SZTÁRVILÁG
A Rovatból

Celeb vagyok, ments ki innen: Varga Ádám vékonyabb lett, mint menyasszonya, Curtis lassan 50 Cent-hasonmássá alakul

A celebek megmérhették, hogy mennyit fogytak mióta a dzsungelben raboskodnak.

Link másolása

A Celeb vagyok, ments ki innen! legutóbbi adásában a táborlakók kaptak egy mérleget, így megmérhették a testsúlyukat. Kiderült, hogy a rizses bab diétával hány kilótól szabadultak meg a versenyzők.

Az első méredzkedő Schumacher Vanda volt, aki 53 kilósan vonult a dzsungelbe emlékei szerint. A lány állítása szerint teljesen rendben van súlyával, egyedül az érdekelte, hogy mellei ne fogyjanak el. Majd kiderült, hogy Vanda csak másfél kilót fogyott.

„Én amúgy erre tippeltem, hogy nem fogunk olyan sokat fogyni”

– mondta Curtis, másnál sajnos nem lett igaza.

Ezt több celeb azonnal megkontrázta, hogy érzik magukon a fogyást. Vanda is sokkal vékonyabbnak látta magát, mint a műsor előtt, de örül annak, hogy nem ment 50 kiló alá súlya.

„Talán még jót is tett! Most kéne jönnie a bikiniszezonnak és odadurrantani. Lehet el is utazom karácsony körül és akkor majd feszítek az új kis összerakott tip-top bodymmal”

– mesélte Vanda.

Ezután Lengyel Ferenc következett, aki 2 kilótól szabadult meg a dzsungelben. Ezen csodálkozott is, hiszen szerinte 3 hét alatt többet kellett volna fogynia. A legnagyobb meglepetést Varga Ádám okozta.

„63-64 körül szoktam lenni, annyira nem mértem előtte... Áh, 56,8 kiló”

– mérte meg magát Ádám.

Teljesen megdöbbent, hogy ilyen sokat fogyott a műsorban, állítása szerint tinikorában volt ilyen vékony utoljára, most pedig vékonyabb, mint menyasszonya. Súlyfelesleg nem volt rajta, ezért izmai tűntek el, nagy bánatára.

Curtis éppen 100 kiló, ami azt jelenti, hogy 8 kilót dobott le magáról Kolumbiában.

„Pontosan erre vártam! Először el se hittem, azt gondoltam rossz a mérleg”

– mondta boldogan a rapper.

Kifejezetten örült a fogyásnak, majd elárulta, hogy célja márciusig 90 kilóra lemennie a nyári fesztivál szezon és turnék miatt. Curtis úgy szeretne kinézni majd, mint 50 Cent.

Frohner Fecó 82-83 kilóval indult neki a műsornak, a mérleg most viszont 73-at mutatott.

„Iszonyatosan nagy meglepetés nekem ez a 10 kiló, mert 3 hét alatt ennyit lefogyni elképesztő”

– mesélte Fecó.

Sajnálatára ő is megállapította magáról, hogy izomból fogyott főként. Pozitívnak találta viszont, hogy előjöttek a kockái, Ádám azonban hamar letörte: megmutatta magán milyen az, ha tényleg kockás a hasa. Ádám is megkapta aztán a magáét, a fiúk azonnal beszóltak neki, hogy majdnem egy súlycsoportban van Vandával.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Molnár Áron: Ott ült velem szemben Hajdú Péter, a Varga Judit-interjú után nekem semmi dolgom ezzel az emberrel
A színész számára nagy meglepetés volt, amikor a nemzetközi verseny első tárgyalásán szemben ült velem Hajdú Péter. Mint később megtudta, ő is a Hell igazgatótanácsának tagja, ő is masszívan részt vesz ennek a szervezésében.

Link másolása

A Sztárbox tavalyi győztese egy részletes Instagram-posztban magyarázta el, hogy miért nem indul a Hell nemzetközi versenyén.

Korábban írtunk róla, hogy az ökölvívóversenyen idén 10 ország boxolói négy súlycsoportban és celeb-kategóriában indulhatnak. A győztesek 100 ezer dollárt (35,5 millió forint) kapnak súlycsoportonként.

A HELL BOXING KINGS nemzetközi bokszversenyen idén Molnár Áronnal nem tudtak megállapodni a szervezők, így végül Istenes Bence képviseli Magyarországot középsúlyban.

A színész kedd este a közösségi oldalán magyarázta el, hogy miért nem akart indulni.

"Hogy miért nem indulok a Hell nemzetközi versenyén?Először is, mert nem tudtunk megegyezni a Hell-lel. Soknak tűnhet ez az összeg, amit ajánlottak, de sajnos arról nem szól a fáma, hogy ebből kellet volna fizetnem a január óta a boxedzőimet, az erőnléti edzőmet, a futóedzőmet, az étrendet, a táplálék kiegészítőket, a regenerálódást elősegítő masszázst, gyógytornát, hidegterápiát, mentálhigiénés felkészülést. Nem kaptam volna meccspénzt így 3 meccset ingyen bunyóztam volna, illetve az volt a mondás, hogy a meccspénzt is a felkészülési pénzből kell megoldani.

Másrészt nagy meglepetés volt, amikor az első tárgyaláson szemben ült velem Hajdú Péter. Mint később megtudtam, ő is a Hell igazgatótanácsának tagja, ő is masszívan részt vesz ennek a szervezésében. Nekem semmi dolgom Hajdú Péterrel, ráadásul a Varga Juditos interjú után extrán összetettem a kezem, hogy nem kell részt vennem egy olyan programban, amihez ennek az embernek köze lesz."

- írta a posztjában Molnár Áron.

A színész ugyanakkor azt is leírta, hogy a Hell részéről egy hihetetlenül izgalmas kezdeményezésnek tartja, hogy ekkora nyilvánosságot és lehetőséget kapnak a profi ökölvívók is.

"Tiszta szívemből szorítok nekik."

- áll a bejegyzésben, amiben még Istenes Bencének is üzent.

"Ahhoz, hogy hitelt tudjon magának szerezni, hogy miért ő méretteti meg magát nemzetközi szinten, hiszen a Sztárboxban a harmadik helyen végzett, először lehet, hogy el kellene vennie az övemet. Legalábbis én biztos, hogy ezt tenném a helyében, hogy tiszta lelkiismerettel tudjak nekivágni a nemzetközi megmérettetésnek. De lelke rajta..."

- írta a Sztárbox tavalyi győztese.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
SZTÁRVILÁG
Szörnyű baleset érte a 23 éves milliárdost, aki nemrég ezreseket dobált a Deák téren
A Mobilfox tulajdonosa, Diller Kevin Hajdú Péter műsorának vendége volt. A fiatal üzletember itt mesélt a durva balesetéről is.

Link másolása

Mindössze 23 évesen lett milliárdos a magyar srác, az egri születésű Diller Kevin, aki még az általános iskolában kezdett el telefontokokat készíteni, és nemrég azzal került be a hírekbe, hogy Budapest belvárosában a társával szétszórt 2000 darab ezrest.

A Blikk emlékeztet rá, hogy a Mobilfox jelenleg is az egyik legnépszerűbb ilyen profilú cég a közösségimédia-platformon, a TikTokon is egymillióan követik, de nemcsak hazánkban, hanem a határon túl is jelentős követőtábort szerzett magának, 12 országban vannak jelen.

A pénteki műsorban a Mobilfox tulajdonosa kitér majd azokra a balhékra is, amelyek körbevették az utóbbi időben, és egy szörnyű balesetre is, amelynek a mai napig megmaradt rajta a nyoma.

"Tavaly minden nap jártam kondiba, hétfőtől péntekig, és utána történt a sérülésem – még szilveszterkor egyik barátom nyakon talált egy tűzijátékkal, egy római gyertyával"

– emlékezett vissza a balesetére Diller Kevin.

A Beköltözve Hajdú Péterhez teljes adását pénteken 19 órától lehet majd megtekinteni a Frizbi TV YouTube-csatornán.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


SZTÁRVILÁG
Hajdú Péter visszaszólt Molnár Áronnak: „Egy dolgot szerettek volna: még több pénzt”
A bulvárműsorvezető szerint Molnár Áronnak addig nem akadt kifogása, amíg ki nem derült, hogy mennyi pénzt fog kapni. Szerinte a színész feleslegesen keverte a politikát a nemzetközi celebsportrendezvénybe.

Link másolása

Ahogy arról kedden beszámoltunk, nagy meglepetésre nem a Sztárbox tavalyi győztese, Molnár Áron, hanem Istenes Bence fogja képviselni Magyarországot egy nemzetközi, celebeknek kiírt ökölvívóversenyen. A színész ezt részben azzal magyarázta, hogy a szervező HELL igazgatótanácsában ott ül Hajdú Péter is, akivel neki a Varga Judit-interjú után „semmi dolga”.

Ez után viszont alaposan visszaszólt Molnárnak a bulvárinterjúk koronázatlan királya is. Hajdú a Facebookon négy pontban szedte össze, miben látja máshogy a történteket, mint a színész:

„Most olvastam Molnár Áron facebook bejegyzését, hogy miért nem képviseli Magyarországot a HELL Boxing Kings nemzetközi ökölvívó versenyen. Remélem nem veszi tolakodásnak a Művész úr, ha pár mondatban reagálok bejegyzésére:

1. Nem vagyok a HELL igazgatóságának tagja, a HELL Boxing Kings projektre lettem felkérve, mint producer. 24 éve vagyok televíziós, rengeteg hasonlóan nagy televíziós show műsort készítettem, többek között a legutóbbi Megasztárt is.

2. Sem ő, sem a managere nem említette a tárgyalások alkalmával, hogy problémájuk lenne a személyemmel. Egy dolgot szerettek volna: még több pénzt. Nettó 15 millió forint Molnár Áronnak nem volt elég a felkészülésre. Megjegyzem, hogy 10 ország összes celeb versenyzői közül, egyedül neki nem!

3. Ha Molnár Áron megkapta volna az általa kért összeget, akkor már nem számított volna, hogy én is lehetőséget kaptam, mint műsorkészítő a produkcióban! Akkor már nem kellett volna összemosni egy független magyar cég által megálmodott és megvalósított nemzetközi ökölvívó versenyt a politikával!

4. A HELL Energy politikától független, sikeres magyar vállalkozás! Soha nem volt köze a politikához és nem is lesz! A HELL Boxing Kings szervezőt nem érdekli, hogy ki milyen politikai nézeteket vall, hogy ki poltikai aktivista és ki nem az, őket az ökölvívás érdekli és az, hogy az általuk megálmodott nemzetközi ökölvívó versennyel minél több fiatal tehetséget fedezzenek fel!

És végül csendesen jegyzem meg, hogy a HELL Boxing Kings produkció élőben az RTL-en lesz látható...”


Link másolása
KÖVESS MINKET:


SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Házasság első látásra: Hilda és Geri sokat sejtető képet posztolt
Ha nem is házas, de talán pár lett két korábbi szereplőből. Csak éppen nem a korábbi, nekik rendelt partnerrel találták meg a boldogságot.
Fischer Gábor - szmo.hu
2024. május 07.


Link másolása

Miközben a Házasság első látásra Lacija és Hildája az utolsó adásban megbeszélték, hogy bár férjként és feleségként nem folytatják a kapcsolatukat, párként továbbra is együtt maradtak. Végül szakítottak szakítottak, ahogy Geri is szétvált Bogitól.

A Blikk felfedezett egy képet a közösségi médiában, melyen Hilda és Geri együtt vannak, és mindketten szívet mutatnak kezükkel, Gergő pedig sokat sejtetően írta a képhez:

„Nem csak jó barát hanem partner is,”

Ugyan, mire gondoljunk?


Link másolása
KÖVESS MINKET: