SZTÁRVILÁG
A Rovatból

„Hol van anya, mikor jön már anya?” – Boráros Gábor kislánya még mindig az elhunyt Jákli Mónikát várja

A négyéves Zora még mit sem sejt édesanyja, Jákli Mónika halálos balesetéből. Folyamatosan az anyukájáról kérdez, miközben édesapja arra készül, hogy elmondja neki a szörnyű igazságot.
Maier Vilmos - szmo.hu
2026. január 22.



„Hol van anya, mikor jön már anya?” – egy négyéves kislány ismételgeti a kérdést, amelyre most egy megtört édesapának kell választ találnia. Jákli Mónika, a 31 éves influenszer szerda hajnalban halálos autóbalesetet szenvedett. Luxusautója nagy sebességgel, körülbelül 180 km/h-val lesodródott az útról a szlovákiai 63-as főúton, Nagymegyer és Alistál között, majd fák közé csapódott - írta a Blikk. Szerda délután még ő ment volna az óvodába a kislányáért, Zoráért, ám ezt már sosem tehette meg; helyette édesapja, Boráros Gábor érkezett.

Az MMA-harcosnak most élete legnehezebb feladatát kell megoldania.

„Nagyon nehéz dolog ez, hiszen nem mutathatom neki, hogy baj van, de egyelőre azt sem tudom, hogy mondjam el Zorának, anya nincs többé. Pszichológusok segítségét kértem abban, hogy mi a lehető legjobb út erre, hogyan kell ezt elmondani”

– árulta el a lapnak a sportoló.

Azt is megerősítette, hogy a gyermek jövője biztosított. „Az nem kérdés, hogy a kislányom ezentúl velem él, hiszen én vagyok az édesapja. Szerencsére van egy párom, Dóra, aki mellettem van, ahogyan az egész családom is. Azt is nagyon fontos elmondanom, hogy azt szeretném, ha Mónika családja, édesanyja és a testvére is szerepet játszanának Zora életében” – tette hozzá Boráros.

A gyász mellett azonban egyre több a megválaszolatlan kérdés a baleset körülményeivel kapcsolatban. „Az elmondások szerint Komáromból tartott Dunaszerdahelyre, de akkor hogy lehet az, hogy a baleset nyomai és ezeket én is láttam, hiszen voltam kint a helyszínen, arra utalnak, hogy éppen Dunaszerdahely irányából Komárom fele történt, nem pedig fordítva. Teljesen érthetetlen, hogy miért van így…” – vetette fel az apa, aki arra is utalt, hogy a nő talán a barátjától menekülhetett.

A gyanút tovább erősíti egy közös alkalmazás, amely Jákli Mónika telefonjáról küldött helyzetjelentéseket. „Ami nagyon furcsa, hogy a tegnap reggeli jelzések még a baleset helyszínéről érkeztek, délután azonban már Komáromból...” – mondta Boráros, akit a baleset vizsgálatával kapcsolatban egyelőre senki nem keresett meg, ami jogilag talán érthető is, hiszen nem voltak házasok gyermeke édesanyjával.

A tragédia helyszíne, a 63-as főút dunaszerdahelyi szakasza nem ismeretlen a hatóságok előtt: a Nagyszombat megyei rendőrség egy korábbi összesítésében a megye egyik legveszélyesebb útrészének minősítette. Boráros Gábor tele van kérdésekkel, de most minden erejével arra összpontosít, hogy kislányát, Zorát átsegítse élete legnehezebb időszakán.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Fotógaléria: Ők alkotják a Miss Universe Hungary idei döntős mezőnyét
A Miss Universe Hungary szervezői közzétették a 2026-os verseny tizenkét döntősének névsorát, és képeit. A versenyzőkre június 11-től felkészítő tábor vár, a finálét pedig június 19-én rendezik.


Kihirdették a Miss Universe Hungary 2026-os döntős mezőnyét, a szervezők a verseny hivatalos közösségi oldalán tették közzé azt a tizenkét nevet, akik közül kikerül az idei győztes. A bejelentés szerint a felkészítő tábor június 11-én kezdődik, az országos döntőt pedig június 19-én tartják.

A koronáért a következő versenyzők szállnak harcba:

Czakó Zsaklin, Gere Bernadett, Hotya Fanni, Kiss Kamilla, Kálmán Dorina, Mészáros Alexandra, Óvári Kinga, Pálkovács Kamilla, Puy Zsófia, Szabó Anna, Szilágyi Cintia és Zsanai Mia.

A döntősökre a következő napokban egy intenzív felkészítő tábor vár. A június 19-i finálé tétje nem csupán a korona és a hazai cím, hanem az is, hogy a győztes képviselheti Magyarországot a Miss Universe nemzetközi világdöntőjén.

Mutatjuk a 12 hölgyet!


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Súlyos baleset a színházban: vegyszer marta szét Peller Károly arcát
A színész a Shrek című musical előadása közben sérült meg, mert a maszkját egy maró vegyszerrel tisztították. A fájdalom ellenére végigjátszotta az előadást.


Sebhelyes arccal beszélt legújabb színpadi sérüléséről Peller Károly a Duna TV Ridikül című műsorában. A színész elmondta, hogy a Shrek című musical egyik előadása közben egy vegyszerrel tisztított maszk marta szét az arcát, a fájdalom ellenére azonban végigjátszotta az előadást.

„Valami vegyszerrel volt tisztítva a maszk, és négy órán keresztül áztam ebben a vegyszerben, és egy kicsit szétmarta az arcomat” – mesélte.

A csúnya égési sérülést a Shrek című darab előadása közben szerezte, amelyben a színész Shrek egyik alakítója – írta a Story.hu. Bár a látvány komoly sérülésre utalt, Peller Károly igyekezett a történtek jelentőségét kisebbíteni. A műsorvezető kérdésére elárulta, hogy érezte a fájdalmat, de nem szólt, így a vegyszerben ázó maszkot nem vették le róla.

A színész a közösségi oldalán igyekezett megnyugtatni a rajongóit, jelezve, hogy a tévéműsor felvétele már két hónappal az eset után készült, és azóta rendbe jött. A sérülés miatt nem kellett lemondania az előadásait. „Furán nézek ki? De miért? Két hónapja történt, akkor volt a felvétel! Már teljesen jól vagyok!” – írta posztjában.

A beszélgetés során Peller Károly a Szépség és a Szörnyetegben játszott Szörnyeteg szerepét is felidézte.

„Az egy olyan nagyívű szerep, és egy olyan lelki átváltozáson kell átmenni benne a külső átváltozáson kívül, amit most egyébként sikerült produkálnom...” – mutatott az arcán lévő sebhelyre.

VIDEÓ: A színész mesélt a sérülésről

Peller Károlynak nem ez volt az első színpadi sérülése. Januárban egy operettgálán súlyos balesetet szenvedett, amikor egy rosszul sikerült mozdulat után elszakadt a bicepsze. Elkerülhetetlenné vált a műtét, amely miatt hosszabb időre korlátozták a színpadi munkában. „Átfúrták a csontot, szétvágták a kezemet, úgyhogy most fájdalomcsillapítókon élek” – nyilatkozta akkor. A mostani, maszk okozta arcsérülés azonban nem kényszerítette pihenőre.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SZTÁRVILÁG
A Rovatból
„Egyre többen érzik azt, hogy nem kell hallgatniuk” – Gryllus Dorka elárulta, hogyan bánnak a nőkkel a filmiparban
A színésznő szerint a szakmai bizonytalanság és a folyamatos versenyhelyzet a hallgatás legfőbb oka. Úgy véli, sokan inkább lenyelnek sérelmeket, mert tudják, hogy rengetegen várnak ugyanarra a szerepre.


„Egyre többen érzik azt, hogy nem kell hallgatniuk” – Gryllus Dorka színésznő több mint három évtizedes szakmai tapasztalattal a háta mögött beszélt a magyar filmiparban tapasztalható hatalmi viszonyokról és a nők helyzetéről az első alkalommal Magyarországon megrendezett nemzetközi női filmfesztiválon. A rangos eseményen meghívott vendégként vett részt egy, a női alkotók helyzetéről szóló beszélgetésen.

A színésznő szerint bár érzékelhető a pozitív változás, annak üteme lassú, és felzaklató, hogy évtizedek után is alapvető igazságokért kell küzdeni.

„Ami igazán felzaklató az az, hogy még mindig beszélni kell például arról, hogy ugyanazért a munkáért ugyanannyi fizetés járjon egy férfinek és egy nőnek, vagy hogy miért nem természetes, hogy ugyanannyi női rendező, operatőr vagy döntéshozó legyen a szakmában, mint férfi”

– mondta a Blikknek.

Gryllus Dorka szerint a szakmában továbbra is erősen jelen van a kiszolgáltatottság. „A filmipar is egy hatalmi rendszer, ahol sokszor jelen vannak a függőségi viszonyok és a kiszolgáltatottság különböző formái” - vélte.

A beszélgetésen az is szóba került, miért maradnak sokszor kimondatlanul a sérelmek. A színésznő szerint ennek egyik legfontosabb oka a szakmai bizonytalanság és a kiélezett versenyhelyzet, ami óvatosságra inti az embert.

„Volt egy mondat, amit egyszer kaptam útravalóként: mindig gondolj arra, hogy hányan állnak mögötted, akik készen állnak arra, hogy átvegyék a helyedet. És amikor ezt tudod, akkor sokszor átgondolod, hogy beleállsz-e egy konfliktusba, vagy inkább lenyelsz bizonyos dolgokat.”

Az elmúlt években a MeToo-mozgalom új lendületet adott ezeknek a párbeszédeknek. A színésznő úgy látja, a változás már elindult, és egyre többen mernek beszélni a problémákról. „Szerintem a nők lassan elkezdik kinyitni a szájukat bizonyos kérdésekben. Egyre több történet kerül felszínre, egyre többen érzik azt, hogy nem kell hallgatniuk.”

Fontosnak tartja az erősödő női szolidaritást és a fiatalabb generáció tudatosságát, akik szerinte jobban tudják, mikor kell kiállni magukért.

Gryllus Dorka beszélt arról is, hogy a színészet mellett egyre nagyobb szerepet kap az életében a rendezés, ami új alkotói perspektívát nyitott számára. Folytatja a munkát a Loupe Színházi Társulással, és férjével, Simon Kornéllal is új, saját projektet terveznek.

„Sok ötletem is van, így annak is örülök, ha mások gondolnak rám, de annak is, ha a saját elképzeléseimet tudom megvalósítani” – fogalmazott.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Pindroch Csaba: Történt velem egy kis baleset, oda nyúltam, ahová nem kellett volna
A színész elárulta, hogy nem a seb összevarrása volt a legrosszabb, hanem az, amikor a jegygyűrűt le kellett húzni a bedagadt ujjáról.


Pindroch Csaba a közösségi oldalán számolt be arról, hogy egy kisebb baleset érte.

Mint írja:

"Történt velem egy kis baleset, mondjuk úgy, hogy oda nyúltam, ahová nem kellett volna(két veszekedő kutyus közé…)"

A színész sebeit összevarrták, de elárulta, hogy a "legfájdalmasabb az volt, hogy valahogy le kellett húzni a bedagadt ujjamról a jegygyűrűmet… vagy tíz percig tartott... hiába 20 év … és remélem még 2x ugyanennyi!"

Végül megosztott egy tanulságot is: "Ne nyúlka-piszka, mert megszúr a bicska!"

Annyit még hozzátett: "Mostantól eltartott kisujjal iszom a kávét, mint az “Urak”!"


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk