hirdetés
csok-cimkep.jpg

Fel akartuk venni a CSOK-ot, jól megszívtuk

Az ügyintézés időrabló, eredménytelen és egyáltalán nem családbarát.
OE, címkép: illusztráció - szmo.hu
2019. június 23.


hirdetés

Gondolom, nem mi vagyunk az egyetlen család, aki megpróbált rárepülni a kormány nagy kampánnyal beharangozott új hétpontos családtámogatási csomagjára. Pont lakásvásárlás előtt állunk, így a CSOK igénylése is aktuálissá vált. Próbáltuk kideríteni, mégis mire számíthatunk, jár-e nekünk egyáltalán a támogatás, és ha igen, milyen feltételekkel, de zsákutcába kerültünk. Széttárt karokkal, vállvonogatással és körbemutogatással nézünk szembe. Nem kapunk válaszokat, és emiatt jól megszívtuk a lakásvásárlást.

Előre is leszögezném, hogy a helyzetünk speciális. Kezdem inkább az elején. A férjemmel kb. öt éve folyamatosan (és egyre kétségbeesettebben) szkenneljük a lakáspiacot. Az égbeszökő ingatlanárak és a keserves kínálat mellett eddig csak halogattuk a költözést. Most viszont, hogy a második gyereket tervezzük, már tényleg nagyon aktuális egy tágasabb otthon.

Pár hónapja végre találtunk is egy olyan lakást, ami ár-érték arányban optimális volt nekünk. Eladtuk a saját lakásunkat, oda leraktuk a foglalót, a szerződéskötés dátuma azonban dilemmát okozott. A jelenleg hatályos feltételek mellett ugyanis nekünk nem jár a CSOK ingyenpénz, július 1-től azonban elvileg mi is jogosultak lennénk a két gyerek után járó másfél millió forintra.

Arról azonban senki nem tudott felvilágosítást adni, hogy gond lehet-e abból, ha július 1. előtt írjuk a szerződést, habár július 1. után történik a birtokbavétel.

Megpróbáltunk utánajárni, hogy ilyen speciális esetben, a július 1-i dátumot körülugrálva végül is számolhatunk-e majd a CSOK összegével.

Először természetesen a bankomnál próbálkoztam. A válasz tömör volt: nem tudnak semmit, amíg a jogszabály nem jön ki. Amíg nincs rendelkezés a miénkhez hasonló szituról, addig nem tudnak ebben állást foglalni. Mindenesetre az OTP-s hitelügyintéző készséggel megadta elérhetőségeit, és biztatott, hívjam nyugodtan június közepén, hogy időpontot tudjon adni július első napjaira.

Aztán kijött a hír, hogy - bár a módosítás július 1-jén lép életbe - a legtöbb bankban nem lesz elérhető ez a támogatás azonnal. Az OTP-ben sem. Sebaj, a férjem olyan banknál vezet számlát, ahol elérhető lesz. Ám hiába ment be, az ő bankja sem tudott állást foglalni. Az ügyintéző azt javasolta, kérjünk állásfoglalást a Magyar Államkincstártól.

A Magyar Államkincstár oldala azonban a fővárosi és megyei kormányhivatalokhoz irányított át.

Lapozz a folytatásért:

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


KÖVESS MINKET:





hirdetés
judy_46-jo.jpg

„46 és a halál közt” – 10 tipp, miért érdemes még egyáltalán felkelni az ágyból

Amikor utoljára írtam személyesebb cikket (az újévi fogadalmaimról), az egyik kommentelő vascsővel akart agyonverni. Úgyhogy most szólok: ezt csak az olvassa el, akit érdekel az én kis privát, 46. szülinapi életbölcselet-gyűjteményem.
Hargitay Judit. Fotó: Karaszi Miklós - szmo.hu
2019. július 18.



Hogy a vascsövet mivel érdemeltem ki, pontosan nem tudom, de gyanítom, az verte ki a biztosítékot, hogy újévkor megfogadtam: senkit nem köszöntök fel ezentúl a szülinapján a Facebookon. Mert nekem ne egy gép szóljon, hogy kit, mikor szeressek, rajongjak, ünnepeljek. Már az ciki, hogy amikor XY kollégám megérkezik a szerkesztőségi értekezletre, és leül MELLÉM, a Facebook kiírja: “XY a környéken van.” Tényleg? Cuki vagy, köszi.

Szóval: én sem várom el, hogy a barátaim százszámra online köszöntgessenek (igaz, páran megtették). Viszont ez a 46. születésnap merengésre késztetett. A 45-iken akkora banzáj volt, hogy erre nem volt időm. Most van.

És összeszedtem nektek, hogy mire jutottam így életem delén (ha egyáltalán ez a dél, nem az alkonyat), nyakig az életközepi válságban, amikor már lefőtt a kávé, jön a B oldal, és amúgy is, “nekem már csak az a kapa főd, gyerekeim...”

Szubjektív lista lesz, hogy miért is jó 45-ön túlinak lenni. Vagyis miért érdemes még felkelni az ágyból reggelente – a címet az egyik huszonéves szerkesztőm javasolta, ezúton is köszönöm neki.

1. Már pontosan tudod, hogy ha a reggeli kávéd után időben el tudsz menni a vécére, az bizony nagy dolog (szó szerint).

Tökéletesen tisztában vagy azzal, hogy a jó emésztés, csakúgy, mint a tenyeredet melengető csésze forró latte, a szobában játszadozó fáradt, hajnali fénynyaláb vagy az iszonyat makacs szobanövényeden végre kibukkanó új levélhajtás mind az élet ajándéka. És merengve, dünnyögve, megbocsátóan és belenyugvóan örülsz mindennek. Úgy, ahogy egy huszonéves még nem tud.

2. A sminkelés hat percig tart.

Maximum. Tisztában vagy azzal, hogy sem a preprimer, sem a primer, sem az alapozó, a bronzosító, a highligher, a korrektor, sőt az áttetsző, gyöngyfényű púderlabdák sem mentenek meg attól, hogy a szomszéd tinisrác a liftben “csókolomot” köszönjön. Azt is pontosan tudod, hogy olyan, hogy ránctalanító krém, NEM LÉTEZIK. Elég pénzt elcsesztél már rájuk ahhoz, hogy csak legyints, és komótosan lecsavard a legolcsóbb Nivea vagy babakrém fedelét.

3. Bár csajos nosztalgiából imádod megnézni az Alkonyat sorozatot meg a Szex és New York-ot, tudod, hogy szexi vámpírfiúk nincsenek.

Meg tíz évnyi szívatás és hintáztatás után hirtelen tökéletes férjekké átvedlő Mr. Bigek SEM. Akkor sem, ha helikopterük van, meg luxuskecójuk, meg mexikói ólinkluzívba visznek.

Túl vagy már a Nagy Ő 1- en és talán a Nagy Ő 2-n is, és őszintén megbecsülöd, ha egy férfi mellett gyomorfekély helyett nyugalomra, nagy, löttyös indulat és trubadúrkodás helyett pedig egy viszonylag megbízható, szeretetteljes, kellemes szövetségre lelsz. Főleg, ha vasárnap hajnalban ő viszi le a kutyát.

4. Beletörődtél, hogy a mekis menük gigabetűs kibogarászásához is szemüveg kell.

Sőt, mivel jó néhányan megdicsértek, hogy milyen jól áll, elhiszed, hogy sokkal intellektuálisabban festesz benne. Akkor is, ha nem.

5. Rég elkönyvelted már, hogy melyek az igazán értékes emberi (és állati) kötődések az életedben.

Kik azok, akikkel nincs hazardírozás, sumákolás, álbarátnősködés, hónapokra-évekre eltünedezés, “jajnemistudom”-ozás. Kik azok, akik száz százalékig biztosak abban, hogy téged akarnak, minden flikk-flakkoddal együtt. Lehet ő családtag, barát/nő, gyerek, rokon, szerető, kutya (bár ők ezt nem bonyolítják túl), a lényeg, hogy téged akar az életébe. És te is őt.

Ennek azért van egy apró hátulütője, de ekkorra már ezt is elfogadod: ilyen kötődésekből iszonyú kevés van, és nagyon ritkán jön új.

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


KÖVESS MINKET:



hirdetés
csicska-.jpg

Szarvason mindenki név szerint ismeri a csicskákat

A csicskatartók nem csak az idősebb, magányos férfiakra utaznak, legfőbb célpontjuk a hajléktalanok.
Fődi Kitti riportja, Abcúg, Kép: Hajdú D. András - szmo.hu
2019. július 15.



Százötven embert tartanak modern kori rabszolgaságban, csicskaként Szarvason. Az egész város tud róla, mindenki név szerint ismeri a csicskákat, van, aki szökni segít nekik, de a boltból például kitiltották őket, amiért ételt lopnak. Az Ótemplomi Szeretetszolgálat 20 éve próbálja kimenteni ezeket az embereket, de évente csak egy-kettő olyat sikerül, aki nem tér vissza a tartóihoz. A csicskák inkább tűrik, hogy éheztessék vagy verjék őket, mert semmiképp nem akarnak visszakerülni a hajléktalanellátásba. A szarvasi családok az egész Alföldre kiterjedő hálózatot építettek ki, vidéki nagyvárosok hajléktalanszállóiról vadásszák össze az embereket. A rendőrség tehetetlen, Szarvason még soha senkit nem ítéltek el csicskáztatásért. Helyszíni riport.

Csak Szarvason hozzávetőlegesen 150 embert tarthatnak családok modernkori rabszolgasorban, csicskaként. A csicskák ingyen dolgoznak családoknak, akik elszedik az egyéb jövedelmüket, például munkanélküli segélyüket vagy nyugdíjukat, sokszor fűtetlen fészerekben, víz nélküli szobákban adnak nekik szállást, szinte éheztetik őket. Szarvason a munkacélú kihasználás nem a mélyben bújik meg vagy szóbeszéd formájában él, a városban mindenki kapásból tudja, hogy kik a csicskák, meg is nevezik őket. és azt is, hogy melyik családhoz tartoznak. A városban nincs hajléktalan, mert aki valaha az volt, mára biztosan csicska lett belőle. A csicskatartók olyan kiterjedt hálózattal bírnak, ami több száz kilométerre lévő nagyvárosok hajléktalanszállókig nyúlik, ahol a futtatóik szedik össze a mindenüket elvesztett, főként idős hajléktalan férfiakat.

Hiába van benne a Büntető Törvénykönyvben 2013 óta, hogy a munkacélú kihasználás bűncselekménynek, emberkereskedelemnek számít, mégsem tudják könnyűszerrel kimenteni ezeket az embereket a sorsukból, akik inkább élnek ezeknél a kizsákmányoló családoknál, minthogy visszamenjenek az utcára vagy a hajléktalanszállóra.

,,- Pénzt azt nem szoktam kapni, csak szállást kapok, kaját kapok, de pénzt én nem kapok soha.

– Nyugdíja sincs?

– De az van, rokkant nyugdíjam. De én azt nem költöm semmire, mert azt meg se kapom tőlük.

– És ez Önt nem zavarja?

– Dehogynem zavar, nincs nálam egy forint sem, még egy üdítőt se tudok magamnak venni. Ők veszik fel a nyugdíjamat, nem tudom miért. Talán, mert én nem tudnék rá vigyázni.

– De napi háromszor kap enni?

– Hát nem nagyon. Most mit mondjak Önnek? Most kaptam reggelit délben, aztán majd csak este kilenckor kapok vacsorát.

– Mi volt a reggeli?

– Olyan kis vajas kenyér.”

A férfival Szarvas központjában, a belvárosban futunk össze, a ruhái koszosak, kockás inge kigombolva, épp a lovakat készül megetetni egy, a város szélén lévő tanyán. A 42 éves férfi 15 éve csicska ugyanannál a családnál, még a házra is rámutat, hogy hol. Tizenöt évvel ezelőtt a békéscsabai buszállomáson szedték össze, hajléktalan volt. Most a családdal él egy házban, van egy saját szobája, minden nap a tanyán dolgozik, ahol a lovak gondozása a feladata. A férfi azt meséli, hogy néha meg is verik, ha szóvá mer tenni valamit, mégis amikor megkérdezzük tőle, hogy ki ő a családban, hogyan nevezi magát, akkor azt feleli, hogy családtag.

Az viszont mégsem tetszik neki, hogy elveszik a pénzét, ezért egy ideje már gondolkodik azon, hogy otthagyja a családot, de valamiért bizonytalan benne, aminek az okát nekünk se tudta megmondani.

A szarvasi Ótemplomi Szeretetszolgálat többször is megpróbálta kimenteni a férfit, de mindig visszacsábították. Az ő története nagyon jól mutatja, hogy mennyire bonyolult helyzetben vannak a csicskák, akik a saját életsorsuk, a hajléktalanellátás, illetve a szociális ellátórendszer áldozatai.

Szarvason nincs hajléktalan, csak csicska

Az Ótemplomi Szeretetszolgálat munkatársaival és a Szarvasi Család- és Gyermekjóléti Központ intézményvezetőjével beszélgetünk a szarvasi csicskatartásról és a jelenség okairól. A Szeretetszolgálat eredetileg az evangélikus egyház fenntartásában idősgondozással, szenvedélybeteg ellátással, támogatott lakhatással, házi segítségnyújtással és fogyatékos személyek nappali ellátásval foglalkozik. A tevékenységükön keresztül kerültek kapcsolatba csicskákkal is, ezért már évek óta a Család- és Gyermekjóléti Központ segítségével igyekeznek ezen a téren is tenni valamit.

Tóth Tamásné, a Szarvasi Család- és Gyermekjóléti Központ intézményvezetője már 20 éve foglalkozik a munkacélú kihasználással, ahogy ő fogalmaz Szarvason nincs olyan csicska, akivel ne találkozott volna vagy nem fog találkozni.

Összesen 150 emberről tudnak név és lakcím szerint csak Szarvason, akiket valamilyen formában kihasználnak magyar és roma családok egyaránt.

A csicskáztatás emberkereskedelemnek számít, de a jellege szinte családonként tér el és a legnagyobb végletek között mozog. Néhol a csicskákkal elhitetik, hogy a családhoz tartoznak, a családi házon belül kapnak egy szobát, de ingyen dolgoztatják őket, ha pedig van valamilyen jövedelmük, azt elveszik. Azonban van olyan is, aki fűtés nélküli magtárban alszik, nem kap rendesen enni, előfordul, hogy még testileg is bántalmazzák. Mivel a legtöbb család mezőgazdasággal foglalkozik a környéken, ezért ezeket az embereket legtöbbször a tanyák, állatok gondozásával, mezőgazdasági munkákkal, a háztartás vezetésével, házbontással bízzák meg. A csicskákat nem az udvaron láncra verve kell elképzelni, szabadon mozoghatnak a városban, de a család mindig szemmel tartja őket, ellenőrzik, hogy mikor, hol vannak. Ha pedig megpróbálnának elmenni, akkor a föld alól is előkerítik őket, utána pedig büntetésként meg is verik a őket, hogy többet ne próbálkozzanak meg a szökéssel. Egy családnak – általában attól függően, hogy mekkora a tanyájuk, mennyi állatuk van – több, akár 5-6 csicskája is lehet.

A legtöbb csicska 50 év feletti férfi, akiket különböző ajánlatokkal csábítanak a családok magukhoz. Sokszor lakáshirdetésekre vagy munkára jelentkeznek, de most a leggyakoribb, hogy párkapcsolati hirdetésekre érkeznek az áldozatok. A kihasználók a leggyengébb pontokat keresik, azt kínálják ezeknek az embereknek, ami a legjobban hiányzik az életükből. Először még korrekt feltételeket ígérnek nekik, szállást, ételt, sőt még egy kis fizetést is, de ez a beetetési időszak legfeljebb pár hónapig tart, és elkezdődik a tényleges kihasználás.

A csicska szó a börtönszlengből jön, és a jelentése nem pontosan fedi le a modern rabszolgaság jelenségét. Ugyanis csicska az, akit akarata ellenére dolgoztatnak, tehát jelenleg a magyar jogszabályban nincs is rendes kifejezés azokra az emberekre, akik a modern rabszolgaság áldozatai. Mivel a köznyelv csicskaként emlegeti ezeket az embereket, ezért a cikkben mi is ezt használjuk.

A Szeretetszolgálat szerint Szarvason olyan embereket is találunk csicskasorban, mint az egyik nagy dél-alföldi város piac tulajdonosának fiát vagy egy ismert, bedőlt pénzügyi cég volt igazgatóhelyettesét.

"Mindegyik eset nagyon különböző, de egy közös van bennünk, hogy mindegyiknek volt korábban családja és foglalkozása, de mindent elvesztettek. Ezek az emberek azonban nem a csicskatartók áldozatai, hanem annak a rendszernek és az életútnak az áldozatai, amibe annak idején belekerültek. Mindenki hibás a csicskák helyzeténél” – mondja Tóth Tamásné.

A csicskatartók azonban nem csak az idősebb, magányos férfiakra utaznak, legfőbb célpontjuk a hajléktalanok.

A hajléktalanokat más városok utcáiról, buszállomásairól szedik össze, és munkával, szállással, meleg étel ígéretével csábítják magukhoz.

Lázár Zsolt, az Ótemplomi Evangélikus Egyházközség esperese és a Szeretetszolgálat vezetője szerint Szarvason jelenleg egy hajléktalant sem lehet találni, mert mindenki valamelyik családnál csicska. Azonban nem csak az utcáról kerülnek csicska sorba a hajléktalanok.

"A családok olyan kapcsolati hálóval rendelkeznek, hogy amit a hajléktalanellátással foglalkozó call centerek kiépítették, kutya füle ehhez képest. Felhajtókat küldenek nagy városok hajléktalan szállóira, de képesek a saját emberüket is beküldeni a hajléktalanellátásba, aki aztán kihoz 2-3 embert” – mondja Oncsik János, az Ótemplomi Szeretetszolgálat szenvedélybeteg ellátásának vezetője, aki maga is aktívan részt vesz a csicskák kimentésében.

Nyílt titok a csicskáztatás a városban

A tizenhat ezer fős Szarvas kifejezetten egy gazdag békés megyei városnak számít, kedvelt turisztikai célpont az Alföldön élők körében. A város nagyon tiszta, tele van parkokkal, sétányokkal, a belvárosában pedig többszáz éves polgári lakásokat találhatunk, némelyik műemléknek minősül. Lázár Zsolt esperes a kocsijába ültet minket, és városnézésre invitál, de nem a szokásos turista látványosságokat készül megmutatni, hanem azokat a házakat, ahol biztosan tudja, hogy csicskák vannak. Az esperes szinte minden utcán rámutat egy-egy nagy családi házra, név szerint is megmondja ki ott a csicska, és azt is, hogy hány éve.

Egy darabig még az esperes kíséretében, de később már magunktól járjuk a várost, bemegyünk üzletekbe, közlekedési csomópontokhoz, megállítunk járókelőket és egy megdöbbentő kép kezd kirajzolódni előttünk. A városban mindenki tudja, hogy kik a csicskák, és csak mosolyognak, amikor magyarázni kezdjük, hogy mit is jelent ez a fogalom, hisz ez az ő szemükben egyáltalán nem szorul magyarázatra. A megszólított emberek félnek a csicskatartó családoktól, ezért a kifejezett kérésükre nem írjuk le pontosan, hogy milyen foglalkozási körben dolgoznak.

Először egy közlekedési csomópontra látogatunk el, ahol egy olyan nővel beszélgetünk, aki rendszeresen látja, amikor csicskák érkeznek vagy épp szöknek a városból, de egy kis beszélgetés után már azt is meg tudja mondani, hogy a Szarvasra érkezők közül kiből lesz csicska. Legutóbb egy terhes nőnek segített a szökésben, aki kicsit zavartan jelent meg, azt állította, hogy egy roma családtól szökött meg, de nem volt pénze jegyre, hogy elutazzon. A közlekedési csomóponton dolgozó nő felhívta a rendőrséget, hogy tudnak-e segíteni, de azt mondták, hogy nem, ezért végül a Szeretetszolgálatot hívta, akik elintézték, hogy az Ótemplomi Evangélikus Egyház kifizesse a nő jegyét.

Egy másik alkalommal viszont egy idős asszony érkezett a városba Budapestről, azt mondta, hogy házat szeretne venni, és lenne itt egy család, akiknek van egy eladó.

Addigra már több millió forintot fizetett a családnak lakásért. Az ott dolgozó nő azonnal felvilágosította, hiszen pontosan tudta, hogy melyik csicskatartó családról van szó és miért hívták az idős asszonyt. Rávette, hogy forduljon vissza inkább, mert a pénzét már nem fogja visszakapni, és azt is elmondta, hogy valószínűleg milyen sors várna rá itt.

Amikor megkérdezzük a nőt, hogy ezek a történetek meglepőek, újak voltak-e számára, hogy itt embereket csicska sorban tartanak, nevetve néz ránk: Itt Szarvason? Ugyan már!

A nő onnan ismeri fel a csicskákat, hogy általában valamilyen kis táskával vagy anélkül érkeznek, nagyon alulöltözöttek, koszosak, leggyakrabban idős férfiak.

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


KÖVESS MINKET:




hirdetés
madarmentes-cimkep-1000x725.jpg

„Akkor az anyamadár vijjogva lecsapott rám” – a nap, amikor egy egész lakótelep madármentő lett

„Gubbasztott a járdaszélen, alig szuszogott, szárnyaival néha erőtlenül legyintett. Tudtam, hogy meg fog halni. Nem hagytam. És a lakótelep többi lakója sem.”
Szöveg és fotók: Hargitay Judit - szmo.hu
2019. július 16.



Azon a végigdolgozott, monoton nyári kedden álmomban nem gondoltam, hogy a nap végén átélem életem egyik legfurább és legszívmelengetőbb kalandját.

Csak levittem a tacsimat kakilni (mindig este szokott). Az egyik kedvenc kis parkrészünkbe mentünk, két panelprogramos kockaház közé. Népszerű kutyasétáltató hely, és a környék macskái is rendszeresen ott gyűlnek össze éjszakánként, mert valaki állandóan kaját rak ki nekik.

A kutyám eltűnt a bokrok között, én a mozaiksétányon bandukoltam, amikor észrevettem egy kis kupacot a járdaszélen. Ahogy odaértem, a pihés valami kitisztult: egy madárfióka. Csak arra figyeltem fel, hogy gyönyörű, tengerkék csík fut végig az oldalán, fekete sávokkal. Még soha nem láttam ilyet.

Csukott szemmel gubbasztott, alig pihegett, borzas szárnyait néha erőtlenül megemelte. Körbenéztem, nincs-e valami nagyobb “családtagja” arrafelé. Egy kicsit odébb, a fűben megláttam egy másik ugyanolyan fiókát. Benne több erő volt, csapdosott a szárnyával, botladozott az egyik kockaház pincebejárata felé.

Ekkor éles vijjogás ütötte meg a fülemet, és felnéztem. Egyértelműen az anyamadár körözött fölöttem, mert a szárnya ugyanolyan azúrkék volt, fáról-fára röpködött, aztán megint a fiókái fölé ívelt, idegesen, iszonyú hangzavart csapva.

Nem értek a madarakhoz, de ott, a kockaköves sétányon guggolva fél perc alatt kirajzolódott előttem a madárcsalád tragédiája. Aznap délután orkán erejű szél volt, csak úgy tépkedte a fákat, a fiókákat az sodorhatta ki a fészekből. Az anyjuk pedig nem tehetett értük mást, mint körözött fölöttük, és próbált elriasztani minden arra járót.

Amennyi kutya meg macska jár arrafelé, tudtam, hogy a két kicsi egészen biztosan nem fogja megérni a másnap reggelt. És én nem akartam, hogy meghaljanak. Visszarohantam a lakásba, guglizás, őrült telefonálgatás. Először a Fővárosi Állatkerthez irányítottak, ahol egy udvarias férfihang közölte a telefonban, hogy “az igazgató úr szigorúan megtiltotta a nyitvatartási időn kívüli állatbefogadást, az meg már fél órája letelt” (ezúton is gratulálok neki, mármint az igazgató úrnak).

Ekkor a Facebook nyilvánosságához fordultam, ahol egy barátnőm egy perc alatt átdobta nekem a Fióka- és Madármentés civil szervezet linkjét. Mivel a vonaluk túlterhelt volt, Messengeren írtam nekik, a két kismadár fotóját is átküldtem. Negyedóra múlva válaszoltak, hogy be tudom-e dobozba tenni a fiókákat, mert akkor egy önkéntesük értük jön. Válaszoltam, hogy megpróbálom.

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


KÖVESS MINKET:




hirdetés
abcug-tanar-nyugdijkorhatar-1000x563.jpg

Menekülnek a tanárok, amikor elérik a nyugdíjkorhatárt

Csak a legelhivatottabb pedagógusok maradnak pár évvel tovább a pályán, többnyire olyanok, akik mindig is aktív életet éltek. Mások inkább korrepetálást vállalnak dupla annyi pénzért és kevesebb munkáért.
Fődi Kitti írása az Abcúgon, címkép: Fortepan/Szalay Zoltán - szmo.hu
2019. július 22.



Úgy látszik, nem lesz megoldás a pedagógushiányra, hogy nyugdíjaskorú tanárokat dolgoztassanak tovább, mert a tanárok menekülnek a munkából, még tíz órát sem hajlandók vállalni. Csak a legelhivatottabbak maradnak pár évvel tovább a pályán, többnyire olyanok, akik mindig is aktív életet éltek. A nyugdíjba vonulókat a pénz sem motiválja, ha nem lenne elég a tanári nyugdíj, akkor inkább korrepetálást vállalnak dupla annyi pénzért és kevesebb munkáért.

Tovább tombol az országban a pedagógushiány, a 24.hu legfrissebb számításai szerint jelenleg nagyjából 3600 tanárt keresnek az iskolák a kozigallas.hu-n. Egy évvel ezelőtt a Pedagógusok Szakszervetének elnöke azt mondta, hogy az egyik megoldás a nyugdíjas tanárok továbbfoglalkoztatása lehetne, ami jelenleg csak az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) külön engedélyével lehetséges. Utánajártunk, hogy ez valóban megoldást jelentene-e, és kik azok, akik a nyugdíjas éveiket hajlandók tanítással tölteni.

Egy friss OECD-jelentés szerint a tanártársadalom egyre inkább elöregedik, ami nem túl jó hír az amúgy is évek óta tartó pedagógushiányt figyelembe véve. A magyar tanártársadalomban az átlag életkor 47,6 év. A nemzetközi felmérésben szereplő magyar válaszadók több mint fele 50 év feletti, és mindössze 5 százalék 30 év alatti.

Nagyjából ugyanezek az adatok látszanak egy megyei jogú város egyik általános iskolájában, ahol a tantestületben 54 százalékos az 50 fölöttiek aránya, az 55 felettiek pedig 37 százalékot tesznek ki, tehát a tanári kar több mint egyharamada lassan, de biztosan közeledik a nyugdíj felé, az igazgató szerint pedig lehetetlen maradásra bírni őket.

"A tőlünk nyugállományba vonulók nem hajlandók marandi, még heti tíz órában óraadóként sem. Az a kororsztály, aki nyugállományba vonul, fáradt, menekülési vágy van bennük. Legutóbb csak nagy kínnal tudtam egy kollegát rábeszélni, hogy legalább a tanévet fejezze be, mert decemberben ment volna nyugdíjba"

– magyarázta az igazgató.

Az intézményvezető a pedagógiushiány kezdetekor még azt hitte, hogy képes lesz a nyugdíjasokat legalább óraadóként ott tartani, de most már úgy látja, a pénz sem elég meggyőző, mert a szaktanárok inkább otthon, privátban korrepetálnak gyerekeket sokkal több pénzért, és kevesebb óraszámban. Ez különösen a reálszakosoknak és az idegennyelveseknek éri meg.

címszöveg

Dezse Tivadar nyugdíjjogi szakértő szerint a nyugdíj melletti foglalkoztatás szabályai sem segítik a közalkalmazott tanárok továbbfoglalkoztatását: egyrészt ezt engedélyeztetni kell az Emmivel, ami egy időigényes és bizonytalan kimenetelű procedúra. Másrészt amíg a nyugdíj mellett munkaviszonyban dolgozók járulékmentességet élveznek, és felvehetik együtt a nyugdíjukat és a fizetésüket, addig a közalkalmazottaknak választani kell a fizetés és a nyugdíj között. Egyedül a nyugdíj melletti heti 10 óra a megengedett számukra, de a fizetésükből nemcsak egy 15 százalékos személyi jövedelemadót vonnak le, mint a munkaviszonyban állóknál, hanem nekik minden más járulékot (nyugdíjjárulékot, egészségbiztosítási és munkaerőpiaci járulékot) is.

Az említett iskola tavaly két hiányzó tanárral kezdte meg a szeptembert, most, a tanév végén három idős pedagógus is nyugdíjba vonult. A helyükre az igazgató már meg is hirdette a pályázatokat a kozigallas.hu-n, de az első és egyetlen jelentkező már vissza is lépett. Az igazgatónak ez jelenti jelenleg a legnagyobb problémát, hogy hiába hirdeti meg időben az állásokat, még ha jelentkezik is valaki, akkor sem biztos, hogy marad, mert akkora az iskolák közötti verseny. Tavaly már júliusban felvett egy kezdő pedagógust, aki aztán szeptemberben üzent, hogy mégsem jön, egy gimnáziumba megy inkább tanítani.

"Azt gondolom, hogy ebben a pedagógushiányban két dolog jön össze. Az egyik a képzés megoldatlansága, hogy évente egy-két pedagógus jön ki az egyetemről, nincs utánpótlás, a másik pedig a nyugdíjkorhatár felemelése, amivel ez a korosztály szembesül először, a kollégáknak nincs kedvük tovább maradni, fáradtak és kampányszerűen mennek el”

– magyarázta. (Erről a szembesülésről korábban az Abcúg is írt.)

Arra a kérdésünkre, hogy szerinte megoldást jelentene-e a nyugdíjas korú tanárok továbbfoglalkoztatása, határozott nemmel válaszolt. Szerinte az oktatás minőségében is meg fog látszani, hogy a nyugdíjkorhatárt elérő tanárok kampányszerűen távoznak, hiszen ők a legtapasztaltabbak, és “mostanáig ők vitték az iskolát”. (A tanárhiányra sokfelé utazó tanárok alkalmazásával válaszolnak, ami se a gyereknek, se a tanárnak nem jó. Erről itt olvashatsz).

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


KÖVESS MINKET:






Szeretlek Magyarország
Letöltés
x
Töltsd le a Szeretlek Magyarország mobil alkalmazást, hogy elsőként értesülhess a legfrissebb hírekről!
x