KULT
A Rovatból

Boggie: Sosem volt olyan félelmem, hogy anyaként véget ér a karrierem

Hogyan lehet összeegyeztetni a koncertezést a gyerekneveléssel? Vajon mi a Parfüm és a Wars for Nothing sikerének titka? Erről beszélgettünk az immár háromlemezes énekesnővel.
Láng Dávid - szmo.hu
2017. október 17.



Csemer Boglárka már évek óta meghatározó szereplője volt a hazai popzenei és jazzéletnek, amikor 2014-ben az egész ország megismerte a nevét a Parfüm című dalához készült klipnek köszönhetően. A kreatív kisfilmet nagyon sok külföldi oldal is felkapta, ő pedig igyekezett minél jobban kihasználni a megszerzett népszerűséget. A rákövetkező évben megnyerte A Dal című műsort, amivel szintén sok rajongóra tett szert.

Közben folyamatosan koncertezett, tavaly pedig gyereke is született. Nemrég jelent meg harmadik lemeze, ennek apropóján beszélgettünk arról, hogyan tudja összeegyeztetni a karriert és az anyaságot, mennyire inspirálta az utóbbi dalszerzőként, illetve miért hagyta ott eddigi kiadóját, és lett a saját maga menedzsere.

– Szinte az összes rólad szóló cikkben elkerülhetetlenül szerepelnek a Parfüm és az Eurovízió kulcsszavak. Mennyire éled ezt meg skatulyaként?

– Mindkettőt inkább fontos mérföldkőnek tartom az életemben, amikre nagyon szívesen emlékszem vissza, hiszen komoly inspirációt adtak, adnak a mai napig is. Úgy alakult, hogy 2014 óta minden évben történt velem valami ilyen: akkor volt a Parfüm, 2015-ben a Dal, 2016-ban lettem várandós, idén pedig a megjelent harmadik lemezem.

Azt érzem, hogy én azért eléggé szemben úszok az árral a zeném jellegét tekintve. Se mainstream, se underground nem vagyok, valahogy mégis megtalálják az utat a közönséghez ezek a dalok.

Az, hogy mind a Parfüm, mind a Wars for Nothing ekkora siker lett, megerősít abban, hogy jó úton haladok, csinálnom kell tovább.

– Azóta, hogy ez a két dal ennyire népszerűvé vált, szerinted mennyire sikerült saját, egyéni megszólalást kialakítanod, amivel hosszabb távon azonosíthatnak?

– Mindkét eddigi lemezt egyedinek és karakteresnek tartom a maga módján, a harmadik megírásánál pedig még tudatosabban használtam azokat az eszközöket, amelyekkel ezt el lehet érni. Például a Végtelen című új dal kifejezetten érdekes gyakorlat volt számomra azon a téren, mit tudok kihozni 4 akkordból és a megszokott verze-bridge-refrén szerkezetből úgy, hogy közben áradjon a dallam, és meg is lepődjön a hallgató. Az én verzéim eleve sűrűbbek az átlagosnál, erre a „védjegyre” próbáltam most még inkább ráerősíteni.

A teljes új lemez:

Egy 2015-ös koncert felvétele:

– 2013-as szemmel nézve elégedett lennél azzal a szinttel, ahol most tartasz?

– Úgy gondolom, hogy igen. Nyilván a tavalyi egy lassabb év volt, de egyáltalán nem bánom, hogy így alakult, hiszen ugyanannyira fontos számomra a család, mint a zenélés. Mindig is akartam gyereket, sosem voltak bennem olyan félelmek, hogy „úristen, akkor majd véget ér a karrierem.” Szerintem ez a normális, és aki akarta, mindig is össze tudta egyeztetni a kettőt.

Ettől nemhogy véget ér, sokkal inkább kiteljesedik egy nő élete. Magamon is azt érzem, hogy bár még csak 9 hónapos a kislányom, már most olyan változásokon ment keresztül a lelkem és a gondolkodásom, amikre nem számítottam volna, mielőtt ténylegesen átéltem.

– Számodra mi az ideális egyensúly a magánélet és a gyereknevelés, illetve a munka között?

– Olyan szempontból szerencsésebb a helyzetem, mint egy polgári foglalkozású nőnek, hogy nem a klasszikus „9-re bemegyek, 5-kor eljövök” rendszerben dolgozom. Magamnak osztom be az időmet, vannak olyan napjaim is, amikor például csak egyetlen interjút vállalok. Ilyenkor nyilván sokkal több időm van Lenkével foglalkozni, telefonálgatni, e-mailekre válaszolni, vagy akár főzőcskézni. Emiatt egyáltalán nem volt annyira éles számomra a váltás, mintha egy szokványos állást cseréltem volna fel a babázásra.

– Dalszerzőként hatással volt rád az anyaság?

– Igen, eléggé. Eddig is kivettem a részemet a dalszerzésből, de korábban jóval ösztönösebben álltam az egészhez. A harmadik lemezre sokkal többféleképpen írtam dalt, akad például olyan, ami egy basszusmenetből született: feljátszottam zongorán és ezután találtam ki az énekdallamot. De van olyan is, amit zeneszerkesztő programmal raktam össze. Komplexebben gondolkodom, mint eddig, és ennek biztosan köze van ahhoz, hogy a gyerekvállalás óta sokkal jobban elmélyedek a dolgokban.

boggie2

– Magyarul, angolul vagy franciául írsz szöveget könnyebben?

– Az angol szövegeket soha nem én írom, már az első lemez óta Bori Sára Hélène segít nekem ebben, így volt ez most is. Annyiban járulok hozzá, hogy angolul halandzsázok valamit az énekdallamra, és ezek között többnyire akad pár kulcsszó, amit végül ő is megőriz. Ami a francia és a magyar nyelvűeket illeti: mindegyiket eleve úgy írom meg, ahogyan bennem megszületik, utólag lefordítani nem szoktam, az valahogy nem megy.

Az új lemez néhány francia dalánál viszont azt éreztem, hogy ezek különösen erősek, jó lenne hozzájuk magyar szöveg is. Így jutottam el Kemény Zsófihoz, aki két számnak is elkészítette a magyar verzióját. Szuper munkát végzett, én biztosan nem tudtam volna így megcsinálni – nem szó szerinti fordításokról van szó, bár a mondanivaló azonos, de azért elég sok kép különbözik.

– A kísérő zenekarod tagsága hogyan alakult ki?

– Ez is egy folyamat eredménye volt. Jó ideje stabil a zenekarom. 5-6 éves együtt muzsikálás, barátság jellemzi. Viszont a harmadik lemeznél valósult meg az, amiről mindig is álmodtam: közös zenekari műhelymunka. Sokat segített Simkó-Várnagy Mihály, akinek a vonósnégyes-hangszereléseivel a legtöbb dal meg lett támogatva. De éppen annyira kiemelendőek Szabó Tamás dob groove-jai, Antal Gábor zongorajátéka és Szakonyi Milán hangszerelései. Nagyon sokat köszönhetek Szedlár Dávidnak is, aki végig producerként segítette a munkánkat. Mindannyiunk kreativitása benne van ebben a lemezben.

Azt hiszem, nekik köszönhetően minden eddiginél jobban sikerült kiaknázni a zenekarban rejlő lehetőségeket. Engem pedig hagytak szárnyalni. Senki sem vett el a Boggie-s világomból, csak hozzáadtak. Ez nagyon nagy dolog.

Nagyon jót tett az anyagnak, hogy a többieket is bevontam az alkotói folyamatba. Ráadásul többen is rendelkezünk klasszikus és jazz zenei gyökerekkel egyaránt, és ezek a műfajok pont ideális arányban keverednek a dalokban. A már említett Végtelen a legjobb példa erre: a zongora- és vonósjátékon egyértelműen érződnek a klasszikus hatások, de közben mégiscsak egy vérbeli popdal.

– Szerinted működhet a zenéd akár fesztiválszínpadokon is?

– Az a fajta intellektuális és kifinomult popzene, amit én játszom, tőlünk nyugatabbra abszolút fesztivál-kompatibilis. A Parfüm sikere után egyébként teljesen jól helytállt a zenekar például a VOLT-on vagy a Campuson is. Nem éreztem a reakciókon, hogy bármivel is nehezebb lenne befogadni zenémet.

A Dalban való szereplés kicsit talán visszavetett ilyen téren, mert egy mainstream felület, és mert a Wars for Nothing mégiscsak egy lassú ballada. Így aki csak ott ismert meg, akár azt is gondolhatta, hogy biztos a koncertjeimnek is ez az alaptempója. Abban mindenesetre hasonlítanak a Parfümmel, hogy mindkettőnek erős üzenete van – szerintem leginkább ennek köszönhetőek a sikerek, amiket elértek.

boggie3

– A koncertjeiden ez a két dal mennyire van hangsúlyos helyen?

– Kihagyni nyilván sosem lehet őket, ahhoz túl emblematikusak, de a konkrét pozíciójukkal szoktam sakkozni. A Wars for Nothingnál a mai napig mindig van, aki elsírja magát, hihetetlen az ereje élőben.

Fogalmam sincs, hogy tud még mindig ennyire működni, de működik. A Parfüm szövegét pedig nagyon gyakran egy emberként énekli a közönség.

– Említetted, hogy az általad képviselt stílus külföldön sokkal elfogadottabb. Mennyire perspektíva számodra a nemzetközi karrier?

– Már a legelső albumom sem véletlenül volt 3 nyelvű, mindig is motoszkált bennem az erre való törekvés. És úgy gondolom, hogy a produkció is alkalmas erre, nagyon erősek a dalok és a zenekar egyaránt. Többször alkalmam nyílt már külföldön játszani, voltam európai és amerikai turnén is. Mindenhol azt éreztem, hogy pozitív a fogadtatás és működik a muzsika. Az új lemez most ismét lehetőséget ad, hogy ilyen irányba is tovább építkezzünk.

– A közelmúltban otthagytad az eddigi kiadódat, és gyakorlatilag saját magad menedzsere lettél. Miért döntöttél így, és mekkora bátorság kellett hozzá?

– Az biztos, hogy merész lépés volt, amit pár évvel ezelőtt még nem mertem volna megtenni. Nagyon jó dolgom volt a kiadómnál, szerettek és támogattak – amikor hozzájuk kerültem, szükségem is volt arra az érzésre, hogy tartozom valahová. Az évek során viszont rájöttem, hogy inkább egy olyan rendszert szeretnék magam köré, ahol nálam van a tőke, én vagyok a fő döntéshozó, és nekem dolgozik 2-3 ember, akik azért vannak, hogy a produkciómat segítsék.

Egyébként ebben a döntésemben is közrejátszott Lenke: átgondoltam, mit tudok majd hátrahagyni neki, hiszen az éneklés azért nem egy kiszámítható szakma, tele van a hullámhegyek mellett hullámvölgyekkel is. Arra jutottam, hogy az egyetlen igazi értékem, amit tovább tudok örökíteni, azok a dalaim, illetve a hozzájuk tartozó jogok.

Ha egyszer majd meghalok, ezek még onnantól számítva 70 évig élnek, ami mondjuk 15-20 sikeres dal esetén már nem elhanyagolható tényező. Furcsa ebbe belegondolni, de leginkább ez befolyásolt: nem mindegy, hogy azokat a bizonyos jogokat ő kapja majd, vagy valaki más.

A dolognak ezt a részét szerettem volna a saját kezembe venni. Szerencsére ma már rettentő könnyen meg lehet ezt oldani: gyakorlatilag három telefonomba került, hogy ki tudjam adni az új albumot a saját cégemen keresztül. Szerintem a világ abba az irányba halad, hogy egyre kisebb szükség van hagyományos kiadókra. A hanglemezkiadás adminisztratív részét bárki könnyen elvégezheti magának is, ha kicsit elmélyed a témában.

boggie4

– Szóval eddig úgy érzed, hogy megérte?

– Szerintem igen. Nagyon szerető környezetben voltam, szép sikereket értünk el, hiszen ebben az együttműködésben mégiscsak volt egy Parfüm, egy Eurovízió, és két nagylemez.

Rengeteg támogatást kaptam tőlük anyagilag és szellemileg is, de a jövőre gondolva meg kellett hoznom ezt a döntést.

Nagyon sok tervem van még mindig. Most épp Juhász Annával készülünk egy irodalmi zenés estre a Várkert Bazárban november 4-én, ahol kedvenc íróim, költőim lesznek a vendégek, és idén sem marad el a hagyományos karácsonyi koncertem. Ezúttal a Fészek Klub kupolatermére esett a választásom, ahol egy teljesen akusztikus koncertre készülök december 27-én. Ide csak 60 ember fér be, és karnyújtásnyira leszünk egymástól a közönséggel. Tényleg, hallottad már a karácsonyi dalomat? Még tavaly írtam, Lenkére várva :-)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KULT
A Rovatból
175 éve halt meg Mary Shelley, aki 18 évesen megírta a világ legfontosabb technofóbiás rémálmát, a Frankensteint
Mary Shelley 1816-ban, egy svájci villában írta meg a Frankenstein alapötletét. Az írónő halálának 175. évfordulóján Guillermo del Toro adaptációja uralja a díjszezont.


1851. február 1-jén pontosan 175 éve, hogy elhunyt Mary Wollstonecraft Shelley, de az általa 18 évesen papírra vetett rémálom ma elevenebb, mint valaha. Könyvéről generációk gondolták, hogy férfi találta ki, miközben az igazság az, hogy a Frankenstein egy érzékeny, bátor, nagyon fiatal lány fejéből pattant ki – egy svájci villa padlásán, egy esős nyáron, társasági játéknak indulva.

Míg a világ Guillermo del Toro friss Frankenstein-adaptációját ünnepli, amely a velencei filmfesztiválon 13 perces álló ovációt kapott és Jacob Elordit a csúcsra repítette, kevesen tudják, hogy

a kultikus szörnyeteg születése nem irodalmi csendélet, hanem egy valóságos, filmszerű nyitójelenet volt.

Egy jelenet, amely 210 évvel ezelőtt játszódott: vihar, kényszerű bezártság, a korszak legmenőbb és legbotrányosabb arcai, egy ártatlannak induló játék, és a végén két, máig uralkodó műfaj, a modern sci-fi horror és a vámpírmítosz startpisztolya dördül el.

Mary Shelley 1797-ben született Londonban. Anyja, Mary Wollstonecraft az egyik első komoly feminista gondolkodó volt (A nők jogainak védelme, 1792), de 11 nappal Mary születése után meghalt gyermekágyi lázban. Apja, William Godwin radikális filozófus és író volt. Mary így már kicsi korától intellektuális közegben élt, ahol gondolkodni, írni, vitázni lehetett – de a társadalom ezt nőként még mindig gyanúsnak találta.

Amikor Mary 16 évesen megszökött a már házas Shelley költővel (igen, botrány), a társadalom egy része végképp leírta őt.

Mégis: két év múlva már ott volt a kezében az első Frankenstein-vázlat. 1818-ban jelent meg a könyv – anonim módon. Nem véletlenül: női névvel senki nem vette volna komolyan.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Frankenstein Film (@frankensteingdt) által megosztott bejegyzés

Minden egy természeti katasztrófával kezdődött. 1816-ot a „nyár nélküli évként” jegyzi a történelem, miután az előző évi indonéziai Tambora vulkán kitörése hamuval és aeroszolokkal terítette be a Föld légkörét, drámai lehűlést okozva. Európában a nyár szokatlanul hideg, esős és viharos volt, Svájcban, a Genfi-tó partján hetekig szinte megállás nélkül zuhogott az eső. Ez a könyörtelen időjárás zárta össze a Villa Diodati falai közé a korszak egyik legfényesebb, legtehetségesebb és leginkább megvetett társaságát.

A központban a szupersztár költő, Lord Byron állt, körülötte a 18 éves Mary Wollstonecraft Godwin, későbbi férje, a szintén költő Percy Bysshe Shelley, Mary mostohatestvére, Claire Clairmont, valamint Byron személyes orvosa és útitársa, John William Polidori.

A napokig tartó bezártságban a társaság német kísértettörténetek francia fordításait, a Fantasmagorianát olvasta, amikor Byron egy este kihívást intézett hozzájuk. Mary Shelley a regény 1831-es kiadásának előszavában, amely a történet elsődleges forrása, így emlékezett vissza:

„»Mindegyikünk írjon egy kísértettörténetet« – javasolta Lord Byron.”

Mary napokig képtelen volt kitalálni bármit is, mígnem egy késő éjszakai beszélgetés után, amely az „élet elvének” természetéről és a kor tudományos szenzációjáról, a galvanizmusról folyt, egyfajta éber álomba merült.

„Villámként csapott belém a gondolat… Megvan! Ami engem megrémített, másokat is meg fog.”

A szemei előtt megjelent a „tiltott tudományok sápadt diákja”, amint térdel a maga alkotta, kiterített lény mellett, amely egy erőteljes gépezet hatására megmozdul, és „kínlódva, fél-élet jeleit” mutatja.

Polidori naplója megerősíti a verseny tényét: 1816. június 17-én azt jegyezte fel, hogy „a kísértettörténetek írását mindenki elkezdte, kivéve engem.” Azon az estén azonban nemcsak a Frankenstein, hanem egy másik modern szörnyeteg is megszületett. Byron egy töredéket írt egy arisztokrata vámpírról, de hamar elvesztette az érdeklődését. Az ötletet Polidori vitte tovább, és ebből a vázlatból alkotta meg 1819-ben A vámpír című novelláját, amelynek főhőse, Lord Ruthven lett

a modern, szalonképes, csábító vérszívó archetípusa, Drakula gróf közvetlen elődje.

Polidori később egy nyílt levélben volt kénytelen tisztázni a szerzőséget: „noha az alapötlet kétségkívül Byroné, a kidolgozás az enyém.”

Mary fantáziáját a tudomány is táplálta. A társaság hevesen vitázott arról, lehetséges-e holt anyagot újraéleszteni, a korban pedig szenzációnak számítottak Luigi Galvani és Giovanni Aldini kísérletei, akik nyilvános bemutatókon elektromos árammal rángattak meg frissen kivégzett bűnözők holttesteit.

A regényben Victor Frankenstein egy fiatal, megszállott tudós, aki életet teremt – de aztán megijed tőle, és magára hagyja. A teremtmény nem gonosz, csak elhagyott, egyedül van, és választ vár arra: miért hozták létre, ha nem kell senkinek.

Ez a kérdés ma is kísért: mikor nyúlunk bele életbe, génbe, gépbe úgy, hogy nem tudjuk, mit vállalunk vele?

Mary Shelley kérdése megelőzi korát, és minden korszak megtalálja benne a saját félelmeit:

a nácizmus eugenetikáját,

az atombomba hatalmát,

a robotok és mesterséges intelligenciák felelősségét,

a génmódosított gyerekek bioetikai dilemmáit.

A regény végül 1818. január 1-jén jelent meg Londonban, mindössze 500 példányban, a szerző nevének feltüntetése nélkül.

Bár a fogadtatás vegyes volt, a kor egyik legbefolyásosabb kritikusa, Sir Walter Scott „eredeti zsenialitásról” írt.

A történet ma ismét világsikert aratott. Guillermo del Toro 120 millió dolláros (kb. 38,6 milliárd forintos) költségvetésből készült filmje a velencei bemutató után a díjszezon egyik favoritjává vált.

„Ez az a film, amire 30 éve készülök” – mondta a rendező.

A teremtményt Jacob Elordi játssza, Victor Frankensteint pedig Oscar Isaac – már ez elég lenne, hogy megnézzük, de a film stílusa, mélysége, és a Shelley-szöveghez való visszatérése miatt is érdemes. Jacob Elordi olyan hús-vér szörnyet hoz, akitől nem félünk, inkább sajnáljuk. Mary Shelley regénye tehát újra él. Mert minden korszakban visszatér az a pillanat, amikor valami újat teremtünk – és csak később jövünk rá, hogy mit is csináltunk.

A főszereplő, Oscar Isaac arra kérte a nézőket, hogy a Netflix-premier ellenére próbálják meg nagyvásznon átélni a történetet: „Jó lenne közösségi élményként átélni… ideális lenne moziban megnézni.” A Teremtményt alakító Jacob Elordi, akit a kritikusok sorra díjaznak, egy díjátadón csak ennyit tudott mondani: „A pokolba. Erre tényleg nem számítottam”.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KULT
„ICE, takarodj!” – Bad Bunny történelmet írt a Grammy-gálán, majd elküldte a francba a bevándorlási hivatalt
A 68. Grammy-díjátadón Bad Bunny lett az első, aki spanyol nyelvű lemezzel nyerte el az év albuma díjat. Az estét azonban a bevándorlási hivatal elleni éles kritikák határozták meg, több sztár is felszólalt, köztük Billie Eilish, és az év felfedezettje, Olivia Dean.


Nemcsak a zenéről, hanem a politikáról is szólt a február 1-jei Grammy-díjátadó, ahol Bad Bunny történelmet írt, miközben több sztár is éles politikai üzenetet fogalmazott meg a színpadon.

Az est legfontosabb díjait, vagyis a „Nagy Négyest” Bad Bunny (Az év albuma), Kendrick Lamar és SZA (Az év felvétele), Billie Eilish (Az év dala) és Olivia Dean (Az év felfedezettje) vihette haza.

Bad Bunny Debí Tirar Más Fotos című lemeze lett az első, túlnyomórészt spanyol nyelvű album, amely elnyerte a fődíjat.

A díjak átvételekor azonban a beszédek gyakran politikai üzeneteket hordoztak, amelyek elsősorban az amerikai bevándorlási és vámügyi ügynökség ellen irányultak.

„Mielőtt megköszönném Istennek, azt mondom: ICE, kifelé! Nem vagyunk vadak, nem vagyunk állatok, nem vagyunk idegenek – emberek vagyunk, és amerikaiak vagyunk”

– mondta Bad Bunny egyik köszönőbeszédében. Hozzá csatlakozott Billie Eilish is, aki az év dala díjának átvételekor fogalmazott meg kemény kritikát.

„Senki sem illegális egy ellopott földön… A francba az ICE-szel”

– mondta.

Az év felfedezettje, Olivia Dean szintén a bevándorlók mellett állt ki.

„Bevándorló unokájaként állok itt... a bátorság terméke vagyok”

– jelentette ki.

A politikai állásfoglalások mellett a díjátadó zenetörténeti mérföldköveket is hozott. Először nyert k-pop dal a Grammyn: a KPop Demon Hunters Golden című szerzeménye kapta a vizuális médiához írt legjobb dal díját. Steven Spielberg pedig elérte az EGOT-státuszt, miután a Music by John Williams című filmjéért megkapta a legjobb zenei filmnek járó elismerést. „Ez az elismerés igazolja azt, amit ötven éve tudok: John Williams hatása felmérhetetlen, művészete páratlan” – nyilatkozta. Kendrick Lamar eközben a Grammyk történetének legtöbbet díjazott rap előadójává vált.

A további kategóriákban Lady Gaga Mayhem című albuma lett a legjobb pop vokális album, a rock mezőnyében pedig a Turnstile (legjobb rockalbum), a Nine Inch Nails (legjobb rockdal) és Yungblud (legjobb rockelőadás) diadalmaskodott. A country zene területén új kategóriákat vezettek be, a kortárs country album díját Jelly Roll vihette haza, aki rendkívül érzelmes beszédben köszönte meg feleségének a támogatást. „Megöltem volna magam, ha te és Jézus nem vagytok” – mondta a színpadról.

via BBC


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KULT
A Rovatból
A fogalmatlan Bridgerton fiú esete Hamupipőkével - megnéztük a Bridgerton család 4. évadának első részeit
Lilaakác, fánktornyok, színkavalkád, ármánykodás, szerelem és főszerepben egy bamba férfi, aki keresi az ő Hamupipőkéjét. Ilyen volt a Bridgerton család negyedik évadának első etapja.


2020 óta követhetik a Netflix nézői a Bridgerton család tagjainak történeteit, amelyek Julia Quinn írónő azonos című regényfolyamának főszereplői. A nyolc évad a család nyolc gyermekének szentel egy-egy felvonást. A sorozat egybefüggő, aki még nem találkozott vele, feltétlenül az első évadtól nézze. (Némi spoiler olvasható az írásban.)

Amikor 2024 tavaszán a Netflix leadta a Bridgerton család harmadik évadát, rajongók milliói kaptak a szívükhöz, atyaég, egészen 2026-ig kell várni az újabb évadig? Vágnánk már a centit, de ekkora mérőszalag nincs is!

Aztán eljött 2026, amikor végre nézhető a sorozat negyedik évada - annak is a fele. A Netflix nem tanul a rajongók panaszáradatából, ez az évad is két részletben érkezik. Az első négy epizód január 29-én került fel a streamingre, míg a többi február 26-tól látható. Ekkora mérőszalag pedig már létezik, úgyhogy lehet nyiszálni!

Minden évad előtt őrült találgatások folynak, a nyolc gyermekes Bridgerton család melyik tagja kerül a következő évadban rivaldafénybe. Talán az a Francesca, aki legutóbb férjhez ment? Julia Quinn eredeti könyvsorozatában pont Francesca alakja és története a leginkább megkapó és megható, sokan várták, hogy ő lesz fókuszban a 2026-os epizódokban.

Abban viszont nagy az egyetértés, hogy Francesca és férje között a sorozatban körülbelül annyi a kémia, mintha két plüssmackó ülne egy-egy fotelben. Nulla.

Eloise neve is előkerült, mint a negyedik évad főszereplője. A különc lány, aki nem kapkod férjet találni és sokkal inkább bújik könyvei mögé, sokak kedvence.

A negyedik évad befutója viszont Benedict Bridgerton lett, a család második fiúgyermeke.

Nagyvilági fazon, habzsolja az életet, buja estéken, orgiákon, alkoholmámorban úszó közegben érzi jól magát, és esze ágában sincs megnősülni. Ám édesanyja folyamatosan dünnyög a fülébe, és sóhajtozik, nem lesz ennek jó vége. Így esik, hogy Benedict úrfi végül megjelenik egy maszkabálon, ahol megakad a szeme egy igéző szépségű, ezüstruhás leányzón, akinek csodálatos a mosolya, kecses a járása, bár táncolni nem tud. És, aki akkor, amikor éjfélt üt az óra, hirtelen elszalad, a döbbent uraság kezében hagyva kesztyűjét.

Ismerős a történet? Persze, hogy az. Tökéletes Hamupipőke történet cipellő helyett kesztyűvel.

Sophie Baek, a nemesi születésű, ám gonosz mostohája által cselédsorba űzött (ugye, hogy Hamupipőke?) ifjú hölgy és a bosszantóan vaksi, bamba és teljesen fogalmatlan Bridgerton fiú később újra találkozik, ám szerelmük kibogozására még várni kell.

A Grimm testvérek mesebeli hercege hasonlóan béna volt: meg tudja vajon magyarázni bárki is, miért bajlódott a herceg egy fél pár cipővel, amikor csak a hölgy arcát kellett volna megnéznie, akivel egész este táncolt?

Nos, Sophie Baek legalább álarcot visel, ráadásul Benedict Bridgerton egyértelműen képtelen meglátni a cselédlányban az ezüstruhás kisasszonyt, így talán a történet jobban hihető a Netflix sorozatában.

Ez az első négy epizód egyébként egyértelműen rászegezi a fókuszt magára a családra, a többi mellékszereplő kevesebb hangsúlyt kap. Lady Danbury például a királynőt unja, a királynő pedig leginkább mindent. Lady Whistledown, azaz Penelope görcsösen igyekszik pletykatémákat találni, míg teljesen zsákutca azt a sztori is, amelyben a királynő új udvarhölgyét keresik. Már senki nem is emlékszik, kik voltak Mondrichék, értelmetlen a házaspárt a negyedik évadban is mellékszálakkal szerepeltetni.

Maga a Bridgerton család viszont, miután már szinte minden gyermek nagykorúvá cseperedett, szerencsére bőven elég izgalmat tud nyújtani.

Lady Violet és Lord Marcus szerelme meghatóan szép, a család legfiatalabb gyermeke, Hyacinth nem fér a bőrébe, annyira szeretne végre már felnőni. És Eloise... Nos, ő még mindig ugyanaz az Eloise, akinek vág az esze, mint a beretva és fütyül a társadalmi konvenciókra.

Meg kell említeni azt is, hogy a Shonda Rhimes producerhez oly jellemző woke-irányzatok ismét nagyon erősen képviseltetik magukat a negyedik évadban is. Julia Quinnek, a Bridgerton-könyvek szerzőjének teljes támogatásával egy laza nemváltás is megtörténik, miután a regénybeli Michael a sorozatban már Michaela lesz. És a negyedik évad főhőse, Benedict úr sem különösebben válogatós az első epizódban, amikor eltakarja őt a vastag dohányfüst.

Hogy mi a titka a Bridgerton családnak?

Sokan igyekeznek megfejteni ezt, pedig a válasz roppant egyszerű. Színes, szagos, romantikus álomvilág ez, békaszínű uszályos ruhákkal, lilaakáccal, méteres macaron- és fánktornyokkal, piruló orcával, estélyekkel, bálokkal, egyszerre mozduló párok keringőivel és sok-sok titokkal, pletykával és szerelemmel. Egy mese, ahová jó elbújni a hétköznapok elől.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KULT
A Rovatból
„Homer Simpson figyelmeztette a világot az orgiákra Epstein szigetén” - egy 26 éves rajzfilmepizód hirtelen egészen más értelmet nyert
A Simpsons alkotóját, Matt Groeninget Epstein egyik áldozata nevezte meg a bírósági iratokban. Ami kiderült, teljesen új megvilágításba helyezi a sorozatot.


Újra forr az internet egy 26 éves Simpson család-epizód miatt, a rajongók szerint ugyanis a rajzfilm egy hátborzongatóan pontos jóslatot tett Jeffrey Epstein pedofil-szigetéről – írta a New York Post. A vita most azért lángolt fel ismét, mert a kérdéses jelenet újra virálissá vált a közösségi médiában. A „The Computer Wore Menace Shoes” című,

2000-ben bemutatott részben Homer Simpson Mr. X álnéven pletykablogot indít, amivel felfedi Springfield sötét titkait.

Amikor azonban egy kitalált sztorija véletlenül igaznak bizonyul, elrabolják és egy titokzatos szigetre viszik, ahol azokat tartják fogva, akik túl sokat tudnak.

A rész végén Homer oldalán egy üzenet jelenik meg, ami „egy szigeten lévő őrült alakokról” szól, akik „titokban irányítják a világot”.

A rajongók azonnal párhuzamot vontak a jelenet és a néhai Jeffrey Epstein botránya között, aki a vádak szerint éveken át kiskorú lányokkal szembeni szexuális visszaéléseket és emberkereskedelmet folytatott a Karib-tengeri magánszigetein, Little Saint James-en és Great Saint James-en. „A Simpson család figyelmeztette a világot az orgiákra Epstein szigetén” – írta egy kommentelő az X-en.

Egy másik felhasználó szerint „a Simpson család beszélt el nekünk először az Epstein-aktákról”. A valóságban az epizód harmadik felvonása az 1967-es brit kultsorozat, a The Prisoner (A fogoly) paródiájaként adták el, amely szintén egy férfiról szól, akit egy elzárt szigeten tartanak fogva, miután túl sokat tudott. A részben még a sorozat eredeti főszereplője, Patrick McGoohan is vendégszerepelt.

Az összeesküvés-elméleteket tovább fűti a sorozat alkotóját, Matt Groeninget érintő állítás.

Epstein egyik legismertebb áldozata, Virginia Giuffre – aki 2025-ben öngyilkosságot követett el – egy 2019-ben nyilvánosságra hozott bírósági iratban azt állította, hogy Epstein arra kényszerítette, hogy masszírozza meg Groening lábát a milliárdos magángépén.

Giuffre arról írt, hogy undorodott a férfi „kérges lábkörmeitől”.

A kommentelők ezt bizonyítéknak tekintik. „Matt Groening beletette Epsteint a 'The Simpsons'-ba. Virginia Giuffre arról írt, hogy Epstein gépén volt Groeninggel, és masszíroznia kellett az izzadt lábát!!” – írta egy felhasználó. Fontos kiemelni, hogy Groening ellen soha nem emeltek vádat az üggyel kapcsolatban.

A sorozat készítői többször is reagáltak a „Simpsons-jóslatokra”. Matt Selman showrunner szerint a sorozat nem jósol, csupán a történelem ismétlődő mintázatait dolgozza fel, és a több száz epizód miatt statisztikailag elkerülhetetlen, hogy néha egybeessenek a valós eseményekkel.

Viszont, ha számításba vesszük, hogy a sorozat egyik agya rendszeresen összejárt a világ szexfüggő hatalmasságaival, a rajzfilm meghökkentő jóslatai talán nem is jóslatok voltak, csak bennfentes információk a jövővel kapcsolatban.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk