HÍREK
A Rovatból

Itt a szociológusok mérése: majdnem háromszor annyian voltak Magyar Péterék Nemzeti Menetén, mint a Békemeneten

Szabó Andrea szociológus csapata terepi módszerrel mérte fel a Békemenet és a Nemzeti Menet létszámát a beszédek alatt. A publikált adatok komoly vitát indíthatnak a politikai oldalak valós támogatottságáról.


A főszónokok, Orbán Viktor és Magyar Péter beszédének 10. percében a Békemeneten 58 ezer, a Nemzeti Meneten pedig 162 ezer ember vett részt – írja a Telex egy friss tömegbecslés alapján. A mérést Szabó Andrea szociológus, politikatudós és a Tömegbecslő Kutatás 2026 munkacsoportja végezte. A csoportban résztvevői megfigyelést végző hallgatók és egy több szakemberből álló csapat dolgozott együtt.

>A becslés rétegzett mintavételi eljárással készült: a Békemeneten 12, a hosszabban elnyúló Nemzeti Meneten 17 megfigyelő zónát határoztak meg. A zónákon belül kétfős csapatok 3 méter magas szelfibottal készítettek fényképeket, és egy 4x4 méteres területen megszámolták a tömeg sűrűségét.

A kutatók külön ügyeltek a zónák nettó területére, vagyis levonták a helyszínen lévő tereptárgyak és a rendezvénytechnika – például a színpad, a mobil WC-k vagy a kivetítők – által elfoglalt területet. A végső szám az egyes zónák nettó területének és az ott mért sűrűségadatoknak a szorzatainak összegéből adódott.

Ezzel szemben a Fidesz-közeli Magyar Turisztikai Ügynökség cellainformációk alapján arról számolt be, hogy az Alkotmány utcában és a környező utcákban mintegy 180 ezer, a Hősök terén és az Andrássy úton pedig hozzávetőlegesen 150 ezer mobilkészüléket azonosítottak.

A kutatócsoport szerint a politikai rendezvények utáni számháború nem új jelenség.

„Hosszú évek óta minden nagyobb politikai tömegrendezvény után elkezdődik a számháború: hányan voltak a résztvevők? Az ellenérdekelt felek, a szervezők – politikailag persze érthetően – évtizedek óta, és nemcsak Magyarországon, túlzó számokat állítanak magukról, jelentősen túlbecsülve a saját rendezvényükön megjelentek számát, és persze alábecsülve a riválisét. Ugyanez igaz a megjelentekre, akik egyik vagy másik oldallal rokonszenveznek, a tömeghangulat miatt érzelmileg is érintettek, ráadásul csak korlátozottan – szó szerint a saját szemszögükből ítélik meg a tömeg nagyságát”

– írták.

A szociológus szerint a becslések során több hiba is előfordulhat: a vonulás becsapós lehet, a kis szögből fényképezett tömeg pedig megtévesztő.

„A rendőrségi becslés nem kifejezetten transzparens. Elképzelhető, hogy ők nem is erre koncentrálnak elsősorban a biztosításban, hanem a közlekedési, esetleges menekülési, vagy épp a konfliktusveszélyes gócpontok embermozgását figyelik”

– fogalmazott Szabó Andrea.

A kutatók hangsúlyozták, hogy a becslésük nem a rendezvényeken megjelentek összlétszámára terjed ki, hanem a beszédek 10. percében, egy adott pillanatban jelenlévők számát adja meg. Az összlétszám ennél magasabb lehet, mert magában foglalja azokat is, akik korábban távoztak, vagy később érkeztek.

A kutatócsoport azt is közölte, hogy nem céljuk a rendezvények politikai vagy hangulati elemzése, csupán a megbízható adatok közlése.

„A kutatók fenntartják a jogot, hogy a további, még részletesebb elemzések után az alább közölt becslést – szükség esetén – pontosítsák. A mintavétel hibahatára NEM a közvélemény-kutatásokban szokásos ±3,2 százalékpont, hanem annál magasabb, 10–15 százalékpont”

– tették hozzá.

A helyzet hasonló volt a tavaly október 23-i ünnepségen is, amikor Szabó Andrea és csapata az akkori Békemeneten 85-92 ezer, a Nemzeti Meneten pedig 160-170 ezer résztvevőt becsült. Ezzel szemben a Kormányzati Tájékoztatási Központ akkor 80 ezer (Békemenet) és 45 ezer fős (Nemzeti Menet) részvételről számolt be.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Magyar Péter keményen visszavágott a vendégmunkásokra vonatkozó szigorításokra panaszkodó Master Goodnak
A miniszterelnök a Master Good 2025-ös pénzügyi eredményeire hivatkozva utasította el a cég panaszát a vendégmunkás-szigorítások miatt. A 25,5 milliárd forintos adózott nyereség szerinte elegendő fedezetet nyújtana a béremelésre, amivel magyar dolgozókat is vonzhatnának.


A Master Good Csoport vezérigazgatója szerdán jelezte, hogy a Tisza-kormány vendégmunkásokra vonatkozó szigorításai miatt veszélybe kerülhet a cég 350 milliárd forintos beruházása. Erre Magyar Péter miniszterelnök a csütörtöki kormányszóvivői tájékoztatón élesen reagált, és bírálta a vállalat álláspontját a Portfolio kérdésére válaszolva.

A kormányfő arra hívta fel a figyelmet, hogy a cég jelentős állami támogatásokat kapott magyar munkahelyek létrehozására, miközben szerinte az alacsony bérek miatt nem tud elegendő hazai munkavállalót vonzani.

A miniszterelnök a rendelkezésére álló adatokra hivatkozva elmondta, hogy a Master Good csoport 2025-ben 25,5 milliárd forintos adózott eredményt és 32 milliárd forintos EBITDA-t ért el.

Magyar Péter szerint a vállalatnak a nyereségéből kellene a bérfejlesztést finanszíroznia, amivel több magyar munkavállalót tudna megtartani, vagy hazacsábítani a külföldi munkából.

Hozzátette, Kelet-Magyarországon sokan nem a munkahelyek hiányát, hanem az alacsony béreket látják problémának, és számos panasz érkezik a Master Good által kínált fizetésekkel kapcsolatban, különösen a nehéz fizikai munkakörökben.

Bárány László, a vállalatcsoport ügyvezető igazgatója egy szerdai konferencián arról beszélt, hogy a beruházás megvalósításához mintegy 3000 új dolgozóra lenne szükség, azonban a csökkenő népességű Magyarországon nincs elegendő hazai munkaerő. A cégvezető szerint amennyiben a külföldi munkavállalók alkalmazását ellehetetlenítik, a tervezett, 120 milliárd forintos üzem megépítése is kérdésessé válhat.

A vállalat vezetője egyértelművé tette, mekkora a tét a cég számára.

„Ha nem fogunk tudni külföldről munkaerőt behozni, akkor azt a gyárat, ami 120 milliárd forintba kerül, azt mi nem fogjuk megépíteni, Magyarországon biztos nem, és akkor tegyék fel a politikusok a kérdést, hogy az jó-e az országnak” – hangzott el a cégvezetőtől.

A kormány június elején lényegében leállította az új vendégmunkás-engedélyek kiadását, az országlista kiürítésével szigorítva a beáramlást. A kabinet érvelése szerint a harmadik országból érkező tömeges munkaerő lefelé nyomhatja a béreket, ezért a cél a hazai dolgozók foglalkoztatása és a bérfelzárkóztatás. A hivatalos rendelet kimondta: a már itt dolgozó külföldiek a papírjaik lejártáig maradhatnak.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
Aranykonvojügy: Terrorcselekményben való részesség merülhet fel Sulyok Tamásnál az ügyvéd szerint
Dr. Horváth Lóránt, az ukrán felet képviselő ügyvéd szerint Sulyok Tamás köztársasági elnök büntetőjogi felelőssége is felvethető. Az államfő egy olyan törvényt hirdetett ki, amelyet a vád szerint külpolitikai nyomásgyakorlásra használt a kormány.


„Ha a köztársasági elnök felismerte a célzatot, akkor bűnrészes, ha nem, akkor pedig alkalmatlan” – ezzel a súlyos dilemmával foglalkozik az aranykonvojügyben érintett ukrán állampolgárokat és az Oscsadbankot képviselő ügyvédi iroda vezetője. Dr. Horváth Lóránt közleményében azt vezeti le, hogy Sulyok Tamás államfő esetében akár terrorcselekményhez kapcsolódó részesség gyanúja is felmerülhet. Az érvelés alapja, hogy a kormányzat részéről elhangzottak olyan nyilatkozatok, amelyek szerint a lefoglalt vagyon visszatartása valójában külpolitikai nyomásgyakorlás eszköze volt Ukrajna felé.

Az ügyvéd szerint a 2026. évi II. törvény kihirdetése már nem egy vitatható büntetőeljárásról szólt, hanem arról, hogy egy állami kényszerítő intézkedést nyíltan külpolitikai célra használtak fel, összekapcsolva a pénz visszatartását a Barátság kőolajvezeték újranyitásának követelésével. Horváth szerint Sulyok Tamás szakmai múltja miatt különösen nagy a felelőssége.

„Egy volt alkotmánybírósági elnöktől különösen elvárható lett volna annak felismerése, hogy a folyamatban lévő büntetőeljárás, és a titkos információgyűjtést lehetővé tevő, rendkívüli vagyonvisszatartást legitimáló törvényi vizsgálat együttesen nem alkalmazható és nem használható fel külpolitikai nyomásgyakorlás eszközeként anélkül, hogy súlyos jogszabályi problémák ne merüljenek fel benne.”

A döntő kérdés az, bizonyítható-e, hogy az államfő a törvény kihirdetésekor tisztában volt annak valódi funkciójával. Ha ez igazolható, akkor az ügyvéd szerint a büntetőjogi felelősség is felvetődhet.

„Ha ez bizonyítható, akkor elméletileg már nemcsak hivatali visszaélés, hanem akár terrorcselekményhez kapcsolódó részesség kérdése is felmerülhetne, mint a terrorcselekményhez nyújtott bűnsegély, szélsőséges esetben társtettesség” – írta a 24.hu.

Az államfő és a kormányfő viszonya az elmúlt hetekben kiéleződött: Magyar Péter többször is az államfő távozását sürgette, mellette pedig szimpátiatüntetést tartottak a Sándor-palotánál. Sulyok Tamás a Velencei Bizottsághoz fordult az elmozdítására tett kísérletek miatt.

Az aranykonvojügyben a kormány a nemzetbiztonsági és bűnügyi kockázatokra hivatkozott, míg az ukrán fél jogszerű banki műveletre. A lefoglalt vagyont május elején a magyar hatóságok végül visszaadták.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Fontos döntést hozott a kormány a babaváróról: újabb haladékot kapott 24 ezer pár
A Tisza-kormány meghosszabbítja a babaváró hitelre vonatkozó moratóriumot. A 24 ezer érintett párnak így 2026. november 1-jéig van idejük a gyermekvállalásra, elkerülve a büntetést.


Meghosszabbította a kormány a babaváró hitel moratóriumát – jelentette be Köböl Anita kormányszóvivő csütörtökön a kormány sajtótájékoztatóján.

Ismertette, hogy a 2019-ben bevezetett 11 millió forintos babaváró hitelt az elmúlt hét év alatt 270 ezren vették igénybe, de a gyermekvállalási feltételt nem mindenki teljesítette. Közlése szerint a 2026-os határidőre a párok egyötöde nem vállalt gyermeket. Esetükben, mint mondta, a babaváró sima piaci hitellé alakul a kamattámogatást pedig egy összegben kellene visszafizetniük. A szóvivő emlékeztetett, hogy az Orbán-kormány moratóriumot hirdetett a visszafizetésre, amelynek határidejét többször meghosszabbították, legutóbb 2026 júniusának végéig.

A Tisza-kormány úgy döntött, hogy ők is meghosszabbítják a fizetési haladék határidejét egy újabb intervallummal, amíg a Pénzügyminisztérium ki nem dolgoz egy enyhébb, de jogkövető rendszert a rendezés érdekében.

Azt is közölte, hogy 24 ezer szerződést érint a probléma, összesen 182 milliárdos hitelállományról van szó. A kérdést pedig társadalmi egyeztetésre is bocsátják, a kormány célja egy méltányosabb eljárásrend kialakítása.

A sajtótájékoztatón szintén részt vevő Magyar Péter kormányfő a bejelentést azzal egészítette ki, hogy

a határidőt egészen 2026. november 1-jéig tolják ki.

Mint mondta, eddig van idő a gyermekáldás érdekében is tevékenykedni és abszolválni a feladatot. Az intézkedés szükségességét azzal indokolta, hogy a párokat meg kell védeni a hirtelen rájuk zúduló anyagi terhektől.

Kitért arra a problémára is, hogy sokan nem a meghatározott célra használják a támogatást, ezért hangsúlyozta, hogy a visszaéléseket meg kell akadályozni. Gazdaságpolitikai célként jelölte meg, hogy a kamatkörnyezet kedvezőbb legyen mind a cégeknek, mind a magánszemélyeknek.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
3,6 milliárdot költ a kormány a kórházak hűtésére: kiderült, mely intézmények kapnak a forrásból
A kormány célja az elavult kórházi hűtőrendszerek ütemezett, teljeskörű megújítása. A hűtés-rekonstrukciós program kiterjed több fővárosi és vidéki nagyvárosi kórházra is.


Kórházi hűtés-rekonstrukciós programról döntött a kormány, amellyel több mint 3,6 milliárdból javítják és fejlesztik a kórházi hűtőberendezéseket – jelentette be Köböl Anita kormányszóvivő a csütörtöki kormányzati tájékoztatón.

A cél az elavult kórházi hűtőrendszerek ütemezett, teljeskörű megújítása. Konkrét intézkedések is elhangzottak:

  • megjavítják a budapesti Szent László Kórház hibás folyadékhűtőjét,
  • új hőcserélőket telepítenek a Jahn Ferenc Dél-pesti Kórház és Rendelőintézetben,
  • helyreállítják a fővárosi Bajcsy-Zsilinszky Kórház hőszivattyúit,
  • javítják a budapesti Szent Imre Kórház hűtési és épületfelügyeleti rendszereit.

A program kiterjed a Heim Pál Gyermekkórház, az Országos Onkológiai Intézetre, a Honvédkórházra, Miskolc, Győr és Kaposvár kórházaira is.

Köböl Anita elmondása szerint országszerte olyan korszerű technológiákat vetnek be, amelyek a műtők, az intenzív osztályok, a szülészetek és az onkológiai részlegek biztonságos működését szolgálják.

Magyar Péter elmondta, hogy a Közbeszerzési és Ellátási Főigazgatóság (KEF) főigazgatójától megtudták, hogy bőven alultervezték a költségvetést. Takács Péter, az Orbán-kormány egészségügyi államtitkára ugyan „nagy számokat durrogtatott”, amikor a költségvetés növeléséről beszélt, ám valójában 30-40-50 milliárdos hiány volt. A kormányfő szerint az előző vezetés nulla forintot szánt idén a klimatizálásra.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk