Hat év után szakított második gyermeke édesapjával Czippán Anett. A műsorvezető első válása után bízott benne, hogy ismét rátalál majd a boldogság egy másik férfi oldalán és az már örökre fog szólni. Válása után két évvel jött össze második gyermeke apjával, de a kapcsolatuk hat év után zátonyra futott.
"Két ember két irányba futott közös cél nélkül. A szerelem elmúlt, az egységünk felbomlott. Így pedig már nem lehet egy párkapcsolatot működtetni"
A műsorvezető mesélt arról is, hogy nagyon megviselte a szakítás.
"Reménykedtem, hogy élhetek még boldog anyaként, háziasszonyként, nőként egy ép, egész családban. De másodszorra sem sikerült, amit, bevallom, óriási kudarcként élek meg. Nem egyszerű feladat két gyerek kiegyensúlyozott és boldog anyukájának lenni két apával, állandó logisztikával, sok munkával, de meg kell oldanom. Ez egy érzelmi hullámvasút, és nem mindig érzem magam erősnek. De inkább az egyedüllétet választottam, mint hogy benne maradjak egy olyan párkapcsolatban, aminek nem látom a jövőjét"
- fogalmazott Anett.
Hat év után szakított második gyermeke édesapjával Czippán Anett. A műsorvezető első válása után bízott benne, hogy ismét rátalál majd a boldogság egy másik férfi oldalán és az már örökre fog szólni. Válása után két évvel jött össze második gyermeke apjával, de a kapcsolatuk hat év után zátonyra futott.
"Két ember két irányba futott közös cél nélkül. A szerelem elmúlt, az egységünk felbomlott. Így pedig már nem lehet egy párkapcsolatot működtetni"
A plasztikai műtétje után meghalt egy influenszer, miután előző este az orvosával bulizott
A 31 éves brazil származású énekes, modell több beavatkozást is szeretett volna. A férj elmondta, hogy a kórházban a személyzet nagyon zavartan viselkedett, ezért kezdett el érdeklődni, mi történt a feleségével.
Ana Barbara Buhr Buldrini, braziliai származású mozambiki énekesnő és modell
szívroham következtében meghalt, egy nappal azután, hogy Törökországban plasztikai műtéten esett át.
A 31 éves nő és férje, Elgar Miles az operáció előtti este közösen szórakoztak a beavatkozást végző orvossal.
Ana Barbara azért utazott Törökországba, hogy zsírleszíváson, mellnagyobbításon és orrplasztikán essen át. A beavatkozást eredetileg június 18-ra, szerdára ütemezték, de végül az orvos kérésére három nappal korábban, június 15-én, vasárnap hajtották végre. Másnap, június 16-án a nő életét vesztette.
Elgar Miles arról számolt be, hogy
a műtét előtti este együtt buliztak az orvossal, majd megkérdezték tőle, biztonságos-e a beavatkozás ilyen rövid idővel a szórakozás után. Az orvos elmondása szerint nem volt akadálya az operációnak.
A férj elmondta, hogy vasárnap este 11 órakor, a műtét végeztével azt közölték vele, hogy Ana eszméletlen, de hamarosan magához tér. Elgar szerint a klinika személyzete zavartan viselkedett, és egymásnak ellentmondó információkat adtak.
„Azt mondták, eszméletlen, de hamarosan magához fog térni. Egy órán és tizenöt percen át vártam, hogy láthassam. Végül lementem a földszintre, ahol az egyik orvos azt mondta, nagyon lassan ver a szíve, egy másik pedig azt, hogy meghalt.”
A férfi szerint a török rendőrség megjelent a klinikán, és ideiglenesen őrizetbe vették az orvosokat, akiket később vallomásuk után elengedtek. Elgar hozzátette: „Mozambikba szállíttatjuk holttestét, aztán igazságot követelünk. Meg fognak fizetni azért, amit tettek.”
A család a történtek miatt orvosi gondatlanságot emleget. Ana testvére, Bruno Buhr Buldrini így fogalmazott: „Az orvosok elsiették a folyamatot. Amit tettek, az gyávaság volt” - írta a The Sun.
Szekér Gergő politikusok kényes ügyeiről beszélt TikTokon, pár nap múlva kihallgatta az Alkotmányvédelmi Hivatal
Az énekes alig pár nappal azután kapott idézést, hogy egy videóban érzékeny részleteket osztott meg múltjáról. A kihallgatás alatt hazugságvizsgálót is bevetettek, de arról nem beszélhetett, miről kérdezték.
Ahogy arról korábban mi is beszámoltunk, a homoszexuálisként coming outolt Szekér Gergő egy – később törölt – TikTok-videóban arról beszélt, hogy több családos férfi politikus is megfordult már az ágyában.
Az énekes most megerősítette a Blikknek, hogy nemrég bent járt az Alkotmányvédelmi Hivatal épületében. Azt viszont nem árulta el, hogy a politikusokról szóló kijelentései összefüggésben állnak-e a kihallgatással.
„Igen, jártam bent, azt nem cáfolom…” – mondta az énekes, aki minden kérdésre nagyon óvatosan, megfontoltan válaszolt.
A Blikk egyik olvasója figyelt fel arra, hogy nem sokkal azután, hogy Gergő egy TikTok-videóban és lapunknak adott interjúban politikusokkal való múltbeli viszonyairól beszélt, már az Alkotmányvédelmi Hivatalban járt.
A kihallgatás részleteiről az énekes nem beszélhetett.
„Onnantól kezdve, hogy beléptem az épületbe, addig, míg ki nem jöttem, semmilyen információt nem oszthatok meg”
– mondta.
A lap információ szerint Szekért hazugságvizsgálóra is kötötték, amikor a hatóságokkal beszélgetett. Ő maga is megerősítette, hogy valóban részt vett poligráfos kihallgatáson.
„Annyira különleges szituáció az ilyen, hogy az ember még akkor is izgul, amikor a teljes nevét mondja ki. Tanultam pszichológiát, tudom, hogyan működik ez, és 99 százalékban pontos, szerintem tényleg csak a pszichopaták tudják átverni” – mesélte.
Gergőt arról is kérdezték, milyen gondolatok jártak a fejében, amikor az Alkotmányvédelmi Hivatal megkereste:
„Ha az embert bármilyen hatóság hívja, természetes, hogy izgul, de nyitott könyv az életem. A coming outomnál megfogadtam, hogy soha nem fogok hazudni és félelemben élni. Éppen ezért nem telt el egy óra, és ott voltam a megadott címen.”
A bent történtekről nem kapott semmilyen hivatalos iratot. „Üres kézzel távoztam” – mondta.
Ahogy arról korábban mi is beszámoltunk, a homoszexuálisként coming outolt Szekér Gergő egy – később törölt – TikTok-videóban arról beszélt, hogy több családos férfi politikus is megfordult már az ágyában.
Polgár Tünde és Polgár Árpád a YouTube-csatornájukon számoltak be arról, hogy a betörtek a tihanyi nyaralójukba, ahonnan ellopták a mini traktorjukat. A gépet még 4-5 évvel ezelőtt, a koronavírus-járvány idején vásárolták. Márciusban még megvolt, de amikor legutóbb megérkeztek tihanyi házukhoz, már nem találták.
„Ellopták. Simán kivágták a kerítést”
– mondta Polgár Árpád. Felesége hozzátette, hogy a kulcs és az akkumulátor náluk maradt.
A házaspár később meg is mutatta, hol jutottak be a tolvajok az udvarba. Elmondták, hogy a kamerák nem vették fel az elkövetőket, mert az egyik pont az ellenkező irányba nézett, a másik pedig túl messze volt.
„Most már meg lehet fogni. Amikor itt voltak a rendőrök, mondták, hogy ne nyúljunk hozzá, mert lehet rajta ujjlenyomat. Itt ezt szépen kivágták az oszlop mellett, és szépen kitolták. Nyilván volt nekik valami trélerjük vagy utánfutójuk, és akkor azzal elvitték. Ez mutatja, hogy ismét Magyarországon vagyunk. Mert hát azért kinek jut eszébe ellopni a másik traktorját?”
– mondta Polgár Árpád.
„Eddig mindig azt mondtuk, hogy ez olyan klassz hely, mert itt nem lopnak”
– jegyezte meg Polgár Tünde.
A rendőrök a házaspár elmondása szerint késő délutántól estig, körülbelül négy órán át helyszíneltek az ingatlanjukban, és nagyon lelkiismeretesen dolgoztak.
Polgár Tünde és Polgár Árpád a YouTube-csatornájukon számoltak be arról, hogy a betörtek a tihanyi nyaralójukba, ahonnan ellopták a mini traktorjukat. A gépet még 4-5 évvel ezelőtt, a koronavírus-járvány idején vásárolták. Márciusban még megvolt, de amikor legutóbb megérkeztek tihanyi házukhoz, már nem találták.
„Ellopták. Simán kivágták a kerítést”
– mondta Polgár Árpád. Felesége hozzátette, hogy a kulcs és az akkumulátor náluk maradt.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
A Pride apropóján Lakatos Márk az Instagram-oldalán osztotta meg követőivel, hogy kubai származású kedvesével, Alainnel nemrég összeházasodtak Dániában.
„Happy Pride Hungary! Hát ez a nap is eljött. Mi Koppenhágában házasodtunk meg nemrég. Egy biciklis dán anyakönyvvezető és egy brazil fotós csaj társaságában, aki hozta a barátnőjét tolmácsolni, és így ők lettek a tanúink is. Megható volt és nagyon egyszerű. A végén a dán lány is szeretett volna valami spanyol kedvességgel elköszönni, úgyhogy így engedett utunkra: »Feliz Navidad” :D«– írta posztjában Lakatos.
A stylist hozzátette:
„Csodálatos pillanat volt. Remélem, hogy az utánunk következők már Magyarországon is kimondhatják azt a bizonyos szót.
Ignis aurum probat – ezt vésettük a gyűrűkbe. Azt hiszem, ez a mai napra is nagyon igaz. Békés és boldog Pride-ot mindenkinek!” – zárult a bejegyzés.