KULT
A Rovatból

Édes lányom, hát miért akarsz te férfiakat megmenteni? Azokat veri át a Tinder-csaló, akik a józan észt is takarékra teszik a kedvéért

Vajon hogy csalhat ki egy férfi milliókat a neten felszedett nők tucatjaitól? Felicity Morris dokumentumfilmjéből kiderül.


A bűnügyi dokumentumfilm hálás műfaj. Más sem kell, csak egy profin felépített storyline, hogy az élet által írt történet szinte elmesélje önmagát.

Ilyen a Netflixen bemutatott Tinder-csaló (The Tinder Swindler) is, a valós, megélt fájdalmaik miatt zokogó, saját győzelmeik felett büszkélkedő szereplőkkel. Mindannyiuknak van egy közös ismerőse: az izraeli Shimon Hayut, egy rafinált szélhámos.

A “gyémántherceg” Simon Levievként pózoló férfi nem aprózta el: komplett MLM-rendszert eszelt ki a Tinderes párjaira bazírozva. Leviev (mármint Hayut) életét ugyanis a barátnői finanszírozták, mit sem tudva egymásról, méghozzá gigaösszegű kölcsönökből.

Felicity Morris filmjéből kiderül, ha egy jóképű milliárdosról van szó, sok csajnak elég egyetlen randi, egy kis szex, na meg a néhány üzikével fenntartható, minden intimitást nélkülöző “távkapcsolat” hordozta édes ígéretek.

Pár hónap múltán következik egy keszekuszán előadott vészhelyzet, és néhány véres fejű fotó a férfi testőréről. Szegény Leviev "valamibe belekeveredett", és a “szerelmükért” aggódó barátnők már döntik is az ölébe a kölcsönpénzt. Persze, a férfi mindezt a fényűző életmódra szórja el, amivel raklapszámra rántja be az újabb áldozatokat.

Lássuk be: ördögi teljesítmény, hogy ezt a rendszert éveken keresztül működtette, mielőtt összeomlott volna.

A film azonnal bemozgat érzelmileg: már az első tíz percben veszekszünk a képernyővel. Megvan, ugye, a klasszikus pillanat a horrorfilmekből? A gyanútlan hős mögött már ott settenkedik a baltát lengető gyilkos, és te nézőként szíved szerint üvöltenél: ott! Ott van, mögötted!

Nos, hasonlót érzünk a főhőseink iránt, akik a józan ésszel szembemenve, hitelezők tucatjai felé eladósodva tömik a dollármilliárdokat Leviev zsebébe, hogy ő aztán egy este leforgása alatt elegye, eligya, elcsajozza a pénzt.

Videó: A film előzetese

Nő vagy férfi legyen a talpán, akinél nem vált ki instant agyzsábát ez a viselkedés - hiszen ott van a másik oldalon jó néhány ember, aki a teljes vagyona mellett a mentális épségével fizet ezért. A mások vérén hizlalt parazita pedig csak ugrál, egyik gazdatestről a másikra.

Remek ötlet a film készítőitől, hogy először a totál naiva, a norvég Cecilie szemüvegén keresztül tekintünk Leviev-re.

Milyen nő Cecilie? Kisvárosi, kevés sikerélménnyel, nagy ábrándokkal. Már gyerekkorában is a Hamupipőke volt a kedvence, és tessék, most végre elérkezett hozzá a herceg fehér lovon: a milliárdos, aki csak őt akarja.

Persze, Levievnek elég bevonulni a klubba, és felbontani egy pezsgőt, hogy azonnal nők tucatjai dongják körül. Neki mégis Cecilie kell. Hát nem romantikus? Marhára.

Kicsit más zsánert képvisel a valamivel idősebb, jómódú, világlátott Pernilla. Jellemző, hogy az ő a beetetéséhez a szex már nem elegendő eszköz. Leviev ezért a nő jóbarátjaként pózol, hogy aztán a stratégiai pillanatban elküldje neki a szétvert fejű testőre képét: bajba került, kell a zsetta. Pernilla kedveli a fickót, nagyvonalú nő, ezért már küldi is.

A film utolsó harmadában ismerünk meg egy újabb “barátnőt”, Ayleent, és végigkövethetjük, ahogyan a három áldozat végül a rendőrséggel összedolgozva húzza ki a talajt Leviev lába alól.

Mielőtt azonban megünnepelhetnénk a női összefogás sikerét (vigyázat, szpojlerveszély!), jönnek a kiábrándító tények: a férfi ma is szabadlábon van, és valószínűleg pont abból él, amiből eddig is.

De mégis ki tesz ilyet, és kikkel teheti meg?

Levievről bőven eleget mond, hogy még a lecsukása után is megkísérel pénzhez jutni, méghozzá a szánalomkeltés eszközével. Nem szeret, nem szorong és láthatóan nem is tanul: pszichopata, bár ma már inkább antiszociális személyiségnek neveznénk egy jó adag nárcizmussal. Igazi emberi élősködő, aki másra sem képes, mint hogy elszipkázza mások javait és energiáit. Akit az ilyen emberek lélekrajza érdekel, az dögivel talál hozzá szakirodalmat a neten.

Emberi élősködők tehát léteznek. Létezik pióca is, meg orsóféreg, de kerüljük, mert ösztönösen undorodunk tőlük. Számomra épp ezért érdekesebb kérdés, milyenek is azok a nők, akik fennakadnak egy ilyen alak hálójában? Mert ne legyenek illúzióink: a merítés nyilván sokkal nagyobb, mint akiket ténylegesen sikerült berántania.

Cecilie kiválóan példázza a tökéletes áldozatot: már egy randi után a “lelki társáról” beszél, aki ugyan börtönviselt, de “olyan kis elveszett, csak meg kell menteni”. Édes lányom, hát hová akarsz te 35 éves embereket megmenteni? - hördül fel a néző legkésőbb ezen a ponton.

Pedig a norvég nő már azelőtt is könnyedén siklik tova az olyan realitás-csekkpontok fölött, mint például:

  • Miért akar hirtelen olyannyira felszedni egy szexi milliárdos, mint aki még életében nem látott nőt?
  • Vajon mi tesz engem olyan különlegessé, hogy azon nyomban gyereket akarjon tőlem?
  • Kapcsolat az, amiben eddig kétszer találkoztunk és semmi mást nem kapok, mint sablonra írt “hiányzol, drágám” üzeneteket és videóra vett puszikat?

És akkor a lejmolásig még el sem jutottunk.

Nem csoda, ha a Cecilie-féle nők mágnesként vonzzák a “Minek ment oda?” típusú áldozathibáztatós kommenteket, de cseppet sem jogosan.

Értsük meg: nem véletlen, ha egy ember hajlandó takarékra tenni a józan eszét. Aki ugyanis így viselkedik, jellemzően nem őrült, és nem is ostoba, hanem általában elhanyagolt, szeretethiányos gyerekből lett felnőtt.

A mágikus gondolkodás, a lelki társról, az életünket megváltó nagy szerelemről szőtt ábrándok épp azért születnek, hogy elkendőzzék a realitást. Csakhogy ezek a sémák önműködővé válnak, felnőttkorban pedig borzasztó kiszolgáltatottá tesznek a “túl szép, hogy igaz legyen” mesékkel házaló ragadozókkal szemben.

Talán reménykeltőnek szánták a lezárást, ahol a norvég nő közli: manapság is tovább tinderezik, mert nem tett le az igazi szerelemről. Pedig ez inkább elkeserítő és kiábrándító.

Leviev marad szabadlábon, Cecilie meg a ragadozók játszóterén, ugyanazokkal az elvárásokkal. Egyszóval: két órán át izgultunk, de valójában nem változott semmi.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KULT
A Rovatból
Meghalt Bakacsi Béla
A népszerű táncdalénekes felejthetetlen dalai mellett menedzserként többek között Presser Gáborral, Koncz Zsuzsával, Zoránnal és az R-Go-val is együtt dolgozott. 83 éves volt.
Malinovszki András - szmo.hu
2025. szeptember 23.



83 éves korában elhunyt Bakacsi Béla táncdalénekes, zenei menedzser – tudatta a művész Facebook-oldalán a lánya.

Bakacsi Béla 1942-ben született Újpesten. 1961-ben tűnt fel a Ki mit tud?-ban, ahol kategóriájának győztese lett. A következő évben képviselhette hazánkat a Helsinkiben megrendezésre kerülő Világifjúsági Találkozón (VIT) is. 1966-ban az elsőként megrendezett Táncdalfesztivál közönségdíjasa lett.

A 70-es években főleg külföldön kamatoztatta tehetségét. A rendszerváltás után megalapította az Akkord Kulturális Szolgáltató Irodát, koncertszervezéssel és menedzseléssel foglalkozott 2011-ig. Közben rövid ideig könnyűzenei könyvkiadással is. Együtt dolgozott többek között Komár Lászlóval, Zoránnal, Szigeti Ferenccel, Koncz Zsuzsával, Presser Gáborral és a Locomotiv GT-vel, a Fonográf együttessel, a V’Moto-Rockkal, a Hungáriával és az R-GO–val is.

Bakacsi Béla számos feldolgozást is énekelt: olyan dalokat ismerhettünk meg magyarul az előadásában, mint a mint a Quando-quando, O Sole Mio, Quando m'innamoro, a My Way vagy az Ave Maria.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KULT
A Rovatból
Colin Farrell, Margot Robbie és a nulla kémia esete – A Mágikus, merész, meseszép utazás se nem mágikus, se nem merész, és a meseszéptől is távol van
Talán a Modoros, mesterkélt, mézesmázos utazás találóbb cím lett volna. Legalább a jó szándék megvolt…


A csak szimplán Kogonada művésznéven futó, szöuli születésű, amerikai rendező-forgatókönyvíró (aki Park Joong Eun néven született) új filmjét sokan várták, mivel számtalan videóesszéjével, rövidfilmjével, valamint az első két egész estés darabjával, a 2017-es Columbusszal és a 2021-es Búcsú Yangtóllal rengeteg rajongót szerzett a független filmes szférában. Ráadásul most nagy stúdiófilmet (Sony) forgathatott két világsztárral (Colin Farrell és Margot Robbie), méghozzá egy olyan zsánerben (romantikus fantasy), amelyhez abszolút megvolt az érzékenysége, és ami képileg is tágas játszóteret biztosít számára.

A Mágikus, merész, meseszép utazás lehetett volna a következő Az élet csodaszép (1946), Nagy hal (2003), Ház a tónál (2006) vagy Időről időre (2013).

Úgy tűnik azonban, hogy Kogonada csak akkor jó, ha ő maga írja a saját sztorijait, most először fordult elő ugyanis, hogy más szkriptjéből dolgozott: Seth Reiss eredeti forgatókönyve adta fel a leckét rendezőnknek, akinek bele is tört a bicskája a papíron minden bizonnyal mágikusnak tűnő, a vásznon azonban keményen feszengős giccsbe forduló történetbe.

David (Farrell) épp egy esküvőre készül, ám a kocsija kerékbilincset kap, egy gyanúsan elhelyezett röplap pedig egy furcsa autókölcsönzőbe vezeti, ahol Phoebe Waller-Bridge és Kevin Kline egy igen kínosan jópofizó, de legalább rettenetesen humortalan jelenetben rátukmálnak egy régi autót s hozzá egy GPS-t. Az esküvőn David megismerkedik Sarah-val (Robbie), és rögtön fellángol köztük valami, aminek persze ilyen gyorsan még nem engednek, így más férfi megy fel az est végén Sarah szobájába. Másnap azonban lerobban a lány kocsija, a személy szerint Davidhez beszélő GPS pedig arra utasítja, hogy vegye fel őt, majd különböző, a természetben álló ajtókhoz irányítja őket, amelyeken belépve valamelyikük múltjában találják magukat, az életük egy-egy fontos pontján, ami érzelmileg anno nagy hatással volt rájuk.

Szóval a címbeli utazás ezt a kis túrát fejezi ki, amelynek során egyik ajtótól autóznak a másikig, azokban újraélik életük egy korábbi fejezetét, két ajtó között pedig eszmét cserélnek az élményeikről, magukról, a párkapcsolataikról, a családjukról, az élethez való hozzáállásukról.

S talán mindeközben szövődik köztük valami komoly, ami már régen kijárt volna nekik.

Leírva tényleg nem fest rosszul, ebből azért valóban ki lehetett hozni valami mágikusat, merészet és meseszépet, ráadásul két csúcsszínészt sikerült megnyerni hozzá, akik amúgy bármit el tudnak játszani. Vagy mégsem? A kémiát, vibrálást kettejük között legalábbis nem sikerült érzékeltetniük…

A film első fele kifejezetten kellemetlen jelenetekkel bombázza a nézőt. Érezni, hogy Kogonada próbálja ezt az egészet megtölteni varázslattal (kapásból el kell engedjük a valóságot, szóval, ha valakinek ez nem megy, már itt elveszett), de inkább csak modoros és mesterkélt képsorok sorjáznak megállás nélkül.

Az iskolai musicalszcéna talán a csúcs, ami annyira cuki és jópofa akar lenni, hogy egyszerűen nevetségessé válik.

Mindennek tetejébe valamilyen furcsa oknál fogva a forgatókönyv tele van trágár beszéddel (lehet, hogy ezt akarta jelenteni a címbeli merész?), a káromkodásokat azonban egy ilyen műfajú film idegen testként veti ki magából, és csak fokozza a nézőkben már erősen felgyülemlett zavartságot.

Szerencsére azért pozitívum is akad, hiszen Kogonada egyáltalán nem tehetségtelen filmes, ő még egy ilyen félrement projektben is képes megvillanni, még ha csak egy rövid időre is. A Mágikus, merész, meseszép utazás második fele már sokkal nézhetőbb, ha úgy tetszik, jobb, mint az első, ekkorra kezdenek elfogyni a kínos cukiskodások és álbölcsességek, valamint a felesleges trágárkodás, sőt, időnként néhány egészen szép és megható jelenetet is kapunk.

Az egyik ilyen, működő drámai mélységgel bíró, jól megírt pillanat a kórházi beszélgetés David és az apja (Hamish Linklater) között, David születésekor.

Vagy említhetnénk még Sarah és az anyja (Lily Rabe) közös jelenetét is. Szomorkásak, de őszinték, és nem hatnak álságosnak. Kár, hogy nem ilyenekkel volt tele a film.

A Mágikus, merész, meseszép utazás az év egyik nagy, akár Oscar-várományos filmje is lehetett volna az alkotókból kiindulva, épp ezért nagy csalódás, hogy végül egy ízig-vérig giccses és hamisan merengő, a nézőkből foggal-körömmel könnyet kicsikarni próbáló kudarc lett belőle.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KULT
A Rovatból
A Pogány Induló új klipjében Marsi Anikó is feltűnik
Szirmai Marcell hatalmas stábbal készült új produkciója máris komoly nézettséget ért el, és a legfelkapottabb zenék toplistájára került.


A szegedi születésű Szirmai Marcell, művésznevén Pogány Induló új klippel jelentkezett. A Fonogram- és Artisjus-díjas magyar rapper egy nap alatt máris felkerült a legfelkapottabb zenék listájára, kedd este már a harmadik helyen állt.

Legújabb, sokszereplős klipjében egy rövid időre feltűnik Marsi Anikó is, aki egy tévéhiradóban beszélt arról, hogy Szirmai Marcell egy borfesztiválon "vállalhatatlanul" viselkedett.

A kommentelők szerint a dal és a klip is "zseniális, brutál, ütős" lett.

VIDEÓ: Pogány Induló - Lelkem, Nyugodj!


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KULT
A Rovatból
A lúzerek visszatértek: Gary Oldman bandája a legjobb kémcsapat a képernyőn!
Az Utolsó befutók ötödik évada feszült, fekete humorral átszőtt kémthriller, amely egyszerre szórakoztató és hátborzongatóan aktuális. Gary Oldman és a vesztesek csapata újra az Apple TV+ egyik legnagyobb dobásává teszi a sorozatot.
B.M.; Fotók: imdb.com - szmo.hu
2025. szeptember 27.



Az Apple az elmúlt években sorra bizonyította, hogy a streamingpiacon az egyik legbiztosabb kézzel nyúl a sorozatokhoz. Kínálatában alig találni melléfogást, újra és újra képes meglepni a közönséget minőségi, izgalmas és szórakoztató produkciókkal, akár egy sorozat sokadik szezonjában is.

Legújabb példája ennek az Utolsó befutók című brit kémthriller sorozat, amely immár az ötödik szezonját kezdte meg és még mindig frissnek, újszerűnek, sőt kifejezetten relevánsnak hat.

A sorozat Mick Herron regényeinek adaptációja, amelyet Will Smith (nem az amerikai filmsztár, hanem a brit író-producer) vitte képernyőre. Smith már több díjat is besöpört a munkájáért, teljes joggal: sikerült valami egészen különlegeset és szórakoztatót létrehoznia. Az Utolsó befutók egyszerre kémthriller, társadalmi szatíra, fekete humorral átitatott dráma és akciófilm. Egy olyan egyveleg, amely elsőre talán furcsának tűnhet, de működik, méghozzá zseniálisan.

Az ötödik évad már a nyitójelenetével felhívja magára a figyelmet. Egy szélsőjobboldalinak tűnő merénylő tüzet nyit egy londoni téren, több embert megöl, majd maga is áldozattá válik. A terrorcselekmény szervezői iktatják ki, nehogy beszélni tudjon. Az MI5, vagyis a „Park” természetesen azonnal vizsgálódni kezd, de a néző számára még nem világos, miként kapcsolódik ez a véres incidens a sorozat főszereplőihez. És kik is ők? Nem a klasszikus hősöket kapjuk, hanem az MI5 számkivetettjeit: a hibázó, megbízhatatlannak tartott, lecsúszott ügynököket, akiket egy külön osztályra száműztek. Ők az „utolsó befutók”, azok, akiket csak olyan feladatokra küldenek, amelyeknek látszólag semmi tétje sincs és senki nem akarja megcsinálni.

Nem csinálnak mást, mint unalmas adminisztráció és egyéb mások által lenézett munkák.

A banda vezére Jackson Lamb, akit Gary Oldman alakít. A színészóriás minden gesztusával és morgásával bizonyítja, miért tartják az egyik legnagyobbnak a szakmában: a szánalmasan cinikus, folyton dohányzó és alkoholizáló főnök figurája egyszerre taszító és szerethető. Nem törődik sem a munkájával, sem a beosztottjai munkájával, mégis van benne valami, ami miatt követni akarjuk. Mellé érkezett már az első évadban River Cartwright (Jack Lowden), aki azt hitte magáról, hogy tökéletes ügynök, ám gyorsan rá kellett jönnie, hogy ő is csak egy fogaskerék a selejtes gépezetben.

Az új szezonban rögtön egy gyilkossági kísérlet borzolja a kedélyeket. A csapat IT-zsenijét Roddy-t (Christopher Chung) el akarja ütni egy kocsi, de amekkora lúzer, ebből természetesen semmit nem fog fel, azt hiszi csak véletlen. Nem is tudja, milyen veszélyben van. A kollégája, Shirley (Aimee-Ffion Edwards) elkezdi követni a férfit, és sejti, hogy itt valami komolyabb dolog lehet a „baleset” mögött. Valószínűleg össze fog kapcsolódni a nyitó lövöldözés és a kockasrác elleni merénylet a folytatásban.

Ez a kettős narratíva ügyesen vezeti a nézőt. Tudjuk, hogy van valami nagyobb kép, de a részleteket apránként adagolják a feszültség fenntartására.

A sorozat egyik legnagyobb erénye, hogy bármikor be lehet kapcsolódni. Bár az állandó nézők nyilván értékelik a finom utalásokat és a karakterek hosszabb ívét, minden évad önálló regényen alapul, így kvázi új történetként is élvezhető, csak a szereplők és a múltjuk azonos. Ez a struktúra az Amazon PrimeVideo-s Reacherhez hasonlít, ott sem kell feltétlenül elölről neki kezdeni, de mégis gazdagabb élményt ad, ha ismerjük a múltbeli kudarcokat és sérelmeket.

Érdemes megjegyezni azt is, mennyire ügyesen bánik a játékidővel az Utolsó befutók. A mostani sorozatok gyakran rövidítik a részeket, a stáblisták, főcímek és előző részek tartalmából rengeteg időt elvesznek és az amúgy 40-50 perces epizód könnyen 30 perc környékére kerül. Erre legékesebb példa a Peacemaker és az Alien: Föld egyes részei. Ám itt valódi, feszes 40 percet kapunk, sallang nélkül. Az első rész inkább felvezetés, de pont annyira tartja fenn a figyelmet, hogy tűkön ülve várjuk a folytatást.

Az Apple TV+ a közelmúltban óvatosabb lett bizonyos kényes témákkal, például a Jessica Chastain főszereplésével készült The Savant premierjét is elhalasztották, mert túl közel állt Charlie Kirk elleni merénylet narratívájához.

Az Utolsó befutók esetében azonban nem volt ilyen habozás, pedig a történet szintén érzékeny terepre merészkedik. Itt valószínűleg a fekete humor és a szatirikus hangnem ad védőernyőt a cenzúra ellen, a sorozat bátran kimondja és kifigurázza mindazt, amit más produkciók inkább kerülnek.

A színészgárda továbbra is kifogástalan. Oldman minden jelenetét uralja, de ez nem nehéz, bármiben elnézem a színészt, játsszon akár törpenövésű mozgássérült gyengénlátót (létező film egyébként a 2002-es Kisördögök). Jack Lowden és a felesleges ügynökök, Rosalind Eleazar, Tom Brooke, Saskia Reeves vagy Christopher Chung is erős alakítást nyújtanak.

Visszatér Kristin Scott Thomas is, aki az MI5 igazgatónőjeként hozza a tőle megszokott hideg eleganciáját.

Feltűnik Ruth Bradley, James Callis (minden Battlestar Galactica rajongó szíve megdobban, ha képernyőn láthatjuk a színészt), sőt új belépőként Nick Mohammed is, aki egy látszólag gyengekezű polgármestert alakít. Mohammedet sokan a szintén Apple TV+-os Ted Lasso-sorozatból ismerhetik. Ez a sokszínű társulat a biztosítéka annak, hogy sosem unjuk meg a karakterek közti feszültségeket és dinamikát.

Az Utolsó befutók ötödik évada méltó folytatása egy már közel tökéletes kémthrillernek. Van benne minden, ami kell: feszült politikai háttér, szórakoztató és emberi karakterek, kiszámíthatatlan fordulatok és bőven adagolt fekete humor.

Az egyetlen csalódás talán az, hogy az epizódokat hetente kapjuk, így nem lehet egyben végigdarálni az egész évadot.

De talán pont ez teszi izgalmassá, minden héten megkapjuk a várakozás élményét. Az AppleTV+ pedig ismét bizonyította, hogy ritkán hibázik és az Utolsó befutók a legjobb bizonyíték erre. Ráadásul, úgy hírlik még két évadot berendelt a streamingszolgáltató, tehát biztosan lesz hetedik évadunk is a selejtes ügynökök társaságában.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk