Egymásra találhat-e újra két ember 30 év után, mintha mi sem történt volna? – A Szívhang című darab minden pillanata rólunk szól
Bovaryné én vagyok – vallotta be Gustave Flaubert a 19.század egyik legnagyobb hatású regényének hősnőjéről. Az, hogy a művet nemcsak máig olvassák, sokszor megfilmesítik, hanem a mindennapokban és kortárs darabokban is idézik, ékes bizonyítéka annak, hogy a francia író nagyon beletalált a mindenkori párkapcsolatok két legveszélyesebb buktatójába: az egyik a hűtlenség, amely gyakran nemhogy megoldást jelent, hanem még rosszabbat annál, mint amiből menekülünk, a másik pedig az, amikor látszólag minden rendben van, de valójában semmi sincsen rendben.
Hárs Anna Szívhang című kamaradarabjában, amelynek ősbemutatóját a Rózsavölgyi Szalonban tartották Dicső Dániel rendezésében, a Bovaryné három barátnő „könyvklubjának” soros témája. Három vonzó megjelenésű ötvenes nő, akik valamikor együtt jártak a „Közgázra”, napjaink kaotikus kommunikációját kinevettetve, egyszerre telefonjukra ragadva és egymáshoz beszélve lépnek a színpadra. A szabadszájú, cinikusan bölcs, futó kapcsolatokban élő Abigél (Szulák Andrea), a nemrégiben elvált, most éppen „mindenórás nagymama” Hédi (Sajgál Erika), és az elegáns, kiegyensúlyozott Bori (Györgyi Anna) kezdik elemezni Charles és Emma viszonyát saját életükre értelmezve, miközben nagy-nagy okosságokat mondanak a férfi és a női nemről. Akkor még Hédi van a középpontban, az ő válás után elvesztett önbizalmát próbálják helyreállítani, mígnem szóba kerül egy volt egyetemi csoporttársuk, András - aki nem mellesleg 30 éve együtt járt Borival - és az anyáskodó Abigél rábeszéli Hédit egy Facebook-megjelölésre, majd a férfi meghívására körükbe. Elvégre azóta nem találkoztak, mi baj lehet belőle, iszogatnak és felidézik a régi szép időket. Aztán András (Epres Attila) megérkezik, ki így, ki úgy leplezi zavarát, akad még ezután is néhány komikus szituáció, de aztán a férfi, aki szintén elvált, bedob egy ártatlannak tűnő játékot:
A Rózsavölgyi Szalon intim terében, ahol ezúttal a játékteret beágyazták a nézők közé,
Ahogyan a kimért Boriból kiszakadnak évtizedek elfojtásai, ahogy az egykor „nőfaló” hírében álló Andrásról is kiderül, hogy igazából egyetlen nőt szeretett. Az előadás egyik csúcspontja, amikor Györgyi Anna a szemünk láttára összeomlik és Epres Attila tekintetéből kiolvassuk, hogy döbbenete túlmegy a színészi átélésen, mintha erre ő maga sem számított volna. Így kap kettős értelmet a darab címe:
és néha nem vágynak másra, mint egy kis figyelemre, egy apró gyengédségre, hogy érezzék: fontosak valakinek.
Sűrű szövésű, sokrétegű Hárs Anna darabja, amelyet mind a négy színész jutalomjátékként él meg, és minden pillanata rólunk szól. Bizonytalanságainkról, csalásainkról, mentségeinkről, a valakihez való tartozás vágyáról, a gyermekekhez való viszonyról, és mindenekelőtt a boldogtalanság és a boldogság árnyalatairól. Hányszor lehet újrakezdeni egy életet? Mikor válik egy kapcsolat egyszer s mindenkorra helyrehozhatatlanná? Mi a jobb, egyedül lenni vagy mindenáron belépni egy kapcsolatba, lesz, ami lesz alapon? Egymásra találhat-e újra két ember 30 év után, mintha mi sem történt volna?
És igaz-e Andrásnak az a mondata, hogy „megbánni csak a kihagyott lehetőségeket lehet”?
Nevettünk, sírtunk, és saját életünkbe, mély- és csúcspontjaiba, sorsfordítóiba is belegondoltunk a Szívhang előadása után. Ez a színház legnagyobb titka és csodája több ezer év után is.
