Billie Eilish egyik legfontosabb célja az életében, hogy egyszer anya legyen, írja a Mirror. A 20 éves popsztár a Sunday Times Magazine-nek úgy fogalmazott, hogy „inkább meghalna”, minthogy ne szüljön gyerekeket a jövőben, akikre egyszerűen „szüksége van”.
Ugyanakkor elismerte: aggodalommal töltené el ahogy végignézi a kicsik felnövését. Nem tudja például mit kezdene egy olyan helyzetben, amikor a gyerekek szerint más helyes, mint amit ő gondol.
Kitért arra is, hogy aggasztják az iskolai lövöldözések. Szerinte a gyerekek nem mehetnek attól tartva iskolába, hogy aznap akár egy egész életüket megváltoztató traumatikus élmény is várhat rájuk.
Billie Eilish korábban egy podcastban nyíltan beszélt arról, hogy első lemeze megjelenése után depressziós lett, mivel nem tudta feldolgozni a sikert. Múlt hónapban pedig a Netflix egyik műsorában részletesen vallott arról, hogy 11 éves kora óta Tourette-szindrómával küzd. Az idegrendszeri betegség miatt tűnik úgy időnként, mintha különc módon viselkedne, holott ilyenkor csak irányíthatatlan tikkelésről van szó.
Az énekesnő sokáig nehezen tudott megbarátkozni betegségével, de idővel megtanult együtt élni állapotával még akkor is, ha ezek a furcsa mozdulatok gyakran nagyon kimerítik.
Billie Eilish egyik legfontosabb célja az életében, hogy egyszer anya legyen, írja a Mirror. A 20 éves popsztár a Sunday Times Magazine-nek úgy fogalmazott, hogy „inkább meghalna”, minthogy ne szüljön gyerekeket a jövőben, akikre egyszerűen „szüksége van”.
Ugyanakkor elismerte: aggodalommal töltené el ahogy végignézi a kicsik felnövését. Nem tudja például mit kezdene egy olyan helyzetben, amikor a gyerekek szerint más helyes, mint amit ő gondol.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Tóth Andi kommentben vágott vissza az X-Faktorból kiesett versenyzőjének, aki TikTok-élőben borult ki
Mohácsi Anett többek közt azt állította, hogy nem olyan dallal lépett fel az első élő show-ban, amivel szeretett volna. Mentora először nem akart reagálni, végül azonban mégis elmondta, mit gondol a vádakról.
Tóth Andi nem hagyta szó nélkül azt, hogy az X-Faktor első élő show-jának egyik kiesője éles kritikát fogalmazott meg a tehetségkutatóról. Mohácsi Anett visszatérőként Andi csapatába került, ráadásul nem is akárhogy, szabályt is változtattak, hogy a mentornak ne kelljen közte és Patai Anna között választania.
Anett a kiesését követően egy másik versenyzővel, Nazyrával beszélgetett élő adásban a TikTokon, ahol több szempontból is panaszkodott a műsorra – írja a story.hu. Bár a felvétel már nem elérhető, kommentek szerint
a versenyző sérelmezte, hogy olyan dalt, ruhát és sminket kapott, amiben egy pillanatig sem érezte jól magát, sőt, „utálta az egészet”. Azt is állította, hogy a képernyőn senki sem az, aki a valóságban, egyedül Valkusz Milánról nyilatkozott pozitívan.
Tóth Andi a minap egy TikTok-videóban beszélt a versenyzőiről, és megemlítette, hogy látta Mohácsi Anett és Nazyra élő videóját, amiről viszont nem szeretne véleményt mondani. Ugyanakkor kommentben mégis reagált a kiesett énekes egyik vádjára. A mentor szerint a versenyzők sértődötten másokat hibáztatnak, pedig a végső döntés a dalválasztásról az övék.
„Igenis ők választják a dalokat. Mi segítünk, ajánlunk mi is dalokat, főleg ha ők nem hoznak ötleteket. Csak ilyenkor sértődötten könnyebb másokat hibáztatni. Ha utolsó pillanatban ők »mégsem akarják a dalt«, akkor nem lehet mit csinálni, hiszen gondolni kell arra is, hogy a színpad, a koreó, fények stb. már készen vannak, ezért is kérdezzük meg őket ezerszer, hogy BIZTOS ezt szeretnéd-e”
– írta Andi, aki a versenyzőtársak elleni támadásokat is elfogadhatatlannak tartja. „Ellenszenves és kétszínű” – fogalmazott.
A kommentháborúban olaj volt a tűzre egy magát bennfentesnek beállító hozzászóló, aki az egyik kiesett versenyző párjának mondta magát. Több súlyos vádat is megfogalmazott, például, hogy szerinte a műsornak előre megírt forgatókönyve van, és a dalválasztással is manipulálják a versenyt. Tóth Andi ezeket a vádakat összeesküvés-elméletnek minősítette.
Nem Mohácsi Anett volt azonban az egyetlen, aki a dalválasztást kritizálta a kiesése után. A fiatal rapper, Lil Davis is rendkívül csalódottan távozott, és úgy érezte, másik dallal nagyobb sikert ért volna el.
„Megmutattam volna ország-világnak ezt a dalt, ami arról szól, hogy miből, honnan jövök: a telepről. Hiába dicsértek a mentorok a produkció után, most már úgy gondolom, nem ezzel a dallal kellett volna indítanom”
– nyilatkozta a rapper, aki Gáspár Laci versenyzőjeként vett részt az első élő show-ban.
A kommentelők közül egyébként többen felidézték, hogy amikor Mohácsi Anett Gáspár Laci mentoráltjaként esett ki az X-Faktorból, akkor is hasonlóan viselkedett: egy hozzászóló szerint „nagyon gusztustalanul beszélt” élő Facebook-videóban az énekesről.
Tóth Andi nem hagyta szó nélkül azt, hogy az X-Faktor első élő show-jának egyik kiesője éles kritikát fogalmazott meg a tehetségkutatóról. Mohácsi Anett visszatérőként Andi csapatába került, ráadásul nem is akárhogy, szabályt is változtattak, hogy a mentornak ne kelljen közte és Patai Anna között választania.
Anett a kiesését követően egy másik versenyzővel, Nazyrával beszélgetett élő adásban a TikTokon, ahol több szempontból is panaszkodott a műsorra – írja a story.hu. Bár a felvétel már nem elérhető, kommentek szerint
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Sebestyén Balázsék a reggeli rádióműsorukban borús hangulatban jósolták meg, hogy a ByeAlexnél tartott drograzzia csak a kezdet, és egy valóságos lavina indulhat el a hazai sztárvilágban. A műsorvezetők túlzónak érezték a hatósági fellépést, de Balázs szerint a T. Danny-ügyet követően most több híresség is a rendőrség látóterébe kerülhet – idézte a Story.hu.
„Durva dolgok lesznek még itt a következő 2-3 hónapban, celebek, előadók, hírességek...”
– fogalmazott a rádiós, utalva arra, hogy az ügy végigsöpörhet a szakmán.
ByeAlex nem sokkal korábban egy Facebook-posztban ismerte el, hogy a róla szóló hírek igazak: „Valóban találtak nálam egy nagyon kis cuccot!” – írta, majd részletezte, hogy hajnali fél hétkor tizenöt rendőr jelent meg a lakásán. Az énekes hozzátette, hogy bár morcos volt a korai ébresztő miatt és a frizurája miatt is aggódott, mindenben együttműködött a hatóságokkal. A rajtaütés nemcsak őt érintette: zenekara több tagjánál is házkutatást tartottak, majd mindenkit bevittek az őrsre vizeletmintát adni.
A mostani esetek hátterében friss törvényi változások állhatnak, amelyek miatt a rendőrség szigorúbban léphet fel a kábítószeres ügyekben. A hasonló ügybe keveredett előadók már nem úszhatják meg anélkül a büntetést, hogy ne dobnák fel a dílerüket. A hazai sztárvilágban nem ez az első ilyen eset: 2022 őszén egy énekesnőt vittek be a lakásáról, akinek a vérében nagy mennyiségű kokaint találtak. Azóta sikeresen teljesítette az elterelést, és megállapodott a rendőrséggel, hogy tanúskodni fog. A Fővárosi Törvényszéken idén nyáron kezdődött el az a büntetőügy, amelyben egy másik „topceleb” neve is felmerült, aki ugyanattól a hálózattól szerezte be a drogot. Mindeközben a fiatal rapper, T. Danny ellen szintén kokain miatt folyik eljárás.
Sebestyén Balázsék a reggeli rádióműsorukban borús hangulatban jósolták meg, hogy a ByeAlexnél tartott drograzzia csak a kezdet, és egy valóságos lavina indulhat el a hazai sztárvilágban. A műsorvezetők túlzónak érezték a hatósági fellépést, de Balázs szerint a T. Danny-ügyet követően most több híresség is a rendőrség látóterébe kerülhet – idézte a Story.hu.
„Durva dolgok lesznek még itt a következő 2-3 hónapban, celebek, előadók, hírességek...”
– fogalmazott a rádiós, utalva arra, hogy az ügy végigsöpörhet a szakmán.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Reagált az RTL ByeAlex drogügyére – kiderült, szerepelhet-e így a Csillag Születikben
A csatorna azután szólalt meg, hogy kiderült, az énekesnél kis mennyiségű kábítószert találtak, amikor házkutatást tartottak nála a rendőrök. Ezt maga ByeAlex is elismerte.
Szerdán érkezett a hír, hogy ByeAlexnél házkutatást tartottak, ahol kis mennyiségű kábítószer került elő. Nemcsak őt, hanem a zenekarának két tagját is kábítószer birtoklásával gyanúsítják, de szabadlábon védekezhetnek. Az énekes egy Facebook-posztban erősítette meg, hogy valóban jártak nála a rendőrök, és „egy nagyon kis cuccot” találtak nála. A történtekről már a drogügyi kormánybiztos is elmondta a véleményét.
Mivel ByeAlex a múlt héten elindult Csillag Születik című műsorban zsűrizik, felmerült a kérdés, hogy vajon a drogbotrány befolyásolja-e a szereplését. Az RTL a 24.hu kérdésére azt közölte, elítélik a kábítószerrel való visszaélés minden formáját, de nem érzik szükségesnek bármilyen lépést tenni.
„Ahogy azt a hatóság jelezte, ByeAlexet nem vették őrizetbe, és mivel szabadlábon védekezhet, így ez a Csillag Születik című műsorban való szereplését nem befolyásolja”
Szerdán érkezett a hír, hogy ByeAlexnél házkutatást tartottak, ahol kis mennyiségű kábítószer került elő. Nemcsak őt, hanem a zenekarának két tagját is kábítószer birtoklásával gyanúsítják, de szabadlábon védekezhetnek. Az énekes egy Facebook-posztban erősítette meg, hogy valóban jártak nála a rendőrök, és „egy nagyon kis cuccot” találtak nála. A történtekről már a drogügyi kormánybiztos is elmondta a véleményét.
Mivel ByeAlex a múlt héten elindult Csillag Születik című műsorban zsűrizik, felmerült a kérdés, hogy vajon a drogbotrány befolyásolja-e a szereplését. Az RTL a 24.hu kérdésére azt közölte, elítélik a kábítószerrel való visszaélés minden formáját, de nem érzik szükségesnek bármilyen lépést tenni.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Paris Jackson egy meglepően őszinte TikTok-videóban beszélt arról, milyen hatással volt rá a túlzott kábítószer-fogyasztás.
„Még soha nem beszéltem erről, pedig néha nagyon is feltűnő tud lenni. Hangos, sípoló hangot adok ki, amikor az orromon veszek levegőt. Ha visszanézitek a videóimat, hallhatjátok ezt. Ez azért van, mert az orsövényem perforálódott” – mondta a 27 éves énekes-színésznő.
Ezt bizonyítva a telefonja fényével bevilágított az orrába, hogy megmutassa a benne lévő lyukat. Egyértelművé tette, hogy a probléma „attól van, amire gondoltok”, utalva a múltbeli droghasználatára.
Michael Jackson lánya saját példájából kiindulva azt tanácsolta a fiataloknak, hogy ne nyúljanak kábítószerekhez.
„Ne drogozzatok, gyerekek! Vagy csináljátok, hiszen mindenki a saját tapasztalatából tanul. Nem fogom senkinek megmondani, mit tegyen, de nem is ajánlom ezt, mert nekem tönkretette az életemet”
– fogalmazott a videóban. Az erről szóló rész nagyjából a felvétel közepén kezdődik.
Arról is beszélt, hogy bár plasztikai műtéttel helyre lehetne hozni az orrában lévő lyukat, a beavatkozás gyógyszerekkel járna, azt viszont nem akar szedni, mivel közel hat éve tiszta.
Az énekes-színésznő elmondta, hogy nagyjából 20 éves kora óta él perforált orrsövénnyel, és már megszokta, bár a stúdiófelvételeknél zavaró tud lenni.
„Konkrétan át tudok dugni rajta egy spagettiszálat”
– mondta.
Paris Jackson év elején nyíltan beszélt arról, hogy korábban alkoholista és heroinfüggő volt. Januárban egy Instagram-posztban ünnepelte az ötödik tiszta évét, amelyben azt írta, a józanságnak köszönhetően ma már „jelen tud lenni” az életében. Októberben, a Friendly House Awards díjátadón is beszélt a felépüléséről, ahol kijelentette:
„Nem csak visszakaptam az életemet. Jobbat kaptam.” A józanodást egy autóbalesethez hasonlította, mivel „minden, amit a hátsó ülésre toltam, az ütközéskor előrecsúszott”.