HÍREK
A Rovatból

Egy áltanárral köszöntötte a Fidesz a tanárokat pedagógusnapon

Egy ingyenesen letölthető illusztráció volt a fotó a bejegyzésükben, amellyel megköszönték a pedagógusok egész éves munkáját. A PDSZ szerint már nem találnának valódi pedagógust, aki arcát adta volna a Facebook-poszthoz.

Link másolása

Kedden írtuk meg, hogy a tankerület egyetlen a cserepes virágot küldött pedagógus nap alkalmából egy XVIII. kerületi iskola hetvenfős tantestületének, megköszönve a munkájukat.

Nem ez volt azonban az egyetlen félresikerült köszöntés ezen a napon. A 24.hu szúrta ki, hogy egy, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetéhez (PDSZ) köthető portál a Fidesz pedagógusnapi bejegyzését vesézte ki.

A nedolgozzingyen.hu szerint a bejegyzésen minden hamis.

A Fidesz június 5-i Facebook-posztjában azt írja:

„Idén januártól újabb tíz százalékkal, 2010-hez képest két és félszeresére emelkedtek a pedagógusbérek. Köszönjük a pedagógusok egész éves munkáját.”

A portál erre úgy reagált, hogy nem az illetmények emelkedtek idén januártól, hanem egy, 10 százalékot egyébként messze el nem érő, az alapilletményből számított pótlékot vezetett be a kormány. Azonban ennél pikánsabb szerintük, hogy

„a Fidesz láthatóan nem talált élő, magyar állampolgárságú pedagógust, aki hajlandó lett volna lefotóztatni magát ehhez a meghökkentő köszöntéshez”.

A kép valójában egy úgynevezett stock-fotó, amit akár ingyenesen is le lehet tölteni a képmegosztó oldalakról.

„Míg idén júniusban lehet, csak azért nem talált pedagógust a Fidesz, mert egy ilyen pózoláshoz már senkinek sincs igazából gusztusa, itt érdemes megjegyezni, hogy néhány év múlva már az intézményekben is ritkaság lesz a szakember” – írták.

A portál szerint a „legordasabb ferdítés” a posztban, hogy az

nyilvánvalóan nem a pedagógusoknak szól, hiszen ők pontosan tudják, hogy mekkora hazugságot rejt ez a kép.

A cikkből az is kiderül, hogy a PDSZ egy élőképet szervez június 11-én, szombaton délelőtt a közoktatási államtitkárság épülete elé.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Videó: így haladt át a kínai elnök óriási konvoja a városon
Hszi Csin-ping gépe szerda este landolt Ferihegyen. A kínai elnök péntekig lesz Budapesten, addig több helyen is lesznek majd forgalom korlátozások.

Link másolása

Megérkezett a kínai elnök Budapestre, Hszi Csin-ping gépe szerda este landolt Ferihegyen.

A delegáció ezután útnak indult a városba, mi pedig a Könyves Kálmán körúton csíptük el a hatalmas konvojt, amit rendőrautók kísértek. A konvoj méretét talán jól mutatja, hogy

közel egy percbe telt, mire az összes jármű elhaladt a kameránk előtt.

@szeretlekmagyarorszag.hu

♬ eredeti hang - Szeretlek Magyarország.hu

Hszi Csin-ping péntekig lesz a magyar fővárosban, addig több helyen lesznek forgalomkorlátozások Budapesten. A kínai elnök találkozik Orbán Viktorral és Sulyok Tamás államfővel is.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

HÍREK
A Rovatból
Orbán Viktor, Lévai Anikó és népviseletbe öltözött gyerekek várták a kínai elnököt a repülőtéren – fotók
Hszi Csin-ping gépe szerda este landolt Ferihegyen, ahol ősi szokás szerint kenyérrel és sóval kínálták.

Link másolása

Orbán Viktor miniszterelnök és felesége, Lévai Anikó szerda este a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren fogadta Hszi Csin-pinget, a Kínai Népköztársaság elnökét és házastársát - közölte Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke.

A repülőgépnél magyar népviseletbe öltözött gyerekek köszöntötték az elnöki házaspárt, ősi szokás szerint kenyérrel és sóval kínálták őket,

majd a Magyar-Kínai Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola és Gimnázium diákjai üdvözölték a vendégeket. Egy rövid kulturális műsorra is sor került a Csillagszemű Táncegyüttes előadásában.

A kínai államfő péntekig tartózkodik Magyarországon állami látogatáson, a diplomáciai kapcsolataink felvételének 75. évfordulóján.

via MTI


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Óriási kínai zászló a Karmelitán – Orbán Viktor videóban mutatta meg, hogyan készülnek Hszi Csin-ping fogadására
A rövid felvételen látható, hogyan készítik fel az épületet a kínai elnök fogadására. Orbán azt írta: készen állunk!

Link másolása

Szerda délután egy videót tett közzé Orbán Viktor a Facebook-odlalán arról, hogyan készülnek a kínai elnök fogadására a Karmelitában.

A felvételen látható, ahogy a szakemberek előkészítik az épületet Hszi Csin-ping fogadására, és hatalmas kínai, illetve magyar zászlókat függesztenek ki a Karmelitában.

Orbán Viktor a videó mellé azt írta:

„Magyar-kínai csúcs. Készen állunk!”


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
Videó: Megérkezett a kínai elnök Budapestre, így fogadták Hszi Csin-pinget a repülőtéren
A gépe szerda este landolt Ferihegyen, Szijjártó Péter élőben közvetítette.

Link másolása

Megérkezett a kínai elnök Budapestre, Hszi Csin-ping repülőgépe szerda este landolt Ferihegyen.

A landolás pillanatairól és a kínai delegáció fogadásáról Szijjártó Péter töltött fel egy videót a Facebook-oldalára. A videóhoz a magyar külügyminiszter csak annyit írt:

„Hszi Csin-ping kínai elnök érkezik”


Link másolása
KÖVESS MINKET: