A hétvégén mondta ki a boldogító igent Dobos Evelin és Kovács Dániel Richárd.
A Sztárbox tavalyi győztese és a rendező-producer esküvője tökéletesre sikerült, mivel lazán kezelték a napot és nem erőltették a hagyományokat. Evelin elmesélte a Story magazinnak, hogy milyen volt a nagy nap. A családjaikkal már egy nappal korábban megérkeztek a birtokra, így az esküvő napja kényelmesen telt, hiszen a ceremónia csak késő délután volt, és a helyszín már reggelre teljes díszben pompázott.
„Fantasztikus időnk volt. Ragyogó napsütés, egy-egy bárányfelhő az égen. Semmi dolgunk nem akadt, így a legnagyobb nyugalomban süttettük a hasunkat a medence szélén. Délután rám szóltak, hogy ideje lenne elkezdeni készülődni”
– emlékezett vissza Evelin.
A tréfa sem maradhatott el az esküvőn. Evelin elárulta, hogy három ruhája volt: az első egy vendégváró szatén, bő szárú, hátul kivágott kezeslábas. Egyik barátjuk, Koppány azonban menyasszonyi ruhába bújt, és amikor Dani és az egész násznép megfordult, ő állt ott Evelin helyett.
„Őrületes este volt, anélkül, hogy bárki túlzásba vitte volna a bulizást. DJ Rony Bass gondoskodott a hangulatról, és Császár Előd barátjuk is zenélt, ami meglepetés volt számukra. Mindenki jól érezte magát, külön élmény volt látni, ahogy Patrik fiuk Rácz Jenővel és Dobrádi Zsoltival breaktáncpárbajt vívott”
– tette hozzá a lapnak Dani. Az esküvőn mindenki ott volt, aki fontos számukra: családtagok, közeli barátok, mint Kefir és a párja, valamint Dobrády Ákosék.
A hétvégén mondta ki a boldogító igent Dobos Evelin és Kovács Dániel Richárd.
A Sztárbox tavalyi győztese és a rendező-producer esküvője tökéletesre sikerült, mivel lazán kezelték a napot és nem erőltették a hagyományokat. Evelin elmesélte a Story magazinnak, hogy milyen volt a nagy nap. A családjaikkal már egy nappal korábban megérkeztek a birtokra, így az esküvő napja kényelmesen telt, hiszen a ceremónia csak késő délután volt, és a helyszín már reggelre teljes díszben pompázott.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Ritka pillanat: Ungár Anikó fia esküvőjén mutatta meg a párját
Baronits Gábor házasságkötése kapcsán osztott meg közös képet a 76 éves bűvésznő és Tibor. Kapcsolatukat közel húsz éve tartják távol a reflektorfénytől, most azonban kivételt tettek.
Ungár Anikó ritkán oszt meg részleteket a magánéletéről, párját, Tibort eddig szinte soha nem láthattuk nyilvánosan. Most azonban különleges okból kivételt tett: fia esküvőjén egy közös fotót mutatott kettejükről, vette észre a Femina.
A bűvésznő számára felejthetetlen élményt jelentett, hogy egyetlen fia, Baronits Gábor kimondta a boldogító igent. Az esküvőről kevés kép készült, de az egyik felvétel minden figyelmet magára vont, hiszen
Anikó kedvesével együtt látható rajta.
A 76 éves művésznő elegáns, pezsgőszínű ruhát viselt, amely kiemelte alakját és hosszú lábait, Tibor pedig törtfehér öltönyben és napszemüvegben állt mellette. A kommentelők nem győzték dicsérni őket, sokan írták, milyen szépen mutatnak egymás mellett.
A pár már közel húsz éve van együtt, kapcsolatukat mégis távol tartották a nyilvánosságtól. A most megosztott fotó azonban jól mutatja, hogy a köztük lévő összhang ma is töretlen.
Ungár Anikó és Tibor közös fotóját itt lehet megnézni:
Ungár Anikó ritkán oszt meg részleteket a magánéletéről, párját, Tibort eddig szinte soha nem láthattuk nyilvánosan. Most azonban különleges okból kivételt tett: fia esküvőjén egy közös fotót mutatott kettejükről, vette észre a Femina.
A bűvésznő számára felejthetetlen élményt jelentett, hogy egyetlen fia, Baronits Gábor kimondta a boldogító igent. Az esküvőről kevés kép készült, de az egyik felvétel minden figyelmet magára vont, hiszen
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Fejes Tamás a közösségi oldalán osztott meg egy képet, amelyen Erős Antóniával és az RTL híradósának fiával, Tóth Matyival szerepel. A fotón a Street Sixteen zenekar tagjai is láthatók.
A Tankcsapda dobosa Esztergomban találkozott a fiatal bandával, akik az ő fellépésük előtt adtak koncertet. Bejegyzésében ezt írta:
„Esztergomban @erosantonia fiáék zenéltek előttünk, a @streetsixteen_official. Érdemes lesz rájuk odafigyelni. További sok sikert!”
A Street Sixteen 2022-ben került a figyelem középpontjába, amikor kiderült, hogy Tóth Matyi Czutor Zoli fiával, Simonnal, valamint egy Tóth Csanád nevű fiúval zenél együtt.
Fejes Tamás a közösségi oldalán osztott meg egy képet, amelyen Erős Antóniával és az RTL híradósának fiával, Tóth Matyival szerepel. A fotón a Street Sixteen zenekar tagjai is láthatók.
A Tankcsapda dobosa Esztergomban találkozott a fiatal bandával, akik az ő fellépésük előtt adtak koncertet. Bejegyzésében ezt írta:
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Rubint Réka állami kitüntetést kapott, a honvédelmi miniszter adta át a díjat
A fitneszedző a közösségi oldalán jelentette be, hogy Magyar Ezüst Érdemkeresztet vehetett át, és azt is felidézte, hogyan nevezték egykor genetikai selejtnek.
Rubint Réka állami kitüntetést kapott augusztus 20. alkalmából, vette észre a hvg.hu. A Magyar Ezüst Érdemkeresztet Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter adta át Sulyok Tamás köztársasági elnök nevében.
„Ma délután állami kitüntetést kaptam a munkásságomért, a több mint két évtizede tömegeket megmozgató, egészségesebb és aktívabb életre ösztönző, közösségépítő sportprogramjaimért” – írta a fitneszedző a Facebook-oldalán.
„Hála és köszönet van a szívemben és bízom benne, hogy mindazt amiben hiszek, még nagyon- nagyon sokáig tudom Veletek együtt csinálni” – fogalmazott a bejegyzésben. Felidézte, hogy
testnevelő tanára meg akarta buktatni és genetikai selejtnek nevezte, amivel összetörte a szívét, de a jász vére arra ösztönözte, hogy bebizonyítsa az ellenkezőjét annak, amit a tanárnő mondott.
A fitneszedző így vette át a kitüntetést:
Kedden Lázár János építési és közlekedési miniszter adott át 14 kitüntetést augusztus 20-a alkalmából, ő építészeket, építőket és közlekedési szakembereket díjazott.
Rubint Réka állami kitüntetést kapott augusztus 20. alkalmából, vette észre a hvg.hu. A Magyar Ezüst Érdemkeresztet Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter adta át Sulyok Tamás köztársasági elnök nevében.
„Ma délután állami kitüntetést kaptam a munkásságomért, a több mint két évtizede tömegeket megmozgató, egészségesebb és aktívabb életre ösztönző, közösségépítő sportprogramjaimért” – írta a fitneszedző a Facebook-oldalán.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Először mutatta meg magát bikiniben az RTL híradósa
Major Eszter ritkán enged bepillantást a magánéletébe, most azonban horvátországi nyaralásáról posztolt. A videóban egy gyönyörű öbölben csobbant a tengerbe.
Az RTL híradósa, Major Eszter most egy egészen más oldaláról mutatta meg magát: bikiniben posztolt a horvát tengerpartról, vette észre a Femina.
A híradós 2020 óta erősíti az RTL csapatát, a nézők pedig nemcsak a képernyőről, hanem visszafogott stílusáról is ismerhetik. Eleganciája a hétköznapokban és a közösségi oldalain is megjelenik, ezért különleges alkalomnak számít, amikor bikinis fotó vagy videó kerül fel tőle.
Ezúttal a horvát tengerparton pihen, és egy hangulatos videóban osztotta meg legszebb nyaralási élményeit.
A felvételen látható, ahogy egy gyönyörű öbölben csobban a tengerben, falatnyi bikiniben.
Major Eszter szabadidejét gyakran tölti a természetben, sokszor indul túrázni a családjával, és olykor extrém sportokat is kipróbál.