„Fogy az erőm, napról napra érzem” – Balázs Péter őszintén beszélt a betegségéről
Balázs Péter hosszú évtizedekig meghatározó alakja volt a magyar színház- és filmművészetnek. Az utóbbi években azonban visszavonultan él, és egészségi állapota miatt egyre nehezebben mozog.
– mondta a Kossuth- és Jászai Mari-díjas színész a Blikknek.
Balázs Péter több mint öt évtizede él házasságban feleségével, Csillával, aki mindenben támogatja. Ahogy fogalmazott: nem lehet elég hálás a feleségének, hogy vigyáz rá.
„Mert sajnos már vigyázni kell rám, hiszen... nincs erre jobb szó, hitványul vagyok...”
A színész évekkel ezelőtt kapott súlyos diagnózist, és azóta folyamatos kezeléseken vesz részt. Ahogy mondta: hallgatott, figyelt az orvosokra.
Meghatotta, hogy egykori szolnoki növendékei sem feledkeztek meg róla, és telefonon köszöntötték fel.
Bár korábban folyamatosan dolgozott, mostanra a televíziózás maradt az egyik legfontosabb elfoglaltsága. A futballmeccseket rendszeresen követi, de már ez is egyre nehezebb számára.
Balázs Péter számtalan tévéfilmben, sorozatban és bohózatban szerepelt, 2007 és 2021 között pedig a szolnoki Szigligeti Színház igazgatója volt. Hangját és játékát generációk ismerhették meg rajzfilmekben, kabaréjelenetekben és ikonikus televíziós produkciókban.