„Benne volt a kiköltözésünkben, hogy a gyerekeinket menekítsük” - Ádám és Barbara Bajorországban kezdtek új életet

Szombat reggel 9 óra 40 perckor Izrael egy háromhullámos támadássorozatban megölte Irán legfőbb vezetőjét, Hámenei ajatollahot. Ezzel átléptek egy újabb Rubicont: egy szuverén ország államfőjét likvidálták.

Pedig az iráni kormány állítólag fájdalmas tanulságokat vont le a tavaly júniusi, 12 napos háborúból, amikor Izrael mélyen a föld alatt is bemérte katonai parancsnokait, miután rájöttek, hogy a testőreik mobiltelefonokat hordanak maguknál. Az akkori kudarcok állítólag feldühítették Hámeneit. Az Irán által ezen a hétvégén elkövetett végzetes hibák ennek ellenére még súlyosabbak voltak a tavaly júniusinál, ami különösen halálossá tette az izraeli-amerikai csapást.

Szombaton Irán legmagasabb rangú katonai és hírszerzési tisztviselői közül többen fényes nappal gyűltek össze egy magas szintű értekezletre az ország Nemzetbiztonsági Tanácsának irodáiban. Még a legfőbb vezető is a korántsem titkos, hivatalos rezidenciáján volt, pedig ő előtte bunkerről bunkerre költözött – írta a The New York Times.

A hónapokig tervezett támadást három hullámban hajtották végre. Az első, vezetést célzó csapás a meglepetés erejére épített, mivel a szokásostól eltérően nem éjjel, hanem reggel indították. A második hullámban Izrael Irán föld-levegő rakétaütegeit támadta, különösen a Teheránt védőket. A harmadik hullámban Izrael történetének legnagyobb légi armadáját vetette be, mintegy 200 repülőgéppel. Ez azt jelenti, hogy gyakorlatilag a teljes izraeli légierőt Iránba küldték.

A támadás egyik kulcseszköze egy F-15-ös vadászgépekről indítható ballisztikus rakéta, a Black Sparrow volt, amellyel nagy távolságból, az iráni légvédelem hatósugarán kívülről is csapást mérhettek. A hadművelethez az amerikaiak is csatlakoztak: az iráni vezetés elleni első csapások után körülbelül fél órával Kelet-Iránban lévő célpontokra összpontosítottak, míg Izrael az ország nyugati felét támadta.

Vasárnap délig izraeli katonai tisztviselők már arról számoltak be, hogy megszerezték a légi fölényt, és vadászgépeik szabadon repülnek Teherán felett. „Irán jelenleg teljesen ki van téve a légicsapásoknak. Csak az amerikai erők és az izraeli légierő dönti el, hol, mikor és hogyan. Szinte képtelenek ellenállni” – mondta Amir Eshel, az izraeli légierő egykori parancsnoka.

Az amerikai és izraeli gépek azóta is Irán nagy hatótávolságú ballisztikus rakétáinak indítóállásaira vadásznak..

Az amerikai erők az iráni flottát is támadták. Donald Trump elnök vasárnap azt írta: „Most értesítettek, hogy megsemmisítettünk és elsüllyesztettünk 9 iráni hadihajót, köztük néhány meglehetősen nagyot is. A többire is vadászunk – hamarosan azok is a tenger fenekére kerülnek!”

„Nos, mi négy-öt hétre terveztük” – közölte Donald Trump elnök vasárnap azzal kapcsolatban, hogy az amerikai hadsereg meddig képes fenntartani ezt az intenzitást.

Trump szerint a Pentagon bőséges erőkkel, rakétákkal és bombákkal rendelkezik a katonai támadás fenntartásához. „Hatalmas mennyiségű lőszerünk van. Tudja, a világ különböző országaiban, mindenfelé tárolunk lőszert” – tette hozzá. Arról azonban nem beszélt, hogy a Pentagon aggodalmai szerint a konfliktus tovább apaszthatja azokat a stratégiai készleteket, amelyek elengedhetetlenek lennének például egy Tajvan körüli háborúban vagy ha az oroszok betörnének Európába.

A New York Timesnak adott rövid telefonos interjújában az amerikai elnök ugyanakkor további amerikai áldozatok lehetőségére is figyelmeztetett.

Arról több, egymásnak ellentmondó elképzelést vázolt fel arról, hogyan alakulhatna ki új kormány Iránban azután, hogy Ali Hamenei ajatollahot megölték. Az egyik lehetőségként a venezuelai modellt említette, ahol csak a legfelső vezetőt távolították el, a kormány többi része pedig a helyén maradt, és hajlandó volt együttműködni az Egyesült Államokkal. „Amit Venezuelában tettünk, szerintem az a tökéletes forgatókönyv” – mondta.

Trump közölte, hogy „három nagyon jó választása” is van arra, ki vezethetné Iránt, de a neveket nem árulta el. Arra a kérdésre nem válaszolt, hogy a Legfelső Nemzetbiztonsági Tanács vezetőjét, Ali Laridzsanit el tudná-e képzelni az ország élén.

Percekkel később azután az amerikai elnök egy teljesen ellentétes forgatókönyvet vázolt fel, amelyben az iráni nép döntené meg a fennálló kormányt. „Ez rajtuk múlik, hogy megteszik-e vagy sem. Évek óta beszélnek róla, így most nyilván lesz rá lehetőségük” – fogalmazott. Egy harmadik elképzelés szerint Irán elit katonai erői, köztük az Iszlám Forradalmi Gárda tisztjei egyszerűen átadnák fegyvereiket a lakosságnak. „Tulajdonképpen megadnák magukat a népnek” – mondta Trump.

Erre azonban nagyon kevés az esély. A szakértők többsége kizártnak tartja, hogy pusztán légicsapásokkal felszámolható lenne a mély gyökereket eresztő iráni rendszer.

Sokan énekkel és tánccal ünnepeltek, de amikor megjelentek a Forradalmi Gárdához kötődő önkéntes milícia, a Baszidzs felfegyverzett tagjai, gyorsan szétszéledtek. Az egymilliósra becsült milíciát már mozgósították a főváros körül. „A januári tüntetők brutális lemészárlása azt sugallja, hogy a belső nyugtalanságot vasököllel fogják leverni” – fogalmaz Ellie Geranmayeh, az Európai Külkapcsolatok Tanácsa Közel-Kelet és Észak-Afrika programjának helyettes vezetője.

A rezsim közben a folytonosságot hangsúlyozza. A hivatalos közlemények az alkotmányos rend betartását ígérik az új vezető kiválasztásakor, és ideiglenes vezetői tanácsot hoznak létre. Ali Laridzsáni, a Legfelső Nemzetbiztonsági Tanács vezetője televíziós nyilatkozatában egységre szólított fel: „A történelem során az iráni nemzet még nagyobb kihívásokkal is szembenézett; még a mongolok is végigszántották az egész országot, mégis a nép rendíthetetlen maradt és megvédte földjét. Az efféle mártíromságok ellenállóvá és szilárddá teszik az embereket” - jelentette ki.

Laridzsáni pragmatikusnak tartják, aki akár alkut is köthetne Washingtonnal a szankciók enyhítéséért cserébe. De megerősödhetnek a keményvonalasok is.

A hatalmi harcokon túl az országot a szétszakadás is fenyegeti. A meggyengült állammal szemben fegyveres csoportok léphetnek fel, különösen az etnikai kisebbségek, például a kurdok lakta területeken. Mustafa Hijri, az Iráni Kurdisztáni Demokrata Párt vezetője már most arról beszél, hogy „szükség esetén küzdelmük részeként fegyveres ellenállásba kezdhetnek”. Ezt a feszültséget tovább szítja, hogy Naser Makarem Shirazi ajatollah, egy befolyásos klerikus dzsihádra szólított fel Izrael és az Egyesült Államok ellen.

Mindez egy irakihoz hasonló, elhúzódó felkelés kockázatát veti fel egy 90 milliós, hét országgal határos államban.

Közben a piacok is egyre idegesebbek. A Washingon Post szerint az olajárak emelkedésnek indultak Ázsiában hétfőn, miután a befektetők először reagálhattak az Egyesült Államok és Izrael vezette közel-keleti konfliktusra. Az olaj ára 8 százalékkal nőtt, és a japán Nikkei is 2 százalékkal esett a korai kereskedésben.

A konfliktus következményei attól függenek, hogy meddig tart és milyen messzire terjed. De az üzleti elemzők attól tartanak, az emelkedő olajárak csak a kezdetet jelentik. A szállítási fennakadások más árukat is megdrágíthatnak, ami világszerte súlyosan érintheti a növekedési kilátásokat és növelheti az infláció kockázatát.

Hámeneit halála előtt hónapokig megfigyelés alatt tartották az amerikaiak - írja a New York Times. Közvetlenül a szombat reggeli támadás előtt a CIA kulcsfontosságú információhoz jutott egy teheráni csúcstalálkozóról, amelyen Irán legfőbb vezetője is részt vett. Az Egyesült Államok és Izrael kimondottan emiatt módosította a támadás időzítését, amit eredetileg éjszakára terveztek. De a csapásmérő gépek már szombat reggel elindultak, majd nem sokkal későbbb lebombázták azt a komplexumot, ahol az ajatollah és több másik, magas rangú iráni tisztviselő is tartózkodott.

Az akcióhoz szükséges hírszerzési képességek a tavalyi 12 napos háború után javultak jelentősen. Akkor az Egyesült Államok sokat tanult arról, hogyan kommunikál és mozog nyomás alatt Hámenei és az Iszlám Forradalmi Gárda. Tavaly júniusban Donald Trump elnök már azt állította, hogy az Egyesült Államok tudja, hol rejtőzik az ajatollah, és akár meg is ölethette volna. Egy volt amerikai tisztviselő szerint az akkori értesülések ugyanazon a hírszerző hálózaton alapultak, amelyre a mostani művelet is támaszkodott.

Az izraeli vadászgépek helyi idő szerint reggel 6 órakor szálltak fel bázisaikról. Két óra öt perccel később, teheráni idő szerint 9:40-kor a nagy hatótávolságú rakéták becsapódtak az épülettömbbe, ahol az iráni elnöki hivatal, a legfőbb vezető irodája és a Nemzetbiztonsági Tanács is található.

Izraeli információk szerint a gyűlésen jelen volt többek között Mohammad Pakpour, az Iszlám Forradalmi Gárda főparancsnoka, Aziz Nasirzadeh védelmi miniszter, Ali Shamkhani admirális, a Katonai Tanács vezetője és Mohammad Shirazi, a hírszerzési miniszterhelyettes is.

„A mai reggeli csapást Teherán több pontján hajtották végre egyidejűleg; az egyik helyszínen Irán politikai–biztonsági vezetésének magas rangú tagjai gyűltek össze” – írta erről később egy izraeli védelmi tisztviselő, aki szerint az iráni háborús előkészületek ellenére sikerült „taktikai meglepetést” elérniük.

A vezetői komplexum elleni támadás után további csapásokat mértek azokra a helyszínekre, ahol iráni hírszerzési vezetők tartózkodtak. Bár Irán legfőbb hírszerzési vezetője elmenekült, a hírszerző szolgálatok felső vezetését megtizedelték.

Hámenei halála után hatalmas tömegek özönlöttek Teherán és Irán más városainak utcáira, hogy megünnepeljék az ajatollah halálát. Mások gyászolni kezdték. Az Iszlám Forradalmi Gárda megfogadta, hogy bosszút áll a történtek miatt.

Ő volt a Közel-Kelet leghosszabb ideje hatalmon lévő vezetője. 1939. július 17-én született Meshedben. A sah uralma alatt a titkosrendőrség többször letartóztatta és megkínozta.

Az 1979-es iszlám forradalom győzelme után azonban karrierje meredeken ívelt felfelé. Homeini legfelsőbb vezető beválasztotta őt az újonnan létrehozott Forradalmi Tanácsba, majd kinevezte a teheráni pénteki imák vezetőjévé. Ebben a pozíciójában gyakran egy puskával a kezében ostorozta a forradalom ellenségeit, elsősorban a „Nagy Sátánt”, az Egyesült Államokat.

1981 júniusában túlélt egy merényletkísérletet, amikor egy magnóba rejtett bomba robbant mellette; jobb karja használhatatlanná vált.

Alig négy hónappal később Irán elnökévé választották, és két cikluson át töltötte be a tisztséget az irak-iráni háború évei alatt. Khomeini ajatollah 1989-es halála után választották meg legfőbb vezetővé.

Első beszédében önmagát egy „sok hibával és hiányossággal rendelkező, kis képzettségű szeminaristának” nevezte. Hatalma ugyanakkor felülírta a választott elnökét is: ő felügyelte a fegyveres erőket, a belbiztonságot, az igazságszolgáltatást, az állami médiát és a külpolitikát.

Döntő szava volt a 2015-ös, hat nagyhatalommal kötött, mérföldkőnek számító nukleáris megállapodásban is. Bár mélyen bizalmatlan volt az amerikai szándékokkal szemben, és a keményvonalasok hevesen ellenezték, végül mégis áldását adta az egyezményre, amely korlátozta Irán nukleáris programját a bénító gazdasági szankciók enyhítéséért cserébe.

Döntését később láthatóan megbánta, amikor Donald Trump 2018-ban egyoldalúan kiléptette az Egyesült Államokat a megállapodásból és újra bevezette a súlyos szankciókat. Válaszul Irán fokozatosan felhagyott az egyezményben foglalt korlátozások betartásával, de továbbra is tagadta, hogy atomfegyverre törne.

Hámeneit személyes sértésként érte és különösen feldühítette Kászim Szulejmáni iráni parancsnok 2020. januári meggyilkolása, amelyet Trump rendelt el. A dróncsapást „gyáva tettnek” nevezte, Trumpot pedig „bohócnak” nevezte.

A Washington Post jellemzése szerint ősz szakállával, visszafogott mosolyával barátságosabb figurának tűnhetett, mint örökké komor mentora, Homeini. Ismert volt a perzsa költészet és a klasszikus nyugati irodalom iránti rajongásáról; kedvenc műve Victor Hugo „A nyomorultak” című regénye volt. Azonban kérlelhetetlenül leszámolt ellenségeivel.

Szövetséges milíciákat képzett ki és fegyverzett fel Gázában, Irakban, Libanonban és Jemenben, kiterjesztve Irán befolyását, amely fenyegetést jelentett Izraelre, és Iránt a térség meghatározó szereplőjévé tette. Az Egyesült Államokat „a nagy Sátánnak” nevezte, Izraelt pedig „egy eltávolításra váró rákos daganatnak”. 2022-ben drónszállításokkal segítette Putyin háborúját Ukrajna ellen, 2023-ban pedig teljes mellszélességgel támogatta az Izrael ellen terrortámadást indító Hamászt.

Ezzel párhuzamosan azonban az ország egyre inkább elszigetelődött, gazdasága a szankciók súlya alatt roskadozott, a társadalmi elégedetlenség pedig egyre nőtt. Hámenei maga is egyre népszerűtlenebbé vált, különösen a 2009-es, vitatott elnökválasztást követő tömegtüntetések brutális leverése után.

A rezsim az elmúlt években egyre gyakrabban nyúlt az erőszakhoz, hogy fenntartsa hatalmát. A legutóbbi, decemberi tüntetéshullámot is brutális eszközökkel fékezték meg, a jelentések szerint több mint 6800 tüntetőt öltek meg, és több tízezret tartóztattak le. Ali Hámenei a vérengzésért egyértelműen Trumpot tette felelőssé, „bűnözőnek” nevezve az amerikai elnököt, aki szerinte „nyíltan bátorította” a tüntetőket azzal, hogy katonai támogatást ígért nekik.

Hámeneinek hat gyermeke született feleségétől, Khodzastehtől.

Hogy most mi vár Iránra, az nem egyértelmű. Elképzelhető, hogy utódlási harc kezdődik a különböző keményvonalas frakciók között, de az sem kizárt, hogy az elégedetlen tömegek valóban megdöntik a rendszert, ahogy azt Trump reméli.

Magyarok ezrei ragadtak a Közel-Keleten, csak Dubajból több mint kétezren jelentkeztek konzuli védelemért. Miközben Németország bejelentette, hogy repülőkkel menekíti ki állampolgárait a rakéta- és dróntámadások alatt álló országokból, a magyar külügyminisztérium egyelőre csak a légitársaságoktól és ottani kormányoktól beszerzett információit posztolja, miközben több magyar is arra panaszkodik, hogy még telefonon is csak hatalmas szerencsével tudják elérni a konzulátust.

„A legrosszabb a bizonytalanság, hogy hogyan jutunk haza”

Robbanások hangjára ébredt szombaton egy magyar édesanya, aki kisfiával rekedt Abu-Dzabiban. A névtelenséget kérő nő egy belvárosi hotelből, a Millennium Downtownból számolt be az elmúlt napokról, a hazajutás kilátástalanságáról, és arról, hogy úgy érzi, teljesen magukra hagyták őket.

„Két nagyobb robbanást hallottunk. Azt gondoltam, hogy akár egy gyárban is szokott lenni ilyesmi” – mesélte, hozzátéve, hogy később a tengerparton is hallottak egy detonációt. Amikor visszatértek a szállodába, a hírekből tudták meg, hogy a drón- és rakétatámadásokat hárítja el a légvédelem, és valószínűleg ezeknek a hangját hallották. „Ez a hang borzasztó erős volt. Amit lelőttek, annak a hangja is elég szörnyű volt” – mondta. „Megrázkódtak az ablakok, a madarak felrebbentek, ezt tapasztaltuk a hang hatására.”

A helyzet aznap éjjel vált igazán félelmetessé. Állítása szerint

Mint mondta, ekkor rengeteg robbanásszerű hangot hallottak, és úgy gondolja, akkor érte nagyobb támadás a várost. A szállodában senki nem terelte le őket, ösztönösen cselekedtek, attól tartva, hogy elakadhat a lift.

A hotelben próbálták őket nyugtatni, azt mondták, hogy a szálloda biztonságos, ne menjenek messzire. A személyzet szerint a legnagyobb veszélyt a lelőtt drónok és rakéták lehulló törmelékei jelentik.

A magyar nő számára a legrosszabb a bizonytalanság. „Itt hagyott a Wizz Air. Az első nap bejelentették, hogy hetedikéig nem repülnek” – mondta. Azóta a légitársaság folyamatosan tolja ki a leállás időpontját. A helyzetét bonyolítja, hogy a szállást és a repülőjegyet egy csomagban, a lastminute.com-on keresztül foglalták, így a foglalásba ő közvetlenül nem tud belenyúlni.

Eredetileg szerdán indultak volna haza. A szállodában maradhatnak, mert az Egyesült Arab Emírségek bejelentette, hogy állják a plusz költségeket, viszont a nő úgy tudja, ezt előbb nekik kell kifizetniük, és utólag igényelhetik vissza. „Nincs sok plusz tartalékunk” – mondta, hozzátéve, hogy kisfiával egy új repülőjegy nagyon sokba kerülne, és az sem biztos, hogy az Budapestre szólna.

Próbált konzuli segítséget is kérni. Míg a budapesti Konzuli Szolgálattal elmondása szerint mindig tudott beszélni, a helyi, abu-dzabi konzult 30 hívásból csak egyszer érte el. „Az a furcsa, hogy három utcával arrébb vannak, és mondtam, nem lenne‑e jobb, ha átmegyünk, hogy nagyobb védelemben legyünk, de azt válaszolta, hogy nem tud bennünket beengedni, nincs is annyi hely. Ez nekem furcsa volt.” A konzuli tanács annyi volt, hogy legyenek türelemmel.

A biztosítójuk, az Alfa Biztosító is elutasította őket, mondván: „háború esetén szinte semmit sem tudnak kártérítésként fizetni. Ez benne van minden szerződésben.”

A helyi hangulat szerinte nem annyira rossz, mint amilyennek a média beállítja, az élet a hotelben zajlik tovább, de a bizonytalanság felemészti. „A legrosszabb a bizonytalanság, hogy hogyan jutunk haza – nyilván.” Úgy érzi, teljesen magára hagyták őket. „Valahogy el vagyunk engedve, a kezünk el van engedve, én azt érzem.”

„Mind a ketten nagyon megijedtünk, pillanatok alatt összeszedtük a legfontosabb cuccainkat”

Zoltán a Burj Khalifa közelében él. Elmondása szerint éppen a párjával voltak egy orvosi vizsgálaton a Marina városrészben, amikor a háború elérte a várost. Mivel ritkán járnak arrafelé, úgy döntöttek, sétálnak és beülnek valahova. „Beültünk shisházni egy shisha-helyre, a Ramadán miatt nem ülhettünk kint, csak bent. Ott hallottunk két-három nagyobb durranást, leginkább tűzijátékszerűeket” – mesélte.

Zoltán szerint összesen három, egymástól jól elkülönülő robbanást hallottak, ami után kimentek megnézni, mi történt. Az égen kis füstpamacsokat láttak.

Ahogy ezt a párja kimondta, a Marina észak-keleti oldalán egy égő csíkot láttak lezuhanni. Ezt videóra is vette, és elmondása szerint a felvételen nagyjából 20 másodperccel később hallható egy hatalmas robbanás is. „Az iPhone lehalkítja ezeket a hirtelen hangokat, úgyhogy a videón annyira nem lehet hallani, de hatalmas robbanás volt. És ennyi volt, ezzel véget is ért. Ittunk még egy koktélt” – tette hozzá.

Az események után vették észre, hogy a Ramadán kezdetét jelző, naplementekor szokásos ágyúlövés elmaradt. Ekkor a párja kiszúrt egy drónt az égen. „Egy viszonylag nagy drón lehetett, mert a felhőkarcolók fölött volt, és tisztán ki lehetett venni. Nagyon fura volt, ahogy repkedett jobbra-balra, nem tudta, mit kezdjen magával” – mondta. Szerinte egyértelműen nem egy kereskedelmi drónnak tűnt, és nagyon gyanús volt. Húsz perccel később a hírekből értesültek róla, hogy a közelben becsapódott egy drón. „Valószínűleg ez volt az, de nem láttuk.”

Ezután hazaindultak metróval. Elmondása szerint senki nem esett pánikba, az emberek ugyanúgy shisháztak vagy iftároztak tovább. Otthon azon gondolkodtak, elmenjenek-e egy közeli diszkóba, de akkor már sorra kapták a telefonos értesítéseket. „Jöttek a pop-up üzenetek, hogy maradjunk otthon, ne menjünk ablak közelébe” – mesélte. A tánc helyett így inkább vettek egy üveg bort. A hírekből kiderült, hogy a City Walknál is lelőttek valamit, ami pont az eredetileg kinézett szórakozóhely közelében van. A párja szerint ő vonzza az ilyen eseményeket. „Izraelben becsapódott egy bomba a lakásukba, nem sérült meg senki, a nappali azonban kiégett.”

Éjfél körül feküdtek le, de hajnali egy-kettő között mindkét telefonjuk riasztani kezdett. „Mint egy légiriadó szirénája: nem mentőautó, hanem mélyebb, rekedtes hangja volt. Villogott mindkét készülék, azonnal felébredtünk” – emlékezett vissza.

A recepción töltöttek pár órát a szomszédokkal, arról beszélgettek, hogy egy csupa üveg felhőkarcolóban nehéz nem ablak közelében lenni. Mivel Dubajban nincsenek mélygarázsok vagy óvóhelyek, a recepció márványfala mellett próbáltak menedéket találni. Pár óra után felmentek a lakásukba és azonnal elaludtak. Elmondása szerint a hajnali háromkor történt újabb „zúzást” már átaludták, a háromrétegű ablakoknak köszönhetően semmit sem hallottak.

Másnap, vasárnap minden nyugodtnak tűnt, bár Zoltán szerint kevesebb ember volt az utcán, és a Jumeirah-n minden beach club zárva volt, amit még sosem tapasztaltak. Az ottani magyar közösség szerinte példásan vizsgázott. „Büszke voltam a honfitársainkra, hogy tényleg aki tehette, segített” – mondta a Dubaji Magyarok Facebook-csoportban felajánlott segítségnyújtásokról.

A munkahelyeken sokan home office-ban maradtak, a párja cégénél pedig már az Ománba költözésre is tervet dolgoztak ki, ha a helyzet rosszabbra fordulna.

Zoltán szerint a kezdeti nyugalmuk annak volt köszönhető, hogy izraeli tapasztalataik miatt már voltak hasonló helyzetben. Emellett kiemelte az Egyesült Arab Emírségek hatóságainak kommunikációját, ami bizalmat adott nekik. „Percre pontos információink vannak, és minden második üzenet az, hogy ne higgy a rémhírterjesztőknek. AI-videók terjesztéséért, vagy rémhírkeltésért 20 millió dirhamos büntetés jár” – magyarázta. Szerinte, ellentétben a magyar gyakorlattal, ott nem próbálnak eltusolni semmit. „Magyarországon három héttel később derülne ki, hogy igen, tényleg volt ott valami.”

A hangulat hétfőre nyugodtabb lett. „Ma bárkivel beszéltem, tegnap még az volt, hogy remélem, jól vagy te is meg a családod is, ezzel kezdtük minden beszélgetést, de ma már az, hogy á, ennyi volt, vége.”

A városban rekedt turisták helyzete azonban továbbra is problémás. Bár Abu-Dzabi és Dubaj is bejelentette, hogy állják a kényszerből itt tartózkodók költségeit, Zoltán szerint a gyakorlati megvalósítás még várat magára.

„Nagyon sajnálom azokat az embereket, akik idejöttek: elköltötték a nyaralásra a pénzüket. Nem tudom, mit tudnék tenni egy ilyen helyzetben — tényleg nagyon rémisztő lehet.”

„Amit tudtak, megvettek: vizet, mindent felvásároltak”

Miheller Mónika a családjával tavaly augusztusban költözött dubaji South-ba, ami elmondása szerint konkrétan az Al Maktúm repülőtérrel szemben, a sivatagban található. Bár a lakóparkjukat közvetlen találat nem érte, a robbanásokat ők is tisztán hallották. „Zárt és csukott ajtóknál is hallatszott a hangos robbanás. Ez nyilván rakéta vagy drón lehetett, és nem közvetlenül innen hallatszott, hanem távolabbról, de érződött az ereje” – mondta.

A nő beszámolója szerint a támadások napján, szombaton délelőtt éppen a dubaji nemzetközi repülőtér 1-es termináljában voltak, pont ott, ahol becsapódás is történt. Egy Dohából érkező stewardess hozott nekik csomagot, aki a beszélgetés közben kapott SMS-t a légitársaságtól, hogy a légtérzár miatt törölték a járatát, így a reptéren ragadt.

Ezt követően a Mall of the Emirates nevű plázába mentek vacsorázni, ahol elmondása szerint semmilyen pánikhangulatot nem tapasztaltak. „Annyian voltak, hogy alig találtunk asztalt. Nem érződött az, hogy itt most bombákat, rakétákat vagy drónokat lőnek. Semmi nem érződött ebből az egész szituációból” – fogalmazott. Állítása szerint

A család sem esett pánikba. Úgy véli, az ottani emberek sokkal nyugodtabbak, mint az európaiak. „Nem éreztük se a félelmet, se a rettegést, és nem az volt bennünk, hogy úristen, repkednek a rakéták, kirobbant a háború, most akkor menekülni kell. Nem volt ez az érzés.”

A vészhelyzetre figyelmeztető SMS-riasztásokat már otthon kapták meg, és ezt követően hallották ők is a dörrenéseket. „Ez volt életünkben az első ilyen. Nyilván maga ez nem volt megnyugtató: amikor kimész az erkélyre, látod a sivatagot, és hallod a robbanás hangját” – emlékezett vissza. „Nem tudtunk különbséget tenni aközött sem, hogy rakétát lőttek ki a légtérben vagy drónt; csak magát a hanghatást hallottuk.”

A robbanások zaja éjjel kettőig kitartott, ami miatt Mónika nem is tudott aludni. Ennek ellenére a környezetükben teljes nyugalom uralkodott. „Amikor azt látod a környezetedben, hogy senki nem menekül, bár kapjuk a riasztást, de nem szólnak a vészjelzők a folyosókon, nincs hangos riasztás, hogy teljes evakuálás van és menni kellene, akkor mitől féljek?” – tette fel a kérdést. Az otthoni rokonok és barátok viszont nagyon aggódtak értük.

„Otthon ezt sokkal intenzívebben élik meg, miközben mi itt vagyunk fizikailag, és ebből keveset érzékelünk” – állította. Beszélt olyan, a Pálma-szigeten tartózkodó turistákról is, akik nagyon féltek, és a szálloda pincéjébe vitték őket, míg mások egyszerűen folytatták a nyaralásukat, vagy távolabbi, biztonságosabbnak vélt településekre utaztak.

Mónika egy benzinkúton dolgozó ismerőse szerint a támadás estéjén még megrohanták az emberek a boltokat és a kutakat.

Másnapra szerinte már helyreállt a rend.

Mónikáék a történtek ellenére is nyugodtak maradtak. „Mi eddig is nyugodtak voltunk. Bementünk a városba, voltunk boltban is; nem igazán érzékeltünk semmit. Zavartalanul ültek a kávézókban az emberek, vásárolgattak, nem látszott sem félelem az arcukon” – mondta.

Úgy érzi, nincs mitől félniük, mert a helyi légvédelem rendkívül hatékonyan működik. „Ha ilyen profin, a légtérbe beérkező vagy azon áthaladó több száz rakétát és drónt szinte egy az egyben kilövik, és csak minimális becsapódás van az épületekben, minimális károkozás történik a létesítményekben, akkor én úgy érzem, nincs mitől félnünk.”

„Tudtuk, hogy jönni fog”

Julia Hen Nazarian egy turisztikai cég vezérigazgatója, akivel arról beszéltünk, Izraelben hogyan élik meg a háborús helyzetet. Szerinte az iráni támadás egyáltalán nem érte őket meglepetésként, olyannyira, hogy már hetekkel korábban tudatosan készültek rá.

„Tudtuk, hogy jönni fog” – mondta. Elmondása szerint annyira számítottak a konfliktus kiéleződésére, hogy két héttel ezelőtt lemondtak egy ciprusi hétvégi nyaralást, mert attól tartottak, ott ragadnának. Neki személyesen épp a támadás napjaiban kellett volna Berlinbe utaznia egy turisztikai vásárra, de már előre kidolgozott egy tervet arra az esetre, ha nem tudna hazajönni. „Már meg is beszéltem a férjemmel, hogy akkor átmegyek Budapestre és ott kivárom” – mesélte, hozzátéve, hogy annyira benne volt a levegőben a támadás, hogy már előre elkezdték megszervezni, mi lesz, ha bekövetkezik.

Állítása szerint Izraelben az egész társadalom készült a támadásra. A kórházak már hetekkel ezelőtt felkészültek, tanár és óvónő ismerősei pedig elkezdték összeállítani az online oktatáshoz szükséges tananyagokat. A helyzet komolyságát jelezte az is, hogy katona lánya számára megváltozott a felkészítés menete egy hónappal ezelőtt. „Ennél sajnos többet nem mondhatok, de ebből már tudtuk, hogy valami közeledik” – fogalmazott. A feszült várakozás a mindennapok részévé vált, olyannyira, hogy már viccelődtek is vele. A gyerekek az iskolában például azzal poénkodtak, hogy ha beindul a háború, legalább megússzák a másnapi vizsgát.

Julia szerint arra is felkészültek, hogy a mostani konfliktus durvább és hosszabb lesz, mint a korábbiak. Bár a sebesültek és halottak száma sajnos magasabb lett, mint amire számítottak, úgy érzi, a támadások intenzitása alacsonyabb a vártnál.

„Én biztos voltam benne, hogy egy hétig alig fogunk tudni kimenni az óvóhelyről” – érzékeltette a várakozásaikat.

Szombat reggel, a támadás kezdetekor elmondása szerint már hat órakor arra ébredt, hogy a szokásostól eltérő típusú vadászrepülők hangját hallja. Felébresztette a férjét, aki csak ennyit mondott: „here we go”.

Az első hivatalos riasztás nyolc óra után érkezett, de számukra már korábban egyértelmű volt, hogy elkezdődött. Beszélt a megváltozott riasztási rendszerről is: először egy előzetes riasztást kapnak telefonos üzenetben, ami figyelmezteti őket, hogy maradjanak az óvóhely közelében. Az igazi riasztás, ami már szirénákon is megszólal az utcákon, csak ezután jön.

A mindennapi életük teljesen felborult, de a munka nem állt le. Ő maga egy turisztikai cég vezérigazgatójaként otthonról is el tudja végezni a munkáját, a férje viszont kivitelezőként építkezéseken dolgozik, így neki érthetően nem opció a homa office. Munkatársai különböző helyeken laknak, Kanadában, Eilátban, illetve Tel-Aviv mellett, így adott esetben át tudják venni egymástól a munkát, attól függően, kinél van éppen légiriadó.

Aki el akar menni Izraelből, annak szerinte sikerül, de ez elsősorban pénz kérdése. Jelenleg a legjárhatóbb út Egyiptomon keresztül vezet, mivel Jordánia légtere éjszakára le van zárva. Úgy véli, sokan azért félnek elindulni, mert nem ismerik a helyi viszonyokat.

Felidézett egy esetet az előző iráni támadás idejéről, amikor egy 15 éves, Izraelben tanuló magyar lánynak segített hazajutni. A lány egy 3000 dolláros, rendkívül drága és veszélyes utat talált Kairón keresztül. Julia azonban közbelépett, és a Turisztikai Szövetségben lévő kapcsolatait felhasználva végül segített neki biztonságosan, Tel-Avivból elrepülni. „Egy 15 éves kislány nehogy már Kairóba induljon!” – mondta.

A jelenlegi helyzet ellenére a jövővel kapcsolatban bizakodó. Szerinte a világ biztonságosabb lesz, ha az iráni rezsim megbukik. Julia szerint az iráni nép békét akar és testvérként tekint az izraeliekre. „Az iráni nép megállás nélkül csak azt mondja: „you are our brothers”.

Pilisjászfalun tartott lakossági fórumot Menczer Tamás, ahol forrnak az indulatok, miután kiderült, hogy a településen akkumulátor-feldolgozót terveznek építeni. A hírek szerint a polgármester és a testület egyelőre visszakozott a tervtől, amely ellen a helyiek közül sokan tiltakoznak. A feszültséget jelzi, hogy február közepén fáklyás demonstrációt is tartottak, egy hétfői, heves hangulatú testületi ülésen pedig a polgármester rendőrt hívott a vitázó lakosokra.

„Ellenállásba torkollik a dolog. Megy a huzavona, hogy lesz vagy nem lesz” – foglalta össze a helyzetet a Szeretlek Magyarországnak egy helyi, aki a családja miatt aggódik. Arra a kérdésre, hogy mit szeretne, egyértelmű választ adott:

A Pest Vármegyei Kormányhivatal február elején indította meg a környezeti hatásvizsgálati eljárást az NT Recycling Kft. által tervezett üzem ügyében. A dokumentáció szerint a cég lítiumion-akkumulátorgyártásból származó hulladékot gyűjtene, tárolna és hasznosítana, évi 1876 tonnás kapacitással. A feldolgozandó anyag egy része a gödi Samsung SDI gyárából érkezne. A cég közleménye szerint „gyártási, azaz elektrolit nélküli, száraz” hulladékkal dolgoznának.

Ez azonban a jelek szerint nem nyugtatta meg a helyieket. „Nyilvánvalóan adóbevételt hozna, én ezt nem is tagadom, de nem lehet mindent feláldozni az adóbevételért” – jelentette ki egy másik férfi, hozzátéve, hogy a Pilis és környéke egyedülálló adottságokkal rendelkezik.

Az ügyről Menczer Tamás, a térség fideszes országgyűlési képviselője péntek esti lakossági fórumán azt mondta, ő a lakosok mellett áll.

Később ezt azzal egészítette ki, hogy a döntés a helyiek akaratán múlik. „Teljesen mindegy, hogy mit mond, vagy tesz az önkormányzat. Teljesen mindegy, hogy mit mond, vagy tesz a vállalkozó, úgy fog történni, ahogy én mondom. És én pedig azt mondom, hogy nem lesz veszélyes hulladékot feldolgozó üzem. Azért nem lesz, mert önök ezt nem akarják.”

A Szeretlek Magyarország rákérdezett a képviselőnél, hogy kategorikusan elzárkózik-e attól, hogy a választókörzetében legyen ilyen létesítmény, vagy csak ott ellenzi, ahol a helyiek is tiltakoznak.

– Nem találkoztam még olyannal, ahol akartak volna ilyen beruházást

– Akkor hogy épültek meg ezek a beruházások az országszerte?

– Ön most az én választókörzetemről kérdezett az imént, én meg arra válaszoltam.

– Tehát az országból máshol akarták ezeket a beruházásokat?

– Ha nem akarták volna és probléma lenne velük, akkor 2024-ben nem nyert volna mindenhol a fideszes polgármester.