Beperelné Kiszel Tünde Tibi atyát, aki reagált is egy kemény posztban
A történet onnan indult, hogy Kiszel Tünde megkereste Tibi atyát azzal a kéréssel, promotálhatja-e legújabb naptárát a fröccskocsmában. Ekkor született meg Tibi atya blogján az első karcos hangvételű poszt, amiben többek között az is szerepel, hogy nincs túl jó véleménnyel Kiszel eddigi munkásságáról:
"Amikor felkeres, hogy nálam promózhassa a naptárját, azért kell elgondolkodnom rajta, mert tudom, hogy ő nem a pénzért csinálja, szent hivatástudatból küzd a kultúra ellen. (...)
Abban a primitívségben, amit felnőtt koráig elért, kemény munka van.
Most, hogy Tünde már 58 éves, és egy bizonyos - rendkívül beteg - értelemben már életművet tudhat a háta mögött..."
Végül rajongóira bízta a döntést, mit válaszoljon a megkeresésre. A Ripost megkereste Kiszelt is, akit teljesen felháborítottak Tibi atya szavai.
Azt sérelmezte leginkább, hogy a bejegyzésben Tibi atya hosszan értekezett családjáról is. Ennek hatására döntött úgy, hogy perel.
Tibi atyát is megszólaltatta a lap, ezt a választ kapták tőle:
"Kérjen bocsánatot Kiszel Tünde azért az audiovizuális kultúrszennyezésért, amit évek óta végez! Nyugodtan keressen meg, ha valami nem tetszik neki!"
Azóta még egy poszt is napvilágot látott Tibi atya oldalán, amiben reagál Kiszel fenyegetésére.
"Ha valaki szerint bocsánatot kell kérnem, különben beperel, de nem tudja megmondani azt sem, hogy pontosan mely tartalmi elemek miatt is kéne bocsánatot kérnem, akkor valójában ő is egyetért azzal, amit írok, csak szeretné erőnek erejével befogni a számat.
Ha esetleg tévedtem volna Kiszel Tündével kapcsolatban, természetesen bocsánatot fogok kérni, de amíg az állításaimat maga Kiszel Tünde sem tudja cáfolni, nincs miért.
Dicsértessék!" - írja a Facebookon.