2 és fél hónap, rengeteg utánajárás és hajtépés után kaptuk meg a CSOK-ot
A történetünk ott kezdődött, hogy a CSOK-ra várva már lecsúsztunk egy lakásról. Éppen ezért a következő kiszemelt ingatlanra azonnal lecsaptunk. Még az új CSOK-törvény hatályba lépése (július 1.) előtt megkötöttük a szerződést. Gyakorlatilag úgy, hogy fogalmunk sem volt, megkapjuk-e a CSOK-ot.
A lakásvásárlási szerződésben a végső fizetési határidőt - tehát a CSOK elutalását - szeptember 30-ra dátumoztuk. Azt gondoltuk, július 1-től három hónap bőven elég lesz arra, hogy elintézzük az ezzel kapcsolatos igénylést. Megint naivak voltunk, ugyanis majdnem kifutottunk az időből.
Mint a megváltást, úgy vártuk a július 1-ét, hogy végre rárepülhessünk a CSOK-ra. Aznap már nyitásra ott voltam az OEP-nél, hogy igényeljem a szükséges igazolást. Az igénylés egyébként meglepően gyors volt. Az OEP alkalmazottak a várakozók közt rohangálva osztogatták az ehhez szükséges formanyomtatványt. A legszebb írásommal töltöttem ki, már amennyire tőlem telt, a levegőben a saját táskámon.
Az OEP igazolást nyolc nap múlva kellett volna megkapnunk postán. Természetesen nem jött meg.
Pár nappal később ismét bementem az OEP-hez, és szépen kivártam az 5 órás soromat. A babaváróval négy ügyintéző foglalkozott, a CSOK-kal külön egy sem. Így azok után kerülhettünk sorra, akik nyaralása miatt EU egészségbiztositási kártya miatt várakoztak. Az ügyintéző először nem értette, mit akarok, mert “olyan nincs, hogy nem kaptam meg egy hét alatt.” Végül csak adott egy igazolást. Erre még visszatérek.
Murphy, hogy aznap postán is megérkezett az igazolás. Mint kiderült, a nyolcadik munkanapon valóban elküldte az OEP, a posta viszont 5 munkanapra rá tudta kézbesíteni.
Mehettünk a bankba megigényelni a CSOK-ot! Illetve mehettünk volna, ha a hozzánk közeli bankfiókokban a hitelügyintézők, akik ezzel foglalkoznak, nincsenek épp nyári szabadságon. Semmi gond egy hozzánk távolabb eső fiókba július 19-re kaptunk időpontot.
Az ügyintézőnket előre kifaggattuk, milyen papírokat kell magunkkal vinnünk, így egy többször ellenőrzött paksamétával aznap reggel nyolckor már ott ültünk a bankban.
Gikszer már akkor adódott, ugyanis ott derült ki számunkra, hogy ha fel akarjuk venni a CSOK-ot, akkor a férjemnek, a gyereknek és nekem azonos lakcímmel kell rendelkeznünk, ami nálunk nem volt adott. A bankban aláírtuk amiket lehetett, aztán rohantam át az Újbudai kerületi önkormányzatra lakcímet átíratni.
Nyitásra, 10-re értem oda, de a sor már az utcáig kígyózott előttem a sorszámhúzó automatánál. Mire sorra kerültem, az automatánál segédkező hölgy közölte, most legalább háromnegyed óráig nem adhat ki lakcím átírással kapcsolatos sorszámot, mert túl vannak terhelve.