News here
hirdetés

SZTÁRVILÁG
A Rovatból
hirdetés

Csobot Adél kiborult azon, hogy Istenes Bence nem tudja a lábméretét

Igaz, a várandóssága alatt egy mérettel nagyobb lett a lába, bár már ennek is több éve.

Link másolása

hirdetés

Az IstenEst legújabb részében ezúttal párok voltak Istenes Bence vendégei. A műsorvezetőhöz csatlakozott Csobot Adél, mellettük pedig Cinthya Dictator és Molnár Tomi, valamint Pál Marci és Hanol Ádám szerepeltek a műsorban.

Először a párkapcsolatokról beszélgettek, majd ahogy az lenni szokott a játék sem maradhatott ki az adásból. Ezúttal egy olyan játékot játszottak, ahol különböző kérdésekre kellett válaszolniuk a pároknak, amelyekből kiderült, mennyire ismerik egymást.

Az egyik kérdésnél viszont Csobot Adél igencsak kiborult. A pároknak azt kellett megválaszolniuk, hányas a másik lába. Cinthya Dictator és Molnár Tomi, valamint Pál Marci és Hanol Ádám helyesen válaszoltak a kérdésre és Csobot Adél is eltalálta, mekkora cipőt hord Bence, neki azonban nem jött össze a válasz.

Istenes először azt mondta, hogy Adélnak 38-as lába van, majd javított 36-osra, de így sem találta el a helyes választ.

"Nem hiszem el! Nem tudod a lábméretemet, ezen most tényleg kiborulok...Amúgy tényleg megnőtt a várandóságom alatt: 36-os lábam volt, 37-es lett"

- mondta Adél, majd hozzátette, hogy ennek is már 6 éve, hiszen akkor született az első gyermekük.

hirdetés

Bence végül egy poénnal próbálta oldani a hangulatot.

"Lehet, hogy keverlek valakivel"

- viccelődött.



hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk

Címlapról ajánljuk


hirdetés
SZTÁRVILÁG
Elképesztő összeg: ennyit kaptak Korda Györgyék egykori villájukért
Az ingatlan szállodaként is működött, 22 szobája van, egy kész vagyont kapott érte az énekes házaspár.

Link másolása

hirdetés

Ahogy arról korábban mi is írtunk, eladta híres, budapesti, II. kerületi villáját a Korda házaspár. Balázs Klári arról is beszélt, hogy a már a rezsicsökkentés szigorítása előtt is több mint félmillió forint volt a luxusház gázszámlája.

Most kiderült:

a házaspár decemberben csaknem 780 millió forintért árulta az ingatlant, ami szállodaként is működött, és 22 szobát foglal magába

– írja a Blikk.

A házaspár a lapnak elárulta, hogy az ingatlanon még januárban túladtak, csak nem akarták nagydobra verni. A döntés mindenkit meglepett, ugyanis korábban nem szerettek volna megválni tőle, sőt még azt is cáfolták, hogy el akarják adni, így az ingatlanos hibájára hivatkoztak.

hirdetés

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

hirdetés
SZTÁRVILÁG
Fluor beszólt Tóth Gabi Rolexére: Ha tudtam volna, hogy 7 milliós Rolexszel jár a kereszténység, kicsit jobban hittem volna Istenben
Fluor Tomi keményen odaszúrt Tóth Gabinak, aki mostanában egy 7 milliós karórával a csuklóján flangál.

Link másolása

hirdetés

Lakatos Zsolt óraszakértő nemrégiben újabb TikTok-videóval jelentkezett a Beszéljünk Órákról csatornáján, melyben ezúttal a Tóth Gabi csuklóját több képen is díszítő luxusketyegő került a középpontba. Mint kiderült, az önmagát végre felvállaló, mélyen keresztény énekesnő egy Rolex Submariner fekete arany-acél változatát hordja, melynek listaára úgy 14 600 euró, vagyis körülbelül 7 millió forint.

Valószínűleg erre a tényre reagálhatott Fluor Tomi, vagyis Karácson Tamás Twitter oldalán, amikor azt írta, hogy

ha tudtam volna, hogy 7 milliós Rolexszel jár a kereszténység, kicsit jobban hittem volna istenben.

A bejegyzés alatt megtaláltuk a legjobb hozzászólást és reakciót is, miután az egyik kommentelő viccesen megjegyzi: "várjunk a 20 milláshoz akkor mi kell, ha a kereszténység a 7 millás szint?", mire jön is a frappáns válasz:

"Ahhoz Istennél nagyobb dolgokban kell hinni. Mint a NER például."

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés
SZTÁRVILÁG
A Rovatból
hirdetés
Berki Mazsi Nádai Anikó exével jelent meg egy eseményen
Kovács Dániel Richárddal jelent meg Berki Krisztián özvegye.

Link másolása

hirdetés

Berki Mazsi tegnap este a a Gigi's Budapestben tűnt fel Nádai Anikó volt párjával, a producer Kovács Dániel Richárddal. Az eseményen mutatták be Zalatnay Cini és DR BRS egy újraálmodott közös dalát, a „Várlak még” című számot.

Berki Krisztián özvegyén kívül bőven akadtak még sztárok a bemutatón, többek között Fodór Zsóka, Kis Grófo, Nemazalány és Rábaközi Andrea is feltűnt – írja a Blikk, aki kilátogatott az eseményre.

Berki Mazsiról és Kovács Dániel Richárdról a bulvárlap fényképet is készített, melyet ide kattintva nézhetsz meg.


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés
SZTÁRVILÁG
Csepregi Éva Majka lemondott koncertjéről: „Én belehalnék, hogy ott a közönség, de nem lépek fel”
Csepregi Éva azon a bizonyos estén, Majka előtt egy különleges formációval adott koncertet.

Link másolása

hirdetés

Ahogy azt mi is megírtuk, múlt héten elmaradt Majka Fehérgyarmatra meghirdetett koncertje, aki helyett végül Curtis ugrott be az utolsó pillanatban. Az okokról a rapper a közösségi oldalán írt, részletesen kifejtve, hogy a technikai körülmények nem feleltek meg, és bár megpróbálták megoldani, végül nem sikerült a koncertet megtartani.

A Sláger FM Csepregi Évát is megszólaltatta az ügyben, aki azon a bizonyos estén, Majka előtt egy különleges formációval adott koncertet. Az énekesnő a lapnak az mondta, a rapper stábja már akkor ott volt, az egyik srác centivel méregette a színpadot.

„Tény, hogy a színpad olyan volt, hogy a Neoton se fért volna el rajta. Nehéz kérdés ez. Régen – amíg nem volt ilyen profi csapat mögöttünk, mint most – nálunk is előfordult olyan eset, hogy a technikus azt mondta, rossz a helyszín, nem lesz tökéletes. Ma már ilyet nem vállalnánk be, ezt már nem engedhetjük meg magunknak. A közönség az első, belehalnék, hogy ott a közönség, de nem lépek fel”

– folytatta a Neoton Família forntembere, aki megérti Majkáék döntését, és védelmükre kelve annyit hozzátett,

„Ha tényleg nem fér el a színpadon, mit tud csinálni? Nem ugyanaz az élmény, nem ugyanazt a minőséget tudja adni így az előadó. Persze, olyanra is van példa, hogy szólnak előre, hogy valami nem úgy lesz, egyeztetik, hogy ez gondot okoz-e. Ez a jobbik eset, mert akkor úgy készülünk. Mindenesetre nagyon nehéz helyzet ez mindenkinek, borzasztó lehet neki is, hogy ezzel esetleg csalódást okoz a közönségnek, miközben a legtöbb előadónak – nyilván neki is – a közönség az első.”

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET: