UTAZZ
A Rovatból

Barangolások a lagúnák között – ilyen volt Velence a karnevál után

Útinaplónkból az is kiderül, hogyan nyúltak le bennünket rögtön a városba érkezés után, és miért beszélnek furcsa, hibrid nyelven a helyiek, amikor olaszul válaszolnak nekik a külföldiek.


Egy régóta vágyott úticélnál mindig fennáll annak a veszélye, hogy túl nagy bennünk a várakozás, valami egészen rendkívüli csodáról álmodunk, és mire végre eljutunk oda, nagy csalódást élünk meg, mert álmaink túl nőttek a valóságon. Bennem is munkált egy ilyen félelem, amikor Párommal sok-sok év után rászántuk magunkat, hogy elutazzunk Velencébe. Éveken át vagy közbejött valami, vagy pedig túlságosan bonyolultnak tűnt az eljutás a lagúnák városába, amióta nincsen oda közvetlen repülőjárat. Végül jó megoldásnak tűnt, hogy elrepültünk Milánóba, ahonnan nagy sebességű vonat vitt bennünket tovább Velencébe, majd visszafelé eltöltöttünk néhány napot Észak-Itália központjában és onnan indultunk haza.

A döntés a lehető legjobb volt: már a milanói Malpensa repülőtéren várt bennünket egy kiállítás Andy Warhol leghíresebb sorozataiból, majd visszafelé két nap alatt magunkba szívtunk mindent, amit ennyi idő alatt fizikailag és lelkileg lehet: a Dóm fenségét, egészen annak 220 lépcsős teraszáig, ahonnan a 135 torony között megcsodálhattuk a város jelképét, az arany Madonninát, a Sforza-várat, benne Michelangelo utolsó, befejezetlen Pietáját, végül pedig Leonardo Da Vinci Utolsó vacsoráját, amely előtt csak némán álltunk az arcokat, az érzéseket kutatva. És akkor még egy szót sem szóltam Velencéről.

Még gyerekként, a 60-as évek végén szüleimmel jártam ott először, és bevallom, akkor csalódást keltett: piszkos volt, elhanyagoltnak tűnt, a csatornákból áradt a bűz, a Szent Márk téren lépni sem lehetett a galamboktól. Azóta is számos riasztó híradás és kép jutott el hozzám, a klímaváltozás, a tengerszint emelkedése kapcsán még sűrűbben jövendölték az egykori mediterrán nagyhatalom pusztulását, mint azelőtt. Valahogy mégis bizakodtunk, már csak azért is, mert éppen tíz évvel ezelőtt két fiúnk is éppen itt kérte meg kedvese kezét. És végül csodálatos öt napban volt részünk.

Amikor egy hosszú töltésen a tenger felett futott be a vonatunk a Santa Lucia pályaudvarra, körülnézni sem volt időnk az előttünk csendesen hullámzó Canal Grandén, máris leszólított bennünket egy kedves fiatalember, taxit kínálva. Mivel szállodánknak csak a címét tudtuk, örömmel fogadtuk 10 eurós felajánlását, mire ő felkapta nagybőröndünket, feldobta egy kézi targoncára és megindult vele, mi meg utána. Öt perccel később derült ki, hogy hotelünk az állomástól még 100 méterre sincsen – ez volt a „taxi”. Jót nevettünk, ez volt az egyetlen eset, hogy „lenyúltak” bennünket, ennyi belefért.

Szállásunkról hamar megtudtuk, hogy valamikor egy karmelita apátság épülete volt, amely a szomszédos Santa Maria di Názáret templomhoz tartozott, oratóriuma lett a hotel hallja, amelyet 20. század eleji stílusban rendeztek be. Néhány dombormű és egy szószék árulkodott egykori funkciójáról. Az új gazdákban azért lehetett volna annyi tapintat, hogy nem a szószék alá teszik a mosdót. De ne keressünk a kákán is csomót: tiszta, csendes, kényelmes volt a szálloda, bőséges svédasztalos reggelivel. Ebben Veneto tartomány termékei kapták a fő szerepet, és szinte minden reggel várt bennünket egy a „nagymama tortái” közül. Meg sem próbáltunk ellenállni az almás-diós, vagy a ricottás-pisztáciás csábításának... Ha egy hónappal később jöttünk volna, akár a kertben is elkölthettük volna reggelinket citromfák tövében, a templomtorony árnyékában.

Már első sétánkon feltűnő volt az utcák, a csatornák tisztasága. A karnevál befejezése után 11 nappal érkeztünk, legfeljebb annyit érzékeltünk belőle, hogy rengeteg eladatlan filléres maszk roskadozott az utcai „kacatos” standokon, a süteményes boltok kirakatából pedig a tipikus farsangi édesség, a különböző krémekkel töltött cannolik mosolyogtak ránk.

Nemcsak a széles folyóvizek, hanem a legszűkebb kis vízi utak is egészséges szagot árasztottak: talán még mindig annak a nagy megtisztulásnak a hatása, amelyet a város a Covidnak, a tömeg másfél éven át tartó távolmaradásának köszönhet, de talán ez az időszak jó volt arra is, hogy komolyan vegyék a várost fenyegető veszélyeket.

A tömegközlekedést jelentő kis hajók, a vaporettók is érezhetően áttértek a környezetbarát motorokra. Ugyancsak feltűnt, hogy – ellentétben számos frekventált turistaközponttal – mindenütt korrekt árakkal és elszámolással találkoztunk.

És nem lehetett nem észrevenni azt sem, hogy mennyi bevándorló dolgozik az idegenforgalomban. Már az első étteremben, ahol vacsoráztunk, a Mirában egy olaszul szinte tökéletesen beszélő bangladesi fiatalember szolgált ki minket, és ugyancsak főleg dél-ázsiaiakkal és afrikaiakkal találkoztunk más vendéglőkben és bárokban is. Éppen azokban a napokban folyt éles politikai vita Olaszországban a bevándorló-kérdésről egy menekülthajó tragédiája kapcsán, és egy helyi híradóból megtudtam, hogy a közel ötmilliós Venetóban krónikus munkaerőhiány van, csak a mezőgazdaságban 200 ezer emberre lenne szükség...

Napjainkat az előre megtervezett programok és a szabad barangolások számunkra kedves arányában töltöttük. Előjegyzett belépőnk volt a Doge-palotába és a Peggy Guggenheim múzeumba, de valami módon elfeledkeztünk arról, hogy nem ártana előre bejelentkezni a Szent Márk Bazilikába is. Így e lenyűgöző, bizánci hagyományokat őrző szentélyhez közel háromnegyed órát álltunk sorba, de a látvány, az atmoszféra, a kupolák belső színeinek ünnepélyes harmóniája, a csupaideg rézlovak még többet is megértek volna.

Pedig akkor már túl voltunk a Velencei Köztársaság dicsőségét őrző Doge-palotán, végig jártuk a Serenissima már-már befogadhatatlan gazdagságú termeit, Tiziano, Veronese, Tintoretto festményeit, mennyezeti freskóit.

Szabadulni sem lehetett Tintoretto egész falat betöltő Paradicsom című művétől, amely számomra inkább egyfajta utolsó ítéletnek tűnt, és a 16.századi mester festette meg azt az 1359-es csatát, amelyben Velence elhódította a magyar seregektől a horvátországi Zara kikötővárost.

Végigaraszoltunk az „ólombörtön” folyosóin, ahol egy idegenvezető a leghíresebb foglyot, Giacomo Casanovát „nagy nőcsábásznak és nagy hazudozónak” nevezte, nem utolsósorban a börtönből való szökésének meséje miatt és azt is megemlítette, hogy a közel két méter magas kalandor elég csúnya ember volt. Pedig szegény Fellini maestro kapott hideget és meleget, amikor Casanova szerepét Donald Sutherlandre bízta…

És csak a helyszínen tudtuk meg, hogy a palota jegye érvényes a szinte az egész Szent Márk teret behálózó múzeumokba, ott már jószerével csak Antonio Canova álomszerű márványszobrait, mindenekelőtt az Orpheus és Eurydikét volt erőnk megcsodálni. Igazán megérdemeltünk a téren, a Campanile sudár tornyának árnyékában egy frissen facsart narancslevet, miközben szemtanúi voltunk a galambok és a sirályok csatáinak. Kétségtelen, hogy a korábbiakhoz képest elenyésző a galambok száma, de Jonathan Livingstone utódai legalább annyira agresszívek és pimaszok lettek, főleg ha ennivalót látnak. Szerencsére narancslével nem élnek...

Velence legrégibb hídját, a Rialtót, gyalog közelítettük meg, és jól tettük. Végigsétáltunk a meghitt hangulatú utcákon, átmentünk jó néhány kisebb hídon – összesen 420 van belőlük – közben betekinthettünk néhány helyi alkotó műhelyébe. Egy szálfa termetű, nagy szakállú alkotó, aki magát David Arielnek nevezte, egészen különleges technikával dolgozik, mintha festékfolyamok lennének képein. De láttunk olyant, aki szinte valóságos ragyogást adott a megfestett Napnak, és olyant is, akinek a képei csupa számokból álltak össze. Számos kirakatból a méltán világhírű muranói üvegművészet alkotásai néztek ránk az egyszerű geometriai formáktól állat- és emberalakokon át egészen egy üvegből készült gitárig.

Amúgy magát a Rialtót felfalta a biznisz, arany- és ékszerboltok között tolonganak a turisták, és a fedett részen kívül sem lehet lépni a szelfizőktől. A híd közelében találtunk azonban rá a gondolásunkra, akivel végighajókáztunk a környék kis csatornáin, miközben minden második épületről mesélt valami érdekességet. Megtudtuk azt is, hogy hol forgatták Al Pacinóval A velencei kalmárt, és egyik kollégájával bemutatta, hogy milyen az, amikor egy szűk canalén egyik gondola előzi a másikat. Hajósunk felhívta a figyelmünket arra is, hogy amikor „magas vízállás” van (a tengerszint felett 1 – 1,2 méter) – általában a téli hónapokban – meddig merülnek a házak a csatornába. Mi viszont mindennap azt hallottuk a tévé esti meteorológia-jelentésében, hogy egész Észak-Olaszországot kegyetlen szárazság sújtja és nagyon kellene már az eső. Szerencsére e fohász nem talált meghallgatásra, amíg Velencét róttuk.

A Guggenheim-múzeumban nem csupán Max Ernst, Paul Klee, Henry Moore, Jackson Pollock és más 20.századi avantgard művész alkotásait bámulhattuk meg, hanem egy fiatal hölgyet is, aki teljesen úgy nézett ki, mintha az 1920-as évekből került volna ide. Holott csupán a kor lelkes rajongójaként öltözött fel úgy. A kertben találkoztunk Arnaldo Pomodoro Meghasadt bolygójával. A ma 97 éves szobrásznak „szféráit” már láttuk évekkel ezelőtt a Vatikáni Múzeum kertjében, ez a kisebb méretű bolygó ugyancsak emlékeztet arra, hogy mi vár ránk, ha nem vesszük komolyan egyetlen lakhelyünk figyelmeztetéseit.

Az ember persze nemcsak vizuális és spirituális élményekkel gazdagodik, a gasztronómiai csemegéket sem szabad kihagyni. Velencében kötelező megkóstolni a tintahal különböző variációit, nekünk nagyon bejött az, amit polentával szervíroztak, de mennyei a „fekete tészta” is, amelyhez a tenger gyümölcsei illenek a legjobban. A halak közül lazacban és tokhalban nagyon erősek, nálam viszont a pasztinák mártással készült tőkehal vitte el a pálmát.

A kagylóleves valójában nem más, mint egy zöldfűszeres paradicsomleves, amelybe kisebb-nagyobb kagylókat főztek bele, és itt ettünk először sült osztrigát. Nagy kultusza van a sajtoknak, mindenekelőtt az Észak parmezánjának, a Grana Padanónak – olyannyira, hogy például steakhez sült zöldségek mellé meleg Grana-szeleteket tálalnak. Előételként viszont megkóstoltunk egy olyan vegyes sajttálat, amelyhez édes-csípős mártást adtak. Lehet, hogy ez valami kínai hatás? Ellenben a focaccia 100% olasz lepény, sok rozmaringgal és fokhagymával – önmagában is jól lehet lakni vele, ezért nem árt vigyázni, ha a már megrendelt étel mellé ajánlják. Itt a hazája továbbá a vajas rizottónak, amelynek variációs lehetőségei ugyanolyan végtelenek, mint az olasz pastáknak. És ha a vendéglős is meg van elégedve a vendéggel, akkor jár ajándékba egy pohárka limoncello.

Mivel gyerekkorom óta beszélek olaszul, ha Itáliában járunk, minden alkalmat megragadok arra, hogy a helyieket anyanyelvükön szólítsam meg. Az utóbbi időkben azonban furcsa jelenséget észlelek és ez most Velencében hatványozottan jelentkezett. Mivel széllel szemben, ellenfényben is kiszúrják a külföldit, angolul nyitnak. Ha erre én olaszul válaszolok, megzavarodnak, és egy olyan hibrid nyelven próbálnak kommunikálni, aminek se füle, se farka. Általában a harmadik-negyedik olasz nyelvű reagálásomra jönnek egyenesbe...

Velencében két „fekete Madonnát” is tisztelnek. Az egyik a Szent Márk bazilika egyik legszebb ikonja, a másik pedig a Santa Lucia pályaudvar előtt állt 1864 óta, mintegy vezeklésül, miután lebontottak a tér 800 éves templomát éppen a vasútépítés miatt. Ez a szobor most a Santa Maria di Nazareth-ben áll, a helyére 1959-ben Francesco Scarpabolla alkotása került. Ez a gyönyörű, légies bronzalak búcsúztatott minket a várostól. Nem kell hívőnek lenni ahhoz, hogy e Madonna mennyien tiszta arcába nézve az ember egy felsőbb, a földi léten túli dimenzióba jusson...


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


UTAZZ
A Rovatból
Aki utazna, most tegye meg – üzente a Wizz Air vezére, aki őszre áremelést jósol
Váradi József szerint a nyári túlkínálat miatt most olcsóbbak a repülőjegyek, de a helyzet hamarosan megváltozhat. A magasabb kerozinárak és a piaci verseny átalakulása miatt ősztől a szektorban érezhető jegyáremelkedésre számít.


Több mint szerencsétlennek nevezte Turi Ferenc, a HungaroControl vezérigazgatójának a kerozinhiányról szóló nyilatkozatát Váradi József. A Wizz Air vezérigazgatója a 24.hu-nak adott interjúban hangsúlyozta, hogy az iráni háború kirobbanása óta egyetlen járatukat sem érintették üzemanyagproblémák, és garantálja, hogy a légitársaság gépei repülni fognak a nyáron. Váradi szerint a HungaroControlnak a saját feladataira kellene koncentrálnia, miközben a Wizz Air speciális szerződésekkel védekezik a magas kerozinárak ellen.

A cégvezető szerint Turi Ferencnek nem lett volna szabad véleményt formálnia a kérdésben.

„A HungaroControl nem gyárt kerozint, nem szállít kerozint, és nem éget kerozint, tehát egyáltalán nincsen benne a szállítási láncban” – jelentette ki Váradi József, hozzátéve, hogy a Wizz Air napi szinten kezeli a kerozinkérdést, és 200 repülőtérre repülve az elmúlt három hónapban semmilyen fennakadást nem tapasztaltak.

Váradi szerint kerozinválság jelenleg nem Európában, hanem Ázsiában van, és semmi nem utal arra, hogy a helyzet rosszabbodna a kontinensen. „Körülbelül két hónapra előre látunk ezzel kapcsolatban, és nincs semmilyen olyan ügy, ami miatt igazán aggódni kellene” – mondta, kiemelve, hogy a légitársaság különböző alternatívákkal készül egy esetleges fennakadásra, például alternatív szállítókkal vagy a gépek túltankolásával. Azt is garantálta, hogy a Wizz Air járatai fel fognak szállni. „A repülőgépek tudnak repülni, a Wizz Air garantáltan repülni is fog” – szögezte le.

A vezérigazgató kategorikusan cáfolta Turi Ferenc azon állítását is, hogy a diszkont légitársaságok az egyéb szolgáltatások, például a feladott poggyász árának emelésével reagálnának a helyzetre. „Ezt kategorikusan cáfolom. Jelen pillanatban az árak csökkennek a tavalyihoz képest” – mondta. Állítása szerint a makrogazdasági inflációs nyomás miatt a fogyasztók visszafogják a vásárlásaikat, ami a légi közlekedésben is érezteti hatását. Úgy látja, a piacon jelenleg túlkínálat van a kapacitások terén a kereslethez képest, ami lenyomja az árakat.

A kerozinellátásról szóló hírek szerinte kelthetnek bizonytalanságot, de a Wizz Air foglalási számai júliusra és augusztusra két százalékkal magasabbak, mint a tavalyi év azonos időszakában. Éppen ezért gondolja úgy, hogy a spekulációk helyett a realitásokkal kell foglalkozni. Ezzel kapcsolatban ismét kritikát fogalmazott meg a HungaroControllal szemben. „A HungaroControlnak is inkább arra kellene fókuszálnia, hogy a légiforgalmi irányítást minél hatékonyabban megoldja, mert az elmúlt három-négy évben az európai léginavigációs szolgáltatók kapacitáshiánya volt az európai járatkésések legfőbb oka” – jelentette ki.

Váradi József szerint az elmúlt években a késések fő oka a légiforgalmi irányítás kapacitáshiánya volt a csúcsidőszakokban. A Covid-járvány után sok irányítót nyugdíjba küldtek, és az újrainduláskor már nem tudták lefedni az igényeket, egy új szakember kiképzése pedig körülbelül három évig tart. „Az elmúlt három-négy éves időszakban Európában a HungaroControl volt az egyik legrosszabbul teljesítő légiirányító szervezet” – mondta. Hozzátette, bár a cég teljesítménye azóta javult, a feladatuk az utasok zökkenőmentes eljuttatása A-ból B-be. „Én majd mondom a híreket a légitársaság vonatkozásában, mindenki más pedig mondja a saját háza tájáról, ne a másikat próbáljuk kioktatni” – fogalmazott.

A kerozinválság rémképét Váradi a Hormuzi-szoros lezárásával magyarázta, ami a pánikkeltés forrása volt. A kerozin árának megemelkedése után azonban új logisztikai láncok és alternatívák jelentek meg.

„Ez nem úgy működik, hogy a Wizz Air kerozinja ott dekkol a szorosban, és csak arra várunk, hogy végre jöhessen. Ezen az áron, amin most mozog a kerozin, gyalog vagy lóháton is eljön Amerikából” – érzékeltette a helyzetet.

Arra a kérdésre, hogy a drágább kerozin árát miért nem kell áthárítani az utasokra, a vezérigazgató a Wizz Air kockázatkezelési módszerét hozta fel példaként. A légitársaság úgynevezett üzemanyag-fedezeti ügyletekkel vásárolja a kerozin egy részét, ami lehetővé teszi, hogy védekezzenek az áringadozások ellen. „Mi 18 hónapra előre fedezzük az üzemanyag-szállításainkat úgy, hogy a közeljövő erősen lefedett, 80-85 százalékosan” – részletezte. Ennek köszönhetően mélyen a piaci ár alatt vásárolnak.

„720 dollár per metrikus tonna áron vagyunk fedezve, szemben a mostani 1500 dolláros piaci árral. Tehát kevesebb, mint a felét fizetjük az üzemanyagáraknak a jelenlegi piaci viszonyokhoz képest” – magyarázta.

Elmondása szerint ez egy hosszú távú rendszer, és van, amikor ők fizetnek többet, ha az üzemanyag ára beesik, de strukturálisan a partnerek sem veszítenek ezzel.

A jövőbeli jegyárakkal kapcsolatban Váradi József elmondta, ősztől már érzékelhető áremelkedés jöhet a piacon. A nyári verseny után szerinte „a király sokkal meztelenebbé válik majd”, vagyis jelentősen csökkenhet azoknak a légitársaságoknak a kapacitása, amelyek költségszinten nem bírják a versenyt. Ez megváltoztathatja a kereslet-kínálat dinamikáját. „Én pont azt javasolnám az utazni vágyóknak, hogy inkább most utazzanak, mert az elkövetkező három-négy hónapban a szezonhoz képest olcsóbban lehet utazni, mint esetleg utána” – tanácsolta. A Wizz Air a költségnövekményeket a folyamatos növekedésből és a modernebb, kevesebbet fogyasztó flottából fedezi, így szerinte jobb helyzetben vannak, mint az iparág többi szereplője.

Az interjú végén a budapesti BL-döntő is szóba került. Váradi elmondta, hogy a Wizz Air hetvenhét plusz járatot indít a hétvégén, a ferihegyi menetrenden felüli üzemelés kétharmadát ők adják. Kiemelte az esemény súlyát és a hibázás lehetetlenségét. „Bízom benne, hogy mindenki a helyén van, mert olyan nincs, hogy valaki megveszi az ezereurós meccsjegyet, kifizet újabb ezer eurót a szállásra, és nem tud megérkezni. Ilyen nem fordulhat elő” – mondta. Hozzátette, hogy a Wizz Air tartalékokkal készül a hétvégére, ami szerinte nagyszerű lehetőség az országnak, de komoly szakmai kihívás. „Nem lehet hibázni, mert az megmagyarázhatatlan lenne” – zárta gondolatait.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
UTAZZ
A Rovatból
Új szabályok az olasz strandokon: erre figyeljen, aki idén nyáron odautazik
A magyarok által is kedvelt Bibionéban és Jesolóban a zsúfoltság csökkentése a cél, ezért megnövelték a napernyők közötti távolságot. A változásokkal párhuzamosan az árak is emelkedtek: egy heti bérlet egy napernyővel és két nyugággyal átlagosan 225 euróba kerül.


Több tenger, kevesebb napernyő: Olaszország északkeleti tengerpartjain a minőségi szolgáltatás erősítése érdekében csökkentették a napernyők számát, ezzel több teret biztosítva a strandolóknak. Veneto tartományban a korábbi háromszor két méteres helyett már négyszer négy méteres területet biztosítanak napernyőnként – jelentette a La Repubblica című napilap kedden, az MTI híre alapján.

A változás Jesolóban a leglátványosabb, ahol a helyi sajtó szerint jelenleg nagyjából 45 ezer napernyő van a parton, de a cél a 30 ezres szám elérése, amint a 4×4 méteres helykiosztás általánossá válik.

A magyar turisták által szintén látogatott Bibionéban az idei jelszó: „kevesebb napernyő, több szolgáltatás”.

Nemcsak északon, hanem Szardínia délkeleti csücskében, a Punta Molentis strandján is korlátozásokat vezettek be. Itt kizárólag gyerekek és hatvanöt év felettiek számára lehet napernyőt kinyitni, és tilos az árnyékoló kendők kifeszítése is. A belépést fizetőssé tették, fejenként tíz eurót kell fizetni. A természetes oázisnak minősített területen – ahol 2025 júliusában tűzvész pusztított – október végéig egyszerre csak 150 személy tartózkodhat a parton.

A közeli parkolóba hetven járművet engednek be. Ha a strandolók hajóval érkeznek, közülük is csak száz főt engednek partra, fejenként legfeljebb egy órára. A jegyek beszedését és a forgalom ellenőrzését az önkormányzat külön cégre bízta.

A drágulás ellen a Genova melletti Chiavariban próbálnak tenni, ahol a városvezetés napi öt euróban szabta meg a nyugágyak, napernyők és strandszékek darabonkénti napi díját, ennél többet nem kérhetnek el értük. Erre szükség is lehet, mivel az Altroconsumo fogyasztóvédő egyesület felmérése szerint az utóbbi öt évben 24 százalékkal drágultak az olaszországi strandok. Tavaly nyárhoz képest hat százalékkal, de van, ahol a 2025-ös árakhoz képest a tizenhat százalékot is elérte az emelés.

Egy hét strandolás, egy napernyővel és két napággyal számolva, átlagosan 225 euróba, vagyis mai árfolyamon 80 ezer forintba kerül.

A fogyasztóvédők szerint Alassio a legdrágábbak között van, míg a magyarok körében is népszerű Lignano Sabbiadoro a legolcsóbbak közé tartozik.

Veneto partjain a 4×4 méteres „helypálcák” bevezetése nem a semmiből érkezett: a helyi lapok tavasz végétől írtak az átállásról. A cél a zsúfoltság mérséklése és a minőségi élmény erősítése a legkeresettebb szakaszokon. A kevesebb napernyő és a több hely egyúttal a szolgáltatások díjainak emelkedését is magával hozta több településen.

A természetvédelmi és közrendészeti megfontolások ugyancsak erősödnek. Szardínián a 2025-ös tűzvész után a Punta Molentis környékén idén nyárra belépődíjjal és szigorú létszámkorlátokkal próbálják óvni a sérülékeny partszakaszt. Liguriában ezzel párhuzamosan a chiavari ársapka a drágulás társadalmi hatásait tompítaná. Az Altroconsumo mérései pedig jelzik, hogy az elmúlt fél évtized tartós áremelkedése után is további drágulás jöhet – mindez együtt magyarázza, miért vált idén kulcskérdéssé a férőhely, az ár és a minőség egyensúlya az olasz tengerpartokon.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

UTAZZ
A Rovatból
Egyetlen ruhadarab, amit egy világutazó szerint soha ne vegyünk fel a reptérre
Mitch Glass utazási szakértő a sokzsebes cargo nadrágot nevezte meg a leginkább kerülendő ruhadarabnak repülés előtt. Tapasztalatai szerint a flitteres ruhák és a merevítős melltartók mellett ez a nadrágtípus okozza a legtöbb felesleges fennakadást.


Sokan esküsznek rá, hogy a sokzsebes cargo nadrág a tökéletes utazós viselet, hiszen minden fontos irat és a telefon is kéznél van benne. Egy szakértő szerint azonban épp ez a praktikusnak hitt ruhadarab okozhat felesleges perceket és kellemetlen motozást a repülőtéri biztonsági ellenőrzésen. Mitch Glass, aki Project Untethered néven vezet YouTube-csatornát és eddig több mint negyven országot járt be, pénteken a UNILAD-nek beszélt arról, miért hagyja inkább a szekrényben ezt a nadrágtípust.

A világutazó szerint a vastag anyagú, több rétegben elhelyezett zsebekkel ellátott cargo nadrágok gyakran keltenek gyanút a szkennereknél.

„Sok utazó azt állítja, hogy semmi gondjuk nincs a cargo nadrágokkal, de olyan történeteket is hallottam, hogy aki felveszi az extrán zsebes cargo nadrágját, azt minden alkalommal megállítják” – magyarázta Glass.

A fő probléma szerinte a feledékenység. „Én akkor is inkább kerülöm őket, mert könnyű elfelejteni, hogy mélyen valamelyik zsebben maradt valami, amit ki kellene venni.”

A nőknek azt tanácsolja, legyenek felkészülve arra, hogy a merevítős melltartó is bejelezhet.

Magyarországon is volt már példa abszurd helyzetre, amikor egy veszprémi káplánt arra kényszerítettek a ferihegyi reptéren, hogy igya meg a nála lévő szenteltvizet, mert az üvegen nem volt űrtartalom-jelölés.

Egy másik esetben egy férfi egy csomag jávorszarvas-ürülékkel bukott le, amit állítása szerint politikusoknak szánt ajándékba. A szigorú biztonsági ellenőrzés során tehát a legegyszerűbb, legkevésbé feltűnő öltözékkel és a zsebek teljes kiürítésével spórolhatunk időt és idegeskedést a biztonsági kapuknál.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

UTAZZ
A Rovatból
A Wizz Air hatalmasat újít: egy eddigi luxusszolgáltatás érkezik a fapados gépekre
A Wizz Air bejelentette, hogy 2027-től a teljes flottáján elérhetővé teszi a Starlink műholdas internetet. A lépés azt jelenti, hogy a diszkont áron utazók is a legkorszerűbb szolgáltatást kaphatják majd a levegőben.


A Wizz Air 2027-től fokozatosan bevezeti a Starlink műholdas internetet a flottáján, ezzel a diszkont légitársaságok között elsőként teszi elérhetővé a korábban luxusnak számító szolgáltatást – közölte hétfőn a Reuters. A cég közleménye szerint a szolgáltatáshoz szükséges átalakításokat 2027-től kezdik el. Az üzlet pénzügyi feltételeit a felek nem hozták nyilvánosságra.

A Wizz Air kereskedelmi igazgatója, Ian Malin a döntés hátteréről azt mondta, véget vetnek annak a korszaknak, amikor a jó minőségű fedélzeti kapcsolat csak a drága jegyekkel utazók kiváltsága volt. „Utasainknak nem kell választaniuk a megfizethető jegyárak és a megbízható fedélzeti internet között, hogy kapcsolatban maradhassanak a számukra fontos emberekkel, vagy épp a munkájukkal. Büszkék vagyunk arra, hogy a Starlinkkel együttműködve vezető szerepet vállalunk ebben a változásban” – közölte.

A SpaceX képviseletében Jason Fritch, a Starlink vállalati értékesítési alelnöke arról beszélt, hogy a technológiát kifejezetten a repülés közbeni használatra tervezték. „Nagyon boldogok vagyunk, hogy elhozhatjuk a Starlink szolgáltatást a Wizz Air fedélzetére és ezzel több millió ember utazási élményét tehetjük még jobbá” – tette hozzá.

A cég ezzel az első európai ultra-low-cost légitársaság, amely a Starlinket választja.

A bejelentésből ugyanakkor több fontos részlet nem derült ki: egyelőre nem tudni, hogy a szolgáltatás ingyenes vagy fizetős lesz-e, és a cég a „fokozatos bevezetésen” túl nem közölt részletes ütemtervet sem a flotta átalakításáról.

A Wizz Air döntése azért is figyelemre méltó, mert legfőbb versenytársa, a Ryanair korábban a magas költségekre hivatkozva vetette el a hasonló fejlesztést.

A nagy európai légitársaságok közül a Lufthansa-csoport már idén, 2026 második felétől megkezdi a Starlink telepítését, és 2029-re tervezi a teljes flotta lefedését. Az úttörők közé tartozik az airBaltic is, amely már 2025-ben elindította a Starlink-integrációt az A220-300 flottáján.

Via Telex


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk