Bárdosi Sándor felesége nem érti, hogy győzhetett újra Boráros Gábor a Hell Boxing Kings csúcstalálkozóján
Szombat este ismét megtelt a Riz Levente Sport- és Rendezvényközpont, ahol a Hell Boxing Kings nemzetközi bokszverseny zajlott. A rendezvényen olimpikonok, Eb-érmesek, sztárok és MMA-harcosok léptek ringbe. A programban szerepelt Istenes Bence is, aki két bajnoki övvel térhetett haza, miután megszerezte Varga Viktor sztárboxos övét is.
A közönség nagy érdeklődéssel várta Bárdosi Sándor és Boráros Gábor visszavágóját. Tavaly kettejük párharcát Boráros nyerte meg a harmadik menet után, idén azonban Bárdosi sokkal felkészültebben állt ki ellene.
A helyszínen szurkolt férjének Bárdosi Ildikó is, aki a meccs után közös fotót osztott meg, és így fogalmazott: – Nekünk te vagy győztes. Végtelenül sokan szeretünk, és mindig ott leszünk neked. EZ A BÁRDOSI TEAM. Szeretlek.
Egy későbbi bejegyzésében hozzátette, hogy szerintük Sanyinak kellett volna nyernie. – Mondhat bárki bármit, Sanyi szíve különleges, és ezt csak azok tudják, akik igazán ismerik őt.
Nem mondom, hogy mindegy, mert nem az, de számomra a legfontosabb az volt, hogy Sanyi élvezze, és ne sérüljön meg. Élvezte, és nem sérült meg. Büszke vagyok rád! Nem most kezdtünk el szembenézni a kívülről jövő, ismeretlen fröcsögésekkel – és ahogy eddig, úgy ezután sem fogunk rájuk figyelni. Csak az számít, amit mi tudunk: hogy Sanyi szíve és küzdőszelleme páratlan.
(via Blikk)