséget fog majd okozni, de valóban volt bennem egy gát, amit egyszerűen át kellett valahogyan törni.
Azt sikerült elfogadnom, hogy a rendezők hozzányúltak. Kíváncsi voltam, ez volt számomra a kísérlet lényege, és persze kihívás is, hogy mások mit látnak meg ebben az élettörténetben, ki mit fog kiragadni belőle. Gryllus Dorka Soós Attilával, a Trojka Színházi Társulás művészeti vezetőjével közösen dolgozott a darabon, valamint Spáh Dávid és az SZFE-s rendezőhallgató, Sándor Dániel Máté is készített egy-egy verziót, így állt össze a három különböző perspektíva.
A próbaidőszak elején nem értettem, hogy miért nem tudok ugyanolyan nyersen, pimaszul ránézni erre a karakterre, akit alakítanom kell, mint más szerepeknél. Fordulópontot jelentette amikor Dani - az egyik rendező-, tudatosította bennem, hogy ez már nem az én történetem, hanem ugyanúgy egy szerep, amit meg fogok formálni.
Egyszerre áldás és átok, hogy saját sztorik vannak benne,
mert egyfelől nyilván könnyebb, vagy... nem is az, hogy könnyebb, hanem egész egyszerűen felemelő érzés saját történeteket átadni. Valahol egyébként minden szerepbe a saját történeteinket helyezzük bele, de itt is meg kellett húznom magamban ezt a határt, és azt mondani, hogy ez most Iphigénia és nem Eke Angéla.
- Milyen visszajelzéseket kapsz a közönségtől? Ők mennyire tudják szétválasztani a valóságot a fikciótól, mennyire próbálják a darab alapján megítélni az életedet, vagy a személyedet?
- Szerencsére annyira különleges és egyedi hangzású és képi világú szöveget írt meg Péter, önmagában olyan erős irodalmi anyagot, ami a nézőket lenyűgözi. Épp ezért szerencsére senkinek nem jut eszébe ezzel foglalkozni.
Annak pedig külön örülök, hogy mindenkiben személyes dolgokat hoz elő a történet. Pontosan azt is akarjuk tükrözni, hogy valójában mindannyiunk története ott van benne. Amióta játszom az előadást, azóta nagyon sokan megkerestek, vannak, akiknek hasonló az élettörténete, vannak nők, akik az anya karakterrel tudnak azonosulni, ugyanakkor vannak apák is, akik szintén megéltek hasonló élethelyzeteket.
- A darabban mintha el lennének rejtve apró motívumok, amik a pályádra rezonálnak. Például a cseresznyefákról nyilván beugrik az embernek a Cseresznyéskert, amiben játszol. A harmadik részben a főzőműsoros körítés a Konyhafőnök VIP-t idézi. Vagy ezek véletlen egybeesések?
- A cseresznyés kert, az igazából tényleg egy nagyon különleges egyezés és összecsengés az én életemben. Maga a cseresznyefa, amely közelében én fölnőttem, az nagyon fontos szimbóluma az életemnek a valóságban is. Amikor jött a Trojka-féle Cseresznyéskert, nagyon jó érzés volt, hogy ez így összetalálkozik.
Az, hogy Spáh Dávid a főző show-t találta ki koncepcióként, az teljesen belőle fakad. Az ő víziója volt, az ő gondolata. Én egyik rendezőt sem szerettem volna semmilyen szinten befolyásolni, hiszen nekem tényleg az volt a lényeg, hogy valóban három különböző és önálló koncepció jöjjön létre.
De tény, hogy ez az előadás anélkül, hogy bármit sulykoltam volna, 100 százalékig én vagyok.
- Kicsit az is benne van, hogy mi lehetett volna. Milyen más sorsra is juthatott volna Eke Angéla ezzel a múlttal, lehetne akár egy fehér porokat szippantó celeb, ahogy az utolsó részben látjuk.
–Ez nem jutott eszembe. Az már egész egyszerűen a játék és a cselekmény része. Ezzel együtt pedig nyilván társadalomkritika is.
Azért érdekes mindegyik verzió, mert valahol azt mutatja meg, miért lesz olyan egy ember, mint amilyen. Látjuk, hogy mi rejlik a hátterében. Ezt talán a harmadik verzió tükrözi a legjobban, ahol egy rivaldafényben lévő ember áll előttünk. Ők azok, akiket nagyon sokszor mi magunk is – én magam is – megítélünk csak azért, mert nagyon sokat látjuk, pedig fogalmunk sincs, hogy mi van a látszat mögött.
Egyébként azért is szerettem volna mesélni a gyerekkoromról, arról, hogy honnan jövök, milyen volt az életem, mert szeretném megmutatni a hasonló helyzetben levő fiataloknak, hogy én ugyanonnan jövök, mint ők, és tényleg rajtad múlik, hogy melyik utat választod.
Ezáltal tanultam meg azt is, hogy csak és kizárólag vérrel-verejtékkel lehet előrébb jutni. Legalábbis az én sorsom ez volt, mivel tényleg egyedül indultam el a cseresznyefáról, hogy megvalósítsam az álmomat, hogy azt csináljam, amit szeretnék.
Nagyon sokszor éreztem azt, hogy nekem irreálisan többet kell tennem, mint másnak. Volt, amikor úgy gondoltam, hogy ez igazságtalanság. Senkinek sem egyszerű, de az biztos, hogy munka és akarat nélkül nem fog sikerülni.
Viszont az a jó hírem van mindenki számára, hogy nem lehetetlen.
- Tulajdonképpen ez egy nagyon kemény történet. Az előadás egyfajta gyógyulást jelent számodra? Vagy ellenkezőleg, pont azért tudtál ebbe belefogni, mert már nem kell gyógyulnod, feldolgoztad a múltad?
– Nyilván van ennek terapikus vonzata, amire előtte nem is gondoltam, de alapvetően ez önmagában nem erről szólt, hiszen az egy öncélú dolog volna. A személyes történetet átadni, azért is lényeges, mert más is lehet ugyanilyen helyzetben, akinek adott esetben még segíteni is tudok a darabbal, de persze nekem is voltak olyan pontok, amikor valamelyik rendező rávilágított olyasmire a saját életemben, amin én hiába gondolkoztam 33 évig, csak most esett le, mert valaki külső szemmel nézett rá erre a sztorira.
De ezeken a dolgokon már túl vagyok, ez már nem vág földhöz, hanem egyszerűen ez az enyém, az én történetem. Ez pontosan egy továbblépés történet. A munkacíme egyébként az volt, hogy Iphigénia továbblép. A rendezőkkel minden egyes verzió végén feltettük a kérdést, hogy lehet-e továbblépni? Ez egy nagy kérdés. Tovább lehet lépni, de sokféle verziója van egy továbblépésnek. Lehet dühös, elfogadó, beletörődő, optimista, pesszimista, tehát nagyon-nagyon sok minden van benne, és mindegyik igaz.
–Van egyszer a nagyon komoly színházi éned, aki magas színvonalú, akár kísérleti művészi produkcióban vesz részt. Ugyanakkor van egy celeb arcod is, aki simán elmegy mondjuk a már említett Konyhafőnök VIP-be, vagy instagramozik. Sokan próbálkoztak már ezzel a kettősséggel, de sokszor nem működik. Vegyük csak Bakáts Tibort, akinek kicsit ráment az élete arra, hogy beült a Megasztár zsűrijébe. Te hogy érzed, elfogadják a rajongóid, a közönséged ezt a kettősséget?
– A kettőt szerintem nem kell élesen elválasztani egymástól. Hoztam egy szabályt magamnak: azt fogom csinálni, amihez kedvem van, és aminek értelme van.
A színház az életem középpontja, abban én maximálisan boldog vagyok, és a helyemen vagyok. Éppen ezért nem gondolom ördögtől valónak azt, hogy elmegyek egy kereskedelmi műsorba. Ha úgy gondolják, hogy az én személyiségem, és amit képviselek, megjelenhet az tévében, akkor kötelességemnek érzem azt, hogy odavigyem, hiszen így azt az értékrendet, amit a színházban és a magánéletemben is képviselek, megjeleníthetem a tévében is. Ez egy nagy lehetőség, mindig nagyon örülök, ha úgy gondolják, hogy erre szükség van.
Az sem mellékes, hogy egy-egy ilyen műsorral egzisztenciálisan függetleníteni tudom magamat, hogy szerepet tudjak vállalni egy-egy olyan független színházi produkcióban, amire adott esetben egyáltalán nincsen pénz.
A mostani nehéz, viharos finanszírozási rendszerben nagyon sokszor ingyen dolgozunk a művészetért. Ezért a kettő tökéletesen ki tudja egészíteni egymást. Büszke vagyok erre.
- Iphigénáról már beszéltünk. Még miben láthatunk, mikre készülsz a jövőben?
- Büszkeséggel tölt el az Elfog/Adsz című színházi nevelési tantermi előadásunk, amit önálló projektént hoztunk létre. A vizuális színházi-nevelési programot Bán Bálinttal ketten játsszuk, iskolák tantermeibe visszük, és az előadás után feldolgozó foglalkozás keretében beszéljük át velük a látottakat, ahol ők is beszélnek magukról. Ez fontos szempont volt számomra a rendezésnél, mindenképp olyan témát akartam boncolgatni, ami erősen érinti őket.
A barátsággal, elfogadással és a csoporton belüli kirekesztéssel foglalkozik. Ez egy nagyon fontos projektem, művészi missziós tevékenység. Járjuk az országot.
Ezen kívül hat színházban játszom, vannak folyamatosan repertoáron lévő előadások. A Trojka Társulat Anna Kareninájában és Cseresznyéskertjében, q Szkénében két Székely Csaba darabban, a Magyar Akác című Trafó előadásban, a Radnóti Teslában az Én, Iphigéniában, valamint a Karinthy Színházban és salgótarjáni Zenthe Ferenc Színházban is.
Emellett rendszeresen részt vállalok a környezettudatosság témaköréhez illeszkedő projektekben is, és a közösségi felületeimen is törekszem arra, hogy ebben a témában is értékkel bíró üzeneteket közvetítsek a követőim felé.
Fotók: Földi Ádám, Kállai-Tóth Anett
