News here
hirdetés

SZTÁRVILÁG

Csoportos létszámleépítés a Life TV-nél: távozik Hajdú Péter, Ábel Anita, Csonka András és Bereczki Zoltán is

A csatornát is utolérte a kormányközeli médiában zajló átszervezési hullám.

Link másolása

hirdetés

A LifeTV 2009. szeptemberében indult Life Network néven, kezdetben csakis életmód témájú műsorokkal. A jelenlegi nevet 2017-ben vették fel, amit 2019-ben teljes arculatváltás követett.

A csatornát tavaly novemberben vásárolta meg Vaszily Miklós cége, a Media Vivatis Zrt. Mészáros Lőrinc korábbi feleségétől, Kelemen Beatrixtől.

A tévét az elmúlt két évben Hajdú Péter vezérigazgatóként irányította, és ő volt több műsor arca is. A tavalyi tulajdonosváltáskor Vaszily Miklós egy nagyon bizakodó közleményt adott ki, amelyben többek között azt írta, a céljuk, hogy a hazai televíziós piac meghatározó szereplőivé váljanak.

Hétfőn azonban a Blikk arról írt, hogy a csatornát is elérte a kormányközeli médiában zajló átszervezési hullám, és csoportos létszámleépítést hajtanak végre.

A lap szerint bár több opció is felmerült a csatorna jövőjével kapcsolatban, végül úgy döntöttek, hogy

nagyságrendileg kisebb büdzsével, saját gyártású műsorok, show-k nélkül készülő hagyományos kábelcsatornaként működnek tovább.

Így megszűnik a reggeli műsor, az Ébredj velünk!, amelyet Ábel Anita, Holdampf Linda, Csonka András és Bereczki Zoltán vezetett. Lekerül a képernyőről a Hajdú Péter vezette Összezárva és Frizbi, ahogy az Ábel Anita műsorvezetésével készült Activity, illetve a sztárok életét bemutató Van életünk című reality is.

hirdetés

Ezekből a produkcióból már nem készülnek új epizódok, csak ismétléseket sugároznak majd. A Blikk szerint

ezzel együtt Hajdú Péter vezérigazgatói megbízatása is véget ér.

Május elején derült ki, a Progress Media másik csatornája, a Pesti TV is megszűnik. A műsorokat május végéig készítették, a sugárzás pedig július 11-én fejeződik be.



hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk

Címlapról ajánljuk


hirdetés
SZTÁRVILÁG
Puskás Peti a Szigetről videózott: „7000 forintot láttok itt éppen összekoccanni”
Az énekes először bulizott együtt a fesztiválon feleségével, Dallos Bogival, vlogban örökítette meg az estéjüket.

Link másolása

hirdetés

Sok más hazai hírességhez hasonlóan a Puskás-Dallos házaspár is kilátogatott a Szigetre, amely két év kihagyás után tért vissza. Azért is volt különleges alkalom ez a két énekes számára, mert most először buliztak együtt a fesztiválon.

"Első fizetésemet 20 évvel ezelőtt Sziget-bérletre költöttem, most pedig már a feleségemmel fesztiváloztunk egy nagyot!"

- írta Puskás Peti az Instagram-oldalán, ahol meg is osztott egy minivlogot arról, hogyan telt az estéjük.

Mint elmesélte, busszal, villamossal és taxival mentek az Óbudai-szigetre, ahol aztán a többi fesztiválozóval együtt táncoltak az egyik előadó koncertje közben. A következő felvételen pedig már azt látjuk, ahogy a pár repohárral koccint.

"Az se vette el a boldogságomat, a kedvemet az egésztől, hogy 7000 forintot láttok itt éppen összekoccanni"

- kommentálta Puskás Peti.

A videóban megmutatta, merre jártak még, például felültek az óriáskerékre és a VIP-részlegben pihentek.

hirdetés

A megemelkedett árakról már Kárpáti Rebeka is beszámolt a Sziget első napján: ő két adag sültkrumplit vett 7000 ezer forintért.


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

hirdetés
SZTÁRVILÁG
Kitett egy csomó képet Justin Bieber a pénteki Sziget-koncertjéről
Az Instagramjára valószínűleg a saját fotósa által készített képeket posztolta ki.

Link másolása

hirdetés

A Sziget Fesztiválon Justin Bieber volt a sztárfellépő, és akkora tömeg volt a koncertjén, hogy többen elájultak, és úgy kellett kivinni őket a tömegből.

A rajongók önfeledten buliztak a koncertjét félmeztelenül lenyomó énekes láttán, aki tíz perccel hamarabb érkezett a színpadra.

Bieber ki is posztolt ma egy pár képet a budapesti bulijáról, amit valószínűleg a saját fotósa készített az Instagram-oldalára.

Amúgy nem írt semmit a posztok mellé, meg sem említette, hogy Budapest, Sziget fesztivál, egyedül a képeken a felirat árulkodik arról, hol készültek a képek.


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés
SZTÁRVILÁG
Akkora tömeg volt Justin Bieber Sziget-koncertjén, hogy többen el is ájultak
Meleg lehetett a színpadon is, mert a sztár pulóverét ledobva, félmeztelenül tolta végig a koncertet, a közönség legnagyobb örömére.

Link másolása

hirdetés

Justin Bieber volt a Sziget legnagyobb sztárja pénteken, és bár a produkciójáról megoszlanak a vélemények, az biztos, hogy több tízezren voltak rá kíváncsiak a Nagyszínpadnál.

Ennek megfelelően elég nagy tombolás volt, főleg a színpadhoz közeli részeken, és a rengeteg fesztiválozó lényegében összenyomta egymást, a rendezőknek volt dolgok bőven, több embert lényegében ájultan kellett kiemelni a tömegből.

A 28 éves világsztár nem várakoztatta meg a rajongóit, sőt, 10 perccel hamarabb érkezett a színpadra, és kb. ennyivel hamarabb le is vonult a végén.

Meleg lehetett a színpadon is, mert pulóverét ledobva, félmeztelenül tolta végig a koncertet, a közönség legnagyobb örömére.


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés
SZTÁRVILÁG
Szívszorító szavakkal búcsúzott Anne Heche-től 20 éves fia: „Remélem, megszabadult a fájdalmaitól”
A színésznő egyik híres exe, Ellen DeGeneres is üzent a tragédia hallatán.

Link másolása

hirdetés

Mint megírtuk, pénteken meghalt Anne Heche. A színésznő múlt héten szenvedett súlyos autóbalesetet, amelyben életveszélyes sérüléseket szenvedett. Bár a családja reménykedett abban, hogy a híresség felépülhet, csütörtökön közölték, hogy beállt nála az agyhalál, ezért le fogják kapcsolni az őt életben tartó gépekről. Ez a szomorú pillanat végül pénteken jött el. Korábbi rendelkezése alapján Heche szerveit átültetésre ajánlják fel.

Családja szívszorító szavakkal búcsúzik a színésznőtől.

"Elveszítettünk egy ragyogó fényt, egy kedves és örömteli lelket, egy szerető anyát és egy hűséges barátot. Anne nagyon fog hiányozni, de gyönyörű fiai, ikonikus munkássága és szenvedélyes kiállása révén tovább él. Mindig kiállt az igazság mellett, a szeretetet és az elfogadást hirdette - ez a bátorsága továbbra is hatással lesz a világra"

- olvasható a közleményben.

Heche-et két fia is gyászolja, akik a színésznő két különböző kapcsolatából születtek: a 13 éves Atlas a színész James Tupperrel közös gyermeke, a 20 éves Homer Laffoon édesapja pedig Coleman Laffoon, aki nyolc évig volt Heche férje. Az idősebb fivér így búcsúzott édesanyjától:

hirdetés
"Testvérem, Atlas és én elvesztettük édesanyánkat. Az elmúlt hat nap hihetetlen érzelmi hullámvasút volt, most pedig elöntött a mély szomorúság, megszólalni sem tudok. Remélem, hogy anyukám megszabadult a fájdalmaitól, és elkezdte felfedezni az örök szabadságát. Az elmúlt hat napban családtagok, barátok és rajongók ezrei tárták ki a szívüket felém. Hálás vagyok a szeretetükért, illetve édesapám, Coley és mostohaanyám, Alexi támogatásáért, akik továbbra is támaszt nyújtanak nekem ebben az időszakban. Nyugodj békében, Anya. Szeretlek, Homer."

A színésznő egyik híres exe, Ellen DeGeneres is megszólalt a tragédia kapcsán.

"Ez egy szomorú nap. Együttérzésemet küldöm Anne családjának, gyerekeinek és barátainak" - írta a Twitteren.

A műsorvezető és Heche három évig, 1997 és 2000 között jártak, akkoriban pedig az egyik legismertebb azonos nemű párnak számítottak. A színésznő számára azonban nem kedvezett, hogy felvállalta a kapcsolatot, mert emiatt rengeteg munkától esett el, pedig azelőtt az egyik legígéretesebb fiatal színésznőnek számított, aki több sikeres filmben is szerepelt. Anne Heche legismertebb szerepei közé tartozik a Hat nap, hét éjszaka vagy a Fedőneve: Donnie Brasco című filmekben nyújtott alakítása.

Forrás: CNN

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET: