Dózsa László három éve idősotthonban élt, egy ideje már legjobb barátja sem látogatta
Ahogy arról korábban beszámoltunk, 81 éves korában elhunyt Dózsa László színművész.
Egy gondozóházban töltötte a mindennapjait, ugyanis az utóbbi időben sokat romlott az egészségi állapota. Voltak gondok a szívével, ami miatt műtétre lett volna szüksége, de végül a kora miatt nem eshetett át a beavatkozáson. Ám úgy tudom, más problémái is voltak” – ezt kollégája és barátja, Harsányi Gábor mondta a színészről a Blikknek.
Harsányi, aki az Újpest Színházban együtt játszott Dózsával, elmesélte utolsó találkozásukat is.
„A családján kívül is sokan látogatták a gondozóban, többek között én is. Az utolsó találkozásunkkor már nagyon súlyos volt az állapota. Kimentünk sétálni a kertbe, de már nehezen ment neki a járás, továbbá nem igazán volt kedve semmihez. Végtelenül szívfájdító volt az utolsó beszélgetésünk, máig tisztán él bennem.
A színészbarát arról is beszélt, Dózsa László nem mondta ki, de szemében ott volt: többé nem szeretné, hogy kollégája meglátogassa.